Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1961-03-28 / 13. szám

Mártonvölgyi László:

A napokban olyan küldeményt hozott a levélhordó, amelynek őszintén megörültem — a lángtollú író, Fábry Zoltán legújabb könyvét, a Palackpostát. Mindjárt az első lapon kedves dedikáció ütötte meg szememet: Mártonvölgyi Lászlónak, a „hagyatéki letét ‘ őrzőjének köszönettel, szerettei — Fábry Zoltán. Mikor pedig olvasni kezdtem az idő igazát (ezt az utószót a tegnaphoz és az előszót a holnaphoz) újabb sorokra bukkantam: „E sorok írója (értsd Fábryt) két illavai internálás után (tehát nem között, mint azt a könyvboríték hirdeti) a következő, a talán végleges elhurcolás valószínűségének tudatában Pa-* lackposta címszó alatt próbálta élete üzenő értelmét testamentumként átmenteni. A hagyatéki letét egy ügyvédi iroda valódi végrendeletei között várta feltámadását. Most itt fekszik előttem...“

Ügy érzem megköveteli az irodalomtörténeti teljesség, hogy megírjam, miként jutott el hozzám a Palackposta és hogyan őrződött meg a kézirat. Csupán ezért írok, nem pedig, hogy valamilyen erkölcsi elismerést kérjek, mert én annakidején, amikor a kéziratcsomót átvettem, tisztára lelkiismeretem szavát követtem, függetlenül attól, milyenek lesznek a további fejlemények, melyek, mint látni fogjuk, lehettek volna mások is. Szerény személyemet csupán annyiban érintem, amennyiben ez elkerülhetetlen.

Fábry Zoltánt az első köztársaság idején délszlovákiai felolvasó körútja alkalmából ismertem meg személyesen. Akkor már rég buzgó olvasója voltam és sok propagatív cikket írtam, különösen a délszlovákiai vidéki lapokban. Stósz és Nyitra azonban eléggé távol estek egymástól ahhoz, hogy újból találkozhassunk. A fasizmus idejében jutottam vele újból érintkezésbe. Ekkoriban, tekintve, hogy a lapokba írt felszínes riportok nem elégítettek ki, a néprajzi kutatásba menekültem. A szent Iván napi máglyagyújtás a csitári hegyek alá, Zsérére sodort. Itt egy rendkívül értelmes tanítóval, Sebő elvtárssal ismerkedtem meg. aki, mint Fábry Zoltán írja, a felszabadulás óta a Nagyalföldön, egy tanyai iskolában tanított tovább. A zsérei tanító felesége stószi volt, gyakran jártak haza, jó viszonyt tartottak fenn Fábry Zoltánnal. Ez adta meg az ötletet, hogy rajtuk keresztül ismét felvegyem Fábry Zoltánnal a kapcsolatot, hiszen nyílt levelekben vallomásokat tenni

akkoriban nem volt tanácsos. Sebőéktől tudtam meg, hogy Fábry Zoltán szörnyű helyzetben van. Volt fogságban Kassán, az illavai koncentrációs tábort kétszer járta meg, és csak azért bocsátották haza, mert egészségi állapota leromlott a maximumig és mint nagybeteget is állandóan figyelte a csendőrség. Fábry azonban közismert szerénysége folytán egy sorban sem panaszkodott, sőt még most a Palacki postában is azt írja, hogy a Bálint Györgyök, Radnóti Miklósok, Sárközi Györgyök, Szerb Antalok, vagy az erdélyi Corvin Sándorok és szlovákiai Sebesi Ernők, összesen hetvenkét életsors, valamint Buchenwald, Dachau, Bergenbelsen rettenetéi mellett mit jelenthetett az illavai koncentrációs tábor és az otthoni csendőri felügyelet viszonylagos jelentéktelensége? Az illavai koncentrációs táborba védői minőségben egyszer magam is bejutottam, s amit láttam, éppen elég volt, hisz ugyanaz a Gestapo kínzott ott, mint Bergenbelsenben. Az igaz, hogy az égetőkemence borzalma hiányzott, de a maga nemében borzalmas volt Illává is akkoriban és sok vér fröcskölte be a padlót. Sebőék közlése szerint Fábry Zoltánnak a második illavai koncentrálás után nemcsak egészségi állar pota romlott le végletekig, nemcsak minden lépését és sorát figyelték éber csendőri szemek (azaz csak hitték, hogy éberek), de kétségbeejtő anyagi helyzetben is volt, a legszűkösebb élelemre jutott csak neki, nagyobbrészt kassai barátainak alkalmi segítsége folytán. (Fábry Zoltán akkoriban írta nekem, hogy írását egyetlen magyar lap sem merte közölni,, még név nélkül sem, s így írói honoráriumot sehonnan sem kapott.) Egyetlen írógépét adótartozások fejében lefoglalták, szerháján becsurgott a víz, így hát újból Fábry Zoltán szerénységét kell látnunk azokban a sorokban, amelyekben bocsánatot kér az auschwitzi pokoltól és haláltáboroktól, a büntetőszázadok és munkaszolgálatosok, eltűnt és elevenen maradt embercsordáitól. Sebőék közlése szerint Fábryt a csendőri felügyelet Stószon teljesen izolálta, ezt különben ktérezni a bevezető további soraiból is: A szellem ellenáll — ez volt a Palackposta eredeti címe. Csak a különös helyzet, az irtó magány, a sziget valóság, a kilököttség tette indokolttá a Palackposta nevet.

