Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1963-08-13 / 32. szám

/ körülbelül 46 millió dollár vesz­teség éri. Herter sajnálkozását fejezte ki az Európai Közös Piac dön­tése miatt, és közölte, hogy szeptember 4-től a szenátusi bizottságokban vizsgálatot in­dítanak annak megállapítására, hogy Közös Piac tagállamaiból az Egyesült Államokba expor­tált milyen árucikkekre vonat­kozóan rendeljék el a megtorló intézkedéseket. Kennedy elnök külkereske­delmi fömegbizottja ismertette az árucikkeket, amelyek közül majd választanak. A választás úgy történik, hogy a vámeme­lés összesen évi 46 millió dollár értékű legyen. A Közös Piac országaiból évente 111,5 millió dollár érté­kű árut exportálnak az Egye­sült Államokba. A 46 millió dollár értékű árucikket ebből választják ki. A bejelentéssel lényegében megkezdődött a korlátozott vámháború az Egyesült Álla­mok és a Közös Piac országai b között. N. Sz. Hruscsov szovjet miniszterelnök ünnepi beszédet tart az atomcsend-szerződés aláírá­sának alkalmából. Kubai kaleidoszkóp órakor az afomcsendszerződést A moszkvai Kremlben augusztus 5-én aláírták a légköri, a világűrbeli és a víz alatti nukleáris fegyverkísérletek meg­tiltásáról szóló szerződést, amelynek szövegében a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia képviselői a Moszk­vában július 15-től 25-ig folytatott megbeszéléseik eredmé­nyeként egyeztek meg. A szerződés aláírására moszkvai idő szerint 16,34 került sor a nagy Kreml palota Katalin-termében. A Szovjetunió nevében a szerződést Andrej Gromiko külügy­miniszter, az Egyesült Államok nevében Dean Rusk külügymi­niszter, Nagy-Britannia nevében Lord Home külügyminiszter írta alá. A szerződés aláírásánál jelen voltak Nyikita Hruscsov, Leo- nyld Brezsnyev és a szovjet állam más vezetői; amerikai és angol államférfiak, akik Dean Ruskkal és Lord Home-mal ér­keztek Moszkvába; IJ Thant, az ENSZ főtitkára, Foy D. Kohler, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete, Sir Humphrey Trevelyan, Nagy-Britannia moszkvai nagykövete, Anatoll J Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete, Alekszandr Szoldatov, a Szovjetunió londoni nagykövete. Jelen voltak szovjet és külföldi laptudósítók, televízió'' és filmriporterek. A szerződés aláírása után Andrej Gromiko, Dean Rusk. Lord Home, valamint U Thant rövid beszédet mondtak. Af légy portugál felségjelet ■® viselő repülőgép egészen alacsonyan körözött a falu fe­lett. Odalent szabad szemmel is kivehetők voltak a hálót ké­szítő, halászatra induló férfiak a csomagjukat fejükön egyen­súlyozó asszonyok, a gépeket hadonászva figyelő ébenfekete gyerekek. — Az akciót megkezdeni — hangzott tömören a parancs a vezérgépről, s néhány másod­perc múlva a pusztulás szörnyű képe bontakozott ki a békés kunyhók helyén. A pilótákat, miután vissza­tértek támaszpontjukra, először megdicsérte parancsnokuk a feladat kitűnő végrehajtásáért. A cél ugyanis egy partizángya­nús falu „megbüntetése" és a földdel egyenlővé tétele volt. Néhány óra múlva azonban ugyanaz a parancsnok üvölt ve hordta le a pilótákat: LELEPLEZŐ VÉLETLEN — Mit csináltak?! Baklövé­sük miatt jó kis bonyodalom szakadt a nyakunkba. Egy sze­negáli falut bombáztak! A folytatás ismert. Az ügy a múlt hetekben az ENSZ Biz­tonsági Tanácsának üléstermét is megjárta. Az eset nemcsak azért volt kínos Portugália szá­mára, mert a véres határinci­denst nem lehetett indokolni vagy mentegetni, hanem a „guineai háború“ nyilvánosság­ra kerülése miatt. ACÉLAJTÓK LOURENCE MARQUES-BEN Portugál Guinea azonban nem az egyetlen. Lisszabor, gyarmatbirodalmának minder sarkában nő a feszültség. Por­tugália ugyanis ma a másodih legnagyobb kolonialista hata­lom. Hét területet tart fennha­tósága alatt, az anyaország te­rületének hússzorosát. Egyet­lenegy sincs a hét közül, ahol ne lángolt volna fel a partizán­harc, s ahol ne követelnék egy­re hangosabban a függetlensé­get. Mocambique-ben a Ruvuma folyó mentén zajlottak le való­ságos ütközetek, s