Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-06-16 / 24. szám
BALLAGÓ DIÁKOK „Mi búcsúzunk és elmegyünk, a mi időnk lejárt...“ A brati- slavai magyar tannyelvű középiskola végzős növendékei búcsúztak iskolájuktól ezzel a szép, régi dallal. Vállukon vándortarisznya, kezükben virágcsokor, némelyikük szemében könny... Ünnepi feketében itt szorongtak a szülök, nagyszülők, távolabbi hozzátartozók és ismerősök. A ballagás megkezdése előtti, kissé elfogult hangulatú várakozást használtam fel arra, hogy az egy hét múlva már „érett“ huszonkét fiatalt megkérdezzem, milyen tervekkel, elképzelésekkel lépnek ki az életbe. Elsőnek azonban Dvo- rák Anna osztályfőnöknőnél érdeklődtem afelől, hogy milyen érzésekkel búcsúzik az osztálytól, és milyennek látja ő diákjai jövőjét? — Nehéz szívvel búcsúzom osztályomtól, — kezdi Dvofák elvtársnő —, mert a közös munkában eltöltött három év alatt nagyon elért fejlődésnek, amit együtt sikerült elérnünk, mert bizony kezdetben nem egyszer úgy tűnt, hogy nem jutnak el mindannyian az érettségiig. Most azonban a helyzet gyökeresen megváltozott. Egy-két kivétellel valamennyien szorgalmasan nekiláttak a komoly munkának, ami pedig a pályaválasztást illeti, az őszi tanácstalanságnak már nyoma sincs. Mind pontosan tudják, mit akarnak. Kialakult bennük már a tervek hierarchiája is. Kása Laci a mezőgazdasági, Arany' Jancsi gazdasági főiskolára, Hörcsög Gyuri pedig tisztiskolába jelentkezett; Zsilinszky Márta tanárnő szeretne lenni, Kristóf Kati vegyészmérnök, és így sorolhatnám tovább valamennyit. Milyenek az álmok? Szerények is, szárnyalóak is, kinek-kinek természete szerint. Általában azonban mind a tizennyolc, aki továbbtanulásra jelentkezett, megalapozott tervekre épít. Ha az erős akarattól fütött eddigi munkájuk eredményeit további tanulmányaik során gyümöl- csöztetni és fokozni képesek lesznek, amire búcsúbeszédben, útravalóul hozzájuk intézett néhány keresetlen, serkentő szóban szeretném megkérni őket, akkor, úgy érzem, nagyrészük megállja majd helyét, úgy tanulmányaik terén, mint az életben is. Ezután a diákok közé vegyültem. Ezek hangulatára a- zonban rányomta bélyegét az iskolától való búcsúzás különös érzése és a küszöbön álló érettségi vizsgát megelőző bizonytalan szorongás. Habár a holnap számukra ezer csábító álmot, megvalósításra váró lehetőséget rejt magában, ma mégis nehezen tudtam szóra bírni őket. Elsőnek aztán Lampl Éva vállalkozott rá, hogy elmondja, mit szeretne elérni a jövőben, hogyan képzeli el életét. Orvostanhallgató szeretne lenni. Ennek sikeres elvégzése után gyermekorvosi szakot választaná. Ha az orvosi szakra való felvétele mindjárt nem sikerülne, akkor egyelőre asszisztens- nő lesz egy egészségügyi laboratóriumban, míg célját eléri. Hogy Éva komolyan készül jöLampl Éva vendő hivatására, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy már egy éve hetente egyszer a bratislavai Komenszky egyetem orvosi fakultásának biokémiai laboratóriumába jár tanulni, figyelni, esetleg segédkezni a kísérleteknél. Ezt a felvételi vizsgáknál feltétlenül nagy előnyt jelentő tényt a mindig és mindenben segédkezet nyújtó Tóth Károly tanár elvtársnak köszönheti. Éva szabad idejében sokat olvas, természetesen nemcsak szórakoztató, hanem főleg „szakmájába vágó“ irodalommal foglalkozik már. Az egyetem elvégzése után egy vidéki gyermekkórházban szeretne elhelyezkedni. A műegyetemre jelentkezők közül Marczell Zolit kértem fel, hogy mondja el terveit. — Az elektrotechnikai fakultásra adtam be kérvényemet - kezdte Zoli —, hiszen már nyolcadikos korom óta minden szabad időmet iskolánk műhelyében, a Tóth tanár elvtárs vezette technikai körben töltöttem. A