Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-01-08 / 1. szám
y " fl Fekete-tengertől a Vörös-tengerig 2. A Jeruzsálem felszabadításáért harcoló keresztesvitézek előbb kíméletlenül kifosztották, majd területén megalakították a Latin Császárságot. II. Mohamed hadserege 1453- ban csaknem az egész várost elpusztította. Ettől az időtől egészen 1923-ig Törökország fővárosa lett. Ennyi talán elég is lesz a város eddigi életéből. Az ország maga jelenleg burzsoá köztársaság. Az első világháború előtt különböző imperialista országok versenyeztek birtoklásáért. A legnagyobb befolyásra a németek tették szert, akiknek oldalán rész is vettek a háborúban. A második világháború után megerősödött az országban az angolok, de főleg az amefiszabadságért — népeink újabb fegyveres harcot vívtak. Nem az igazság győzött!. A nagymajtényi síkon a sok dicsőséges csatát látott véres, megtépett, összetört és föld- rehullott kuruc zászlók a legszebb és legigazabb emberi kívánságot, a szabadságot is — egy időre — eltemették. Rodostóban talált végleges menedékhelyet a fejedelem kíséretéhez tartozó hűséges bujdosótársa, az író Mikes Kelemen is. Néztem, néztem a város irányában... Sokáig álltam a korlátnak dőlve egyre nehezülő és kevesebbet látó tekintettel. Különös — csak néha érezhető gondolatok hullámzottak bennem. Az ebédre hívő hajógong riasztott fel merengésemből. Akkora már a part is teljesen eltűnt előlem. Furcsán hívásra mentem fel a fedélzetre, de akkor már benn voltunk a Dardanellák-tengerszo- rosban. A MEGBÜNTETETT TENGER • Az ókori Dardanosz görög város volt. A névadója ennek a tulajdonképpen tenger színe alá süllyedt — alig 100 méter mély — folyóvölgynek. A Márvány és az Égei-tengert összekötő szorosnak már az ókorban is nagyra értékelték stratégiai jelentőségét. Ksajár sah, a történelem- könyvekben többnyire Xerxes néven emlegetett perzsa uralkodó időszámításunk előtt 480- ban a könnyenhívők szerint 5 milliónál, a mai kételkedő történészek szerint lényegesen kisebb sereggel és 1207 hadihajóval indult bosszút állni a kis Görögországon. A kisázsiai parton várt a seregkolosszus az átkelésre. A monda szerint nagy vihar dúlt a szorosban. A tenger szellemeinek bemutatott áldozatok után sem csillapodott a Hel- laszpontosz tajtékozó vize. A természet elemeinél is jobban haragvó király ezért meg- korbácsoltatta az engedetlen tengert._________________ Jóval később Nagy Sándor kelt át ugyanitt, hogy hódolatra kényszerítse az akkor már lényegesen gyengébb perzsa birodalmat és megvalósítsa világhódító céljait. Bizáncot törökök vették birtokukba — Ca- nakkale Bogazi néven — a fontos tengerszorost. Az öreg tengerészek szerint ezen a tengerszoroson kelt át a „bosszúálló“ hedsereg (folytatás következik) kaiak befolyása. Az idegen tőke behatolása mind gazdasági, mindpedig katonai szempontból kiszolgáltatja az országot az imperialisták terveinek. Törökország ma az agresz- szív nyugati katonai törekvések szolgálatában áll. Az USA a rakétatámaszpontok hosszú láncolatát építette ki az ország területén. Búcsút vettünk Konstanti- nápolytól. Egyre messzebb kerültünk a partoktól. Teljes pompájában bontakozott ki előttünk a Márványtenger csodálatos látképe. A tenger olyan csendes és sima volt, akárcsak egy hatalmas tó víztükre. Csak a hajöcsavar fodroztatta a vizet, maga után húzva egy hosszú fehér habszalagot, amelybe a bennünket szokatlanul nagy csapatban kísérő vízimadarak vijjogással, gyorsan lecsapva megmárto- gatták magukat. „EGYEDÜL HALLGATOM TENGER MORMOLÄSÄT...“ Hajónk Takizdag, magyar el- ' nevezésén Rodostó elé ért. Messze a tengerről a kis kikötővárosnak sajnos csak a körvonalai váltak láthatóvá. Gondolataim azonban partra- szállhatnak és képzeletben bejártam a várost. Igén, számunkra történelmi és irodalomtörténeti emlékek felidézője ez a hely is. Nem jóra, rosszra emlékeztet! Annak idején a törökök végleges kiűzése sem hozta meg a várt függetlenséget. II. Rákóczi Ferenc zászlói alatt — a német zsarnokság ellen,. a éreztem magam. Talán az előző éjszakai viharszerű szél, a nagy hőség vagy az erős hangulatváltozás okozta mindezt?! Nem volt kedvem ebédelni sem. Lementem a kajütömbe és fellapoztam — a magammal vitt — Mikes törökországi levélgyűjteményének kötését. A 167-ik s egyben • utolsó levélben — többek között — ezeket a szelíd panaszú, lehangoló sorokat olvashatjuk: „Az első levelemet amidőn a nénémnek írtam, huszonhét esztendős voltam, eztet pedig hat- vankilencbén írom. Ebből kiveszek 17 esztendőt, a többit a haszontalan bujdosásban töltöttem.