Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1962-02-20 / 8. szám
y.v.v.v.v.v.'.v.v.vAWr ^zoke Jôzspf i.v.v.v.v.v.w.v.v.v.v: Ott akadtam rá a város szélén, közel a téglagyárhoz, ahol a rongyos cigányviskók meglapulnak a piszkos agyaggödrökben. Tíz éves Olyan, mint a többi gyerek. Csak a szeme más, Két nagy golyó, kétoldalra sandító fényes gömböcske. Mintha semmié sem fogná össze őket. Akárcsak a cipók orra, ha felcserélik a lábon — úgy kandikáltak q világba háttal a pisze orrocskának. Kicsi húgával a kocsma füsi*ds falát támasztották, melegedtek a magas cserépkályha mellett. Unalmamban őket néztem, mert Kokoska elvtárs, akivel kijöttem a cigánytelepre, hogy Írjak a cigányok életéröl, már harmadik órája, beszélt a kultúrházban öreg cigányasszonyoknak és szurtos gyerekeknek, hogy mennyire megváltozott az életük. Előadását az x.Upre roma“ című filmmel fűszerezte és én kihasználva a teremre boruló homályt, kisurrantam, hogy körülnézzek a telepen és enyhítsem éhségemet a közeli vendéglőben. A vehdéglö piszkos és zajos volt. A hosszú pult körül úgy szoronglak az emberek, mint varjak a döglöt* nyúl körül. A legtöbbje autóbuszra váró munkás volt, de sok volt köztük az őgyelgő, borostásképű cigány is. Lassan szopogattam a sörömet és jobb híján sós sajtot ettem közben a két gyereket figyeltem, ahogy szájakká éhesedé szemük odameredt a vendégekre és ráharapott a kezemben fénylő sajtra Először megdöbbentett a fiú kificamodott szeme. Zavarba jöttem. Nem tudtam ránézni és a száraz kifli keserű gubaccá csomósodott a számban Azt hittem, hogy éhes és ezért néz úgy rám Magamhoz intettem: — Kell sajt? — Nem — jelelte bizonytalanul, de mohón kapott az eléje tolt sajt után. aztán némán visszasurrant szöszke húgához. Láttam, ügyes kézzel hámozza le a sajtról az ezüstpapírt, aztán a kis fehér kockát mohón a szájához emelte. Húga hangosan nyeit. A gyerek zavartan felém sandít ott Én úgy tettem, mintha nem figyelném, de láttam. hogy töri ketté a falatot, hogy méri össze a két darabkát és hogy cseni az egyiket húga kezébe. Mosolyogva néztem mint fintorognak csalódottan az első falat után és Kokoska barátomra gondoltam aki ötven méterre innen izzadva beszél a jövőről, míg ezek itt semmiről sem vesznek tudomást. — Gyere csak — intettem a fiúnak — Te miért nem mentél az előadásra? Mozi is van... — Milyen előadásra? — nézett rám ártatlan szemmel. — Hát a kulturházba Hogy hívnak? — Gyuszinak — Hány éves vagy? — Talán tíz .. — Ogy látom nem tudod. — De tíz vagyok — állította bizonytalanul — És mit csináltok itt ? — Bejöttünk melegedni. — Iskolába jársz-e? — Nem — Miért ? — Nem enged n nagyapám. — Nem enged? — Nem. Kel’ segíteni otthon. — És anyád? — Nincs anyám Meghalt, régen . .. — Hát apád? Az sincs? — De: Cseszkóban dolgozik. — Melyik városban ? Nem tudod? — Otthon megvan a címe. írok iš neki. Majd . . — De hiszen nem is tudsz írni. — Tudok. — Nem hiszem. Nem jársz iskolába .- De tud írni. — bizonygatja bólogatva a húga is.- És a szemed 9 Nem nézték m—g az iskolában? — Azt mondták hogy kórházba kell mennem. — t-ersze te megijedtél. Ilyen legény vagy. — Nagyapám mondta, hogy megvakulok, ha megoperálják. — Te meg elhitted. — Pirulva hahgatott és kishúga felé sandított beteg szemével. Különben .., Pontosan iAAQA sosem tudtam megállapítani, hogy mikor hová néz! — így fogsz megvakulni! — próbáltam ráijeszteni, de nem hallgatott rám. A vendéglőben hangos kiabálás, lárma kerekedett. A hosszú bádogpultra egy részeg férfi támaszkodott és nagyhangon követelődön. A kocsmáros kizökkent szendébbik leikéből és mérgesen hadonászott. Nem akarta kiszolgálni. A részeg káromkodva imbolygóit ki az ajtón, de dühös szitkai még sokáig verték az ablakot. — Hogyne, hogy engem büntessenek meg — mentegetőzött fennhangon a kocsmáros és tovább mérte a habzó sört. Néztem a fiú riadtan ugráló beteg szemét és lassan furcsa elhatározás érlelődött meg bennem. Mi lenne, ha addig, amíg Kokoska barátom előad, én ... Hirtelen ártatlan képpel a gyerekhez fordultam: — Ültetek már autóban? Értetlenül néztek rám. — Azt kérdem, hogy mentetek e már autón. fejét. .V.V.V.V.V.V.V/.'.V.V.V, — Szeretném, ha megnézné ennek a fiúnak a szemét. — Kérem. Tessenek befáradni. — Gyuszi hátrariadt, de gyengéden megfogtam a vállát és magam előtt betuszkoltam a tágas rendelőbe. Az orvos kényelmes székbe ültette, aztán száraz hangon közölte: — Szemmozgató-izomszakadás mind a két oldalon ... — Veszélyes? — Természetesen. A gyereknek fokozatosan csökken a látása. Pár év múlva teljesen megvakulhat, ha ... — Akkor gyertek. Elmegyünk a városba és vissza. — Kicsit húzódoztak, de én határozott mozdulattal megfogtam Gyuszi kezét és az ajtó jelé indultam. — Majd meglátod, hogy milyen klassz! Repülünk, mint a fene. Kicsit félénken, de jött. Szöszke húga azonban szégyenlősen hátrahúzódott és eltűnt. Odakiinn a sofőr fázósan szunyókált a kocsiban és sehogy sem akart kötélnek állni, hogy a városba menjünk. Kénytelen voltam lódítani, hogy Kokoska elvtárs utasított. így aztán engedett. Amikor a kocsi elindult, Gyuszi szeme ragyogott az örömtől és hol az egyik, hol a másik oldalra tekintgetett gondtalanul Nem sejtette, hová megyünk. A sofőr is csak akkor fordult hátra, ahogy a főútra tértünk: — Tulajdonképpen hová megyünk ? — A szemészeti klinikára — feleltem határozottan — és éreztem, hogy a gyerek rémülten megremeg mellettem. Nem néztem rá, csak amikor a kórház kapuján befordult. Riadt szeméből hangtalanul folytak a könnyek és a piszkot szétkente egész arcán. Megsimogattam a fejét és neki adtam a zsebkendőmet, — Csak nem félsz? — kérdeztem. — Hiszen csak megnézik a szemed és megyünk vissza A kis várószobában senki sem volt és enyhe gyógyszerillat terjengett. Örültem, hogy senki sincs e’őttünk és így hamar végzünk. Le se kellett ülnünk, egy testes ápolónő jött ki az ajtón és a beutalót kérte. — Sajnos, nincs beutalóm. — Talán valamelyik iskolából jöttek? — érdeklődte. — Nem. — Akkor sajnálom ... — Kérem, újságíró vagyok, szeretnék a doktor úrral beszélni. — mondtam határozottan. A testes ápolónő bizalmatlalanul végigmért és szó nélkül eltűnt a fehér ajtó mögött. Pár pillanat múlva egy fiatal, gömbölyüképü orvos nyitott ránk és kissé fagyos hangon megkérdezte: — .Miben lehetek a szolgálatára ? — Ha? — Ha nem operálják meg. Zavartan hallgattam Hirtelen nem tudtam, hogy mit tegyek és az orvos türelmetlenül megkérdezte: — Kérem, szolgálhatok még valamivel ? — Nem, nem. . — ráztam a fejem és arra gondoltam, hogy tulajdonképpen semmit sem végeztem. Az orvos is észrevette a zavaromat és barátságos hangon magyarázni kezdte: — A műtét teljesen veszélytelen. Tíz nap és a fiú egészségesen távozhat. — Kérem . . doktor úr. Én tulajdonképpen úgy szedtem fel ezt a gyereket az utcán. Megsajnáltam, mert senki sem törődik vele. Az iskolában már egyszer megvizsgálták, de semmi sem történt. — Az hiba — válaszolt közömbösen az orvos és cigarettával kínált. Elfogadtam és bátortalanul megjegyeztem: — Attól tartok, hogy most is ez lesz a sorsa, ha visszaviszem. — Sajnos, beutaló és papírok nélkül nem vehetem fel. — Pedig . .. — Megértem önt — vágott a szavamba. — De ez részemről kihágás lenne — mondta halkan és az ápolónő felé