Ügy emlékszem vissza, hogy a kézirat elhelyezési gondolatát is először Sebők tanító közölte

velem s hozzátette, hogy Fábry állapota komolyan aggasztja. Én igenlőleg válaszoltam és csakhamar írásbeli sorokat is 'kaptam Fábrytól. Értesítettem, hogy közben egy alkalmas búvóhelyet is kigondoltam a vaskos kézirat kötegnek, így süllyesztettem el az ügyvédi iroda tényleges végrendeletei közé. Mikor a kéziratcsomó megérkezett, egy nagy borítékba tettem, mit lepecséltem és az élő akták közé helyeztem, s így feküdt sokáig a Palackposta Nyitrán a Fő-utca (ma Sztálin utca) 18. számú házának emeletén, valóban ügyvédi akták között. A házat, melyben a kézirat feküdt nem érte bombatalálat, az előtte és mögötte lévőt azonban igen. Fábry Zoltán ösztönösen mégis megérzétt valamit a kézirat további sorsáról, amikor azt írja, hogy a Palackposta olyan helyen rejtőzött, mely nemigen eshetett a hadak és bombák útjába, bajt legfeljebb az egerek okozhattak volna. Később ugyanis, a nyitrai kerületi pártelnök, Donrotina István részvételével ugyanabban a helyiségben, ahol a kézirat feküdt, illegális pártcsoport jött össze. Féltem a házkutatástól és a kéziratcsomót levittem a pincébe. Egy fél évig ott volt elrejtve. A felszabadulás után a kéziratot az eredeti felbontatlan csomagolásban visszajuttattam Fábry Zoltánhoz, úgy emlékszem azonban, hogy vaskosabb volt, mint a könyv. A megőrzés históriáját Fábry Zoltánnak élőszóval nem mondhattam el, ő is csak most tudja meg először, mert egyetlenegyszer találkoztam azóta vele, amikor gyógykezelésben lévő feleségemet Ötátrafüreden meglátogattam és Fábry Zoltán is ott gyógykezeltette magát a nyugdíjintézet volt szanatóriumában. Rövid ideig beszélhettem csak vele, nyugágyon feküdt a poprádi völgybe néző erkélyen. Ügy hiszem azonban az írónak joga van megtudni, milyen volt a hagyatéki letét sorsa t ezzel válaszoltam azoknak is, akik ilyen kérdéseket intéztek hozzám, felismervén személyemet a hagyatéki letét őrzőjeként. A fontos az, hogy a Palackposta, mely a víz sodrából rég átjutott az idő sodrába, most könyvalakban az olvasóhoz is elért. A Palackpostához Juraj Spitzer írt mélyenszántó utószót. Az emberi és írói bátorságért veszi tisztelettel kezébe az olvasó Fábry Zoltán tanulmányait — írja, hogy megértse a közelmúltat, amelyből napjaink születtek, hogy bátorságot merítsen a békéért és szocializmusért folyó harcban és

elgondolkozzék azon, mit igazolt az idő az író alkotásából. Megállapíthatjuk, hogy bizony sokat igazolt, elsősorban azt, hogy a Palackposta a tenger hullámain célba érkezett. Valamikor a viharos tengerrel küszködő hajóknak nem volt összeköttetésük egymással és a szárazfölddel. Vihar esetén a kapitány és a legénység csak önmagára volt utalva. Ha a tengeren hányódó hajó a partot kereső íróember helyezetének jelképe a múltban, akkor napjainkban már rátalált a szárazföldre s ez: az emberi gondolkodás, az emberi szívek és tettek egysége, amely biztosítja az idő, gondolat és béke igazát.

Liszt — Bartók jubilaris évet ünnepel az idén az egész zenei világ.. A két magyar géniusz nevét nemcsak azért ejtjük ki' egyszerre, mert Liszt Ferenc 150. éves születéséről emlékezünk meg és Bartók Béla az idén lenne 80 éves. E két kiváló zeneszerző között sokkal szorosabb az összefüggés, mint ahogy azt felületesen gondolnánk.

Liszt Ferenc életét meglehetősen pontosan ismerjük, életrajzírói kötetetekbe n fektették le küzdelmes müvészéletének legapróbb mozzanatait is. Mindig más és más megvilágításban mutatták be. Liszt életét regényformában is többször feldolgozták. Az életrajzokon keresztül megismerkedünk Liszttel mint csodagyermekkel, a nők bálványával, a hazátlan zeneköltövel, a magyar Liszt Ferenccel, az idős mesterrel, Liszttel — az orosz zene kedvelőjével és Liszttel — a félreismert géniusszal.

Tudjuk, hogy 1811. október

22-én, Doborján faluban, Magyarorizágon született, apja Eszterházy herceg uradalmi jószágigazgatója volt. Bratislavában dőlt el a kilencéves csodagyerek sorsa, ahol a kis zongoraművész annyira elragadtatta a hallgatókat, hogy a nagy lelkesedésben több főár ösztöndíjat biztosított számára. Hogy mit érzett a kis Liszt, amikor elhagyta a bratislavai várat, a láthatárról eltűnt a Duna ezüst

gyűjtöttek a szobrára, de C nagy összeget — Liszt kérésére — egy szobrásznövendék ösztöndíjára fordították. 35 éves, amikor elérkezettnek látja az időt, hogy csak a zeneszerzésnek szentelje minden erejét. Weimarban telepszik le, ahol több évtizedes harcba fog a wagneri zenedrámáért.' Nem elégszik meg a zene nagymestereinek interpretálásával.

szalagja, a Kis-Alföld megszokott képe, a férfikori naplójegyzeteiből tudjuk. A diadalát se homályosította el a gyermekkori benyomásokat. Bécs volt az első megálló, még élt Beethoven, aki megtisztelte a gyermek Liszt hangversenyét és művésszé avatta. Párizs következett, melynek konzervatóriuma bezárult az „idegen“ előtt, ezzel szemben megnyíltak előtte a szalonok. Megnyílt előtte a francia és a világkultúra kincsestára és az első érzelmi élmény csodája. Az 1830-as júliusi forradalom ágyúi gyógyították ki szerelmi csalódásából. Érdeklődni kezd a szocializmus korai formája, a saintsimomzmus iránt. A lyoni munkásnyomor lángoló zenét ébreszt benne. Puskaropogás közben írja a „Forradalmi szimfóniát", s a párizsi forradalommal egyidejűleg Paganini hegedűversenye is teljesen kiforgatja régi valójából. Amit Paganini hegedűn elért, azt szerette volna Liszt zongorán. Beleveti magát a művészek életébe, megjelenik a főúri szalonokban, ebben az időszakban ismerkedik meg d’Agoult grófnővel, aki gyermekei anyja lesz. Vándor.évek következnek, ezek meghozzák a nemzetközi hangversenyek és szalonok minden elismerését és megérlelik művészetét. De a nagyurak és szépasszonyok dédelgetett kedvence, aki nem ülhet úgy zongorához, hogy játéka ne váljon ünnepséggé, magányosnak érzi magát. Liszt magányos és honvágyat érez, hazájába siet, amikor meghallja, hogy árvíz van Magyarországon. Bécsig jutott csak, ahol több nagysikerű koncertet adott az árvízkárosultak javára. Bratislavába is eljön, első sikere színhelyére. A Dunahíd állítólag majdnem leszakadt a várakozó és ünneplő tömegektől. Bratislavában pénzt

könyveket ír Chopinről, Wagnerről. Idejét megosztotta az interpretálás-, zeneigazgatói és zeneszerzői munkássága között. Olyan művek születtek meg, mint a Dante és a Faust-szimfónia, 12 szimfonikus költemény, a Magyar Rapszódiák sorozata, a zongoraversenyek, a Haláltánc, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A Les Preludesben Blandine leánya és Daniel fia halálát siratja meg. Az Ünnepi hangok című művét Carolynnek, élettársának ajánlja. A pápa 13 évi várakozás után se adta meg a Carolynnel kötendő házasság létrejöveteléhez a hozzájárulást. Carolyne vallási rajongásba menekült és mindent meglett, hogy Lisztet a lemondás világába vezesse. Az Esztergomi mise a bazilika felavatásán hangzott el először. Lisztet felvették a ferencrendiek harmadrendjébe. Liszt ezután megírta Szent Erzsébet legendáját, majd abbévá avatása után a Vatikánban élt. Később.> azonban szabad levegő után vágyott és visszatért Weimarba. ahol újból világi zenével foglalkozott. Majd Pesten elfoglalta a zeneakadémia igazgatói állását, ahol az év egyharmadát töltötte. A halál 75 éves korában Bayreuthban érte el.

Bartók Béla írásaiban bontakozik ki a zeneirodalomban először Liszt igazi profilja. Liszt művészsorsának tragikumát így fejezi ki: „A baj itt az volt, hogy Liszt nagyon egyedül állott. Környezetéből annyira kimagaslott, hogy soha senki se kritizálhatta meg. Ami Lisztben formai tökéletesség, az rendszerint forradalmi újítás". Legnagyobb méltatója, Bartók Béla továbbvitte Liszt örökségét. Liszt forradalma csak Bartók Béla forradalmával válik teljessé a zene történetében.

M .M.

☆ ☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆■fr ☆ ☆

— Sie, Endris, stammen sie nicht aus einer deutschen Familie?-A fiú egy ideig némán állt, valahol a tanár feje fölött nézte a táblát, aztán lassan, világosan mondta:

— Endris az Andreas, tanár úr. Andreas csehül Ondrej. Tulajdonképpen Ondrášnak hívnak.

A tanár vállat vont. Ondráš leült. Tollának fordított végével a lány kifeszített hátára azt írta: „Hülye“.

E napon tehát önmagát keresztelte el. Senki nem hívta másképp. Betyár nevet kapott, az igaz, de mostanában csak iskolai gondjai voltak, azaz még egy másik is...

A lány előtte ült, s a fiú óraszámra várta, hogy hátrahajtsa fejét, jelezvén, hogy jólesik neki, ha évődik vele.

Egy jjnalmas órán Endris felbátorodott és eirógátya nyúlt a lány nyakához, majd — amikor a fejecske nem jelzett tiltakozásfélét, — megragadott egy hajfürtöt, kényszerítve a lányt, hogy felé fordítsa arcát.

Ingerelte a kérdés, vajon mire gondol a lány.

Kissé sértve érezte magát a fiú, hogy mozdulatának mindössze az lett a jutalma, hogy odasimul a kezéhez és mosolyogva hunyorgatja a szemét.

Endris ezen a napon döbbent rá, hogy szerelmes és rögtön valami csalódásféle futott végig rajta. Ez az érzés milyen kevéssé hasonlít ahhoz a ferinkölt. magasztos révülethez, amelyet a szerelemtől várt. A lánynak fogalma sem volt arról, mi játszódott le a fiúban, a viszonzás nélkül maradt érzelem pedig fokozta csalódottságát és bánatossá, kedvetlenné tette, mintha beteg lett volna.

Nem sokkal később, egy tízperces szünetben észrevette, hogy a lány óvatosan és hallatlan ügyességgel, az élelmiszerjegyen borotvapengével egy római számot kaparász.

— Mit csinálsz? — kérdezte.

— Nem látod? Hármasból kettest csinálok. A fiú nem értette a dolgot, a lány legyintett egyet s majd kinézte a fiú kezéből a kenyeret, amelyet majszolt

— Te falusi vagy — mondta — neked fogalmad sincs arról, mit jelent a háború... Nektek mindenből van elegendő. Téged az sem érdekel, hogy a hármas számú kenyérjegy már érvénytelen. Nekem viszont a körmömre ég a dolog: ezért javítom a hármast kettesre.

— Hagyd abba. Becsuknak...

— Ugyan ... - vágta oda a lány kurtán, és tovább kaparászta a római szám egyik szárát-Az egész órán azon járt a fiú esze, hogy micsoda szamárság és micsoda kockázat kenyérjegyet hamisítani.

Aznap nem megszokott úton ment haza, hanem megvárta a lányt.

— Mutasd, hogyan sikerült...

A lány kihalászta zsebéből a nyomtatott, színes kockákat, s mielőtt megakadályozhatta volna, a fiú kikapta kezéből és eldobta.

A fiú megfogta könyökét és húzta magával a lányt. Ez persze ellenkezett, mintha neki is földbegyökerezett volna a lába. Szorította a lány tenyerét, s morzsolgatta finom és karcsú ujjait, amelyek olyan vékonyak voltak, mint egy ceruza.