“ A honvágy a legkínzóbb emberi érzések közé tartozik. Bizony néha rövid külföldön való tartózkodás után is erőt vesz az emberen! Mit érezhették azok, akiket a zsarnoki önkény örökre eltiltott a hazatérés jogától? Mikes sem jutott többé haza. 1761-ben utolsóként halt meg a száműzöttek közül. Már hiába keresnénk a bujdosók házát Rodostóban. A huszadik század első éveiben lebontották a roskatag épületet. A megmaradt emlékeket hazaszállították a fejedelem koporsójával együtt, amelyet a „mormoló“ Márvány-tengerparti sírjából a kassai dómban helyeztek nyugalomra. A szépnek mondott Marmara szigetet úgy hagytuk el, hogy semmit sem láttam belőle. A hajóhangszóró új érdekességre figyelmeztette az utasokat. Csak a megismételt Borsos beiratási díj Még mondja valaki, hogy az Egyesült Államokban nem fordítanak tetemes összegeket a diákok taníttatására! Egyetlen számlát említsünk, csupán azt, amelyet az amerikai kormány a napokban nyújtott be — Mississippi államnak. James Meredithnek, a néger diáknak Oxford egyetemére történt beiratása igen költségesnek bizonyult. Az emlékezetes zavargások, amelyeket a fajüldözők robbantottak ki, nem csekély károkat okoztak. Egyedül az utcai harcokban megrongált, felgyújtott gépkocsik tulajdonosait 11.668 dollárral kellett kártalanítani. Ez és a többi kártérítés, valamint az amerikai igazságügyi tárca hatáskörébe tartozó egyéb kiadás 406.508 dollárra rúgott. S végül a szövetségi csapatok odaszállí- tása 3,850.000 dollárt emésztett fel. Summa summárum, több mint 4 és egynegyed millió dollárt tett ki James Meredith „beiratási díja“. S csak azért, nem jelent világrekordot ez az 'összeg, mert annak idején a hasonló természetű Little Rock-i incidensek az Egyesült Államok kincstárának 4 millió 900.000 dollárjába kerültek ... Átutazóban Havannába a kubai forradalom 4-ik évfordulója alkalmából Pavel Popovics űrhajós és a szovjet küldöttség Prágában megszakította az útját. Felvételünk azt a pillanatot örökíti meg, amikor Pavel Popovics elhagyja a CSISZ KB épületét. AZ ELMÚLT HÉT NAGYOBB ESEMÉNYEI közé sorolhatjuk az ENSZ-csapatok határozott fellépését Csőmbe ellen. Eli- sabethvill és Jadotvilt elfoglalása után az ENSZ-csapatok fő előnyomulás! irányvonala a kolwezi légitámaszpont, mely egyúttal a katangai csendőrség utolsó támaszpontja és ahol a hírügynökségek jelentése szerint rejtőzik maga Csőmbe is. Ogy látszik azonban, hogy a bábelnök betartotta ígéretét. Az ENSZ csapatainak jadotvil- li bevonulása előtt számos más üzem mellett a zsoldosok tönkretették a városi villanyműveket is. Mindezek mellett érdekes megemlíteni az ENSZ titkárságának kijelentését, mely szerint az ENSZ semmi körülmények között sem hajlandó Csombéval tanácskozásokba bocsátkozni. Meglepő azonban az angol kormánykörök magatartása, melyek a „jól értesült hírek szerint“ továbbra is kitartanak Csőmbe visszatérése és a békés tárgyalások mellett. KÍNA ÉS A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK határproblémái, legyenek azok bármennyire komplikáltak is, megoldhatók baráti tárgyalások és közös engedmények által — jelentette ki Pcheng-csan, a párt központi bizottsága bürójának tagja, a Pekingben tartózkodó ceyloni miniszterelnök, Banda- ranaike asszony tiszteletére rendezett nagygyűlésen. — A kínai fél már mindent megtett a kérdéses problémák megoldása érdekében, — jelentette ki Pchen-csang. Reméljük, az indiai fél is a tárgyalóasztalt választja. És ezzel megerősíti a fegyverszüneti tényt — mondotta Ban- daranaike asszony, mert a béke megőrzése kell, hogy minden állam politikájának alapköve legyen és a fájós problémák megoldásának elodázása mindig veszélyt rejteget. svüksc&Oí v t ><.:kvw\ncv.