sport mellett, mondhatnám, hogy az „elektro“ a szenvedélyem. Sokszor bele az éjszakába foglalkozom a rádio- technológia különböző rejtélyes és fortélyos kérdéseivel. Ezért tulajdonképpen már örülök is, hogy befejezem középiskolai tanulmányaimat és rövidesen a főiskolán majd egyre mélyrehatóbban megismer- kedhessem választott szakmám előttem még ismeretlen bonyolult kérdéseivel. — — Nem félsz az esetleges nyelvi nehézségektől a főiskolán? — tettem fel a sokak által kényesen kezelt kérdést. — Nem. Semmi esetre sem érzek hátrányt azokkal a tanulókkal szemben, akik szlovák tannyelvű iskolában fognak érettségizni, egyrészt azért, mert otthon rendszeresen átvettem a tananyagot szlovákul is, másrészt pedig azért, mert úgy érzem,“ hogy Tóth, Somogyi és Devinszky tanár elvtársak igazán kiválóan előkészítettek további tanulmányaimra, és ezt már a felvételi vizsgákon is be szeretném bizonyítani. — Ha hátom kívánságodat teljesíthetném, mit kívánnál? — kérdeztem végül. — Először is azt, hogy sikerüljön a főiskolai felvételem, s természetesen tanulmányaim befejezése is majd. Szeretném ha megbízható, pontos munkaerő lennék, harmadik kívánsá - gom, szeretnék egy olyan élet- társah akivel harmonikus, boldog családi életét élhetnék. Zolinak ezt az utolsó „komoly" kijelentését főleg a lányok kissé hamiskás mosolya követte, de aztán belátták, hogy elvégre már pár nap múlva mindnyájan „érettek“ lesznek és bizony már az ő fejükben is megfordult nem egyszer ilyen, vagy hasonló gondolat... Németh Marika egyike annak a négy lánynak, aki az érettségi után nem akar tovább tanulni, hanem munkaviszonyba lép. Neki, amellett, hogy megkérdeztem tőle, mért nem a- karja folytatni tanulmányait, más természetű kérdéseket is feltettem. Arra voltam kíváncsi, hogy az ő 18 évével mi a véleménye a mai fiatalokról, esetleg vannak-e nézeteltérései a szüleivel, jövendő partnerében milyen jellemvonásokat keres majd, valamint azt is, hogyan nevelné gyermekét, ha ő szülő lenne. Maritól a válaszok során megtudtam, hogy nem érez magában elég adottságot a főiskolai továbbtanulásra. Az érettségi után majd valamely iroda könyvelési osztályába szeretne bejutni és később esti tanfolyamon egy felépítményű iskolát elvégezni. Szabad idejében sokat olvas, behatóan foglalkozik zenével és gyakran jár hangversenyre. Amint mondja, többször előfordul, hogy szüleivel konfliktusba kerül, főleg ami a mai fiatalokról alkotott véleményüket illeti. Szemében szülei nézetei néha elavultnak tűnnek. — Arra a kérdésre, hogy mi az ő nézete a fiatalok korán kötött házasságáról általában, így nyilatkozott: — Egyetértek a fiatalok szándékaival, természetesen csak akkor, ha közös terveik igazi, tiszta érzelmeken alapulnak. Ebben a szüleim is egyetértenek velem. Hogy mit várok partneremtől? Azt, hogy higgadtabb, megfontoltabb legyen, mint én, hogy szükség esetén mindig tudjon tanáccsal szolgálni, ha rászorulok. Pedagógiai pályára heten mennek az osztályból. Kérdéseimre legkészségesebben Fehér Zsuzsa válaszolt: — A nyitrai Pedagógiai Főiskolára szeretnék bejutni biológia-műhelymunka szakra. Ha ez nem sikerülne, akkor én is dolgozni megyek és távúton szeretném folytatni tanulmányaimat. Elsősorban gyermekek iránt érzett szeretetem vezetett arra a gondolatra, hogy pedagógus legyek. Több éve foglalkozom már gyermekekkel. Négy évig voltam pionírvezető alacsonyabb osztályokban. Példaképem Dvofák tanár elvtársnő. Szeretném, ha engem is így tisztelnének és szeretnének a diákjaim, mint őt. Szüléimét kissé aggasztja, hogy esetleg tanulmányaim befejeztével vidékre helyeznek, ugyanis e- gyetlen gyermekük vagyok. Én azonban, ha kell, szívesen megyek majd vidékre is