megalakult a Fremilo, az első egységes felszabadító mozgalom. A fővá­ros Lourence Marques megerő­sített támaszponthoz hasonlít, az olajtársaságok például acél­ajtókat készítettek irodaházaik kapujára. A hazafiak egyik lát­ványos megmozdulása volt a város középpontjában álló négyméteres Salazar emlékmű felrobbantása. VALAMENNYI AFRIKAI KÖZÖS ELLENSÉGE A kényszerű „népvándorlás" sem segít. A múl* hónapokban a marok­kói Casablancában első ízben tartottak olyan tanácskozást, amelyben az összes portugál gyarmatok képviseltették ma­gukat és egységes bizottságot alakítottak a. harc összehango­lására. Különösen sokat segít ebben az afrikai népek szolidaritása. Az Addtsz Abeba-i első afrikai csúcsértekezleten Salazar rend­szerét valamennyi afrikai közös ellenségévé nyilvánították. Szá­mos afrikai ország ad anyagi segítségei (többen költségveté­sük egy százalékát az afrikai szabadságmozgalom céljaira ajánlották fel). A partizánhad­viselésben különös tapasztalat­ra szert tett Algéria kiképzőket és szaké-töket bocsátott a füg getlenségi szervezetek rendel­kezésére. Szóba került önkén­tesek küldése is. pan es közös erővel veueimezm a testvéri forradalmat, amely nem ismeri a bőr színér alapuló megkülönböztetést. Ez­zel szemben innét néhány szá2 kilométerre Alabáma államban rendőrkutyákat uszítanak a fe­kete tüntetőkre, akik emberi méltóságukért mernek szól emelni. A homokos tengerparton egy klubépületet mutatnak, amelyet nem is olyan régen Havannt legelőkelőbb társadalmi osztá­lyai látogathattak. Színes em­ber a közelébe sem mehetett Ma „Patrice Lumumba“ nevét viseli és szívesen látnak ott mindenkit, feltéve, hogy mun­kásigazolványa van. Különösnek tűnik, hogy ezer a szigeten, amelynek kb. 300C km hosszú tengerpartja van nem beszélve a szállodák és villákhoz tartozó nagy parkolt tavairól és mesterséges úszó­medencéiről, közönséges ha­landó csak nehezen találhatott helyet, ahol megfürödhetett Ennek az a magyarázata, hogy a valamire való fürdőstrandol magánkézen voltak. Ilyen volt például Varadero, talán a világ legszebb fürdőhelye. Végelát- hatlan hosszú fövenyes tenger­part, tropikus növényzettől kö­rülvett fényűző bungalowok felettük nagyúri kastély és mindez egyetlen emberé volt A neve DU Pont, a világ legna­gyobb kémiai trösztjének min­denható ura. Tagadhatatlan hogy jó ízlése volt és Mikojan- nak nemkülönben, aki úgy nyi­latkozott, hogy Kuba jár leg­közelebb ahhoz az elképzelésé­hez, amit magának a föld: paradicsomról alkotott. Ez e paradicsom, amely sokak ré­szére elveszett, megmaradt a munkásoknak, akik a varaderoí strandon felváltották a millio­mosokat. 11 e ez a forradalom, amely ” elűzte az elnyomókat nem ismeri a nacionalizmust Egy argentínai orvos lett as iparügyi minisztere és sok fon­tos állást különböző nemzetek fiai töltenek be. Kubában a2 embernek az a benyomása hogy az „idegen" fogalma is­meretlen. Minden embert, aki a szabadságért harcol, testvér­ként fogadnak itt, tekintet nél­kül bőrszínére vagy nemzetisé­gére, akkor is, ha az Egyesült Államokból jön. Mert sokar vannak észak-amerikaiak, több­nyire technikusok, akik a mi­nisztériumokban dolgoznak Volt közöttük egy, akire a ku­baiak ma is megilletődve em­lékeznek, Hemingway, aki Fidél Castro barátja volt. Havanna közelében levő házát, amelyben sok évet töltött ez a híres író, hálás kubaiak múzeummá ala­kították át. Minden érintetlenül maradt ott, mint amikor ott élt. A kubai forradalom távol tudta magától tartani a szélső­séges nacionalizmust, de nem felejtette el, hogy az ellenség ott van kapui előtt. A Riviéra hotelből gyönyörű kilátás nyí­lik a tengerre, amelyen állan­dóan ott cirkálnak, nem is messze a territoriális vizektől, kisebb-nagyobb USA hadihajók És ezért a kubai milícia fal­vakban és városokban, fehérek és feketék, nők és férfiak ve­gyest, állandó, hűséges, min­denre elszánt őrséget tart. A járhatatlan dzsungeleken keresztül esak így lehet megöl- Ezen a ponton Kuba nem ismer dani az utánpótlást. tréfát. Ro. Üj