Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-10-04 / 40. szám

HAMAR KÁLMÁN: Éjszaka volt Rómában a címe a Karlovy Varyban bemu­tatott nagysikerű olasz filmnek, amely három hadifogoly — egy szovjet, egy amerikai és egy francia — sorsáról szól. A film női főszerepét Giovanna Ralli — képünkön — játssza, a szovjet hadifoglyot Szergej Bondarcsuk alakítja. Az 1514-es parasztháború és a történelem Vidám sere találkoztam Í napokban nevető, vidám sereggel találkoztam. Mindnyájan nagyon fia­talok voltak. Hamarosan megtudtam, hogy most jönnek az ünnepélyes esküté­telről. Bosszantott, hogy erre nem jöttem rá magamtól is, hiszen arcukról annyi boldog­ság sugárzott, hogy ezt lehe­tetlen volt észre nem venni. — Mondd, Jutka, — mert Csirik Jutkának hívják a fiatal tanítónőt — milyen érzés taní­tónak lenni? Gondolkodás nélkül felelte: — Nagyon jó. A minap olvas­tam egy fiatal tanítónőről, aki köszönő levelet írt a tanítójá­nak. Befejezésül ezeket írta: „Még csak azt szeretném mon­dani, hogy ha tízszer vagy száz­szor kezdeném az életem, ak­kor is csak tanítónak mennék. Nincs ennél szebb pálya a vilá­gon". Hát én is csak ezt mond­hatom. Nagyon szeretem az is­kolát, a kis buksi fejeket, any- nyit kell kínlódni, míg beléjük verünk valamit. De minden fá­radságot megér ez a munka, mert tudjuk, amit adunk, azt előbb-utóbb visszakapjuk. Ha jóra tanítottuk növendékeinket, használni fognak a társadalom­nak, és akkor mi elértük cé­lunkat. Adni legalább annyira jó, mint kapni. Szeretném, ha ezt értékelni tudnák a diákok is. Mi, tanítók, nagyon sokat akarunk tenni az ifjúságért, tanuljanak szorgalmasan, le­gyenek becsületesek, munka- szeretők. A többiek csendben állnak és bólogatnak. Ügy látszik, egyet­értenek Jutkával. És mi az önök terve? — kérdem a körü­löttem állóktól, Magyarics Ist­vántól, Póda Zsuzsától, Jarábik Imrétől, Kosa Margittól. — Én Ekecsen tanítok — mondja Magyarics István — szeretem a diákjaimat és álta­lában a fiatalokat. Az iskolában CSISZ-elnök voltam, továbbra is a CSISZ-ben akarok dolgozni. A falu ifjúságából kultúra- és sportszerető embereket akarok nevelni. Fiatal vagyok és szor­galmas munkámmal szeretném megszerezni a falubeliek bizal­mát. Pôda Zsuzsa Bősön akarja a kultúrát terjeszteni. Boldog, hogy Tóth Piroskával egy he­lyen taníthat és dolgozhat, ugyanis fiatal kolléganője ügyes, szaktudással rendelkező fiatal. — Remélem, közös mun­kánk meghozza gyümölcsét — fejezi be szavait Zsuzsa. A fiatal tanítók, az elsőéve­sek még sokat beszélnének és én még szívesen hallgatnám, de mennünk kell, vár a munka. Elköszönünk egymástól. Sok si­kert kívánok munkájukhoz. OZORAI KATALIN A Dózsa-féle parasztforrada- lomról már a kortársak is tet­tek feljegyzéseket. Tudományos és történelmi irodalmunkban fel-feltűnik Dózsa alakja, moz­galmának egyes magával raga­dó jelenete. Ám a kortársak és a későbbi írók jóformán mind az uralkodóosztály szemszögé­ből bírálták a parasztság moz­galmát, s olyan kijelentéseket adtak a forradalom szereplői­nek szájába, amelyekkel a kor társadalmi viszonyait is elárul­ták. Az uralkodó osztály törté­nészei gyalázták Dózsát. Pa­rasztforradalmát történelmen kívül helyezték. Ez az álláspont enyhült a liberális Magyaror­szág történészeinek munkáiban. Ezek közé a polgári történészek közé tartozik a XIX. század vé­gén Márki Sándor, aki Dózsa című munkájában dolgozta fel az 1514 évi magyarországi pa­rasztfelkelést. Munkája máig is alapul szolgál a parasztforra­dalom történetéhez. Márki Sán­dor felismeri müvében, hogy a parasztháború a dolgozók el- nyomorodásának következmé­nye. Márki Sándor polgári osz­tály-korlátoltságára vall, hogy nem a forradalomban látja a végső megoldást, hanem az uralkodó osztály jóindulatában, a nemesi erkölcsök megjavulá- sában. Márkinak érdeme, hogy Dózsát előtérbe helyezi és tár­gyilagosan a történelmi esemé­nyek közepébe állítja. Munkája mentes a nemesi osztály előíté­leteitől. Felismeri, hogy Dózsát nem a véletlen állította a ke­resztes hadsereg élére. Elítéli a nemesség magatartását, ke­gyetlenségét a jobbágyok iránt, inkább a felkelő jobbágyok ol­daláról nézi az eseményeket. Megállapítja, hogy Dózsa a pa­rasztforradalom ösztönszerü vezére, akit a nép csak akkor ismert el vezetőjének, amikor az osztályharcot következete­sen végrehajtotta. Márki mun­kája hatással volt kora tudo­mányos szemléletére, de ellen­hatást is váltott ki a magyar nemesi reakció körében. Meg­támadták, hogy Dózsát ideali­zálja, s népvezért állít a forra­dalmasodó Alföld parasztsága elé. Márki Sándor tudományos pontossággal gyűjtötte össze az anyagot. Külön-külön dol­gozta fel a parasztháború min­den jelentősebb eseményét, egyénileg foglalkozott a forra­dalom vezéreinek jellemével, életével, előtérbe helyezve Dó­zsa Györgyöt. Bebizonyította, hogy Dózsa György az erdélyi Dálnok községi Dósa család sarja. Szabad székely, aki hadi tetteiért nyeri el a nemesi cí­met. A Dózsáknak szerepük volt az erdélyi parasztok meg­mozdulásaiban is. A Dózsa név csak a legújabb korban alkal­mazkodott a magyar kiejtéshez és íráshoz. A korabeli latin és német szövegekben különféle­képpen fordul elő Dósa neve; legtöbbször Seköl Dósa Geor- gus, vagypedig Sikül Dósa. Márki helyesen világít rá a parasztforradalom előzményei­re, az 1444-ben törökkel kötött Részlet a szerző tanulmányából béke felbontására, a nemzetkö­zi viszonyok alakulására, az ausztriai stájer parasztháború­ra. Márki Sándor fordította le Taurinius gyulafehérvári, ké­sőbb olomouci püspök verses krónikáját, az 1519-ben megje­lent Stauromarchiát, ' amely a parasztháborúval foglalkozik. Frank Vilmos és Szabó Károly Dózsa korából közölnek okleve­leket. Frank Vilmos felhasznál­ta a brandeburgi levéltár anya­gát. Hivatalos okmányok és ma­gánlevelek feltűnően csekély számban maradtak ránk; II. Ulászló három levele, Bakócz két levele, Szatmári György pé­csi püspök egy rendelete és Dózsa ceglédi beszéde. Ez an­nak következménye, hogy ez a vidék, amely az 1514-es moz­galomnak székhelye volt, csak­hamar török járom alá került. (Nagyajtai oklevele a XIX. szá­zadban közli az erdélyi felke­lést.) Bakócz a felső részeken