Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-08-15 / 33. szám
Alakítsunk gépesített brigádokat zett tapasztalatok alapján jövőre még több teljesen gépesített brigádot szerveznek. Már most meg kell teremteni a feltételeket ahhoz, hogy jövőre jó termést érjenek el. Ezért nagyon helyes, ha a CSISZ-szervezetek már most — az aratás befejezése után — mindenütt ahol több fiatal gépesítő vett részt az aratási munkában, felhasználják a szerzett tapasztalatokat ’ és teljesen gépesített brigádokat szerveznek. —rn— A dunaszerdahelyi Dukla szövetkezetben Fábián Ilonka szép eredményeket ér el a kisborjak gondozása terén. tf&íp' átüt (aUuv ig égi ismerőst, főként egykori diáktársat viszontlátni mindig nagy örömet jelent. A találkozás alkalmával jelelevenednek a szép diákévek, a nyolcadik B, az érettségi előtti sok izgalom, azután pedig az életbe lépés várakozással teli izgalmai, amelyeket ma, az élet „kellős közepéből" újra visszaér ezni szinte luxusszámba menő dolog. Keresgélés az emlékekben egyúttal alkalmat is nyújt az összehasonlításra: így, ilyennek képzeltük el akkor, hét-nyolc évvel ezelőtt? Aki a tanulásban helytállt és az élethez szükséges ismeretekkel kellően felvértezte magát, az nem csalódott az életben, ugyanis az élet nem kíván extra-bravúrokat az embertől, így aki jól választott, jól felkészült, az minden bizonnyal egy-kettőre „otthon érzi magát" az életben. így történt ez Répás Pál egykori diáktársammal is, aki a Műszaki Főiskola szemesztervizsgáinak sikeres elvégzése után most a komáromi hajógyár konstrukciós osztályán dolgozik az államvizsga leteltéig, és minden valószínűség szerint azután is. — Hát, hogy vagy Palikám? — tettem fel neki a találkozások alkalmával szinte elengedhetetlen kérdést. Pali azonban már nem ennyire „prózában" válaszolt. íme: Mindenekelőtt nagyon elégedett vagyok, így tehát jól. Három nagy esemény előtt állok: néhány nap múlva nősülök, nemsokára átveszem az elektrotechnikai mérnöki diplomát, és megkezdem a családi ház építését. — Így tehát visszakerülsz te is Komáromba? — Szó sincs róla barátom. Az én szívem a faluhoz van közel, onnan indultam el, oda is megyek vissza. A faluban fogok építkezni. Hogy messze lesz a munkahelyem? Ha házam lesz, majd csak telik autóra is... A csendesség, a kert, a mezők illata, a falusi emberek őszinte, közvetlen természete... nincs annál szebb barátom. Munka után a szőlő, kapálás, gyomlálás — és Pali, a jövendő elektromérnök beszél tovább. Beszél a falujáról, ahol már nem olyan az élet, mint régen. — Megváltozott ma már a falu — mondja. — Kekem Bratislavában nem az egyetem volt nehéz, hanem az, hogy kedves kicsit olyan tradíció-féle, a bátyám ugyanis .. — Igen, tudjuk, Répás István elektromérnök, a hajószerkesztési osztály kiváló dolgozója, az elektromos távirányítás szerelmese ... a másik testvérem is hegesztő, az is itt dolgozik az üzemben, egészíti ki Pali. — No és mi újság odahaza? — A negyedik testvérem orvosnak készül... L'gy apának íme a négy fia. Ez röviden egy mai falusi család krónikája is. A technika, az orvostudomány ugyan csábítja, vonzza őket, de nem lesznek hűtlenek a faluhoz, amelynek széna- és akácillatos ölén emberekké, mai emberekké váltak ... (k. I.) * * * RÖVIDEN Répás Pál mérnökjelölt falumat, Marcelházát kellett nélkülöznöm. Hacsak tehettem, hazaugrottam, és az a falusi atmoszféra ... — Miért mentél akkor technikai pályára? — faggatom tovább— A falusi élet mellett az elektrotechnika a másik gyengém. A villamosság, ez a