Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1963-06-25 / 25. szám

Válasz a válaszra A z elmúlt napokban meg­jelent az Oj Ifjúság-ban a Magyar Dal- és "pnc- együttes tánccsoportjá­nak válasza Mács József cikkére. Az együttes énekkarának már hét éve tagja vagyok, és ebben a cikkemben nem Má- csot akarom védeni, hanem az igazságot. Ehhes^azonban jó- néhányszor szükséges, hogy a „Válasz Mács Józsefnek“ c. cikkből idézzek. Vegyük tehát sorba, úgy ahogy ' az a „Vá­laszában áll. Tehát elsősorban nem tartom ballépésnek, hogy Mács nem a bemutatóról írt. Mert azt hi­szem, éppen a bemutató befo­lyásolta őt arra, hogy ezt a cikkét megírja. Idézet a „Válasz"-bó! (a to­vábbiakban csak I. )• . .......a modern élet lükteté­sét érezzük pl. az „Epizódusok- ban“, ezt nem .tudjuk hogyan hozta volna színre Mács elv­társ.“ Mács elvtárs sehogy sem, hozta volna színre, mert ő nem koreográfus. I.: „Mai lányok, fiúk, a diva­tos twist és csa-csa hóbort, az az internátusi élet... “ Mert bizony csak divatos hó­bort, nem pedig művészet. I.: „Hiába írta Mács elvtárs olyan meggyőzően a hagyo­mánykeresés tradíclós múltját. Műsorunkban až is van------“ Hol? I.: „Ügy látszik a , Csár- dás“-t a bemutatón tévedésből ismételtük csupán háromszor (addig ugyanis az óriási taps­vihar nem engedte a függönyt lebocsátani.)“ Tehát úgy látszik, hogy a „Csárdásának volt a legna­gyobb sikere, annak ellenére, hogy vérszegény, nem pedig a „Szép Júliának“ vagy az „Élet“- nek. A vezetőség valóban eltün­tette az együttes címkéjéről a „népművészeti“ szót. Erről azonban a csehszlovákiai ma­gyar írók és költők sajnos nem értesülhettek, mivelhogy „esz­tétikus“ plakátainkon még ma is mint „A CSISZ-SZKB Magyar Népművészeti Együttese“ sze­repelünk. (Plakátot nem ter­vezek, mert nem vagyok gra­fikus.) I.: „Hiszen a Területi Színház után ez az együttes az egyet­len művésztestület, a maga ne­mében, mely félprofesszionális.“ .Valóban? A MATESZ szintén félprofesszionális művésztestü­let? Érdekes, eddig úgy tud­tuk, hogy professzionális. I.: „Az együttes hivatása nemcsak a népi tánc, a csárdás és ördöglagzi zsánerű dolgok, de a balett is. Igenis a balett!“ Igenis a balett! De hogy Mács elvtárs szavaival éljek, nem az ilyen balett. I.: „Felelőtlenség s helytelen azt állítani, hogy maguk a mű­vészeti vezetők sem tudják, mit akarnak.“ Ha valóban tudnák, akkor nem változtatnának . előadásról előadásra a műsoron. S hogy abban van a legna­gyobb baj, hogy Mács elvtárs nem járt el az együttes próbái­ra, ezt egy kissé furcsának ta­láljuk. Miért? Ha eljárt volna a próbákra, akkor a műsornak magasabb színvonala lenne? Őt az előadás érdekelte, nem pedig a próba, és az előadásról akart írni, nem pedig riportot a próbáról. Bizony Mács eivtárs, kár, hogy nem látta a martosi fel­lépésünket, ahol a közönség részéről a következő véleményt hallhatta volna: „Az a sparta­kiád egészen jó vo!t, csak kár, hogy a végét elrontották azok­kal a fekete papokkal“. Hogy melyik műsorszám'-ó! van szó, azt ugye kitalálja Mács elv­társ? S ha a tánccsoportban van- 'nak olyanok, akik mögött hat­éves „balett-múlt“ áll, és csak a karban táncolnak, akkor kik táncolják a szólókat ? S hogy a táncosok technikailag nem ki­dolgozott mozgásúak, arról ők valóban nem tehetnek, mert I.: „Pövid egy hónap olyan táncra, mint az „Élet“, még hivatásos művészek között is nagyon kevés.