Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-02-21 / 8. szám
VERES JÁNOS: f i Légy lelkes, ifjúság Tévedsz, ha azt hiszed, hogy most már ráérsz, mert kivívott szabadságod már szilárd; rosszul teszed, ha nyugodtan, tunyán élsz s karod a lelkesedéstől nem kitárt! A szabadság nem langyos tó, hogy fürödj és lubickolj benne, körül sem nézve s a régi tűzzel már tán mit se törődj, mely piros zászlót röppentett az égre. Tévedsz, ha azt hiszed, hogy most már ráé sz s nem kell sietned: fontolgatsz, habozol! Nem elég, ha a jelölt útra rálépsz, s ha épületünkhöz egy téglát hozol. A szabadságért sok vér hullt a földre, erre gondolj és többet csinálj s gyorsan! Szent tüzed, mely a múltat felpörkölte, új élet fáklyájaként égjen mostan! Tévedsz, ha azt hiszed, hogy most már ráérsz, karod izmában pazar Siker feszül, de tudd azt: minden napod, amit átélsz, a közös Terv gyémántkönyvébe kerül! Mi történelmet, világot építünk, új tudások fényében fürdik agyunk, a világnak Békét-vívni segítünk, a piros Hajnal szép fiai vagyunk! Tévedsz, ha azt hiszed, hogy ráérsz most már, s babéraidon pihensz, mint öreg tornász! Lendülj és lelkesedj, szabad hazád vár! és röpüljünk tovább, mint víg vitorlás. Alagutat váj munkás hegy mélyibe, bányász szenet fejt, én a versem költőm. Munkánk, mit elvégeztünk, méri le az értékünk e megifjodott földön! \ TÖRÖK ELEMÉR: Nektek írok... Szeretlek titeket ifjúság, s feláldozok értetek mindent. Nektek írom minden versem, s nektek adom szívem dobbanását, nektek, kik versenyt futtok \az idővel, hogy valőraváltsátok a csecsemők mosolygó álmát. Minden szeretetem szálljon most felétek, mely a szívemben él, és hadd leheljek forró csókot derűs arcotokra, hol ég szerelmetek halvány pírja s a jövő megvalósult álma. . hangverseny CSÜTÖRTÖK: 14.30 Tánczene 15.30 Dolgos kezek — vidám percek (Az ifjúsági rádió riportműsora) 18.40 Ifjú figyelő 19.00 Közvetítés a Madách Színház Kamaraszínházából PÉNTEK: 13.20 A Moszkvai Rádió esztrádzenekara játszik 14.35 Könnyűzenei mozaikok 15.45 Szív küldi szívnek szívesen 18.45 id. Magyar! Imre lemezeiből SZOMBAT: 14.45 Fúvószenekari hangverseny 15.40 Élőszóval — muzsikával 18.40 Operettdalok 20.30 Fő a mellékes (vidám rádiójáték) VASÄRNAP: 14.00 Operarészletek 17.10 Kincses Kalendárium 18.10 Tánczene 22.25 Kamarazene. TELEVÍZIÓ: KEDD: 18.00 Sportközvetítés a Csehszlovákia — Egyesült Államok _ hokimérkőzéséről 20.50 Ifjúsági adás: Este a klubban SZERDA: 20.00 Intervizió: Közvetítés a műkorcsolyázó világbajnokságról a prágai stadionból CSÜTÖRTÖK: 17.30 Ifjúsági műsor 20.00 A nagy alkalom, fiatal artisták műsora PÉNTEK: 20.00 Az Intervízió programja: Közvetítés a műkorcsolyázó világbajnokságról SZOMBAT: 15.00 Műkorcsolyázó világbajnokság közvetítése 20.00 Ismét a műkorcsolyázó világbajnokság közvetítése VASÁRNAP: 20.00 Nagy nemzetközi mükorcsolyázóest, bemutatkoznak a világbajnokság résztvevői. Rádió BRATISLAVA I. KEDD: 12.25 Operettzene >.15 Kívánsághangverseny 1.40 Othello, Verdi-opera 22.15 ánczene SZERDA: 15.25 •Fúiszenekari hangverseny 17.15 ;ovjet ének- és táncosszámok 1.15 Kívánsághangverseny 1.00 Rádiójáték CSÜTÖRTÖK: 1.10 Száz percig tarka zenésűscr 17.00 Ifjúsági rádió-fél•a 20.00 Rádiókabaré 22.15 :ovjet és szlovák operett-mediák PÉNTEK: 13.00 Moszkva ;szél 14.10 Szórakoztató- és inczene 16.15 Valcerparádé 1.30 A szlovák filharmoniku>k koncertje: Ladislav Slovák ‘zényletével SZOMBAT: 8.05 yőzedelmes február, szimfokus hangverseny szlovák ■érzők műveiből 12.25 Dalolja>k velünk 20.00 A győzelmi iszló alatt, zenés irodalmi iás VASÁRNAP: 12.30 Népi me 15.00 Kívánsághangver:ny 16.20 Táncoljatok velünk! ).00 Rádiójáték Ivan Olbracht: 4fáffi MjffiéJeŕiÁtň