tanítani. Magánéletemet úgy szeretném berendezni, hogy évtizedek múlva majd egy jótettekben gazdag, boldog életről tudjak magamnak számot adni. Zsuzsa szavai során megszólalt a ballagás kezdetét jelző csengő. Utoljára szólította osztályunkba a harmadikosokat. A „vén diákok“ szótlanul karon fogták egymást, majd balMareefl Zoli lagni kezdtek. Ballag már a vén diák tovább, tovább... dallama szállt ajkukról. Beszélgetett: Miklósi Péter £ gy vágyam van még: po- dühömet, keservemet és irígy- fonüthetni Nyikát. Ne ségemet rossz viccekbe foj- nézz reám olyan csodálkozva, tóm, bánatosan mosolyog és úgy van ahogy mondom. Bi- haját simogatva mondja: — zony, én pofonütném Nyikát. Könnyű neked, felülsz a trak- Nyikát, a könyvelőt. Nyikát, torra és... Ennél az és-nél aki úgy ül az íróasztala mö- többet nem mond, zsebébe gött, mint valami parádés ko- nyúl, feltűnés nélkül ideadja csis a bakon, de előttem tígy a kékhasú huszonöt őst köl- hajlong, mint tölgy előtt a fü- csönbe. Mert tudja, hogy visz- szál. Ha én ezt a mindig sima szakapja. Nem maradtam én pofát, aki olyan alázatoska, de még adósa soha senkinek, amellett mindig szemtelen, Nem bírom elviselni ezt a csak egyetlenegyszer megle- túlzást. Bosszant, hogy ilyen gyínthetném, akkor elégedett színpadi jeleneteket játszat volnék. velem. Tegyük fel, hogy én, Nem kívánom titkolni ezt a hogy úgy mondjam könnyű gondolatomat. Mi van ebben pasas vagyok, csakugyan olyan rendkívüli? Miért kell könnyelmű, úgy hogy bizonyos rögtön nagy szemeket meresz- kérdések zavarba hoznak, mint teni? Miért kell ilyen képmu- például: Miért szívsz Detvát? totó tisztelettel ünnepélyes Nincs pénzed? — de vajon ez komolysággal bámulni reám? elég ok arra, hogy jeleneteket Nem szeretem, ha valaki a játszassanak velem? A legke- megértés jótéteményével vésbé sem. együtt a hála számláját is be- Aztán ne hidd, hogy dolgoz- nyújtja nekem. Hallgass meg, ni nem szeretek. A műhelyben aztán nevess azon, amit mond- én vagyok az első, aki jön, az tani, vagy vigyorogj. Azt se utolsó, aki megy, mert a mun- bánom, ha hátbavágsz, kacsin- ka a legolcsóbb időtöltés. fasz egyet és futsz a magad Amellett én vagyok a műhely - dolga után. Mit bánom én. De ben az egyetlen munkás, a most már elmondom Nyikát. többi mind parasztból lett Figyelj csak! traktorossá, gépésszé. A briHa benyitok az irodába, gádvezető is zsellér-sorból Nyika elémbe tartja cigaretta- küzdötte fel magát. Ezek mind tárcáját. Csupa jófajta füstöl- azt vallják, hogy az igazi nivalót tart erre a célra a munkás most uralkodó, hivat- nyomorult. És én nem tudok koznak is lépten-nyomon a olyan gondtalan arcot csinál- gyűlések szólamára: a munni, hogy Nyika le ne olvasná kásosztály az uralkodó-osz- róla: nincs pénzem. Amikor tály, — és ha nem szakadok Hajdú András HARAG bele a munkába, mind azt hin- forog a kerék, ha nem kenik, né, hogy henye vagyok. Szere- Magyarán mondva: A gépállo- teic én dolgozni. A szántást másról alkatrészek kellenének, szeretem. A szántást. de nem adnak, azt mondják, Amikor a gép ablakából, az hogy nincs. Nyika azt magya- őszi virradat szürkésbarna fé- rázgatta az elnöknek, hogy ezt tiyében kinézek a tájra, mely nem kell szószerint érteni, hamég alig bújt ki az éjszaka nem 'úgy, hogy valamiért va- fekete dunyhájából, olyan jó. lamit kell adni és akkor lesz Visszapillantok a barázdákra, alkatrész. Aztán közösen meg- Az idő, megtévesztve a gép állapították, hogy van még a zakatolásától, egy pillanatra pincében egy kis hordó bor. visszafolyik, maga mögé. Visz- Az elnök arról beszélt, hogy szánó az éjszaka. Ilyenkor három gyerek apja, kötelessé- csak a fordulóknál kell ügyel- ge az óvatosság. Nyika pedig nem, szabadon