“, hát még a nem hivatásosak között. Mert a hivatásos művé­szek három évig gondolkoznak, két évig próbálnak, és csak azután mernek színpadra lép­ni. De nálunk elég egy hónap Mács elvtárs, mert hiszen olyan táncosaink vannak, akik mö­gött már hatéves „balett-múlt“ és ezt nem lehet fél év alatt megtenni. Harcolunk a giccs ellen („A kanyargó Tisza part­ján...“ stb.), de ugyanakkor a „Szép Júliá“-hoz T. Andrašo- van komponál egy népies mű­dalt, Kulcsár Tibor ír hozzá egy népies szöveget, és a giccs elkészült: annak ellenére, hogy ennek a népballadának két vál­tozata is ismeretes, s mind a kettőnek van eredeti népdal­változata- is. „A Szép Júliában először a jobbágyfiút ölik meg s ebbe hal bele a királylány. Ebben a formában a történet Boccaccio egy novellájának témájával egyezik, — — ezt a novellát Enyedi György „Tancredus leá­nya“, „Gismunda és Gisquardus széphistóriája“ (1574) cimü verses feldolgozása ismertette meg a XVI. század magyar, il­letve erdélyi olvasóival." (Csa­nádi—Vargyas: „Röpülj páva, röpülj“). Most pedig valamit a Szép Júlia zenéjéről. „A XIX. század első évtize­deiben bontakozott ki az új magyar zenei stílus, a verbun­kos. A kor magyarsága ezt a muzsikálási módot gyökeresen magyarnak tekintette, sőt ősi­nek, még Ázsiából magunkkal hozottnak tartotta. Ebben a korban a „régi" és a „népi — nemzeti“ egyébként is egybe­eső, azonos kategóriák voltak, ám különösen vonatkozott ez a verbunkosra, amelyről úgy vélték, hogy ott zengett már a honfoglaló magyarság éne­keiben, Mátyás király udvará­ban és a kurucok táborában is. A mai kutatások már bebizo­nyították, hogy a verbunkos sem nem népi-nemzeti, sem nem ősi stílus. A XVIII.—XIX. század fordulóján elemi erővel kirobbanó új stílus elsődlege­sen zenekari, illetve hangsze­res muzsika volt, amelyet a kor legendáshírű nagy prímá­Ami pedig a „Szép Júliá“-t illeti, az bizony valóban ké­nyelmes megoldás, mert nem kellett érte sehová sem menni. Adva van a népballada, és erre lehet építeni. Igen, adva van, de ez bizony édes-kevés, 'mert a balladát fel is kell dolgozni. sai, Bihari János, Csermák An­tal és Lavotta János vittek diadalra.“ (Várnai Péter: „Ta­nulmány a Hunyadi László­hoz“.) Mondjuk hát, hogy „népi­balett“, és maradjon népies műzene a Szép Júlia. De az mégiscsak furcsa, hogy a XVI. század népballadájába egy XIX. századbeli zenei stílus kevere­dik. No és a kosztümök, Júlia szilonruhája (XX. század); mintha csak Shakespeare III. Richárd-ját látnám frakkban és cilinderrel a fején. Talán szólni kellene valamit az „Élet győz a háború felett“ c. tánckompozícióról is. A fen­tiekben már említettem, hogy igényes. De épper. úgy, mint a drámában minden egyes szó­nak, a zenében minden hang­jegynek, a festészetben minden ecsetvonásnak, úgy a táncban is minden lépésnek kell, hogy funkciója legyen. Ezt sajnos ebben a 12 perces táncban — mondhatom azt is, hogy von­tatott táncban — nem talál­hatjuk meg. Ugyanez vonatko­zik Liszt II. magyar rapszódiá­jára is. Egy érdekes szó lepett meg a „Válasz“-ban, mégpedig az, hogy az élet zenéje „elektroni­kus“. Ügy látszik nébányan nincsenek tisztában azzal, mi az az elektronikus zene. De egész biztos, hogy