i. KOSSUT« RÄDIÖ KEDD: 14.30 Muzsikáló fiatalok 18.30 Tánciskola kezdőknek és haladóknak 20.30 Aranygyümölcsök földje (rádiójáték) 21.25 Népi zene SZERDA: 12.10 Tánczene 15.10 Ifjúsági rádiójáték 17.15 Szív küldi szívnek szívesen 20.30 Szimfonikus A dohányzóid végén, a hyviis ** orgonabokrok közt emberek heverésztek. Ebédszünet volt. A fakó júniusi égen forrón izzott a nap. az emberek nehezen lélegeztek. Egész testükből, ruhájukból áradt a zöld dohány émelyítő nikotin szaga. Az egyik ember felállt és körülnézett. Valaki rászólt: — Győrt mán? — Itt is van ... Az úton szekér nyikordult és a béres rászólt a lustán mászó ökrökre: — Ho Fakó! Hop, hó! Az anyád ... Az emberek elöbújtak a bokrokból és fáradt mozgással a vizet hozó szekér felé indultak. Csak most látszott, mily sokan vannak. Lányok, asszonyok, gyerektestü suhancok, hajlotthátú napszámosok... A szekér hátuljáról leemelték a horpadt bádogvödröt és odatartották a vizeslajt csapja alá. A víz vidáman csorogni kezdett és a szomjas emberek nagyokat nyeltek. Égett a torkuk, mégse tolakodtak. A béres kifogta az ökröket, komótosan cigarettát sodort, aztán a hűvösbe telepedett. Néhányon, akik már ittak az üdítő vízből, odamentek hozzá és szó nélkül mellé heverésztek. — Nagy benn a cirkusz ... Senki se válaszolt a béres szavára. — Zavarják Kovácsnét a lakásból. Oszt nem akar kimenni... Valaki megkérdezte: — Az ura még kórházban van? — Olt szegény ... Aligha lesz már belőle ember. Széttaposták a lovak a hasát szegénynek. — A családját meg kidobják a lakásábúl... Ez az ember becsülete! — mondta egy aszottarcú napszámos és tompán köhécselt. — Mást hoznak helyibe, annak kő a lakás — folytatja a béres és ostornyelével a földet piszkálja. Az emberek csendesen heverésznek és belenéznek a föléjük boruló semmibe. Az aszottarcú nehezen lélegzik, veríték csurog végig a homlokán. Valaki nagyot ásít és kiszól a bokrok közül. — Olyan ember is a, ha idegyün!... A béres nem válaszol, fogai közt száraz fűszálat táncoltat. — Hunnan gyün? — kérdi az aszottarcú napszámos. — Föntrű. Valami szlovák... — Köllött vóna vele beszínyi. — Nem lehetett. Csak gyűtt és vitte a kocsit, hogy hozhassa a holmiját. — Lehet, nem is tuggya... — Lehet. A béres kiköpte az apróra vágott füvet, és ismét előhúzta dohányos dózniját. — Beszélhettünk vóna vele, de ki akar bajt? — Tán az ökreid félted? — Fíti a fene! Csak nem vöt idő. Fejés vöt... Ismét szótlan csend telepedett a bokrokra. Csak az izzadságszagra ébredt éhes szúnyogok duruzsoltak. — Ha valaki elibe menne és megmondaná neki... — mondta csendesen az aszottarcú, mintha hangosan gondolkodna. Senki se válaszolt. Néhányon aludni próbáltak, de már nem volt idő. A bandagazda, egy pirosképű tömzsi ember nagyot nyújtózott és rászólt az emberekre: — Na gyerünk emberek! Letelt az idő ... Kapák ütődtek pendülve egymáshoz, álmos fényükön megcsillant a nap. Felsorakoztak a föld végén és kapáik fölé görnyedve megindultak a végtelen dohánysorok mentén II. A lányok kendőiket porolgatták és sikongva, kacagva a föld végén hagyott holmijukhoz siettek. Vége volt a munkának. Az aszottarcú napszámos fejebúbjára tolta napszítta kalapját és megtörölte verejtékező homlokát. Zsebéből ügyes vakarát húzott elő és tisztítani kezdte kapáját. Sehová se nézett, úgy tett, mintha nem is látná az előtte tipegő két legénykét. — Hát akkor mi elibe megyünk annak az embernek János bácsi — szólalt meg az egyik és a másik megtoldotta: — Megmondjuk neki, hogy Kovácsáénak hat gyereke van .. Az öreg hallgatott, aztán rájuk nézett. — Komszomol dolog gyerekek. Én is megtenném... Csakhogy gyalog nem sokra mentek. — Pistának van biciklije. Ketten megyünk rajta ... — Jól van, menjetek. — Megmondjuk neki! — erősítgette a két fiatal, de az öreg közbeszólt. — Csakhogy az az ember nem tud magyarul. Hát ti szlovákul ? — Nem a! — Hű, az má baj! Nagy baj... Az egyik legényke tétován közbeszólt: — Elejbe állunk, nem engeggyük... peczi uradalom kertészete. Ott pedig Palica bácsi a csősz. Ö tud szlovákul... Mondjátok, hogy én küldlek ... — Megkeressük! — Csakhogy akkor éjjel nem alusztok... — Kibírjuk! Csak sikerüljön. III. A kertészet nádkunyhója ** előtt a leterített száraz füvön három ember heverészett. Alig szóltak néha egyegy szót. Csak az öreg Palica pipája sercegett csendesen és a békák kuruttyoltak egyhangúan, álmosan a közeli nádasban. — Mondjátok, hogy az öreg Kapos már nehezen szívja a levegőt. — Nem bírja a hőséget. — Az baj szegénynek. Együtt voltunk tizenkilencben vörösök. Akkor kapott tüdölövést... Ismét a várakozás néma csendje telepedett rájuk. A két fiatal fáradtan szunyókált a meleg szőrpokróc alatt. Csak az öreg maradt ébren. A másik rávágta: — Bedöntjük az árokba! — Az nem jó lesz! — Hát akkor? — Várjatok, ne heveskedjetek! Egymás mellett lépdestek csendesen a föld vége felé. Középen az öreg aszottarcú napszámos, kommunista, kétoldalt a komszomolisták. — Már odaértek a sötétbokrú orgonákhoz, amikor az öreg megszólalt. — Ha jó megnyomjátok a pedált, odaérhettek a Kölesi majorhoz. Azon túl van a KölUlár derengeni kezdett ke"* létről az ég, amikor kocsizörgés hallatszott a távolból. Palica megrázta a fiúkat: — Jön! Az út szélén megállották. — Dobré ráno! — köszönt rájuk az ember a kocsiról és meghúzta a gyeplőt. A lovak megállották és az ember lekászálódott a szekérről. — Dobré ráno! — válaszolt az öreg Palica és dohány után kotorászott a zsebében. Mind a ketten rágyújtottak. Az öreg szótlan némasággal szemlélgette a kocsit, . a dunyhák közt gubbasztó asszonyt és a nyöszörgő gyerekeket. Nagyon kevés holmi volt a szekéren. Hátul a saroglyán drótketrecben néhány csibe, liba. Előtte nagy láda, aztán ágyak, asztal és tekeriő. Elől a lőcsre akasztva ott lógott a bádogvödör, benne tarisznyába kötve az úti elemózsia. Ahogy az öreg Palica beszélni kezdett, az ember feje egyre jobban lehajtott. Nem szólt, csak ostora nyelével kaparászta az utat, láthatatlan alakokat rajzolt a porba. A kocsin ülő asszony is felemelte a fejét, úgy figyelt Palicára. Hát te kódus a másik szegény ellen mégy ? Aztán csend lett. Az ember még szippantott egyet cigarettájából, aztán földhöz vágta a csikket. így elbolondítottak azok a piszkok. Nem megyek én a szegény béres lakásába, és kezet nyújtott az öreg Palicának. — Zbohom! — Zbohom! Amikor a kocsira ült, meghúzta a gyeplőt, a lovak hátranyomták a szekeret, aztán megfordult és elindult visszafelé. — No, ti is. mehettek! — mondta az öreg és kezet nyújtott legénykéknek. — Köszönjük! — mondták. — Rendes ember volt! Nem mozdultak. Nézték a távolodó szekeret, amely mögött vörösen lángolt a felkelő nyári nap. Vihar lesz! — mondta az öreg és elindult a csőszbődé felé. IV. A dohányföld végén, a hűvös orgonabokrok közt emberek heverésztek. Ebédszünet volt ismét. Az úton csendben ökrösszekér állott meg, hozta a friss vizet. Az emberek előbújtak a bokrok közül és fáradtan a szekérhez indultak. Csak most látszott, hogy mily sokan vannak. Lányok, asszonyok, gyermektestű suhancok, hajlotthátú napszámosok... A szekér hátuljáról leemelték a horpadt bádogvödröt és odatartották a vizeslajt csapja alá. A víz vidáman csorogni kezdett és a szomjas emberek nagyokat nyeltek. Égett a torkuk, mégse tolakodtak... A béres kifogta az ökröket, komótosan cigarettát sodort és a hűvösbe telepedett. Ma valahogy vidámabb volt a szeme, mint tegnap ... Néhányon, akik már ittak, odamentek