láthatatlan, csodálatos erő, amelynek a felhasználása terén még annyi a „fehér folt". Meg nálunk, tudod, a családban az egy A FÜLEKI épitésztanulók brigádmunkában segítik építeni három szövetkezetben a mezőgazdasági épületeket. E munka mellett részt vesznek a takarmány begyűjtésében is. Eddig a legjobb eredményt az iskola II. c. osztálya érte el Balog Elemér osztályfőnök vezetésével. A tanulók ez évben több, mint 2500 brigádőrát dolgoztak le a mezőgazdaságban. Papp Pál A NAGYABONYI szövetkezet nyolchektáros kertészetében jókedvű lányok dolgoznak. A szövetkezet kertésze Tibor elvtárs dicséri szorgalmukat, mert a lányok érdeme is, hogy a kertészet szépen teljesíti tervét. Nagy Lajos Vidám nótázás szemergő esőben vidám volt a hangulat, a zsémbelődés inkább a kissé már sok esőnek szólt Régi mondás, hogy a májusi eső aranyat ér, nos, az idén jutott belőle májusban is. de még augusztusban sem volt kivétel. Áprilisban bezzeg eshetett volna, akkor viszont kevés hullott, pedig elkeltett volna a takarmány sarjadásához. — Csak egy kissé több esőnk lett volna, — volna takarmányunk —, mondta Mészáros József, a holicei EFSZ elnöke. — Most esik, amikor akadályozza a termés betakarítását, — panaszkodtak az ógyallai aratók. — Olyanok vagyunk, mint az ázott ürgék. — panaszkodnak a takarmány betakarításában segédkező brigádosok. javarészt az iskolás ifjúság soraiból. De még el sem áll az eső, csak éppen, hogy csendesedik egy kissé, máris száll a nóta, vidáman, csak azért is hetykeséggel: Csínom Palkó. Csínom Jankó ... Akadályozza az eső a takarmány betakarítását, ám a falusi nép hamar talál vigaszt: — Jó ez az „esső“ a cukorrépának, meg a tengerinek, jó a lucernának, meg a herének. — Jó, jó, — mondják a brigádosok, — de nekünk nem jó. Ám éppen azért kellenek a brigádosok a takarmány betakarításához, mert gyakran esik az eső. A kaszálógépek lerohanják a lucernást, a herét, aztán, ha megered az eső, forgatni kell a száradó szénát. Éppen ehhez kell a segítség a szövetkezetnek, kivált a hegyi legelők takarmánybetakarításához. Ehhez kel! a CSISZ-tagok segítsége. Mert, ugye, géppel könnyű a kaszálás, a szárítóállványokon is gyorsan szárad a szálastakarmány. De ha esik, meg kell forgatni a levágott rendet, meg kell forgatni a lekaszált takarmányt. mert különben megpenészedik a nedvességtől. Nem nehéz munka, de sok ember kell hozzá, tehát igen jó szolgálatot tesznek az iskolás brigádok. Akárcsak az elkésett aratásoknál is. AZ ÁZTATÓ ESŐ főképp ott okozott galibát, ahol a gépesítés terén jól felkészültek a kétmenetes aratásra, kaszálásra. Ahol beérett a gabona, ott még idejekorán zsákba tycrült a termés, a kétmenetes aratás gyors üteme biztosította a betakarítás sebességét. Az aratás után következtek az új feladatok, elsősorban a takarmányalap biztosítása. Ebben is sürget az idő, érthető tehát, hogy mozgósítjuk az ifjúságot, segítse a szövetkezeteket. Tovább folyik a verseny az idővel, a percmutatóval. Akárcsak az aratáskor, a termés betakarításakor is drága minden perc. Boglyákba kell rakni a szénát, hogy ki ne lúgozza az eső, sílógödŐrbe kell juttatni a zöldtakarmányt, hogy télen legyen mivel etetni a jószágot. A szövetkezetek, állami gazdaságok ifjúsági brigádjai egymással versenyezve buzgólkodnak az újabb feladatok megoldásában. Vidáman, nótázva, az esőnek fittyet hányva. Hiszen fiatalok, övéké a j-övő, övéké a világ. Az új, a szocialista világ és a kommunista jövő.