álmodozók, áb- arról, hogy ó könyvelő, tehát rándozok. Nem tagadom, bár nem köteles bátornak lenni, értelmetlenség az egész. De Közben társam, akivel bejöt- jó, mert közben halad a mun- tem, se szó, se beszéd kiment, ka. Észre sem veszem, úgy Ameddig lehetett, nem akar- halad. tam ezt a beszédet elérteni. No nézd csak, miket mondok Sem a Nyikáét, sem az elnö- én. Nyikáról pedig majd elfe- két. Csak azt hajtogattam, lejtkezem. Egy alkalommal, hogy elmegyek én a világvénem emlékszem már, miről gére is, ha parancsolják és elvolt szó, bejött a műhelybe az viszem én még a pap misebo- elnök, ujjúval rámutatott két- rát is, ha a raktárnok kiutalót tőnkre. Nyomban bementünk ír erről. Nyika azonban teljes vele az irodába. Közömbösen alázatossággal, finoman, mint pillantottam az elnök izgatott könyvelőhöz illik, így szólott: arcára, Nyikát észre sem vet- — Ne haragudj, most egy kis tem. Nem is akartam. Valami feketézésról van szó. Az útra olyasmiről volt szó, hogy nem parancsot nem kapsz, a rakV isszahívó Ahány remény lökött utánad, annyiszor szakadt rám a bánat: Utak feléd csak azért nyúltak, hogy lássam messzeségedet és látva elveszítselek. — Félig jelenben, félig múltban a küszöbömön állok dúltan, szememben a virágok helyén keserű öngúny könyököl, s a szívem megfeszült ököl. Fásult világom résein át kiszűrődtek a melódiák, az ürességben, fásultságban egy van még, ami felkavar: A csordultig telt hangzavar. Előttem zúgó mélység tátong, mégis, mégis valakit várok: messzitűnt csillag-nyomod érzik lelkem fényérzékeny falán, oly gyengén, igaz sem talán. — Riasztott tőled ifjú bánat, férfi-gyötrődés lök utánad; Feldúlt otthon küszöbén dúltan kereslek vissza érett nyárnak, édes asszonynak, jó anyának. Petrik József tárnok kiutalót nem ír, de te mégis elfuvarozod azt a kis hordó bort. Rost ellem kimondani, de kimondom, hogy ez csekélység ahhoz képest, hogy neked kölcsönöket szoktunk adni. Ezt mondta, ö mondta. Nyika. Amikor meghallottam, éreztem, hogy minden csöpp vérem a szívem felé tolul. Szinte fázott az arcom, annyira kiment belőle a vér. A torkom összeszorult. Az öklöm is. Aztán irtózatos düh fogott el. Öklömmel rácsaptam az asztalra, balkezemmel kifordítottam a nadrágom zsebét. Ordítottam: — Gazember! Látod, most sincs egy vasam se. Tovább nem folytattam. Éreztem, hogy egy vágyam van csak: pofonütni Nyikát. Pofonütni, amiért a kölcsönöket így akarja velem kamatoztatni. Az ajtónál jártam már, amikor az elnök még- egyszer megkérdezte. — Nem mégy el? Feleletül becsaptam az ajtót. Nem mentem sehová. Szántani mentem. Mit mondasz? Ezzel el van intézve az egész ügy? Tévedsz barátom! Semmi sincs elintézve. Figyelj csak! Ha benyitok az irodába, Nyika elémbe tartja cigaretta- tárcáját. Csupa jófajta füstölnivalót tart erre a célra a nyomorult. És én nem tudok olyan gondtalan arcot csinálni, hogy Nyika le ne olvasná róla: nincs pénzem ... Micsoda? Nem ad? Azt te csak hiszed! Ha-ha-ha! Éppen ez a bosszantó! Ügy ad — mintha mi sem történt volna. Érti ő jól a módját, hogy most már éppen azért kelt adnia, mert nem mentem el azzal a feketefuvarral. Hej, ha csak egyetlenegyszer meglegyínt- hetném, akkor elégedett volnék! ... Nemzetközi ShakespeareI filmfesztivált rendeznek szeptemberben Wiesbaden- ben. A fesztiválon 25 egész I estét beltöltő és 25 rövidfilmet mutatnak be, valamennyi Shakespeare-művet dolgoz fel.-0I Prágában június 22-e és 28-a között rendezik meg az első televízió-fesztivált. Eddig 22 televíziós társaság jelentette be részvételét. -0Csütörtökön véget ért az idei Prágai Tavasz zenei fesztivál, amelyre tizenkét I országból érkeztek művészek. A záróhangversenyen Beethoven IX. szimfóniáját játszották.