<í^%cs<.> Gheorghe Nitescu román nagykövet december 29-én a Román Népköztársaság megalakításának 15. évfordulóján hazánkban több üzemet látogatott meg. Felvételünk Letňanyban a Klement Gottwald Autóüzemben készült, ahol a román nagykövet Jozef Hrnčíŕ, az üzem igazgatójának társaságában megtekintette az üzemet. Az indiai kommunisták üldözéséről Olga Csecsotkina, a Pravda szemleírója a lap egyik számában „Veszélyes út“ címmel foglalkozik az Indiai kommunistaellenes hadjárattal. Az utóbbi időben Indiában olyan események játszódtak le, — írja a lap — amelyek a demokratikus közvélemény súlyos aggodalmát váltják ki. A belső reakció és a nemzetközi imperializmus az indiai nép demokratikus vívmányaira támad. A népellenes erőknek az a céljuk, hogy meggyengítsék az ország demokratikus erőit, megváltoztassák India békeszerető, semleges politikáját és az országút az agresszív tömbökhöz csatolják. E messzemenő tervek első lépésének kell tekinteni az egyre féktelenebbé váló antikommunista hisztériát. Azután, hogy az országban a Kínai Népköztársasággal való katonai határkonfliktussal kapcsolatban életbe léptették a rendkívüli állapotot, hadjáratot kezdtek a kommunista párt ellen. A szerző emlékeztet arra, hogy december közepéig mintegy 900 kommunistát tartóztattak le, közöttük több parlamenti képviselőt, az államok törvényhozó gyűléseinek tagjait, neves szakszervezeti vezetőket, a parasztszervezetek képviselőit. A szemleíró megállapítja: A letartóztatásokat és üldözéseket az indiai honvédelmi törvény alapján hajtják végre. E törvény alkalmazása azokat a nem is olyan régi időket eleveníti fel, amikor az angol gyarmati hatóságok hasonlóképpen üldözték India nemzeti függetlenségének aktív harcosait. Akkoriban éppen Nehrut és a Nemzeti Kongresszus Párt más neves képviselőit vetették börtönbe. Sajnos, nem lehet szabadulni attól a benyomástól, hogy a kommunisták üldözése mélységesen átgondolt és előre előkészített rendőri hadművelet. Hogyan magyarázható, hogy Bihar állam főminisztere egy gyűlésen kijelentette: „A kommunisták helye a börtönrácsok mögött van“. Andhra állam főminisztere ugyancsak kijelentette, hogy „a kommunistákkal le kell számolni“. Indiából olyan hírek érkeznek, hogy a kommunista párt elleni megtorló intézkedéseket az újdelhi amerikai nagykövetség sürgetésére akkorra időzítették, mikor Indiába megérkezik Harriman és Sandys. Az a tény is magára vonja a figyelmet, hogy egyesek megpróbálnák beavatkozni az Indiai Kommunista Párt belső ügyeibe. Ezt tette például Szubramaniam miniszter, aki kijelentette, hogy a kommupis- ta pártnak „ki kell zárnia soraiból a kétes elemeket“. Azok a kísérletek, hogy a kommunistákat megpróbálják „tisztákra“ és „pettyesekre“ osztani, nem tekinthetők másnak, mint arra való törekvésnek, hogy belső harcot szítsanak a pártban, elérjék széthullását, és ily módon meggyengítsék, amikor a reakció mind erősebben támadja. Nem világos-e, hogy az Indiai Kommunista Párt gyengülése az egész indiai demokratikus frontot is gyengíti? Kennedy kijelentette, hogy a „béke“ fogalma sokat foglalkoztatja, Adenauer is szívesen játszik ezzel a szóval, de Gaulle is gyakran használja. Még Csőmbe is gyakran han- dabandázik ezzel a kifejezéssel. Mi már megszoktuk, hogy a béke szó a legtermészetesebben Hruscsov, Nkrumah, Tho- rez vagy Castro beszédében hangzik el. Az államférfiak különbözőképpen használják a béke kifejezést. „Vigyázz e szóra11 Amikor a békeszó majd olyan természetessé válik, hogy már nem kell ráragasztani a transzparensekre, a falakra és úgy ejtjük ki, mint ezeket a szavakat, élet, föld, nap — ki tudja, vállalkozik-e majd valaki arra, hogy kifejtse, milyen változásokon ment keresztül a béke-fogalom az emberiség történetének folyamán. Próbáld csak megmagyarázni ml a béke — mondjuk te, egyszerű fellah, ott valahol a Nílus partján, vagy te, agyon- kínzott iráni földműves. Mit jelent számodra a béke fogalma, amely ma annyira foglalkoztatja az egész emberiséget. Vajon az éhező hindu, pakisztáni, rhodéziai, török vagy szalvadori számára mit jelent ez a fogalom? Walter Lippmann, az ismert újságíró és szociológus Társadalmi filozófia című könyvében többek között ezt állítja: „A tömegek véleménye ma egyre inkább növekvő erőt jelent. S veszélyes erő ez, amely döntő befolyást gyakorol az élet vagy halálthozó határozatokra.“ Az említett tömegekhez tartoznak a leningrádi munkások, a szicíliai nincstelenek és az algériai katonák is. Milyen jelszavak mozgatják még a tömegeket? Van-e valami, ami közös, annak ellenére, hogy ezek az emberek különböző színűek, különböző a vallási és politikai meggyőződésük? Igenis, van valami, ami közös. A leningrádi kommunistát az köti a szegény fel- lah-hoz, hogy mindketten békében akarnak élni és dolgozni, jobban szeretnének élni. Természetesen a leningrádi emberek előtt magasabb célok lebegnek, de azért egyben mégis megegyeznek a felláhok- kal, abban, hogy nyugalmat, békét akarnak. Lippmann azt állítja, hogy az emberek véleménye, veszélyes erőt jelent. Vajon kinek a számára „veszélyes“ az, hogy a világon az egyszerű emberek békében akarnak élni? Kinek a számára jelenthet a béke veszélyt? Mert hogy jelent, az biztos. A legnagyobb veszély idején, amikor az egész világ közvetlenül érezte a nukleáris katasztrófa veszélyét. Nagy Britanniából egy hang szólalt meg. Nem az államfő, a kormány képviselőjének hangja, nem azoknak az embereknek a hangja, akik gyakran hangoztatják a békét. Russell, a Labour-párt tagja, a filozófus Russell szólalt meg. Akkor, amikor a béke szó csengése elhalkult, amikor a béke halálos veszélyben forgott, Russell így szólalt meg: „Még nem találkoztam olyan államférfival, aki olyan nagyvonalú határozottsággal cselekedett, mint On a kubai kérdésben. Biztosítom Önt, hogy az ösz- szes tisztességes ember hódolatát fejezem ki az Ön bátorsága előtt“ — ezt írta N. SZ. Hruscsovnak. Hogy mit értettek valamikor bátorság alatt? Bátornak tartották azt a hőst, aki győzelmesen visszatért a harcok mezejéről, vagypedig bátor volt az a tartományi katona is, aki az alacsonyabb rendű ellenség koponyáit lándzsára tűzdelte és úgy fény- képeztette le magát. Az egyszemű ezredest is bátornak tartották, akinek mellét a vaskereszt vagy más kitüntetés díszítette. És ma milyen óriási a változás. Ma Hruscsov bátorságát méltatjuk és a bátor politikáját, amely az egész világot megmentette a pusztulástól. Nagy különbség van mindig aközött, amit az államférfiak mondanak és ahogyan cselekszenek. Az ENSZ szónoki emelvényéről közvetlenül nem hallani háborús uszításokat, pedig ott mégis vannak olyanok, akik örülnének egy „kisebb háborúnak“, mert az jól jönne nekik. Olyan szólamokat hallatnak mint „az érdekek védelme“ vagy a „kommunizmus elnyomása“. Biztos, hogy sok kifejezés már az idők során elévült, és nagyon tág fogalommá vált, teljesen ellentétes nézeteket is fejezhet ki. Sok politikus visz- szaél a béke fogalommal is. ;Nem kételkedünk abban, hogy a múltban ügyesen dobálóztak az egyes fogalmakkal. Az idén 2476 küldött jött össze Moszkvában, 121 országból, a világ minden sarkából, hogy megvitassák a béke szó helyes értelmezését. Megvilágították, hogy nem ugyanaz, ha ugyanarról moszkvaiak, bonniak, varsóiak vagy párizsiak beszélnek. És amikor egy amerikai anya az emelvényről elítélte az amerikai politikát, amikor az Egyesült Államok küldöttsége tiltakozott az Egyesült Államok nukleáris kísérletei ellen, akkor bizony új tények előtt álltunk. Az amerikaiak az amerikaiak ellen léptek fel. Lord Russell-t azzal fenyegették, hogy kirekesztik a Labour pártból, ha nem vonja vissza a kongresz- szus támogatására irányuló kijelentését. „Az emberiség védelmezésének kérdése sokkal fontosabb, mint a Labour- párti tagság“ — így hangzott Russell válasza. A moszkvai kongresszus lényegesen hozzájárult a béke kifejezés helyes értelmezéséhez. Első ízben történt, hogy a világ egyszerű emberei megegyeztek abban: tőlünk mindannyiunktól függ, hogy mikor szabadul meg az emberiség a nukleáris halál veszélyétől."