Endris valóban falusi gyerek volt. Nemrég, amikor a szakajtót vitte a pékhez, akárcsak anyja, ö is megsimogatta a nedves selymes tésztát. Az volt az első érzése, hogy ilyen lehet egy nő teste is, ha megsímogatják. És most ilyen volt az a kéz is, amelyet tenyerében tartott.

A lány azonban sértődötten és szemrehányó tekintettel nézett rá:

— Tudod, mi vagy? Hülye vagy!... Egy kiló kenyeret dobtál ki az ablakon. És éppen az én kenyeremet!

Ezzel türelmetlenül kitépte kezét a fiú tenyeréből és elrohant.

Hazatérve Endris szétválogatta az élelmiszerjegyeit, melyeket a mamától szokott kapni. Aztán összeszedett belőlük egy maréknyit, beleszórta egy borítékba és a lány utcája felé indult-Egy órát járt-kelt a kapu előtt.

Félt, hogy nem lesz türelme megvárni, és ugyanakkor rettegett is a‘gondolattól, hogy a lány mégis megjelenik.

és megjelent... A vászontarisznyával lépett ki és kiváncsi szempárral meredt Endrisre.

— Segítek ... Add ide azt a tarisznyát...

A fiú megkapta a tarisznyát, s a lánynak talán eszébe sem jutott, hogy került ide a fiú és mit akar.

Elhagyták az ódon, öreg utcát, átmentek a hídon és a fiú előtt ismeretlen városrész 'felé indultak el. Az utcákban alacsony, kertes, falusi formájú, egyszerű házak zsúfolódtak, a kertek valaha tele lehettek virágokkal. A férfiak azonban bevonultak katonának és régi ablakkeretekből összetákolt melegágyakban zöldség termett.

D eléptek az egyik kertbe. A lány rövid ideig alkudozott egy emberrel, majd megindult egy halom répalevél felé.

— Sokat esznek a nyulak — panaszkodott Endrisnek és gyömöszölni kezdte a leveleket a tarisznyába. Aztán szomorkodva nézte a kupacot, amely kimaradt a zsákból.

— Akár két tarisznyát is hozhattam volna

magammal — mondta sóhajtva. '

Egy másik utcán át tértek haza. A folyó töltésén ballagtak szótlanul. Az egyik füves téren Endris letette terhét, kiskabátját a földre terítette s ráültette a lányt. Hátukkal egymásnak támaszkodtak és elvezették a napsütést.

A fiú hunyorgott is hozzá, majd később jobban szemügyre vette a folyón túl húzódó zöldellö fasort.

A még gyér levélzet közt csillogott valami.

Hirtelen a lányhoz fordult: — Mi is jó helyet választottunk magunknak. Tudod, mi ez? — mutatott a villogó fénypontokra a gesztenyefák lombjai között. A kifeszltett hálók alatt légelhárító üteg állt lesben, az ágyúk vékony, hosszú nyaka až ég fe'é nyújtózott.- Egyszer nagyon megjárják ezek... de

akkor nem szeretnék itt ülni melletted -mondta kis idő után.

A lány egy szót sem szolt, csak nézett maga elé, a zöldséges tarisznyára. Figyelte, ahogy Bndris feje a vállára simul. Ö is a fiú szőke fejéhez szorította haját, amely a naptól úgy felmelegedett, mintha valami bunda lett volna.

Az járt eszében, mi lenne, ha idecsapna egy lövedék; Vajon kinek jutna eszébe, vajon ki sajnálná a legjobban? v

Aztán elhessegette magától a gondolatot.

— Ide nem csap be. Még legalábbis most nem. Tudom.

Aztán Endris arcát a kezével maga felé fordította:

— Te Ondráš, te még soha nem gondoltál a halálra?

Biztosra vette, hogy még nem foglalkoztatta ez a gondolat. A fiú nyelt egy nagyot, aztán megrándította a vállát:

— Nem kell mindig a halálra gondolni. Mert senki nem tudhatja hogy mikor...- Nem, igaz — mondta meggyőzve a lány

és most Fišerné asszony szalmakalapjá jutott eszébe. Hiszen igazán nem vinné magával, ha maga is hitte volna, amiről széltében-hosszában beszélnek... ü

A töltésen, az üteg rriellett most haladt el a náci járőr.

Endris rájuk mutatott:- Igazán szeretném tudni, mit forgatnak a fejükben.

A tavaszi napsugár már átlépett a füves tisztáson. Egyszerre hűvös lett és úgy tetszett, mintha hideg szivárgott volna a földből.

(Folytatjuk)