Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-12-17 / 50-51. szám
4 1 BRIGÁDNAPLÓ Makszim Corkij (1868— 1936) neve a kultúrában épp olyan, mint a történelemben a feltalálók, tudások neve. És joggal! Hiszen ő volt az, aki művészetével, regényeivel és csaknem húsz színmüvével elsőnek mutatta be az akkori társadalom igazi életét, ö volt az, aki a világszerte ismert „Az anya" című regényével megteremtette az irodalom ma is élő irányzatát — a szocialista realizmust. Drámaírói pályájának kezdete szorosan ösz- szefügg Sztanyiszlavszkij munkájával. Ugyanis Sztanyiszlavszkij vitte színre első két színmüvét, a „Kis- polgárok’'-at (1902) és az „Éjjeli menedékhely"-et (1902). Az elsőnek nem volt valami nagyobb sikere, a másikát azonban azonnal az előadás után a határon túli országok színházai is óriási sikerrel mutatták be. Akadtak országok, ahol teljesen jogtalanul a naturalista színházak kaparintották meg. Ezekután írja meg az intelligenciáról szóló színműveit: a „Nyaralók“-at, a „Nap fiaľ‘-t, a „Barbárok"-at, és az „Ellensé- gek"-et (1905-1906). A drámai erő főképp az utóbbi két műben bontakozik ki. A „Barbárok" témája az új kapitalizmus és a régi, vidéki patriarchális Oroszország összeütközése. Az „Ellenségek"-ben a gyári munkások klasszikus képét ábrázolja. Gorkij később átdolgozta, és a darabnak nagy sikere volt. kritikai realistává. A későbbi években pedig megszületik a világ első, szocialista realizmus szellemében íródó „Az anya" című regénye, melynek drámát izáció ja Bertold Brecht egyik legjelentősebb műve. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után a színházművészet aktív ■ „munkásaként" lép fel. Min- \ den erejével azon dolgozik, : hogy a szovjet színház közeledjék a jelenhez. Elveti a sematizmust, dogmatiz- must, a konfliktus nélküli férc müveket. De a klasszikusokat nem veti meg. Híve Shakespea- renak, Schillernek, Hugónak. Színházi aktivitásának tetőpontját az 1934 es első szovjet irókongresszuson : érte el; javaslatot és terve- j zetet nyújtott be a klasszi- ■ kus és az össz-szövet ségi ; színház megalapítására. A szovjet írók egész nem- ] zedékét nevelte ki, s a ki- I bontakozó szocialista iroda- j lom úttörője és példaképe ] iIbit. X. Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij (1893—1930), \ a szovjet drámairodalom második legnagyobb képviselője. Munkásságában túlteng a költészet. Mint drámaíró nem hagyott maga után terjedelmesebb munkát, azonban annál értékesebbet. Első drámája a „Buffómisztérium" volt (1918). Ez a mű a Nagy Októberi Szocialista Forradalom első évfordulójára íródott, mint ünnepi előadás. A darab szereplői félallegoMajakovszkij: „Gőzfürdő 1963) További drámáiból kitűnik a „Vássza Zseleznova" (1910), amelyet néhány év múlva szintén átdolgozott, úgyhogy a darab szovjet variánsában némi javításokat észlelhetünk. 1915-ben írja meg utolsó, forradalom előtti színmüvét, „Az öreg“- et. Ez a mű tulajdonképpen polemika Dosztojevszkij világnézetével, s felveti benne az „Éjjeli menedékhely"-ben már ismert problémákat. A forradalom után (1917) egy új kor kezdődik, amely Gorkij munkásságban nem mutatkozik olyan gazdagnak, mint a forradalom előtti kor. Csak a 30-as években folytatja drámaírói tevékenységét. Részt vesz néhány színház megalapításában, együtt dolgozik A. V. Lunacsarszkijjal (1875— 1933). A szovjet színházi kultúrában fontos egyéniséggé válik. A forradalom előtti években sokat üldözték, és néhány évet börtönben töltött. A forradalom után azonban munkájában minden újszerű. Drámaírói karrierjének befejezéseképp Gorkij átdolgozta néhány régi darabját, és színmű-ciklust akart írni az Októberi Forradalomról, de a tervezett trilógiából csak két színművet tudott megírni: „Jegor Bu- licsov és a többiek", „Dosz- tyigajev és a többiek". Munkásságának kezdete nagyon közel állt a naturalista színházhoz. Fokozatosan, és végleg csak az 1905. évi forradalom után vált (Bratislava, Nová Scéna — (Foto — Šmotlák) rikusak, úgymint tiszták és i tisztátalanok (ami bizonyos \ mértékű sematizmusra I utal). A darabot szabadtéri előadásra szánta, ami a szovjet színház „népi szín- \ házzá" való törekvését bi- ' zonyítja. Az előadást Meyer- chold rendezte, aki később Majakovszkij állandó munkatársává vált. A díszleteket is Majakovszkij tervezte. A további években nem: foglalkozik színmű-írással, csak a NOFSZ kilencedik évfordulójára írja meg az „Október Rádió" című rádiójátékot. A játék négy képből áll, melyekben a vezető motívum a burzsoázia félelme a proletárforradalomtól. Drámaírói tevékenysége csupán élete alkonyán bontakozik ki. Ezekben az években írja meg a „Poloská"-t (1928) és a „Gőzfürdő"-t (1929) . A „Poloska" című ; vígjátéka két részből áll (9 ; kép). (1: jelen, 2: 50 év ] múlva, a kommunizmusban). A darab központi szereplője : Priszipkin, aki azonban nem \ forradalmi szellemű mun- \ kás, hanem kispolgár. Pri- ; szipkin a poloskával együtt \ még a komme -sta tärsada- ■ lomban is megmarad, ahol: mint a szocializmus kezdetének félelmetes maradványaként szerepel. E műben : Majakovszkij kora kispol- : gárságát támadja nagyszerű • szatírával. Ezt az előadást is Meyerchold rendezte i 1929-ben. Ez az előadás tel-; jes mértékben újszerű volt, j A darabot a brigádból kilencen láttuk szombat este a József Attila Színházban. Furcsa darab volt, az eleje vígjáték, csupa tréfa, a vége meg elgondolkoztatta az embert, úgy, hogy egészfen beleszomorodtunk. Kati egy rendes sráccal járt, bolondította, meg talán szerette is: akkor húzta elő a talonból — fanyar képével — mikor éppen szüksége volt rá. A srác elvette volna feleségül, pedig tudott róla mindent, a hazugságait is sejtette és azt is, hogy egy pénzes palihoz szívesebben menne, de annak csak másra kell. Lakásuk nem volt, a srác, marha becsületes létére azt mondta: — Én nem szeretek kérni, meg másoknak, akiknek gyerekük van, jobban kell. Mi megleszünk valahogy anélkül is. — Kati egy üzlet- helyiségben lakott az anyjával — éjszaka részeg emberek döngették a redőnyt — szóval Kati azt gondolta: „Ha te nem kérsz, majd kérek én.“ és az ügy érdekében lefeküdt az igazgatóval, „fűteni kezdte" a lakáselosztó bizottság tagjait, úgy, hogy a végén valameny- nyien őt javasolták egy gar- szonra — de feltűnően egyforma módon. így aztán kiderült minden, az egész üzem Katin röhögött, a lakásból semmi se lett, a srác meg azt mondta neki: — Nézd Kati. Én szeretlek téged, de ezt nem tudom megbocsátani... Azzal otthagyta. Azóta folyton erről a darabról vitatkoztunk, aztán hogy valami rendet teremtsünk, ösz- szeültünk egy délután, de akkor a fene tudja, miért, életről kezdtünk beszélni, a darab már nem is számított annyira. Vannak közöttünk nős emberek, meg egészen fiatalok is, aztán olyanok, akik belekóstoltak a szerelembe — egyiknek elsavanyodott a képe, mintha citromba harapott volna, a másik fényes szemmel meséli a kalandjait, amit egyedül Kobra hisz el — tiszteletből, inas létére. Először Kávai szólalt meg, csöndesen, ahogy szokott, de igen határozottan. — Én is otthagytam, volna azt a nőt — mondta —, az ilyen nem érdemel mást. Az Izgága egészen előrehajolt az asztal fölött: — A srácon röhögött volna az egész üzem. ha feleségül veszi. Otthagyta, találjon magának más bolondot. — Hülye volt, hogy annyit •ltürt tőle — mondta Fejér, a Birka. — Hát, te mit tennél? — böki oldalba Kobrát —, mit csinálnál, ha egy ilyen nővel akadnál össze? Kobra gondosan megtörölge- ti csontkeretes szemüvegét, elvörösödik, csak aztán szól: k— Otthagynám én is, de az igazgatóhoz azért lenne egykét szavam. — Vánnyadt vagy te ahhoz, Kobrácska — mondja szelíden Hetyei —, te legjobban tennéd, ha meghúznád magad szép csendesen. Jegyezd meg, nőért nem érdemes verekedni. Különben igazad van. Már csak azért is ott kellett hagyni, hogy észhez térjen. — Gyerekek — szólalt meg hirtelen Turista. — Azt hiszem, én nem hagytam volna ott... Ha szeretem, vele