Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1962-01-03 / 1. szám

:iinniiminimiii»niniiiiiiiniininiiinnnninmmfnnnmnmnimiinmimnminnmmniiii<CTiWHHwmmniiiimiwimiminmnninnnn í Prágában éjfélt kongat az Orloj, Budapest pontos időjelzést ad, a világvárosok rádióállomásai him­nuszokat sugároznak, a bratislavai televízió bemondónő­je békés újévet köszönt. Borral telt meg a pohár, habzik a pezsgő, gyöngyözik a nedű, terített az asztal, az újévre emelem poharam. Koccintok. Veled, te legkedvesebb, veletek handlovai fiatalok, a fény és az erő teremtőivel. Veletek szövetkezeti tagok, akik kérges ujjúitokkal szorítjátok a poharat és e perc­ben több húsra, foszlósabb kenyérre, gazdagabb termésre gondoltok, veletek tanítók, akik már a kommunista tár­sadalom számára nevelitek féltve őrzött nemzedékünket, veletek tanulólányok és fiúk, akik most szívjátok maga­tokba az igazi tudományok alapjant, veled mérnök, aki bonyolult gépet tervezel, amellyel a csillagokig érünk, vagy itt a földön mentesíti az ember kezét a nehéz fizi­kai munkától. Főiskolás! Önts bort, légy részese ünnepünknek. Érett­ségire készülő szőke lány! Tedd félre most a könyvet, emeld poharad a vizsgák sikerére. szórakozást a tánccsoport tagjai között találom meg. Olyan összetartok ezek a fiatalok, mintha egy család volna. Bízom abban, hogy az 1962-es évben megrendezen­dő népművészeti versenye­ken jól szerepelünk. Szeret­ném, ha műhelyünkben olyan kollektíva alakulna ki, mint a tánccsoportunk kol­lektívája. Végül, mit is szeretnék? A szabadságomat kelleme­sen tölteni, esetleg a Tátrá­ban. < Hajdú Klára, a királyhelme­­ci általános iskola tanulója. Két év határához értünk. Az 1961-es év és az előttünk álló 62-es év találkozási pontjához. Búcsúzunk az óévtől, fogadjuk az újesz­tendőt. Nem könnyű emlé­kek idézése nélkül elválni az élményekkel teli elmúlt év­től. Annyi szépet, értékeset és kedveset hozott ez az év, hogy neh|z 'azokat feledni. Mit hoz, miben és meny­nyiben fog újat jelenteni ez az év? Az az érzésem, hogy az 1962-es év jelenti majd életem egyik legfontosabb szakaszát. Érettségi és pá­lyaválasztás előtt állok. Mi mást kívánhatok az új évtől, mint elsősorban az érettségi vizsgám sikerét. Ez dönti el diákéletem további sorsát, magánéletem eseményeinek alakulását. Minden vágyam, hogy tanulmányaimat a fő­iskolán folytathassam. Nagyon szeretném, ha az 1962-es évben minden osz­tálytársam terve sikerülne. szerint, tehát szeptembertől számítjuk. Mit várhat egy főiskolás az új évtől? Nagyon sokat, de elsősorban a vizsgák si­kerét. A nehéz és fáradságos munkánk nyáron érlel gyü­mölcsöt, amikor tanáraink értékelnek bennünket. m Diáktársakat várok a Szín- j§ művészeti Főiskolára. Re­mélem ebben az évben meg­kétszereződik a számunk (öt magyar hallgató tanul a Színművészeti Főiskolán). Az iskola kapui nyitva áll­nak a tehetséges magyar diákok előtt, akik az élőszó erejével akarják hirdetni az iskola elvégzése után az igaz eszmét. Kell, de nagyon kell az utánpótlás. Nagyon szeretnénk azt is, ha egyre nagyobbodna a Bratislavá­­ban működő irodalmi szín­padunk tábora. No és egy utolsó kíván­ság ! Az Oj Ifjúság szerkesz­tői látogassanak meg ben­nünket a főiskolán. (Ez a kívánság biztosan a legelsők között te1 jes ül. A szerk. megjegyzése). alakításokkal tegyem szebbé magam és mások életét. Főleg az Irkutszki történet című drámában szeretném tudásom legjavát nyújtani. Ezt a darabot a közeljövő­ben tűzzük műsorra. Én ala­kítom Szergejt, a darab egyik főhősét. Mi színészek úgy vagyunk, hogy a függöny lezárul az egyik dráma után, még ele­venen él emlékezetünkben egy-egy szép monológ, és máris új dráma tanulásába kezdünk. Ez a mi hivatá­sunk. Hogy el ne felejtsem meg­említem, most, január 5-én mutatja be a Magyar Terü­leti Színház Kákosnak, az ismert szlovák drámaírónak egyik sikerült drámájt az Öreg fa is kivirágzik cím­mel. Mivel az említett be­mutatót néhány nap múlva tartjuk, ennek sikerére is ürítem poharam színészba­rátaimmal együtt. Horváth Imre, a bősi tagja. EFSZ Mit várhat egy szövetke­zetben dolgozó fiatal az új évtől? Gazdag termést, több húst, hogy így naggyá, erős­sé nőjön a szövetkezetünk és ezáltal mi tagok is gaz­dagabbak legyünk. A bősi fiatalok már eddig is dicsé­retre méltó eredményeket értek el. Az újságok hírt adtak arról, hogy elnyertük a CSISZ Szlovákiai Bizottsá­gának vörös zászlaját. Azt szeretném, ha az 1962-es évben még eredményesebb munkát végeznénk, így ta­nújelét adnánk, hogy nem volt hiábavaló a dicséret. A múlt év végén kezdtem új életet, ugyanis megnő­sültem és így már a felesé­gemmel koccintok az új év küszöbén. Mezőgazdaságunkban egy­re több fiatalra van szükség. Remélem, hogy a jövő évben a bősi szövetkezetben is megszaporodik a számunk. Még modernebb gépeket várok az 1962-es évben, hogy segítségükkel a mező­­gazdaságban dolgozókat mentesítsük a nehéz fizikai munkától. Takács János, a füleki Ko­vosmalt villanyszerelője. Szeretnék nagyon, de na­gyon boldog lenni az 1962-es évben. Mi kell ehhez? Az, hogy vágyaim teljesülhesse­nek. Mint villanyszerelő szabad időmet tanulásra és | szórakozásra használom fel. Látogatom a dolgozók esti iskoláját és ezt az évet sze­retném kitűnő eredménnyel végezni. Munkacsoportunk ebben az évben nyeri el a szocialista munkabrigád cí­met. Szabad időmet én is, mint minden fiatal szórakozással töltöm. A legkellemesebb Bugár Béla, a Magyar Terü­leti Színház tagja, a Három szegény szabólegény jelme­zében. Kollégáimmal együtt já­rom Szlovákia magyarlakta falvait és városait Az új év első órájában hálás közön­ségünk sikereire és színhá­zunk múlt évi eredményeire emelem poharam. Sok jó szerepet várok az 1962-es évben, hogy kiváló v'-\ V r mm Jandura Rozália, a nyitra­­nagykéri kilencéves iskola tanítónője. Mint tanítónő 1958-tól működöm a nagykéri kilenc­éves iskolán. Ezt a pályát azért választottam, hogy mind a gyermekeket, mind az ifjúságot szocialista szel­lemben nevelhessem. Célom elsősorban a gyerekek taní­tása áz iskolában, szabad időmet pedig a falusi ifjúság tudásának tovább fejleszté­sére fordítom, mind kultu­rális, mind politikai téren. Mint tánccsoport-vezető működöm a községben. Hogy mit várok az 1962-es évtől ? Én inkább úgy fogal­maznám meg, hogy mit sze­retnék csinálni. Elsősorban tanítani, nevelni az ifjúsá­got. Felvértezni azokat a tudomány alapjaival, akiket a kezemre bíztak. Vezetni őket az érvényesülés felé. Mint tanítónőre nemcsak az iskolában várnak feladatok, hanem az iskolából kikerülő fiatalság további kulturális nevelését is minden tanító­nak vállalni kell. A jövő évben szeretném, ha diák­jaim az Ifjúsági Alkotőver­­senyen ismét megállnák a helyüket. Már tanítom a Körbe-körbe gyerekek című táncos gyermekjátékokat. A felnőtt tánccsoporttal pedig szeretnék még nagyobb si­kert elérni, mint a tavalyi kossuti ünnepségeken. No és az egyéni életben is nagyon, de nagyon boldog szeretnék lenni. Terveink sikere lesz a boldogságunk záloga. Összeállította: Cs. I. .V.V.-Ň&& ... .v. Beke Sándor, a Színművé­szeti Főiskola hallgatója. Nekünk diákoknak, főis­kolásoknak lényegében nem is most kezdődik az új év, mert mi azt már az iskolaév Koccintok, méregetem a múltat, tervezgetem a jövőt. Küszöb, amelyen állok, az ó- és az újév között. Mögöt­tem az eredmények, előttem a tervek és az egyre vilá­gosodó jövő. Előttem az új harcokra felsorakozott ifjú­ság, tele elhivatottsággal, tele lelkesedéssel. Bennük virágzik az élet, az ö akaratuk formálja a holnapot. Koccintok veled, veletek, mindenkivel. Poharat emelek most, amikor milliók és milliók csó­kolják meg egymást, most, amikor tízmilliók hangja kéri és zengi a békét. Óhaj és vágy, holnap már valóság. Ot, amelynek a közepén járunk, út, amely egyre egyenesedik. A mi utunk, a cél felé vezet. A cél pedig a béke, a meg­értés, a rettegéstől mentes jövő, a gazdag asztal, a gon­doktól megszabadult társadalom. Velünk menetel a jö­vőbe látó emberiség. Nem egymással farkasszemet néző, hanem mosolygós arcú embernek állnak most az asztal mellett és poharat emelnek az új év első órájában, vágyakat, reményeket öntenek egyszerű szavakba, ame­lyek teljesülhetnek, íme, néhány a millió közül: £ s iiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiuJijiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiimiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiu Nagy Eszter és Konrád József Az utolsó felvonás című szm műben. Legördült a függöny a tör­ténelem sz npaoán. Mögötte a szenny, az átok és a könny. Milliók jajja, milliók sóhajtása, a frontokról hazalézengő kato­nák erőtlen ölelése jelzi a há­ború végét. A háború fináléja, ha szabad így neveznem, a leg­borzalmasabb. De nem, nem akarunk errpl hallani, ml húsz éven túl és harmincon innen lévők, akik a második világégéssel együtt nőttünk fel és első játékunk az ittfelejtett akna, a szétroncsolt repülőgép és az eldobált pus­kagolyó volt. Nem akarok írni erről a be­mutatóról, nem akarom emlé­kezetemben visszapergetni a történelmet, a m°-gcsúfolt em­beriség történetét. Vitázom magammal. Elég lesz talán egy fénykép közlése, az mindent elmond, vagy ha már írok, né­hány sor képaláírással elinté­zem. Nem tudom, hiába akarom. Valami figyelmeztet. Talán au­gusztus 13, vqgy a rádióban közölt és a napilapokban meg­jelent hírek, kommentárok? A tények összessége. Ez az, ami írásra késztet. A múlt év utolsó bemutató­ját tartotta a Magyar Területi Színház. Nem ráadásnak, szük­ségszerűnek, napjaink követel­ményének szánták Az utolsó felvonás című színművet. A darab cselekménye 1945- ben játszódik, Walter Anna berlini lakásán menedéket keres Ross, a kon­centrációs táborból megszökött fogoly. Anna csak hosszú ha­bozás után ért egyet Ross el­­bújtatásával. Megszökött férje katonaruháját adja neki. Az átjáró szomszédasszonynak Grétánák azt mondják, hogy Ross Anna rokona, aki sebesü-Egy bemutató időszerűsége lése miatt kétnapi szabadságra jött. < Az SS-katonák még az utolsó pillanatban is keresik a kon­centrációs tábor foglyait. Schmidt Ottó SS főrajvezető, habár szökevényt vél Rossban, nem kutat azért, mert bízik abban, hogy így megnyeri An­nát. Anna és a szökött fogoly a hosszú megpróbáltatások so­rán egyre közeledik egymáshoz. Ross közben megtudja, hogy Anna volt férje árulta el az ő barátját Wilke-t. Berlinben a háború utolsó órái zajlanak le. A mindig csodafegyverben bízók már menekülnek vagy ci­vilbe öltözve igyekeznek meg­menteni bőrüket, hogy a hábo­rú után újra lángot szítsanak. Ez a célja Schmidt Ottónak is, aki hamis igazolványokkal fel­szerelve jelenik meg most már civilben Annánál, akkor, amij kor Ross éppen távol van. Az igazságot az érkező szovjet ka­tonák fedik fel. Rossot szaba­don bocsátják, a szökni készülő Schmidtet lelövik. Ross és Anna együtt kezdenek új életet. Ennyi Erich Maria Remarque egyetlen színművének a cse­lekménye. Az utolsó felvonást Fellegi István rendezte és fordította magyarra. Walter Annát Nagy Eszter alakítja. Ross megsze­mélyesítője Konrád József, akit az utóbbi időben mint kitűnő rendezőt is megismertünk. Lőrincz Margit Gréta szerepét játszotta. Schmidt Ottó SS fő­­rajvezetőt Lengyel Ferenc, aki egyben az újraéledő német mi­litarizmus megszemélyesítője is tudott lenni. Gyurkovics Mi­hály Koch-alakítása nagyszerű. CSIKMÁK IMRF Gyermekeink álma teljesüli

Next

/
Oldalképek
Tartalom