szakaszba léptek a há­rom nukleáris hatalom tár­gyalásai az atomcsend-szer­ződés aláírása után. Gromi- ko, Rusk és lord Home már munkamegbeszélést tartott a szovjet fővárosban, hogy megkeresse a keleti-nyugati közeledés további lehetősé­geit. Az eszmecserében — mint erre a hírügynökségek rámutatnak — olyan világ- politikai kérdések szerepel­nek, mint a nukleáris fegy­verek elterjedésének meg­akadályozása, a meglepetés- szerű támadások megelőzé­se és a két szövetségi rendszer megnemtámadási egyezményének megkötése. Egyes források úgy tudják, hogy a szovjet fővárosban minderről nem csupán álta­lánosságban beszélnek. A három külügyminiszter igyekszik formát találni a további eszmecserére és vagy egy hivatalos nemzet­közi külügyminiszteri érte­kezlet tervét dolgozzák ki, vagy pedig már a kormány­fők csúcsértekezletét készí­tik elő. Az atomcsendszerződés aláírási aktusa egyébként világszerte nagy elégedett­séget és osztatlan örömet keltett. VI. Pál pápa távira­tot intézett az aláíró hatal­mak kormányához s ebben hangoztatta: „A Vatikán elismerését fejezi ki e vi­gasztaló és nagy jelentősé­gű esemény létrejötte alkal­mából; a moszkvai szerző­dést úgy tekinti, mint egy szebb kor ígéretét". Ugyanakkor az enyhülés­sel szembenálló politikai körök nem leplezik ellensé­ges érzelmeiket és ideges­ségüket. Hírek szerint de Gaulle francia elnök eluta­sító választ adott Kennedy és Macmillan személyes üzenetére, amelyben a két angolszász vezető arra kér­te fel a francia államfőt, hogy csatlakozzék az atom- csend-egyezményhez. Bonn­ban pedig — a tudósítók jelentése alapján — teljes gőzzel megindult az ellen­akció a látóhatáron feltűnt enyhülés megakadályozásá­ra. A nemzetközi kommunista mozgalom vitái tovább gyű­rűznek a kínai vezetők egy­ségbontó magatartásáról. A Kommunyiszt, az SZKP köz­ponti elméleti folyóirata ve­zércikkében elemezte a kí­nai magatartás okait és arra a következtetésre jutott, hogy a pekingi álláspont mögött minden bizonnyal a belső nehézségeket, a szo­cialista építésben elkövetett hibák takargatását kell ke­resni. A TASZSZ hirosimai tudósítása újabb nemzetközi jellegű kínai provokációról számolt be. A városban az emlékezetes atombomba­támadás 18. évfordulóján értekezletet tartottak, s itt a kinai küldött minősíthe­tetlen hangon támadta az atomcsend-egyezményt és a szovjet kormány külpoliti­káját. A kínai képviselő tel­jesen elszigetelődött egy­ségbontási kísérletével. ~m * •’«ST VÁTOZATLANUL A LEGNA­GYOBB ÉRDEKLŐDÉS a moszk­vai részleges atomcsend-meg- állapodást kíséri. Miközben a világsajtó a moszkvai kezdet várható folytatásának irányát és a továbblépés ütemét talál­gatja, már érkeznek a szovjet fővárosba a csatlakozni kívánó országok államférfiai az ok­mány aláírása céljából. Az an- tikolonialista küzdelem a másik olyan terület, ahol most fontos dolgok történnek. S végül a harmadik olyan problémakör, amely érdeklődésre tarthat számot, az a vezető tőkés ha­talmak gazdasági kapcsolatait illeti: a vámháború az Egyesült Államok és a Közös Piac kö­zött. A szocialista országok lapjai, miközen a részleges atomtíla- lom jelentőségét taglalják, folytatják a polémiát a kí­naiakkal. A Scinteia megenged­hetetlennek tartja az államközi kapcsolatokban az olyan vádak és jelzők alkalmazását, mint aminókre a kínaiak ragadtatják magukat. A Novoje Vremja helyteleníti a „mindent vagy semmit" elvét, amelyet a kínai vezetők vallanak s a háromha­talmi egyezményt a békés együttélés realizálhatósága bi­zonyítékának nevezi. Erőteljes antikolonialista ak­ció van kibontakozóban az ENSZ-ben. A Biztonsági Tanács Dél-Afrikáról tárgyal, s afro­ázsiai országok a vita kiszéle­sítését javasolják, Dél-Rhodé- zia kérdésének megvizsgálását követelve. Fedorenko szovjet küldött felszólalása jól példáz­za a Pravda szerdai számában megjelent vezércikk központi gondolatát: a szovjet politika — nemzetköziség a gyakorlat­ban. HERTER VOLT AMERIKAI KÜLÜGYMINISZTER, aki most Kennedy elnök külkereskedel­mi