lesett, hogy az figyeli-e beszédünket. — Ön tudja doktor úr, hogy ez kivételes eset és ilyenkor ... Azt hiszem van ilyen rendelkezés. — Ha baleset lenne ... Meg aztán a szülei sem tudnak róla — vet eile ellen az orvos és kissé ingerlékenyen hozzátette. — Hogy őszinte legyek, csodálkozom magán. Felszed az utcán egy cigánygyereket és behozza nekem, hogy operáljam meg. Különös, Tulajdonképpen mit gondol? Általános emberi szempontból megértem... De léteznek előírások is! — Felelek érte — mondtam makacsul. — Felel! A felelősség az enyém! Meg aztán hely sincs az intézetben. Nem segíthetek. Értse meg, hogy az állásommal játszom .. — Ön jól tudja, hogy mint orvosnak most segíteni kéne — mondtam fagyosan és megfogtam a gyerek kezét, hogy elvezessem. Ekkor váratlanul az eddig šzótlanul dolgozó ápolónő szólalt meg■ — Doktorán... a hetesben vari egy üres hely. Az orvos kissé zavartan köhécselt, aztán minden magyarázat nélkül rámszólt: — Kérem, hagyja itt a gyereket. — Köszönöm — mondtam. Kerestem az orvos tekintetét, de az hátat fordított, aztán az ápolónőre néztem hálásan. — A szüleivel tudassa, hogy... Különben most nem ajánlom, hogy odamenjen . . . majd mi elintézünk mindent! , Amikor távozni akartam, Gyuszi riadtan kapaszkodott belém és félve elhúzódott a testes nővért gh 1 aki fürdeni akarta vinni. Bömbölve sírt és nem akarta elengedni a kabátomat Tétováztam. Az orvos mosolygott és intett, hogy nyugodtan elmehetek. Tele izgatott örömmel ültem ismét az autóba, hogy visszahajtsunk a cigánytelepre. Kokoska barátom fagyosan fogadott: — Már felórája várok itt! Izgatottan mondtam el pár szóval az egész esetet. Kokoska azonban nem enyhült meg, hanem ridegen megjegyezte: — Nem szerelem az ilyen gyerekes mókákat. Tudtam, hogy nem haragszik, csak az bosszantja hogy nem hallgattam végig az előadását. KOMLÖSI LAJOS: Almatag, csendes, holdas éjen, Ha elpihentek csendben a zajok, Elnéztem, mint sápadt, tejfehéren Felhők között a bús hold ballagott. Mennyi bűvölet s vonzó titok ...! Hová vezet a tenger fény-fonál? A titkok fátylát száz mítosz Sem lebbentette semminél tovább. így tűnődtem én az esti csendben Magasba nézőn, vágyva végtelent. Hisz mindig, mindig ilyen volt az ember: Tudni vágyott s szállt, repült az értelem. S most eljutottunk.. A bűvös rend A hold — s csillag-varázs már nem varázs: Kis bolygónk pontos ívben ott kereng, Hol zord titok lakott vén századokon át. Repül, suhan, titkokba lát, Az alkotás hatalmát hirdeti S hogy kémlelem a néma éjszakát A szívem forró ujjongással van teli ... Koppan a csizma, perdül a szoknya, ezrek és ezrek ropják a táncot a járási ifjúsági alkotóversenyeken. Alkotni vágyó ifjúság Láttál-e már szorongó szívvel várakozó kislányt a kulisszák mögött vagy a szövegét újra és újra ismétlő kezdő műkedvelő színészt a színpadralépés előtt. Ha láttál, megállapíthattad, hogy boldogság és félelem, öröm és bánat váltogatja egymást minden szereplőnél addig, amíg fel nem gördül a függöny, amíg el nem hangzik az első mondat, amíg nem érzi azt, hogy a közönség együtt játszik vele. Alkalmam volt művészekkel beszélgetni egy-egy nagyobb fellépés előtt. Azt mondták, hogy mindig ügy vannak, mintha először lépnének a színpadra. A lámpaláz elválaszthatatlan a színpadtól. Legyen az akármilyen rutinos szereplő, akkqr is egy kicsit beleesik a színpad bűvkörébe, akkor is örül, amikor legördül a függöny és felzúg a közönség tapsa, ami a tetszésnyilvánítás legkézelfoghatóbb kifejezésmódja. A szerepelni vágyás a megmutatom magam mások előtt is, örök emberi tulajdonság. Szembenézni az emberekkel, mosolyt vagy könynyet