-s-f A csölösztői határban kazalba rakják a bálázott szalmát. Sok szalma kell az egyre szaporádé állatállomány almozásához. A gabona betakarítása után az elcsépelt szalma gondos tárolása is fontos feladat, hiszen a jó almozással is elősegíthetjük a „minden tehéntől egy liter tejjel több“-et mozgalmat. Bakulár János, a marcelházai szövetkezet kombájnosa a komáromi járásban, társával együtt több mint 400 hektárt aratott le. Teljesítménye már azért is figyelemre méltó, mert ezt a munkát 20 nap alatt végezte el. Amikor még kézi kaszával arattak, bizony 40 jól megtermett kaszás 20 nap alatt se végezte el ugyanezt a munkát. S ha hozzászámítjuk a marokszedőket is, akkor több mint 80 azoknak a száma, akik ezt a munkát elvégezték. A technika fejlődésével a gabona begyűjtésénél is lényegesen kevesebb kézi munkára van szükség, és a növénytermesztésnél is hasonló a helyzet. A mezőgazdasági munka gépesítésének köszönhetjük, hogy már megszűnt a gürcölés, a fárasztó nehéz munka és amellett emelkedett a munka termelékenysége és csökkentek az önköltségek. Ha koronában akarjuk kifejezni, hogy hektáronként mibe kerül a gabona begyűjtése, akkor megállapíthatjuk: a költségek mindig attól függnek, hogy a dolgozók milyen begyűjtési módot alkalmaznak. Ha a begyűjtést a csépléssel együtt a kézi munkarendszer szerint végzik el, akkor az egy hektárról való begyűjtés költségei 944 koronát tesznek ki. Ha a begyűjtést önkötözőgép segítségével végezzük, akkor az a csépléssel együtt hektáronként 640 koronába kerül, s ha kombájnnal aratunk, akkor 622 koronába. A kétmenetes begyűjtés már csak 439 koronába kerül. A legolcsóbbnak a hárommenetes begyűjtés mutatkozik, mert az önköltségek hektáronként 192 koronát tesznek ki. Amint látjuk, az új technika és a nagyüzemi technológia bevezetése a mezőgazdasági termelésben igen szép eredményekkel jár. Az új munkamódszerek megkönnyítik a dolgozók feladatait, a mezőgazdasági termelést közelebb hozzák az ipari termeléshez, lehetővé teszik az agrotechnikai időszakok pontos betartását és magasabb hektárhozamokat biztosítanak. A mezőgazdaságban ma már szép számban rendelkezünk mezőgazdasági gépekkel és gépfelszerelésekkel. A harmadik ötéves terv feladatainak teljesítése folyamán a mezőgazdaságot még sokkal több géppel szerelik fel, és minden szövetkezetnek már a harmadik ötéves terv első éveiben is módjában áll, hogy a gabona, a takarmány, a kukorica és a burgonya begyűjtésénél érvényesítse a teljes gépesítést. A gépesítés megkívánja, hogy a dolgozók a szövetkezetekben, a mezőgazdasági gépelosztó-központokban alapos szakképzettséggel rendelkezzenek, jól értsenek a gépekhez és a munkát ésszerűen, ügyesen szervezzék meg. Sok ifjúsági kollektíva és számos fiatal gépesítő szép eredményeket ért már el a nagyüzemi termelési technológia bevezetése terén. A bősi, zavari, ipolynyéki fiatal gépesítők példája nyomán Szlovákiában eddig már 47 ifjúsági gépesítő kollektíva működik. A kukoricát 146 ifjúsági munkacsapat termeszti teljes gépesítéssel. A szerzett tapasztalatok alapján most a gabona begyűjtésénél is teljesen gépesített munkacsapatokat szerveztek, gyorsan, veszteség nélkül begyűjtötték a gabonát és egyidejűleg elvégezték a tarlóhántást, sőt a vegyes takarmányt is elvetették. Az idén már 69 ilyen gépesített ifjúsági munkacsapat segített a gabona begyűjtésénél. Az alistáli, marcelházai és a hontfüzesgyarmati szövetkezet gépesített ifjúsági munkacsapata érte el eddig a legszebb eredményeket. Amint látjuk, a munkát jól megszervezték, a gépeket célszerűen használták fel és a feladatokat