maradok. Erre aztán nagy csönd lett. Ogy néztek rá, mintha most látnák először. — Megbolondultál? — kiáltotta Izgága. — Ennek elment az esze... — Nem — mondta Turista. — Nem ment el az eszem. — Te azt mondod, hogy az a lány nem volt hibás? — kérdezte Hetyei. — A fene mondja. De, ha valamibe belekezdek, az nem függ attól, hogy mit csinál a másik. Ha egyszer már szeretem, akkor vállalom is, nemcsak addig, amíg kényelmes nekem. — De az ilyen egy jó szót se érdemel... — Nem biztos, hogy mindig ilyen marad. — Átvert egyszer, átver máskor is... — Az még nem ok arra, hogy éh is átverjem. — Ni csak, a Jézus Krisztus — vigyorog Izgága. — A kicsi Jézus, aki megbocsát mindent. — Ne hülyéskedj — szólal meg Katalin Karcsi. — Most ne hülyéskedj. — Nézzétek. Ha otthagyom a lányt, mikor mindenki rajta röhög, becsapott engem, ez tulajdonképpen természetes. Ha otthagyom, nem tettem semmit. Érte se, meg magamért se. Én nem szeretek elfutni, ha baj van. Ha otthagyom, úgy érzi, nem is tett rosszat, hiszen én se vagyok több nála. mondja Turista. — Lefeküdt egy vén szivarral és azt gondolta, ez még semmit sem jelent, hiszen a vidámságát se vesztette el. — No és — legyint Izgága — aztán férjhez megy valami marhához és fütyül az egészre. Úgy él, mint ha! a vízben. — Tényleg úgy él, mint a hal a vízben — szólal meg Turista — de az emberséghez nem sok köze van, azt sem tudja, mit jelent. Azt hiszem, néha nagyon rosszul érzi magát, csak most már nincs ereje másképpen élni. Azt mondtam, szeretem és otthagyom. ö is azt mondta, szeret, és lefeküdt az igazgatóval. Mindkettő ugyanazt jelenti. Nem lát maga körül egyetlen embert se, akit ne ítélhetne el ugyanúgy, mint saját magát, így aztán nem tulajdonit többé jelentőséget a hazugságnak, meg a kényelemért adott szerelemnek, mert senkinek sem tartozik semmivel, nekem se, mert otthagytam. — A fene tudja — szólal meg hirtelen Katalin Karcsi — lehet hogy igazad van... A fene tudja... — Ha nem megyek el, azzal már tettem valamit. Hogy kiröhögnek, azt még elviseli az ember, ha tudja, igaza van. — És ha újra hazudik és újra átejt, akkor mit csinálsz? Turista megvonja a vállát: — Azt hiszem, ha vele maradok, nem ismétlődhet meg. Ez az egyetlen lehetőség, hogy ne ismétlődjék meg. — Nincs igazad — mondta Izgága. — Azt a nőt ott kellett hagyni, hogy észhez térjen. — Ezt mondtam én is az elején — szólal meg Hetyei. — De most már a fene tudja, még az is lehet, hogy a Turistának igaza van. — Minden emberrel lehet valamit kezdeni — szakítja félbe Katalin Karcsi. — Ezzel mért ne lehetett volna? Kati, tulajdonképpen saját magát csapta be. Hetyei megrázza a fejét: — Nincs igazad. Becsapta a srácot is. Nem vette semmibe. — Én mégis azt mondom, hem volt az rossz lány, csak ostoba. — Több esze volt, mint nekünk együttvéve — szól közbe Ujj Gyuszi. — Hogy lebukott, arról már nem ő tehet. — Ostoba volt. Mert egy ember, aki többre becsüli a kényelmet mint az őszinteséget, és a becsületet, az ostoba. Nálunk már van más választása is, nem létkérdés a becstelenség. — De lehetőség van rá — szólal meg a Birka. — Pénzt, kényelmet, állást lehet szerezni szerelemért. S míg van lehetőség a silányabb emberek élnek vele. — Az a lány sok mindent nem ismert, sok mindenről nem tudott, és lemondott róla — — Szerintetek talán a társadalom a hibás, mi? Vagy ki a fene? — kérdeAe Izgága. — Azt mondjátok, ha valaki nem akar, akkor nálunk nem kell így élni. — Nálunk kétféle lehetőség van, a választás az emberen múlik. — Lehet, hogy igazat mondasz — tűnődik Hetyei. — A darabban az igazgató volt a lehetőség. Tudott valamit adni a szerelemért. — Ez tényleg igaz — mondja Izgága. — Kati csak az alkalmat ragadta meg, de két kézzel. És ezért ostoba? Ide kilyukadni — csóválja a fejét elkeseredve. — Azt mondjátok hát, minden nő, aki számításból lefekszik valakivel, ostoba? — Ha furcsán hangzik is — mondja Katalin Karcsi. — Aki az emberséget ilyen olcsón adja, az ostoba, elhiheted. — És