Simái műve nem az, hanem dodekafónia. Tévedés, ha valaki azt hiszi, hogyha bekapcsolja a magne­tofont, az már elektronikus zene. A zenének ezt a műfaját még Kókai Rezső sem merte pontosan meghatározni. A „Válasz“-ban az áll, hogy Cselényi cikkéből kiérezni a segíteni akarást. Ha figyelmes- sebben végigolvassuk Cselényi cikkét, lényegében ugyanaz áll benne, mint Mácséban, csupán a stílusa más. És én is ugyan­azt állítom, amit Mács és Cse- lényf, de az én stílusom is más, s azt hiszem, hogy mind­annyian, akik a vitához hozzá­szólnak, segíteni akarnak. Végezetül pedig annyit: igen­is kell a modern, de ismét hangoztatom, nem az ilyen mo­dern. Pl. Kodály Zoltán Szé- kelyfonó-ja is modern, de népi alapokra épül. Tudom, kísérle­tezünk! De nem lehet nyolc éven át csak kísérletezni. Csak akkor szabadott volna megvál­toztatni az együttes nevét, ha már a Magyar Népművészeti Együttes befejezte, és teljesí­tette is a hivatását. De valljuk meg őszintén, hogy nem telje­sítette: félúton megálltunk, és elkezdtünk valami újat, amire azt mondjuk, hogy „modern“. Az együttes zömének nevé­ben szeretném, hogy ebből a vitából szűrjük le a tanulságot, s a hozzászólásokból, és saját tapasztalatunkból javítsunk mind a műsorpolitikánkon, mind a műsor művészi színvo­nalának emelésén. Palotás Gabi és Korai Ferenc. Janda Lóránt, a Szép Júlia énekmondója. A színjátszás eszközei változók és változatosak. Megújításuk és gazdagítá­suk minden egészséges szín­házi fejlődés természetes kísérő jelensége. Ezért örü­lünk az olyan hasznos kí­sérleteknek, amelyek a rea­lista színművészet kifejezö- erejét növelni igyekeznek. S ha azt vesszük alapul, hogy a FINOM ORIHÁZ be­mutatása a Területi Színház színpadán nem utolsó sor­ban azt is célozta, hogy a színházhoz került fiatal színjátszók bebizonyíthas­sák tehetségüket, talán meg is érte a fáradozást. Helyes kiinduló pont, amikor a da­rabválasztásnál a szereplők adottságaira is gondot for­dítanak, szerepeltetik őket, oktatják, irányítják.,. Koreň Bronislav rendezé­sével ygyet lehet érteni. Előnyére válik, hogy kerüli a minden áron újítani aka­ró, extravagáns rendezési modort. Egyszerű, aránylag kiegyensúlyozott — kissé bár naturalisztikus eszközö­ket használ. S talán ezért van, hogy főleg a harmadik felvonásban rusztikusabb hangulatokba kalandozik. A kezdő szereplők és az egyenlőtlen — olykor „egyé­nieskedő" — színészi telje­sítmények nehéz feladat elé állították. Az I. felvonás ki­fejező ritmusváltása dicsé­retes. A hangulatok hullám­zása bár nem mindig ritmi­kus, de elfogadható és bi­zonyos szándékra utal. A II. felvonás kavargását sokall- juk A rendezés vitatható mozzanata Zbysko III. fel­vonásbeli „durva" viselke­dése és ellaposodó játéka. A harmadik felvonás fe­gyelmezettebb levezetése, helyére billentené a nyilván jóhiszemű koncepciós ren­dezést, ha a mű szatirikus, komédiázó hangvételét a U karikatúráig fokoznák és ■ minden helyzetében igye- Q kezűének elkerülni a natu- a ralista eszközökhöz csábító Q játszásmódot és helyzete- . két. De ehhez persze, ruti- (J- nosabb, képzettebb szerep- ■ lőgárdára lenne szükség! Q A színészi teljesítmények m általában közepesek. Jó ala- Q kit ás Palotás Gabriella de- Jj cens Dulszkinéja, aki kifo- p gástalan játékkedvvel sze- U