Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-05-01 / 17. szám
Éljen a munkásosztály győzelmes A CSISZ SZLOVÁKIAI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Bratislava, 1963. május 1. XII. évfolyam, 17. szám Ära 60 fillér eszméje. a marxizmus - leninizmus! IIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIillt LOUIS AKIN (Nyugat-Afrika): „Elvtárs!” Végre kinyitom könnyektől duzzadt szememet és reménykedve nézek egy oly világba, melyben már pitymallanak az örökké napos reggelek. Bátran néztem a Fehér Ember mosolygó arcába és szüntelenül fürkésztem a megszokott kevélységet, a felsőbbrendűség tébolyát, a pártfogó szánalmát, — de hiába! Nem ezt láttam szemükben, hanem a bátor szív melegét. A kezek egy csokor virágot adtak át és az ajkakról felrepült ez a szó: „elvtárs“, és az ajkak a szívekkel együtt mondták: „Elvtárs, mellettünk van a helyed“. Öh, én szomorú, szájkosárral lezárt vígságom! Megtanultam leplezni örömömet és sírtam mindazért, ami legvakmerőbb reményeimet is felülmúlta. ☆ Azóta tanultam meg élvezni a virágok illatát; az egyik szomorú, a másik vidám; az én Afrikámban oly frissen, ragyogón virulnak; de én csak előjogokat láttam bennük is, és meg kellett tanulnom, ' hogy többé ne is lássam őket. Az én őserdőimben az emberek egymásnak kezet adnak, testvérnek szólítják egymást. De azok csak négerek. akik ezelőtt testvérnek szólították egymást, és minthogy a „néger“ egyértelmű a „szegény“-nyel, mindig azt hittem, hogy csak azok szólítják testvérnek egymást, akik szenvednek, akik szeretni, akik gyűlölni tudnak. ☆ Az „elvtárs" szó, amely nem illik túl sok hajszától, túl hosszú rabságtól elnyűtt énemhez, megremegtette szívemet. Én, az erdő újjászületett fia a néger szenvedélyével mormoltam, testvériesen mormoltam ezt a szót: „elvtárs“, és láttam a fekete embert, a rabszolgát, a húsába vájt sebekből kigyógyultan, széttört láncaiból felszabadultan, láttam a maga fáradságával a maga boldogságára megszelídített gépeken tűnődni, láttam a szabad négert, ahogy vidám közös csapatban hozza visszaszerzett erejének termékeit. Hallottam daloló hangját és ő új énekéből már örökre száműzve voltak az elfojtott sóhajok szomorú hangjegyei. Fonnyadtnak hitt minden porcikámban éreztem, mint pezsdül diadalmasan a remény tövének, a szeretet, a harc, a győzelem, az élet tövének tavaszi nedve. Hangosan kiáltottam ezt a szót: „elvtárs“, — vajon ki érezheti át egész melegét? ELVTÄRS! Mások talán szebben mondják, mások talán hangosabban ejtik ki, — de vajon ki fogja valaha is lelkesebben kiáltani: ELVTÁRS! FRANYÖ ZOLTÁN fordítása Jirí Schmidt rajza lllllllllllllllllllllllllllllllillll V. MAJAKOVSZKIJ A vörös zászló az optimizmus zászlaja Május elsején a munkásmozgalom fölméri önmagát, május elsején a világ kitűzi vörös lobogóit, a szabadságért küzdő proletariátus és a szocializmus felszabadult és szuverén munkásosztálya kezet fog. Ez a kézfogás mindig a nemzetközi összefogás megpecsételése. Minden esztendőben több és több van a kézfogás mögött. Fél évszázaddal ezelőtt még csak elnyomottak fogtak kezet és négy és fél évtizede annak, hogy a világ proletariátusa ujjongva tekintett a felszabadultakra, a szovjet munkásokra. Minden proletár a jövendő boldog emberévé változott a dicsőséges Októberben. Ha a nyugati városok utcáin ma a proletárok százezrei szintén felvonulnak május elsején, akkor azok egyben a holnapi szabad emberek százezrei, jövendő miniszterek, tanácselnökök, gyárigazgatók menete is. A vörös zászló nemcsak a vérig menő áldozathozatal, hanem a biztos, történelmileg megalapozott optimizmus zászlaja is, a történelem vérének' és a történelem derűjének zászlaja. Az idő hatalmas homokórájában vörös homok pereg. Minden pillanat — nemcsak a történelmi pillanatok, hanem a látszólag egyszerű hétköznapok pillanatai is — a mi seregeinket és a mi időnket növeli. Az ünnep azonban nemcsak ujjongás. A mi ünnepeinken mindig ott van a józan felmérés, a feladatok számtan világ osságú felmérése. Nem ünneplő, hanem alkotó társadalom a miénk, épp ezért bátran szembenézünk problémáinkkal, gondjainkkal. A CSKP XII. kongresszusának határozatait valóra váltva küzdünk az idők folyamán felgyülemlett akadályok leküzdéséért. Ebben a harcban, melyben kíméletlenül összeütközik minden, ami új, a régivel, döntő tényező a legszélesebb népi tömegek alkotó kezdeményezése, cselekvő képessége. Munkások, földművesek, értelmiségiek, fiatalok, fokozott mértékben érzik, hogy társadalmunk fejlődésének fellendülése lehetetlen a személyi kultusz és dogmatizmus maradványainak következetes felszámolása nélkül. Egész életünk tartalmának mély demokratizálásáról, a lenini elvek következetes érvényesítéséről van itt szó. Épp ezért nem frázis, ha azt mondjuk, nagy időket élünk, sokat tehetünk azért, hogy a jövőben sohasem ford ulhassanak elő olyan hibák és hiányosságok, melyeket a közelmúltban tapasztalhattunk. Vannak feledékeny emberek és feledékeny korok, mi azonban nem vagyunk feledékenyek és a mi korunk, melynél előbbre tekintőbb nem volt még soha, az idő tükrében hátra-hátra tekint, egy-egy pillantással felméri az elhaladott kanyarokat. Valóban jövőbe néző emberek vagyunk és ha néha-néha vissza is tekintünk, elsősorban is azért, hogy okuljunk a múltból. A télen át csupasz Ja, nézd, újra friss. Megyünk az új tavaszba. En is, te is, mi is. Május gyolcs vászna libben, meg-meglegyint. Vidáman, ifjú hitben megyünk, megyünk, megyünk. Kezünkben lobogó tűz örömet oszt. Mindenre lobogót tűz: Pirost, pirost, pirost. Édes tavaszban mosdó friss tereken ütemre lépni most jó nekünk, neked, nekem.