az igazgató? — rep- likázik Izgága. — Az az öreg szivar is tett egyet, mást... — Szerintem az öregembernek is joga van a szerek ^ez — tűnődik Kobra. — Nőh :s joga van, csak az nem m..id- egy, hogyan szerezi meg. — Hát hogyan szerezné? Kinek kell az már?... — A fene tudja — mondja Fejér, a Birka. — Lehet egy öregembert is szeretni sajátmagáért, némelyik jóval többet ér, mint akármelyik fiatal. — Hallottam már olyat is, h°9y egy fiatal lány belebolondult egy vén emberbe. Ha szeretik egymást, nincs abban semmi rossz. De a legtöbb öreg palit csak a pénzéért szeretik. Aztán van köztük olyan marha, aki nem sejti... — A legtöbb tudja, de nem sokat törődik vele. — De az igazgató — szólalt meg Hetyei —, annak nem így kellene élni, az nem csak magáért felel.. — Azt mondd meg — fordul feléje az Izgága —, miért lesz valaki igazgató? — Mért lesz?... Mert odavaló... Hetyei rágyújt. Az Izgága arcán szelíd, gúnyos mosolygás: — Na és, ki való oda? — Hát becsületes ember... — Sok becsületes ember hordja a maltert... — Politikailag érett... — Aztán? — És érti a szakmát... — Érti? Más nem kell? — Mi más kellene? — Akkor hogy a fenébe lehet az, hogy megígérte a lakást és lefeküdt a Katival? Egy igazgató, aki becsületes, aki politikailag érett és érti a szakmát. — Hát ez nem volt becsületes. — De politikailag érett volt. — Nem, az se. — Akkor miért lett igazgató? v — A fene tudja.... — Az egész üzem röhögött a Katin — mondta Kobra. — De az igazgatóról szó se esett. Kirúgták talán? — Nem tudom — mondta Hetyei. — Lehet, hogy kirúgták. Ha még nem is, de előbb- utóbb ki fogják rúgni. Izgága hirtelen felugrik a székről. .— Te, figyelj csak ide — böki oláalba Turistát. — Lehet, hogy igazad van. A srác csak akkor ér többet az igazgatónál, ha nem hagyja ott a Katit. De hát, neki sem volt ám könnyű dolga. Ehhez már ember kell. És neki egyedül kellett megbirkózni az egésszel, ehhez másnak semmi köze.... Egészen egyedül... — Mondjátok csak — szólaltam meg én is —, ti mit tennétek ha közietek lenne ez a srác? Egymásra néznek. — A fene tudja — mondja végül Hetyei. — Ťényleg nincs köze hozzá senkinek? Izgága szégyenlősen megvonja a vállát: — Nálunk ez másképpen van, mi belepofázunk egymás dolgába. És ha a scráccal együtt akkor a Kati is közénk tartozott volna, őt átveri, minket is átver. És ennyi embert már nehéz átejteni. Hetyei megvakarja a fejét: — Most már, ahogy beszéltünk róla, mi azt mondanánk: ne hagyd ott. És így talárt könnyebb dolga lenne, mert ha nevetne is az egész üzem, mi nem nevetnénk, és hát, azt is vállalnánk, hogy rajtunk nevetnek. Kristóf Attila. Antigoné és a Dunaszerdahelyep November második felében a „Csallóközi színház“ műkedvelői két ízben is előadták Peter Karvaš: Antigoné és a többiek című emberi érzésektől telített megrázó erejű tragédiáját. Ogy a szakemberek, mint a színházkedvelő közönség körében aggályok merültek fel, hogy vajon egy műkedvelő gárda meg tud-e birkózni az ilyen körültekintést és művészi tudást igénylő remekművel, melynek előadására eddig műkedvelők nem mertek vállalkozni. A szocialista tárgyú színjátszásnak Dunaszerdahelyen már tradíciója van. Ugyanis még 1938 előtt színrehozták nálunk Čapek: „Anya“ című színművét, amely óriási sikert aratott. A színjátszó mozgalom tovább élt 1948-ig, azonban csak köny- nyebb műfajokat adtak elő. 1948-ban a dunaszerdahelyi színjátszó mozgalom egy új határkőhöz ért, amikor valóban kezdett kibontakozni és tudatosan dolgozott ki távlati terveket. Az együttes sikeres irányításáért és vezetéséért a színházi szakemberek elismeréssel adóztak Riedl Sándor személynek. Általában elmondhatjuk, hogy a Csallóközi Színház műkedvelői ismét kimagasló sikert arattak, amelynek elérését nemcsak a szereplők kiegyensúlyozott játéka, hanem a rendezőség Riedl és Érsek György (segédrendező) fáradhatatlan buzgalma és nem kevésbé Johán- csik Ottó díszlettervező ügyes beállítása is lehetővé tette. Komáromy Dezsőné