repelt. Gyurkovics Mihály 5 Zbyskojánál fennáll viszont 1) az egyhangúság veszélye, ■ főleg amikor a szélsősége- Q két „összebékíteni“ igyekvő ■ játéka egyéniségének belső Q egységét veszélyezteti. Fe- m renczy Anna Tadrachné sze- n regében is jó, és most is jj bebizonyítja, hogy tehetsé- p gét nem lehet „beskatulyáz- U ni". „Matrioska"-ízű maszk- ■ ján viszont változtatni ké- (J ne. ■ A jó alakítások között Q megemlítjük még Szabó Ilo- m na Hankáját, akinek szín- n játszói kifejezőereje, árnya- “ latokra fogékony érzékeny- p sége sok érdekes szerephez U vezetheti még. De tudnia ** kell neki is, pályája küszö- 0 bén, hogy a lélektani moti- ■ vációkban őszinte átélésre Q van szükség, amit nem le- ■ hét külsődleges eszközökkel p eltakarni. U Szívesen láttuk Korai Fe- * rencet, Dulszki szerepében. 0 Sajnos Hezia (Budiás Ida) ■ és Méta (Lelkes Júlia) kis- Q lányos ugri-bugrálása még m erősen műkedvelő jellegű, n Viszont többet és igénye jj sebb művészetet vártunk p Nagy Eszter fölöslegesen U mesterkélt Juliettjétöl és J* Lengyel Ilonától is (bérlő- 0 nő), akinek szereplése szó- ■ katlanul halvány és egysíkú Q MIT TEGYÜNK HAT? Végigmérve az eiözö kritiká­kat, sőt az együttes Válaszát Mács József észrevételeire, úgy érzem én is szolgálhatok né­hány megállapítással. Mindenekelőtt meg szeret­ném jegyezni, hogy én, és jó pár kollégám, akik szintén a Magyar Tanszék hallgatói va­gyunk, nem értünk teljesen egyet azzal a cikkel, melyet egynéhány „Ifjúszíves“ szer­kesztett, s két évfolyam nevé­ben büszkén aláírt. Hogy e cikkel kapcsolatos nézetek mennyire nem egyré- iüek tanszékünkön, az is bizo­nyítja, hogy annak sok kitéte­lével tanáraink sem értenek egyet. A jövőbeli sikerre való hivat­kozás egy kicsit nevetséges. A bemutatónál mi is örültünk, s az előadás végén mi is szív­ből tapsoltunk, s hisszük, hogy a fellépéseket mindenütt forró taps fogja kísérni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a közönség mindennel elégedett, a taps sok esetben csak a fáradságos munka, az odaadó igyekezet honorálása, nem pedig a számok művészi értékeinek elismerése. S több olyan szám, produk­ció, — melynek színvonalával rengetegen elégedetlenek, nem­csak Macs elvtárs — „művé­sziességében" csupán a tapsok alapján ilyen makacsul hinni, minden szempontból káros. Az „igenis? balett"-szerű at­moszférát próbáltam felismerni próbájukon is, és sikerült. Egy­részt meglepett a határtalan igyekezet, a tudniakarás, a fá­radtságot nem ismerő munka látszata, másrészt pedig olyan alapkövetelmények hiánya, mint a kollegialitás. Ilyen feltételek mellett pedig valódi eredményt elérni csoda lenne! Cikkük tehát a zűrza­varból származik, nézet, mely képes volt egybelóncolni az együttes egynéhány tagját iga­zán, a többi tagját pedig lát­szólag, hogy megmentsék ma­guk számára a twiszt, csa-csa és balett színpadi élvezését. Könyörtelen megállapítás, de igaz. Hogy miért ? Mert nincse­nek tisztában a kísérletek ki­menetelével s csak ösztönszerű igazságérzet az, hogy a mo­dernség posztján állnak. Es végeredményben a balett sem tartozik a legújabb eszkö­zök közé. A twiszttel és csa- csával nem lehet kifejezni mai életünk egészét, legfeljebb fia­tal hevünket és energiánkat tudjuk felhasználni. A csa-csa és. twiszt táncdi­vatok, melyek