fömegbizottja, bejelentette: az Egyesült Államok megtorló intézkedéseket hoz, miután a Közös Piac legutóbbi miniszteri értekezlete nem volt hajlandó leszállítani a Közös Piac orszá­gaiba irányuló amerikai fa­gyasztott baromfi behozatali vámját. Ennek következtében az amerikai farmereket évente Ez annál is fontosabb, mert Portugália sem áll egyedül, Nyugat-Németország most jut­tatott 37,5 millió dollár értékű fegyvert Lisszabonba, s miköz­ben a NATO-hatálmák — fő­ként az Egyesült Államok — szeretnek az afrikai népek ba­rátainak szerepében tetszeleg­ni, Portugália az 5 hadianya­gukkal vívja háborúit. AZ ANGOLAI VESZTESÉGLISTA A leghevesebb összecsapá­sokra természetesen Angolában került és kerül sor. A szabad­ságharc 1961 márciusában kez­dődött s azóta tart. Voltak ne­hezebb időszakok, az esős év­szak befejeztével a portugálok például könnyebben tudták ki­fejezésre juttatni technikai fö­lényüket, mégsem tudtak felül kerekedni, s az ország északi területein egyre bizonytalanabb a gyarmatosítók helyzete. Jellemző, hogy a portugálok első hivatalos veszteséglistája csak 400 főt ismert el, később helyesbítették és kétezres vesz­teséget vallottak be. Egy svájci újságíró becslése szerint, aki a helyszínen járt, legalább hét­ezerre rúg a portugálok vesz­tesége, s igen sok áldozata van persze az angolai lakosságnak is. világ közvéleménye felhá­borodással ítélte el a portugál bombatámadást Bau- mack, a kis szenegáli falu el­len. De legalább ennyire gyűlö­letes volt a szándék is: a saját, gyarmati terület ellen indított büntetőexpedíció. P P s: rr sí E >1 t< fi e h rr a k k 9 Á VI n ni V máris a forradalom szele csapja meg az embert. „Kuba az első szabad amerikai or­szág", „Éljen a marxizmus- leninizmus", „Éljen a világ- béke", „A haza vagy a halál". ■Ezek az óriás-betűs jelszavak a repülőtér épületének homlok­zatáról hozzak ennek a forra­dalomnak első üdvözletét, azét a forradalomét, amelynek „minden előzetes értesítés nél­kül" mersze volt kitörni nemis 150 kilométerre az Egyesült Államok tengerpartjától. Ez a természetes szépségek­ben annyira gazdag Ország már Kolumbus Kristófot is lenyű­gözte, aki miután 1942. október 28-án partraszállt, meglepeté­sében felkiáltott: „ez a leg­szebb, amit ember szeme vala­ha láthatott". „Szegény nép gazdag földön" így jellemezte Kubát két ame­rikai szociológus. És egy kubai költő hozzáfűzte; „Édes a kül­seje, de keserű belül". Az édes élét, „la dolce vita" az idege­neké volt. Hatalmas, fényűző szállodáival, trópikus faóriások között épült pompázatos villái­val, játékbarlangjaival, 75.000 prostituáltjával, Havanna úgy­szólván New-York, a dollármil­liomosok elővárosa volt ' De a dúsgazdag amerikaiak pazarló élete mögött ott volt a leala­csonyított nép, az analfabetiz­mus, a nyomorúság. a kubai burzsoázia képviselői, akik egy pillanatra azt hitték, hogy a forradalmat saját hasz­nukra fordíthatják majd, ha­marosan szintén felszedték sátorfájukat. Most Miamiban vigasztalják egymást, hogy „még eljön az 6 idejük". De ha az otthagyott pazar szállodák és luxus-autók egy pillanatra az amerikai millio­mosokra emlékeztetnek is, az ember csakhamar rájön, hogy a repülőtér üdvözlő jelszavai igazat mondtak. A Riviéra szálló hatalmas márvány-hali­jában már nem a cukor-ültet­vényesekkel vagy a petróleum- mágnásokkal találkozunk, ha­nem munkásokkal, akik éppen kongresszust tartanak, vagy idegen látogatókkal, egyetemi ifjakkal, akik a világ minden nyelvén a szocializmusról be­szélnek. Az utcákon, amelyek előbb tele voltak a kubai mám- mut-vállalatok hatalmas pla­kátjaival, most komolyhangú felhívásokat találunk, amelyek a munkásságot szocialista ver­senyre szólítják fel vagy pedig a tervteljesítés eredményeiről adnak számot. Mindenütt, a feketék test­vérként érintkeznek a fehérek­kel. Nem léteznek többé elkü­lönítések. Feketék és fehérek együtt folytatják tanulmányai­kat, játékaikat, együtt dolgoz­nak az egyetemen vagy a gyár-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom