Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1962-07-17 / 29. szám

Anna Prucnalnvá lengyel filmszínésznő és Georgij Nau móv a Fény és árny című bolgár filmben szerepel.

W.V.VV.VAV.V.V.V.V.’.V.V.

Verseny vagy szemle

(A komáromi és a prustéjovi szavalóverseny margójára)

Natália Fatejeva, a tehetséges szovjet filmszfnésznő. !■

f

Jana Kasanová, a tehetséges fiatal csehszlovák filmszínésznő a Mindig újra lehet kezdeni című filmben szerepel.

„Válasz olasz módra“ című film főszerepét. Marcell*». Mastroianni játsza a Cannesban kitüntetett

Már lassan egy honapja, hogy az Ifjúsági Alkotóversenyek befejező akkordjai elhalkultak. Az idei központi fesztiválok színhelye Prostéjov, illetve Bratislava volt. Míg Bratislavában a zene- • és táncba'•átok adtak egymásnak találkozót, addig Prostéjovban, Jirí Wolker szülővárosában a szép szó ünnepét rendezték meg. A csehszlovákiai magyar szavalok legjobbjai is részt vettek a fesztiválon, s többen dicsérő oklevelet is kaptak. A prostéjovi ünnepségek után felkerestük Nagy Jenő elvtársat, a csehszlovák rádió munkatársát, az ismert előadóművészt, aki mint a prostéjovi fesztivál központi bírálóbizottságának tagja így foglalta össze tapasztalatait:

„Ha a tapasztalatok leszűréséből akarunk kiindulni, úgy az Űj*lfjúság olvasóinak arról kell szólnom, hogy nálunk, mármint a csehszlovákiai magyar szavalóknál abba a hibába esünk, hogy seregszemléinkre készülő diákjaink vagy szavalóink csak a legutolsó percben készülnek fel a találkozóra, s ami véleményem szerint ugyancsak hiba, ők mindig a versenyre készülnek, a nagy vetélkedésre és nem a szép sző seregszemléjére. s ugyanakkor szinte érthetetlenül a szavalók és a pedagógusok egyaránt kevés gondot fordítanak a kiválasztásra.

Kérdés: A feleletből arra kell következtetnünk, hogy sem a prostéjovi találkozót, sem az országos (komáromi) szavalóverseny lényegét nem a versengésben látja?

Válasz: Semmi esetre semi A szocialista kultúra és a szocialista kultúrforradalom legalapvetőbb követelménye, hogy a kultúrát szerető emberek tömegeit neveljük s ne fordítsuk a fő súlyt kizárólag kiugró egyedék támogatására Ezeknek a seregszemléknek véleményem szerint legfőbb célja a tömegekkel s elsősorban az ifjúsággal szerettessük meg a költészetet, az irodalmat. A csehországi versenyzők túlnyomó többségénél azt tapasztalhattuk, hogy a döntőbe került versenyzők repertoárja igen széles volt. Több, sőt tucatnyi verset ajánlottak kiválasztásra s a versenyzőkkel folytatott beszélgetéseink során rájöttünk

arra, hogy a Prostéjovba érkezett járási, illetve kerületi reprezentáns valóban a költészet, illetve az irodalom őszinte tisztelője, mondhatnám szerelmese s nem egy kiválasztott verssel jött csak brillírozni.

Kérdés: Véleménye szerint milyen legyen a kiválasztott vers vagy próza?

Válasz: Nos, e körül igen sok vita folyt Prostéjovban is a versenyzők és a bíráló bizottság tagjai közt, vagy inkább a fiatalokkal érkező pedagógusok és a bíráló bizottság tagjai közt. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kiválasztás terén igen sok a hiba. Legtöbb esetben már eleve olyan, főleg az alacsonyabb kategóriákban, amellyel a kis szavaló képtelen megbirkózni.

A költő mondanivalóját a szavaló nem érti meg, nem tudja a mű eszmei mondanivalóját és a költő szándékát megvalósítani. Ez természetesen maga után vonja, hogy az előadó néha a legelemibb követelménynek sem tud megfelelni. A szavaiénak ugyanis „helyesen, átéléssel kell cselekednie, a költővel azonosulva kell szóbeli cselekvését végrehajtania“ ahogy ezt már Sztaniszlavszkij is megállapította. Mindez azt eredményezi, hogy a realisca ábrázolás helyett a versmondó hangossággal, vagy természetellenes modoroságga) akarja az önmagában fel sem keltett érzelmi erőt a közönséggel elhitetni.

Kérdés: Miben látja tehát a kiválasztásnál a legfőbb elvet, amelyet feltétlenül figyelembe kell vennie a pedagógusnak vagy szülőnek, aki a fiatal szavaló számára a verset vagy prózát kiválasztja.

Felelet: Talán azzal kezdeném, hogy egyáltnlában nem tartom helyesnek, ha a pedagógus vagy szülő választja ki a verset. A gyermeknek vagy a fiatal szavalőnak magának kell a verset vagy prózát, kiválasztania. A szülőnek illetve pedagógusnak csak irányítania kellene, rávezetni a fiatalságot, hogy szeresse a ma emberéhez szóló irodalmat s becsülje a mához szóló klasszikusokat is. A pedagógus szerettesse meg az irodalmat s meggyőződésem, hogy a jó írás után vágyó gyermek helyesen fog választani. Mit válasszon? Amit költőink

s íróink írnak. Hisz az, amit ma írnak, az a mának szól, amit ma írnak, az ügyünket van hivatva előbbre vinni, közvetve vagy közvetlenül a szocializmus ügyét szolgálja és még akkor is, ha szerelmi tematikájú, hisz a bányász, a traktorista, vagy a szövetkezeti tag szerelmét énekli meg még akkor is, ha a gyermek játékáról szól, mert építő s békében élő társadalom gyermekének csacsogó-boldog életét örökíti meg. Ne adjunk tehát nehez, mondanivalójában, hogy úgy mondjam, felnőtthöz szóló írást gyermek szájába, mert csak a fiata' lélek ügybuzgóságál s vers iránti szeretetét csökkentjük vele. Mert csak ismételni szeretném a lényeget: Mit kell elérnünk a kiválasztott verssel vagy prózával? Hisz a kiválasztott verset vagy prózát ha az előadó magáévá tette, tehát megtanulta és a szöveg számára természetessé vált ezalatt azt értem, hogy deklamálásra való törekvés és erőltetés nélkül tudja előadni a kiválasztott írást, ez még egymagában nem elégséges. Feltétlenül szükséges, ahogy ezt Sztaniszlavszkij is megállapítja, hogy a szöveget, az író gondolatait és' eszmei mondanivalóját, valamint elgondolásait tegye magáévá az interpretáló és legyen azoknak tolmácsolója.

Kérdés: Mik a Wolker-fesztivál pozitívumai és negatívumai?

Felelet: A pozitívumról nagyon sokat lehetne beszélni. Negatívum alig volt.. Engem talán csak egy dolog zavart, de a rendező bizottság ennek okát megmagyarázta. A prostéjovi seregszemle a Wolker-fesztivál nevet kapta és sajnos az idén egyetlen Wolker verset sem hallottunk. Az elmúlt esztendőben ugyanis az volt a helyzet, hogy a Prostéjovba érkező fiatalok kizárólag Wolker verseket mondtak. Most, hogy úgy mondjam, átestek a lónak másik oldalára, de már megtörtént a szükséges intézkedés, úgy hallottam, hogy jövőre versenyen kívül minden kategőriában minden nap egy Wolker verssel kezdik majd a fesztivált. Ami a legmélyebb benyomást gyakorolta rám, maga az a tény, ahogy sok-sok nemzet fia, elsőÉrsek György, a komáromi országos szavalóverseny győztese is részt vett a prostéjovi versenyen.

sorban természetesen a cseh és a szlovák Prostéjovban, a költő szülővárosában a cseh költészet halhatatlanjának, Jirí Wolkernek hódolt. És ez a felejthetetlen élmény, minél közelebb érkeztem Dél-Szlovákiához, annál erőteljesebben hatott rám és valami lelkiismeretfurdalás fogott el. Bizony, mi csehszlovákiai magyarok tanulhatnánk az egy hazában élő népek kultúrájából. Tanulhatnánk abból a pietából, amelyei Rubinban Hviezdoslavval vagy Prostéjovban Wolkerral kapcsolatosan tapasztalhattunk. A magyar irodalom nem egy halhatatlanja pihen szlovákiai rögben. Mi másoktól várjuk a stregovai Madách emlékmű kegyeletben tartását? Vagy Mikszáth, Tompa, Jókai neve nem fűződik-e Szlovákia egyes városaihoz, falvaihoz, ahol évről évre az ő szellemükben az egy hazában élő népek testvéri barátságát dokumentálhatnánk? Gondolkozzunk el ezen mindannyian, akik ez ügy érdekében még vajmi keveset tettünk. (esi)

í^w

ám

ávotást

0

, ntevékeny színpadaink következetes műsorpolitikája biztosíthatja csak az arányos fejlődést színjátszó csoportjaink életében. Az öntevékenység elve központi helyet foglal el a minden célokat megvalósítani, eredményeket, sikereket elérni akaró közösség munkájában mert benne tükröződik felénk a párt által megfogalmazott és meghirdetett útirány, amely a bemutatott színdarabokban szembesítő bizonyságaként kerül a néző elé. A dramaturgiai nevelés célja a nagyközönséget, az átlagnézőt (de önmagunkat is!) minél többoldalúbbá, szétágazóbb, különbséget tenni tudó egyénné nevein’ így a mükedvelés sohasem lehet öncélú. Különösképpen ma nem, amikor a „mindent az ember nevében, az ember javára“ igazát hirdetjük. Ezért a túlgyakori múltba-tekintgetés helyett a műsorpolitika központilag is, a szocialista építésre buzdító, mai tárgyú müvek felé forduljon. A tőkés rend embertelen valóságában sohasem győzhettek a polgári humanisták jámbor óhajai. Ez a valóság, az ember embernek farkasa, antihumanista jelszó iegyében alakult. A kommunista emberi közösség jelenjét és jövőjét viszont nemes elv világítja be. ahol az ember az embernek barátja, elvtársa és testvére már, és a színpadon látott hős jelleme, gondolkodása az élet különböző jelenségein,» a jellem formálódásának körülményein való töprengésre készteti a nézőt, szereplőt egyaránt. Egy irodalmi mii értékének próbaköve, a valóság művészi feltárásának mélysége és egyben az a törekvése, hogy a valóság tény eiben és eseményeiben miként tudja felfedezni a fontos vonásokat és folyamatokat, s hőseiben hogyan tárulhatnak elénk az író által meghirdetett igazságok.

A jó színdarab, a valóban értékes drámai mű mindezt tartalmazza, lényeges tehát, hogy rendezőink és szereplőink is eleget tudjanak, tenni ezen követelményeknek. Azt hiszem valamennyien egyetértünk abban, hogy az ember széles skálájú lélektani ábrázolására való törekvésünk, a kortárs eszmei-erkölcsi élete iránti érdeklődésünk, a fejlődést gátló erőkön győzedelmeskedő ember erkölcsének és humanizmusának tükrözése, alapvető követelménnyé vált immár öntevékeny színjátszóink munkájában is. Bár, sajnos ezen munkánk színvonalát — a szocialista népművelés adta feladatok megvalósításával egyetemben — sok esetben korlátozza még holmi egyénieskedő centralizmus, s kultúraktivistáink számos hadának a mükedvelés elvi és módszertani kérdéseiben való viszonylagos jártassága. Korszerű, szocialista népművelés alapvető feltétele a műveltebb és felvilágosultabb tömegnevelés vezérelvének az aikalmazása. Eredményeinket és fogyatékosságainkat egyaránt vizsgálva, meg kell állapítanunk, hogy az egyes kultúr otthonoknál „főhivatásúkat“ űző munkatársaink sok esetben nem ismerik eléggé munkakörüket, mellőznek minden továbbképző tanfolyamot, s helyüket csupán állásnak minősítik. És ez az, amit minél előbb orvosolnunk kell.

Az elméleti és a gyakorlatból adódó tapasztalatok birtoklása vihet bennünket közelebb a szocialista színjátszás és népművelés célkitűzéseinek megvalósításához.

A Komáromban lezajlott Szocialista Dráma Fesztiválja megmutatta, hogy egyes járásainkban mennyire helytelen utakon bukdácsolnak és ismételten rá kellett jönnünk most is arra, hogy megvan minden feltételünk, hogy kielégítő drámaíródalműnk, elfogadható műkedvelő színjátszásunk legyen.

Hol tehát a hiba és mi a sürgős tennivaló?

A legégetőbb tennivaló^ járásaink kultúrintézményeinek a megerősítése, szakemberekkel való ellátása, és a kerületi metodikai központok által való rendszeres és alapos ellenőrzése, koordinálása. Ugyanis kevésszer kérték számon járásaink „papíron" elvégzett munkáját, eredményeit, kudarcait, és talán arról sem értesültek ezek a szervek, hogy a központilag kiadott módszertani anyagok eljutottak-e a címzetthez, s a metodikai útbaigazítás magja termő talajba került-e?

Fontos továbbá a rendezők, szereplők rendszeres oktatása is.

Termelőszövetkezeteink fokozódó érdeklődése, a művelődéssel és a szórakozással s így a népműveléssel szemben jelentkező igényei is, egyre céltudatosabb elóhaladásra ösztönöznek bennünket. Dél-Szlovákia járásaiban főleg ezek neveléséből adódó feladatokra kell összpontosítanunk figyelmünket, munkánk különböző ágazataiban mind az ismeretterjesztés és felnőtt-iskoláztatás, mind pedig a mükedvelés területén kell számottevő előrehaladást felmutatnunk, hogy a színpadi művészet és a szórakozás egymás mellett haladva virágozzék, de egyik: se akarjon egymás fölé emelkedni. Ezért művészeti értékelésünkben a harcos politikai állásfoglaláson, a meggyő-ödéses szocialista szenvedélyen belül, az eddiginél sokkal nagyobb szerepet biztosítsunk a művészi minőségnek, az iqazi művészi egyéniség őszinte kibontakozásának, Hivatásunk, és a minden

életkorú, vegyes társadalmi helyzetű nézőnk szeretete jogosít fel erre. Sajnos a mi hibánk, hogy sokszor alkalmazkodunk bizonyos körülményekhez, érdekekhez, s így eleve lemondunk az alapos és tárgyilagos állásfoglalásról, irányító kötelességünkről.

Feljegyzünk még néhány újdonságot, amely a már megjelent vagy a közeljövőben piacra kerülő „DILIZA“ és más kiadású színdarabokból érdekelhet minket.

B. Brezovský: VESZEDELMES ÉLETKOR, Olekszej Kolomijec: FÁRAÓK, M. Zarv.dnyij: SZIVÁRVÁNY, A. Makajonok: VIGYÁZZ JÖN A MAMA, E. F. Burian: VÁLASZÚTON, Dytl: VIGYÁZZ, HA JÖN A KÍSÉRTÉS és KAPLAN BÁRő, Debreceny- Somlai: HUSZÁRVÁGÁS, L.

Luknár: EGY RÉGI SZILVESZTER, Kónya J.: SENKI FIAM, K. Stanislav: ELMARAD A LÁTOGATÁS. Fryda: MILLIOMOSOK, Sós György: KÉT SZEM MAZSOLA, Huszár Sándor: A HÁZASSÁGOK A FÖLDÖN KÖTTETNEK, Teofíl Busecan: ATYAFISÁG, stb.

Hogy mit jelent a hazaszeretet, hűség a néphez, az alkotó szellemű forradolmiság, azt olyan emberek példáján láthatjuk és a szereplőkkel át is élhetjük, mint amilyenek az említett írásokban légnek elénk a színpadon. „Következetes különbségtétel, érték és talmi csillogás lényeg és látszat között, termékeny kérdésfeltevések, előbbre lendítő gondolatok, nagyerejű ütközetek és konfliktusok, markáns típusok, felejthetetlen és talpig becsületes, de ugyanakkor mégis reális, követhető példaképek egész sora jellemzi a fent említett színdarabok erősségét. Sz. M. E.

»