eltűnnek, épp úgy, mint oly sok régi tánc. A népi táncok azonban megma­radnak, s akárhogy is hangzik, a nép sajátosságai, múltja, fej­lődése és élete rejlik bennük. A népi táncok az egész világon elsődleges helyen vannak, mert örökéltűek. Joggal felmerülhet a kérdés, de ha megmarad a népi együt­tes, ki fogja terjeszteni a mo­dern elképzeléseket ? Ha lenne népi együttesünk, az lenne a válaszom, hogy a Dal- és táncegyüttes. Hét év kötelez, de elsősorban arra, hogy ne okozzanak olyan hiányt, melyet egyszer már ki­küszöböltünk! I Az együttesnek szemmel kefy tartania a fejlődés kérdését iá. Ha színvonalas, minden tekin­tetben művészi együttest aka­runk a sajátunknak mondani, akkor feltétlenül szükségesek a tapasztalatok, a rutin s nem utolsó sorban az idegen, itt-ott külföldi közönség és kritika. Ellenkező esetben áligha tud együttesünk helyt állania mind nagyobb versenyben, aligha tud kiemelkedni, lépést tartani ko­Szuchy M. Emil Q dráfi mátyás obobobobobobobobobobobobobo Leszja Ukrajinka ' Wb # ■PInk $ runk modern követelményeivel. Felmerül a kérdés, mit tegyünk hát? Szerintem a mostani helyze­ten csak az tudna segíteni, ha nem csupán a lapok hasábjain keresztül próbálnánk beleszólni munkájukba! Ez amúgy is de­formált elképzeléseket, szub­jektív vonásokat ad minden igyekezetnek. Csillogó példa rá a „Válasz Mács Józsefnek!" cí­mű cikk is. \ Elő szóval kell segítségükre sietnünk. Alapítsunk egy csoportot, mely művészileg ellenőrizni képes őket! Tartsunk velük rendszeres megbeszéléseket, hogy elejét vehessük a nézeteltérések ilyen elfajulásának. A legégetőbb kérdés, mellyel fentebb is foglalkoztam az, hogy népi, vagy kevert jellegű együttesre van-e elsősorban szükségünk. Ha az együttes tagjai ennyi­re elfogultan védelmezik el­képzeléseiket, ahogy cikkükből kitűnik, aligha remélhetjük, hogy kedvvel folytatnák mun­kájukat bizonyos változások esetén. E nélkül pedig lehetetlen helytállniuk Sokkal egészségesebb lenne akkor még egy igazi népi együttest alapítani, akár Bra- tislavában, vagy Nyitrán. Az utóbbi helyen erre nagyobb le­hetőség lenne, me't lenne mi­ből a csoportot feltölteni. Nagyobb gondot okozna azonban a bratislavai légkör hiánya, mely kétségtelenül sok­ban segíti a csoport fejlődését A döntés mindnyájunkra vár, s elsős&rban a Magyar Népmű- ta vészeti Együttes elhatározása- u* tói függ! d' T3 Folytatja-e útját mely ilyen ut zűrzavart okozott, vagy pedig alárendeli magát egy ellenőrző ta csoport véleményeinek. ér Szerintem, ha az utóbbi tör- ér tértik, gyors javulásra számít- r hatunk. d GINZÉRY ÄRPÄD az együttesről A Béke Világtanács ajánla­tára az idén Leszja Ukrajinka ukrán költőnő halálának évfor­dulójáról emlékezünk meg. Ta­rasz Sevcsenko és Ivan Frankó után az ukrán irodalom leg­kiemelkedőbb egyéniségeihez tartozik. írásaiban a béké­ért, a népek közötti barátság­ért és megértésért küzdött. Legérettebb művének az „Er­dei dal“ című filozófiai drámát tartják, amely az igazi, a pol­gári konvencióktól mentes em­beri megértés és szeretet him­nuszát fejezi ki. Leszja Ukra­jinka a világirodalom mércéjé­vel nézve is jelentősét és ma­radandót alkotott. Írásait tu­domásunk szerint eddig még magyarra nem fordították le. M. NEVRLÝ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom