Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1962-12-18 / 51. szám
1962 tanulsága fl mi a tervek mögött van A Fekete-tengertől a Vörös-tengerig Búcsú Szocsitói, a ťekele-ten gél től, a Vörös-tenger fel AHOL A KÉT VILÁGRÉSZ TALÁLKOZIK Jobbra Európa, balra máV Ázsia! Az egyik pillanatban Ázsiában jár az ember tekintete, a másikban már az óvilágrészt — Európát — simogat hatja szemével. A szél erejét is megtörték a szorost őrző hegyek. A festői táj, a napsugárban kékesen csillogó tenger, a komor némaságba burkolózó várromok romantikus hatását, boldogságot örömet rontó módon, tolakodóan és durván megzavarta a katonai erődök, a meszszehordó parti ütegek és a régi aknazárat jelző vizibólyák megpillantása. TÖRÖKORSZÁGBAN... A jelzőbótyák között szükrehagyott szabad viziútra fenyegetően néztek mindkét part lövegei. Hajónkat megállították. Barnaképű, török tengerészkatonák jöttek t'el a fedélzetre. A vizsgálat megtörtént, minden rendben volt. Mehettünk tovább! Nem messze innem szoros bejáratát őrző hadihajók mellet siklottunk el — a bennünket vezető révkalauz kis motorhajója után. Az új élmények, a barátságtalan hatástól való gyors menekülési vágy, a felejteniakarás erősebb volt a korábban szerzett kellemetlen impreszszióknál. Ilyen az ember... A ködben elővigyázatlanságból egymásbaütközött jugoszláv-görög olajszállítóhajók kiégett és félig elsüllyedt roncsai az utolsó „mementot“ jelentették számunkra a Boszporuszben A különböző lobogók alatt úszó személy és teherhajó-óriások konvojai és egyéb tengeri látnivalók anynyira lekötötték figyelmünket, hogy ali vettük észre és már Napjainkban nincs tanulságosabb, egyben érdekfeszítőbb és izgalmasabb olvasmány, mint a kor legfontosabb kérdéseiről, a világ jelenlegi állapotáról, a külpolitikai helyzetről, az erőviszonyokról, a célokról és lehetőségekről adott mélyenszántó elemzés. Az egész elmúlt és folyamán nap mint nap nagy érdeklődéssel figyeltük a nemzetközi élet porondján lejátszódó eseményeket. Milyen év volt az 1962-es? Erre a kérdésre igen nehéz egyöntetű választ adni, hiszen ez év jellegére erősen rányomta bélyegét az Amerikai Egyesült Államok által előidézett Karib-tengeri válság. Még mindannyiuk emlékezetében élnek azok az október végi napok, amikor az egész emberiség sorsa volt kockára vetve. Az elmúlt két hónap távlatából félreismerhetetlenül megállapítható, hogy az október végi rendkívül feszült nemzetközi helyzetben elsősorban a Szovjetunió bölcs önmérsékletének, a következetes szovjet békepolitikából fakadó javaslatok megvalósulásának köszönhető a nukleáris háború rémének elhárítása, százmilliónyi emberélet, mérhetetlen anyagi és civilizációs értékek apokaliptikus pusztulásának megakadályozása. A Karib-tengeri vál;ág ismét és minden eddiginél erősebb történelmi bizonyságot szolgáltatott arra, hogy nincs más kiút a világ számára, mint a két rendszer békés együttélésének, békés versenyének útja, amely a szovjet kormány külpolitikájának megingathatatlan alapelve és következetes gyakorlata. Ügy gondoljuk, ez a tény az 1962. évi nemzetközi eseményeinek legfőbb tanulsága. Megmutatkozott az a tény is, hogy a vitás kérdések rendezéséhez nem lehet másképp hozzáfogni, mint a kölcsönösen alkalmazott észszerű kompromisszumok útján. Éppen a kubai válság tanulságos leckét adott mindazoknak, akik egyoldalúan diktálni akarnak és elzárkóznak attól, hogy nekik is cserében engedményeket kell tenni, ha nem akarják vállalni a józan ésszel vállalhatatlant, azt, hogy Földünk atomfertőzött romhalmazzá változzék. A szocialista országok lenini politikájukhoz híven a jövőben sem zárkóznak el valamennyi érdekelt felet kielégítő célszerű megegyezések, hasznos kompromisszumok elől. Fő célunk a béke fenntartása, a szocializmus és a kommunizmus továbbépítése. Az 1962-es év megmutatta, hogy a szocialista országok mély erkölcsi alapon álló politikája a legjobb, pontosabban kifejezve az egyetlen jó politika. Messzehangzó válasz volt a kubai megegyezés mindazokra, amelyek szerint a szocializmus a fegyverek erejével igyekszik terjeszteni eszméit és exportálini akarja a forradalmat. És csattanó felelet volt ez a „veszetteknek“, ahogy Hruscsov elvtárs nevezte a hidegháború lovagjait, mert bebizonyította, az erőviszonyok ma olyanok, hogy a béke erői meg tudják fékezni a háború erőit, a hidegháború híveire rá lehet kényszeríteni a békét. Csak a jelenlegi nemzetközi helyzet félreismeröi vagy szándékos félremagyarázói állíthatják, hogy az imperializmus ma is azt az erőt képviseli, mint amikor osztatlanul uralkodott a világon. A világháború veszélyének elhárítása s ezzel a szocializmus és 'kommunizmus nyugodt építése szempontjából hasznos intézkedés volt a kínai-indiai rendkívül sajnálatos határvitában a harcok kínai részről elrendelt megszüntetése a kínai határőrszakaszok visszavonása. Az elmúlt év eseményei ismét^ megmutatták, milyen életbevágóan fontos a szocialista világrendszer országainak együttműködése és őszinte barátsága. A CSKP XII. kongresszusa ismét hangsúlyozta ennek a tények elsőrendű fontosságát és ugyanakkor éles bírálatban részesítette a baloldali opportunistákat és szektásokat, akiknek legnyíltabb képviselőik az Albán Munkapárt vezetői, a személyi kultusz legellenszenvesebb formáihoz görcsösen ragaszkodó Enver Hodzsa és társai, akik ál-radikális dogmatikus nézeteik szemérmetlenül hangos hirdetésével, semmivel nem menthető rágalomhadjárattal igyekeznek megbontani a marxizmus-leninizmus győzelmes tanait alkotó módon alkalmazó és érvényre juttató kommunista pártok egységét. A dogmatizmus és szektarianizmus oly komoly veszély, hogy egyes esetekben, mint a kubai válság idején, fő veszélyé is válhat. Az Albán Munkapárt vezetői és támogatói a kommunista világmozgalomban csupán a revizionizmus elleni harcot hirdetik, és vadul támadják Jugoszláviát is. Ám a dolgokat, ahogy Hruscsov elvtárs december 12-1 beszédében kifejtette, konkréten kell vizsgálni. „Abban a válságban, amelyet Kubával kapcsolatban átéltünk, a jugoszláv kommunisták helyes álláspontot képviseltek, de a dogmatikusok, akik igazi marxista-leninistáknak adják ki magukat, provokációs állásponton voltak.“ A Jugoszláv Kommunisták Szôvetségéňek szidalmazása, ami nagyrészt a sztálini személyi kultusz korszakának egyik maradványa volt, már a múlté. Most az érvelés, a meggyőzés óhaja, az eszmei vita jelzi a viszony átalakulását, a közeledést a kommunista pártok nagy többsége és a jugoszláv kommunisták szövetsége között. Nincs kétség afelől, hogy Jugoszlávia szocialista ország, noha egy sor ideológiai kérdésben továbbra is véleménykülönbségek állnak fenn. A szocializmus erői győzelmük biztos tudatában intézhetnek kihívást békés versengésre a kapitalizmusnak, az elkövetkező évekre is. Mert az 1962-es esztendő, bármennyire is sok aggodalmat s nyugtalanító napot hozott a nemzetközi életben, a békés együttélés politikája nagy elvi és gyakorlati győzelmet aratott. Ez a politika pedig megfelel a mi népünk és ifjúságunk legigazabb érdekeinek is. St. bokát hoznak a de Gaulle és Adenauer közötti „puszipajtáskodás“-ról. Tei mészetesen semmi kifogásolni valónk se lenne a békés politika ellen, hiszen német részről a munkásosztály nagy harcosai August Bebel, Wilhelm Liebknecht, francia részről pedig Jules Guesden, Jean Jaures 1905-oen ezt akarta mondani a berlini munkásoknak: „Amikor elvetjük a háoorú és a fegyverkezés gondolatát és felt hívjuk Franciaországot, valamint Németországot, hogy hagyják abba a titkos ellenségeskedést, fogjanak össze a béke megszilárdítása érdekében, akkor mindkét nép érdekeiért harcolunk". A német kancellár nem engedte meg, hogy Jean Jaures Berlinben nyilvánosan szóhoz jusson. Vajon feltételezhető-e, hogy de Gaulle és Adenauer a látogatások alkalmából ilyen beszédeket intézzenek a néphez, mint amilyet annak idején a nemzetközi munkásmozgalom neves vezére szeretett volna? Látogatásaik következményeképpen egyre jobban kiszélesedik a francia és német uralkodó körök együttműködése és megszilárdul a francia-bonni katonai és politikai szövetség. A „megállapodások" az imperialista erkölcs szellemében jönnek létre. Francia részről azt remélik, hogy az új katonai és politikai szövetségben vezető szerepet kapnak és azután a német imperialisták segítségével a kapitalista Európában és a NATO rendszerben hangadókká válnak. Nehéz velük megértetni, hogy ezek a kovácsolt tervek csak a Franciaország nagyságáról álmodozó agyak beteges szüleménye A Bonn Párizs tengely katonai és gazdasági ereje Nyugat-Németország felé billen. A nyugat-európai integráció köntösében sem változik a helyzet. Franciaország mint győztes nagyhatalom nyerészkedni szeretne az atomkísérletekből is. A kancellár de Gaulle előtt nem takargatja szándékait. A revansizmus egyre jobban terjed Nyugat-Németországban és megmutatta már, hogy mire jó a francia „barátság". Adenauer agyafúrt módon a német revansizmus céljaira akarja felhaszálni a jelenleg' „nagy barátságot". De Gaulle maga is hangsúlyozza, hogy: „Európa az Atianti óceántól egész az Uraiig rendezésre vár". Az együttműködés programja, melyet a „tengely" elfogadott, azonban nem azonos a két nép „szövetségi programjával". Ez a német revansisták programja, akik száraz úton akarnak negyedszer betörni Franciaországba — most azonban a nagy burzsoázia teljes támogatásával. -EKA Aranyszarv-öböl kecses hidjai, a messziről fehéren világító meszdzsidek (mecsetek) kupolái, az égbe kívánkozó minaretek karcsú tornyai, a Hagia Sophia és a Pantokratos templom, valamint a szultánok volt palotája — a Szeráj azonban a legimpozánsabb látványok közé tartozik. A régi városfalakkal, bástyákkal övezett óváros nemcsak orientális érdekessége, hanem a múlt századok történelmének sokattudó tanúja is. MONDÁK ÉS TÖRTÉNELMI IGAZSÁGOK A rosszemlékű Jedikule. — Héttorony — zord falai az Egri csillagokat, Török Bálint és Szilágyi Mihály szomorú rabságát, nemzeteink másfélszázados élet-halál harcát, a tórökvilágot juttatják eszünkbe. A város történelme folyamán sokat élt át. 395-ben a Római Birodalom kettészakadása után a Keletrómai Birodalom fővárosa, majd a görögkeleti egyház székhelye lett. A belső pártharcok, vallásháborúk, a népvándorlások viharos századai, az avarok, szlávok, magyarok és törökök támadásai érték egymás utáft a várost. A monda szerint — a kalandozások híres bajnoka, az erejéről nevezetes — Botond buzogányával „kopogtatta“ és nyitotta meg érckapuját. (Folytatás következik) Párizsban, a Denfert-Rochereau téren hatalmas szobor emelkedik. A b'onzoroszlán szobrát a Belfort erődítmény bátor védelmezői emlékére emelték. A tér pedig annak a bátor ezredesnek a nevét viseli, aki az 1870—1871-es években élet re-halálra a porosz betolakodók ellen küzdött. Számtalan hasonló szobrot és emlékművet láttunk Franciaországban, Metztöl kezdve Sedanban, Bretagneban egész Dunnkerque ig és Tou’onig. Többnyire ezt a feliratot olvassuk a szobrokon: A haza bátor védelmezői emlékére. A NSZK fővárosában hiába kerestem hasonló szobrokat, de Hamburgban, Münchenben, és még Nürnbergben sem találtam. EzeKben a városokban egész más emlékműveket látni. A nyugat-berlini König splatzon „győzelmi oszlop" áll, amelyet az 1870-71-es években a porosz-francia háború emlékére emeltek. Nem messze ettől megtaláljuk Bismarck, a „vaskancellár" hatalmas gránitszobrát. A porosz győzelmet az ó művének tekintik * * * Ezek az emlékek jutnak eszembe most. amikor de Gaulle és Adenauer találkozásairól olvasok 1958. szeptember 14 óta már tízszer találkoztak. Valóban figyelemre méltó a sok buzgó találkozás. Hiszen a harmadik, negyedik és ötödik köztársaság diplomáciai története egyetlenegyszer se jegyzi fel, hogy Franciaország képviselője túl a Rajnán tett volna látogatást. A porosz-francia háború óta nem akadt egyetlenegy jelentékenyebb francia politikus se, aki Németországba látogatóba merészkedett volna — különben azonnal lejárta volna magát. A francia nemzeti önérzet ennyire sértve érezte magát. És egyszerre csak mindkét ország kormánylapjai egész hasánőjében". Isztambul azonban mégis másjellegű város! A görögök, a rómaiak, a mohamedánok és újabban egyre erőhelyezkedett a fedélzeten. Kattogtak a fényképezőgépek, berregtek a filmfelvevőgépek. Valóban volt mit megörökíteni szemmel, filmmel egyaránt. A régi aknazárat jelölő vízibólyák az „ökörgázló“-ban csücskében épült. A csaknem viharmentes Aranyszarv-öböl mélyen benyúlik a város európai részébe és ez már is lehetővé tette, hogy Isztambul hatalmas és jól védhető kikötővárossá épüljön. A valamikori kis görög városka — nagy Konstantin császár által — épített Konstantinápoly néven emlegetett város sokszor cserélt gazdát, nevet egyaránt. Valóban a világ egyik legfestőibb fekvésű városa. A hajóról belátni az utcákba, csaknem olyan ez a városrész, mint amikor az ember Velencében végiggondolázik a Canal Grande-n és gyönyörködik a ..lauunák szépséges királv-Már a második napja hajóztunk a nyílt tengeren. A hajnaltól újra lábrakapó szél gyorsan eloszlatta a reggeli ködöt. A láthatár kitisztult. A messzeségben vékony, ezüstös-zöld vonalként kibukkant a szárazföld. Hajónk, a Fekete-tenger kijárata, a Boszporusz felé tartott. Szemmel láthatóan gyorsítottunk, hogy behozzuk a vihar miatt elvesztett perceket. AZ „ÖKÖRGÁZLÖBAN“ Még mindig erősen hullámzott a tenger vize, amint az „ökörgázló“ bejárata elé érkeztünk. A Boszporusz sző ugyanis ökörgázlót jelent. A régi görögök tisztelték meg ezzel a névvel a történelem folyamán már olyan sokat emlegetett földrajzi helyet. Ez a Fekete-tengert és a Márványtengert összekötő tengerszoros csupán 29 km hosszú, átlagos mélysége nem haladja meg a 100—120 m-t. Az Európát Ázsiától elválasztó víztömeg szélessége 660 métertől 3000 méterig terjed. Ezekből a számadatokból megérthetjük az elnevezés „jogosultságát“ illetőleg eredetét, mert apály idején az alig félkilométernyi széles vízen — a görögök szerint — még a szarvasmarha is átúszott. Az árbőcra felhúzták a föl - holdas zászlót, ami azt jelentette, hogy török felségvizekre érkeztünk. A szárazföld már szabad szemmel is jól láthatóvá vált. A tengerszorost mindkét oldalról hegyes-dombos, majd síkságba átmenő part szegélyezi. Hajónk szinte lépésben haladt. Mindenki ott tolonqott. az öbölszerú parthajlatban — Törökország régi fővárosának — Isztambulnak a panorámája tárult elénk. A város hajóval közelíthető meg a legjobban, mivelhogy a Boszporusz déli bejáratánál és a Márvány-tenger északi sebben az európaiak építészet stílusai csaknem mind fellelhetők a városban. Helyenkém azonban az ultramodern kockaházak s az erősen rikító reklámokkal teletűzdelt épületei nagyon is rontják a városképet. nak útja, annál is inkább, mert lényegében nem tornyosulnak leküzdhetetlen akadályok egy ilyen együttműködés fejlődése előtt — állapítja meg a Pravda cikkírója. Nehru, India miniszterelnöke, amikor nyilatkozatot adott a TASZSZ és a Novosztyi hírügynökség tudósítójának, kérte, adják át a szovjet népnek az alábbi újévi üzenetét: „Üdvözlöm ez új év alkalmából a szovjet népet és a legjobb kívánságaimat küldöm neki. Rendkívül örülünk annak a barátságnak és együttműködésnek, amely az utóbbi években egyre erősebben összefűzi a Szovjetuniót és Indiát és a két ország népeit. Azt hiszem, hogy ez a barátság és együttműködés nemcsak a két ország népeinek válik javára, hanem hozzájárul a nemzetközi béke és együttműködés megerősödéséhez is. Örömmel vettem tudomásul azokat a sikereket, amelyeket a Szovjetunió elért nagy terveinek megvalósításában. Különös örömre szolgál, hogy a Szovjetunió szilárdan támogatja a béke és a békés együttélés politikáját. Hiszem, hogy a beköszöntő új évben nagy lépést teszünk majd előre a leszerelés és a világbéke megvalósítása felé.“ A szovjet külpolitikáról írt nagyobb cikket a Pravda múlt szerdai számában Korionov. Elöljáróban kiemeli, hogy „a Szovjetunió és a többi szocialista ország következetes békepolitikája megmutatja minden népnek, köztük az amerikai népnek is a nemzetközi kérdések megoldásának egyedüli helyes útját. Ez az út — a békés együttélés“. Hruscsov beszédének óriási nemzetközi visszhangját a cikkíró azzal magyarázza, hogy e beszéd elsőrendű fontosságú kérdést — a különböző társadalmi rendszerű államok között felmerülő vitás kérdések megközelítésének alapelveit — állított az emberiség figyelmének középpontjába. Korionov, miután hangsú' lyozta, hogy az imperialisták által kiprovokált rendkívül éles nemzetközi válság a béke és a népek szabadsága érdekében, a szocializrpus érdekében nyert megoldást, a következőket írja: „A forradalmi, valóban marxista-leninista külpolitikának egyik eltérése az imperializmus előtt kapituláló, álforradalmi frázisokat hanrtc\7taťn nnl i Hlzn rnl abban rejlik, hogy a Szovjet' unió gyakorlatilag és nem sza vakban állja el az imperialisti kalandorok útját és gyakorlat ban nyújt segédkezet a füg getlenséguket védelmező né peknek. Az egyik legfőbb ta nulság, amelyet a népek igye keznek levonni a nemrégibei lezajlott válságból az, hog: az emberiség nem élhet véi nélkül az örvény szélén, aho vá az imperialista atomlova gok taszítják. A karib-tenger válság parancsolóan állítja : népek elé a feladatot: me; kell találni végre azokat módszereket, amelyek reálisai lehetővé teszik, hogy a nem zetközi kapcsolatok fejlődési a válságok és a konfliktusul ingoványos talajáról átkerüljön a békés együttélés szilári talajára.“ A legutóbbi idők gyakorla.1 tanulságainak hatása alatt a Egyesült Államokban erősödnek a jelenlegi reális erővi szonyokkal számoló, ésszer politikát követelő hangok, t kubai válság kimenetele meg mutatta, hogy a Szovjetuni és az Egyesült Államok együtt működésén át vezet a nem zetközi problémák megoldásé