csalogatni, élni a színpad varázsával évezredek hagyománya és ma is ható, ma is hódító emberi megnyilvánulás. A szereplési lehetőség ma igazán adva van. Immár hatodik éve ismétlődik az Ifjúsági Alkotóverseny és állíthatom, hogy eme verseny a legszélesebb tömegalapokra épül. Itt és ebben van a lehetőség a „mi és én is megmutatom“ jelszó érvényesülésének lehetősége. Alkotni, annyit jelent, mint újat adni, teremteni. Az alkotás szó mellé még a versenyt is odatettük, hogy a gyenge termék lepotyogjon, a tiszta, az igazi alkotás tovább jusson egészen a Központi Ifjúsági Alkotóversenyig, amely ebben az évben Bratislavában lesz s amelyen körülbelül 15 ezer fiatal részvételével számítanak. 15 ezer fiatal találkozik, hogy énekkel, tánccal, zenével köszöntse a párt XII. kongresszusát, valamint a Vili. Világifjúsági Találkozót. Két CSISZ járási titkárságot látogattam meg, hogy hírt szerezzek az alkotóversenyek előkészületeiről. GALÄNTA A CSISZ járási titkársága által kiadott villáműjság arról értesít, hogy a tömeges megbetegedés következtében a körzeti versenyeket március 5. 6. 7. 8. 9. és 10-én tartják. Hat helyen, éspedig Vezekényben, Farkasdon. Sellyén, Galántán, Diöszegen és Szereden gyűlnek ■össze az együttesek, illetve a szólisták, hogy énekben, táncban, szavalásban és a művészetek egyéb ágaiban tudásuk legjavát nyújtsák és versenyezzenek azért-, hogy részt vehessenek majd a Járási Ifjúsági Alkotóversenyen. A diószegi kilencéves iskola énekkara Pintér Ferenc igazgató vezetésével ebben az évben se akar lemaradni. Jó hírük mpr túljutott a galántai járás határán, hiszen tavaly a zselízi Országos Énekkari Fesztiválon is részt véttek és nem is kis sikerrel. Az Alkotóversenyen 28 színjátszó-együttes is részt vesz. A kajali CSISZ-tagok a Bolondos vasárnappal készülnek. Hogyan? Azt majd a bírálóbizottság dönti el. A tallósi mezőgazdasági iskola énekkara Kaprinai Ferenc vezetésével készül az alkotóversenyre. DUNASZERDAHELY Itt aztán nem lesz sértődöttségre, illetve részrehajlásra ok. A bíráló-bizottságot úgy állították össze, hogy a dunaszerdahelyi járás bíráló-bizottsága a komáromi járás versenyzőit értékeli, és a komáromi járás^ bíráló-bizottsága a dunaszerdahelyi járás szereplőit. A két bíráló-bizottságot egyszerűen felcserélik. A március 9-én kezdődő járási ifjúsági alkotóversenyen több mint 800 szereplő részvételével számítanak. Hogy az egyes csoportok tudásuk legjavát nyújtsák, kellő támogatásról is gondoskodtak A járási népművelési otthon dolgozói minden támogatást megadnak, hogy az együttesek jól felkészülve jöjjenek a versenyre. Nemcsak a hivatásos kulturális dolgozók törődnek az együttesek előkészítésével, hanem a CSISZ hely vezetőségének tagjai is. Sajnos, azonban csak kevés helyen veszik komolyan a CSISZ-vezetőségek az alkotóverseny jelentőségét. Főleg a falusi szervezetekre vonatkozik eme megállapítás és csakis a dunaszerdahelyi járás szervezeteire. Ebben az évben örvendetes jelenség éppen az, hogy országos viszonylatban nagyon sok falusi szervezet együttese neveze .t be az alkotóversenyekbe. — Díjat úgy se nyerünk — vallják a dunaszerdahelyi járás fiataljai. Bocsánat nem a járás fiataljai, hanem az egyes csoportok vezetői Nem nevetséges egy kicsit e díjra vágyás? Azt hiszem igen. A fiatalok elsősorban szerepelni akarnak, nem pedig díjakat nyerni. Még nem késő Még oda kerülhet a jelentkező Tap a bíráló-bizottsáq asztalára, még felzúghat a taps a tánccsoport vagy az énekkar fellépése után, csak a kezdeményezés kell és némi akarat Csikmák Imre Mosolygó lányok lépnek a színpadra, hogj bemutassák művé» szetüket.