gondosan teljesítették. Azokban a szövetkezetekben, ahol teljesen gépesített munkacsapatok működnek, az aratás befejezése után megkezdik a teljesen gépesített brigádok szervezését. A marcelházai szövetkezetben a fiatal gépesítők az aratás befejezése után három teljesen gépesített brigádot szerveztek. Ezek majd 1500 hektáron gondoskodnak a növénytermesztésről. Az egyik brigád vezetője Bakulár János, a kiváló kombájnos. A kombájnos aratásnál szer-Lányok, színek, virágok Amikor a kalondai szövetkezet virágkertészetébe beléptem, a legelső három szó. ami eszembe ötlött, ez volt. Mert amint megpillantottam a szegfűk pirosló fürtjeit, s közöttük az öt lányt — a szocialista munkabrigád címért versenyző lánykollektíva tagjait, — a gondolattársítás valahogyan már adva is volt. A megismerkedés suta szavait a fiatalokat jellemző természetesség jegyében elindított beszélgetés követte. S nevetéssel fűszerezett szavaikat hallgatva, olyan egyformának tűnt ez az öt lány. No nem, nem külsőre, így persze, hogy különbözők. De az a gondtalan könnyedség, a fogalmak és tények tárgyilagos ismerete olyan hasonlóvá tette az öt lányt, — Bálint Valikát, Tóth Évát, Pápay Erzsikét, Lipták Marikát, Tóth B. Magdát. Aztán rájöttem a látszólagos hasonlóság forrására is: mai fiatalok ezek, gond — baj nem ismerők, előre tekintők. CSISZ-tagok .. . S~ez teszi őket olyan hasonlóvá, kedvessé... A munkájuk érdekelt. Meg a munka utáni életük, szórakozásuk. Mivel tölti az idejét a hattagú brigád ittlevő öt tagja és a pillanatnyilag hiányzó hatodik — Tóth Gizi... Nehéz, sőt reménytelen dolog lett volna lejegyezni, ki mit mondott. Hiszen hol egyikük, hol másikuk vette fel a beszéd fonalát, szaporán váltva egymást. — Egész éven át a kertészetben dolgozunk, mindig van itt munka számunkra, — mondotta a helyettes csoportvezető, s egyúttal a legszemesebb brigádtag, Bálint Vali. Mikor arról érdeklődtem, mi vezette őket arra, hogy a szocialista munkabrigád címért indítsanak versenyt, először nem tudtak határozott választ adni. Aztán lassanként kibontakozott az ok ... Már a múltban is szép eredményeket értek el a brigád tagjai, meg a kertészetben dolgozó többi asszony, lány. Amint az irodában megtudtam, a szövetkezet bevételének 20 százalékát a kertészet adja. S ebben nagy része van — a többi tényező mellett — ennek a hat lánynak is. Ogy is mondhatnánk, hogy adva voltak a feltételek a szocialista munkabrigád címért indított versenyhez. Munkájukról, munkahelyükről még annyit, hogy két üvegházban télen-nyáron egyaránt termelnek Virágokat, zöldségféléket Eftimov Jordán bolgár kertész szakszerű irányítása mellett. Ez azt jelenti, hogy a lányoknak a saját falujukban kínálkozik állandó kenyérkereseti lehetőség. — S mit csinálnak munka ütán? Mivel szórakoznak, mivel töltik pl. idejüket majd a hoszszú őszi estéken? — kérdem. A kérdéseket zavart csend követi, majd valaki megszólal: — Televíziózunk, rádiózunk. A szövetkezet klubot rendezett be a fiataloknak, ahol kellemesen eltölthetjük a szabad időt. — De én a kulturális munka másik oldalára — a színjátszásra, a népművészet fejlesztésének különböző változataira is gondoltam, — vetem közbe Erre a kérdésre nemcsak az öt lány, de két kalondai fiatal — Gyenes József és Rubint József is segítenek a válaszadásban, akik valami zöldségféléért jöttek a kertészetbe. — Ezzel nem nagyon tudunk dicsekedni, mivel a CSISZ-szervezet ezen a téren nem tesz meg mindent, — mondották a fiatalok. — Színdarab (egész estét betöltő