hozzá és szó nélkül melléheverésztek a fűbe. — Isteni nagy volt a cirkusz! Senki se válaszolt. — A szlovák ember visszahozta a szekeret... Nem gyünnek Kovácsék helyibe! Az aszottarcú napszámos köhintett és kényelmesen végighevert a béres mellett a fűben ... Rádiós juhász ÍZ' irály bácsi olyan jó ötvenes ember. Pa-■-^rasztnemzetségből való. Vékony kabátja alatt finom báránybőr bekecs simul izmos testéhez. Lábán erős csizma, fagyba, sárba, tarlóra való. Nadrágja is jószövésű. Szóval célszerűen öltözködik, fújhat a szél, nem érzi azt csak a cserzett barna arca. Az meg már megszokta, mert amióta megpillantotta az isten napját, fújhatta, paskolhatta kedve szerint. Először mint libát, tehenet őrző gyerekét. majd mint a két hold földjét túró szegény parasztemberét. Mert az volt ő, két holdat örökölt az apjától, azt is csak bajnak, mert több volt az adó, mint a haszon. Kiváltképp ha a Latorca megbosszulta magát és kilépett kanyargós medréből. Ezt meg gyakran megtette, még a legnagyobb nyári időben is, nem beszélve a tartós őszi esőzésről és a tavaszi hóolvadásról. Nyáron elég volt négyötnapos esőzés és már tengerré változott a zsombékos róna, a békák, gólyák, gémek vadkacsák gyönyörűségére. Pedig nem a Latorca volt a bűnös. Nem tehetett ő arról, hogy kanyargós medre van és nem szegélyezi töltés. Ma már másképpen van. A bal partján töltés kígyózik a bokrok, tölgyek és cserjések között. Jobb partján is zúgnak már a bágerok s dübörögnek a földgyaluk. Ám Király bácsi két holdján ez már semmit sem _ segít, de annál többet a szövetkezetek tízez'er holdjain. S ha ezeken segít, akkor őrajta is, mert tagja ő is a közösnek, mégpedig juhász minősítésben. Háromszáz darab juh van a gondjaira bízva, jobban mondva az övére meg a Puli kutyáéra, akit nem adna semmi kincsért, Mondja is ízes bodrogközi magyarsággal: — A juhász kutya nélkül olyan, mint az ember kéz nélkül. S hogy szavainak hitelt is adjon, füttyent egyet s a borzas mokány kutya nyomban mellette terem, úgy figyel rá. Nem sokat várat a parancskiadásra, mely nem áll egyébből, mint egy széles kézmozdulatból: — Kerítsd meg! — s egy percen belül úgy fest a juhnyáj a zöld gyepen, mint egy lepedőnyi felhő az ég kék tengerén. Düszkén fejetetére tólja zsíros, napszőtte ■*-' kalapját, és a világ legtermészetesebb hangján mondja: — Külön tudomány ez kérem, meg a kutyanevelés is. Néha még a gondolatomat is megérti. Nincs is ám a kutyánál okosabb állat a Föld kerekségén ... S míg ezeket mondja, zsebéből előhalász egy cipőtalp nagyságú szalonnabőrt, s hetyke fölénnyel dobja a kutyának. — Jól vizsgáztál, ez a tiéd, — morogja csak úgy a fogai között. És én tudom, amelyik juhásznak ilyen jól megy a dolga, mint Király bácsinak, annak elönti a napsütés a lelkét. És van is miért elöntse, mert nemcsak a kutyája jó, de az élete, sora is. Tavaly a zárszámadáskor 17 000 koronát tett a bankba, s így most már joggal mondhatta: — Megveszem én anyjuk azt a kis rádiót. — Nyughass, ne nevettesd ki magad! — Én pedig megveszem. Az nevet, aki utoljára nevet. Hol van az megírva, hogy úgy éljek, mint az ősaoám Nézzem a roppant eget, s a bégető birkákat? Vagy hallgassam az égi madarak himnuszát, a tücskök zenéjét, a héják vijjogását? Hallgattam már eleget! Nekem ettől több kell. mert telik rá, érted? Telik, ha azt mondom. — Csak mások nehogy azt mondják: ez a Király se tudja mit csináljon jódolgában. Rádió kell neki a pusztára. Tán még a juhokat is azzal terelgeti majd ... — Mindenki azt mond, amit akar. Én is azt mondom, hogy holnap megveszem azt a kis kézi rádiót. Akár tetszik, akár nem. Volt már sok új dolog a világon. Hadd legyen eggyel több: törökslpos helyett rádiós juhász... (tör)