színdarab) egy évvel ezelőtt volt utoljára. Azóta ugyan párszor volt olyan tarkaestszerű kulturális megmozdulásunk, de ennél sokkal többet is tehetnénk. Bencs István, a CS1SZ helyi csoportjának elnöke. Vele nem sikerült szót váltani, mert nem dolgozik falujában. S talán ez is hiba. Ha olyan elnöke lenne a CSISZ-nek, aki állandóan a faluban van, bizonyára többet tudna tenni. A további beszélgetésünk során meggyőződtem, miszerint a kertészetben dolgozó lánykollektíva tudja: a szocialista munkabrigád cím elnyerése nemcsak azt jelenti, hogy a munkahelyen kell a feladatokat a lehető legjooban ellátni, de a munka után is vannak kötelezettségek. S az adott esetben ez azt jelenti, hogy fel kell élénkíteni a kalondai kulturális életet — De legelsőként nekünk kell megmozdulni s új vezetőséget kell a CSISZ-csoport élére választani — foglalja össze a teendőket Gyenes Jóska. — Csakis ez a módja annak, hogy a kulturális munka fellendüljön a faluban, — helyesel Tóth Éva. Hallva a fiatalok tervezgetéseit, az a meggyőződés érlelődött meg bennem, hogy a hattagú kollektíva — a többi kalondai fiatallal karöltve — bizonyára rendet teremt a kulturális élet szakaszán is. S amikor már a pompázó, tarka virágsorok között kifelé tartottam a kertészetből, arra gondoltam, hogy még sok mindenben hasonlók ezek a lányok például abban is, hogy valamennyien jobbat, hasznosabbal akarnak, mint a jelenlegi. De hiszen azért szocialista munkabrigád... AGÖCS VILMOS SZINTE CSAK magának dúdolgatta az egyik brigádos: — Esik eső csendesen, lepe- reg az ereszen ... A másik türelmetlenül ráa szólt: — Lepereg, de sajnos a fejeden is, nemcsak az ereszen... :: Bizony a fejen, a nyakon,- a háton. Ázott verebek módjáit ra kuporogtak a brigád tagjai e a kazal tövében, oda bújtak :- a nyakukba zúduló eső elől. De 'S mégsem voltak nekikeseredve, Szakképzettséget szereznek A galántai járásban hat mezőgazdasági tanulóotthonban nevelkednek a jövő szakemberei. Sziücén az EFSZ vezetőségének köszönhető, hogy létrejött a tanulóotthon és most itt tanulhatnak a szövetkezet jövendő dolgozói. A tanulóotthon kezdetben igen alkalmatlan helyiségekben nyert elhelyezést és sok nehézséggel kellett megküzdenie. A CS1SZ tevékenysége is lassan indult meg. Ma "már azonban egész más a helyzet. Szocialista államunk természetesen felkarolta az új intézményt és rendelkezésére bocsátotta ák egykori gróf Károlyi kastélyt, amelyet internátussá alakítottak át. A tanulók televíziót, magnetofont és sportfelszerelést is kaptak. A tanulóotthon nagyon sokat nyert, amikor Sindler elvtársat, a CSISZ járási vezetőségének volt titkárát tették meg nevelőül. A tanulóotthonban működő CSISZ-szervezet sokoldalú segítségben részesült, ami majd az évzáró gyűlésen felmutatott eredményekben is megmutatkozik. A tanulók összekötik az elméletet a gyakorlattal és már most komoly segítséget nyújtanak a szövetkezetnek. Húsz hektár kukorica és öt hektár cukorrépa termesztéséről gondoskodnak, 25 hektárról begyűjtik a takarmányt, 40 hektár legelőt gondoznak és eddig már 200 köbméter komposztot készítettek Nem feledkeznek meg a politechnikai nevelésről sem. Az érdekkörökben a lányok szép és ízléses kézimunkákat, a fiúk pedig mezőgazdasági gépmodellekef készítettek. Szép eredményeket mutattak fel a Tanulunk a pártról és a Világ térképe felett körben is. A szilicei mezőgazdasági tanulootthan diákjai alaposan felkészülnek jövő hivatásukra, s a nyolc legjobb tanuló mezőgazdasági technikumban folytatja tanulmányait. MUZSLAY VIDOR