Illést, tölcsvári plébánost bízta meg a kereszteshadjárat kihir­detésével. Megemlíti Frank Kecskés Tamás és Mészáros Lőrinc levelét. Kassán az eré­lyes főbíró, Kakuk Mihály, fenn tudta tartani a rendet, és meg tudta szervezni a város ellen­állását a parasztokkal szemben. Acsádi Ignác a Magyar Biro­dalom Története című többkö­tetes munkájában alig pár ol­dalon tárgyalja középkori tör­ténelmünk legjelentősebb sza­kaszát, a Dózsa-parasztháborút. A polgári társadalom szemszö­géből bírálja a felkelést. Lelep­lezi a nemesi történészeknek azt a téves állítását, hogy a pa­rasztháború egyszerűen csak az öntudatlan tömeg anarchikus kegyetlenkedése volt. A jobb­ágyokból sem veszett ki az ir­galom érzése, s a fiatal Nádas- dy Tamást, későbbi nádort, a jobbágyok mentették meg. Történetírásunk hosszú időn keresztül egyáltalán nem vett tudomást arról, hogy Dózsa se­regében hajdúk is harcoltak. Ezzel a kérdéssel foglalkozik Szabó István A hajdúk 1514- ben című tanulmányában. A magyar történelem első tudo­mányos rendezői. Katona Ist­ván, Pray György, a paraszt­mozgalomról szólva éppen úgy nem tettek említést a hajdúk­ról, mint a XIX. században Horváth Mihály. Először Dudás Gyula, a szabad hajdúk törté­netéről kiadott munkájában hívta fel a figyelmet arra, hogy Dózsa seregében nagy számban voltak hajdúk is. Sőt, az 1514 évi felkelés egyik tényezőjéül ők szerepeltek. Maguk a felke­lők egyformán „Crucifer“-ok- nak, kereszteseknek nevezik magukat a háború kezdetéig. A számbavett egykorú oklevelek és levelek között kettőt talá­lunk, amelyekben hajdúkról van szó. Az első magyar nyelvű nyom­tatott világtörténelem szerző­je, Bencédi Székely István írja: Szapolyai János Dózsa Györ­gyöt a hajdúkkal megetette. Ezek az írók aligha olvasták II. Ulászló Bécsbe küldött levelét. A jelenet leírása nyilvánosan az élő hagyományból került át. Dalmát származású Verencsics Antal, esztergomi érsek Memo­BRATISLAVA I. KEDD: 11.00 Elbeszélés 13.10 Katonai együttesek műsora 17.30 Fiatalok világa 18.00 Fia­taloknak 20.00 És lön világos­ság. SZERDA: 10.35 Versek 12.40 Filmzene 15.30 Népdalok 17.00 Kívánsághangverseny, 18.00 Orvosi tanácsadó 20.00 Szocialista munkabrigádoknak játszunk 21.10 Szülők iskolája. CSÜTÖRTÖK: 11.00 Thälmann vezetett bennünket 12.40 Fu- vőszene 15.30 A német zene hete 17.30 Pioníroknak 20.00 Harapófogó — rádiójáték; PÉNTEK: 11.20 Jó hangulatban 12.03 Fuvószene 16.15 Népi mu­zsika 18.00 Klvánsághangver- seny 20.55 Unokáink unokái 21.10 Népi egyetem; SZOMBAT: 11.20 Zene mellett... 13.10 Vi­dám hétvége 14.00 Melyik köz­társaságban ? 16.15 Szombati szórakozás 20.00 Tánczene; VASÁRNAP: 10.50 Élőszóval 13.00 , Földműveseknek 16.30 Sport 18.00 Szívesen hallgattuk 20.00 Szüret — operett. TELEVÍZIÓ — BRATISLAVA ria rerum című leírásában mindjárt a mozgalom kezdetén megemlíti a hajdúkat, „Dózsa kezdte nagy sok kereszteseket, hajdúkat, latrokat hozzá gyűj­teni — az ő vitézeivel toborzó táncot aljas hajdútáncot járat­ta ... “ Az 1514-es magyarországi parasztháború első legfonto­sabb értékelését Engels A né­met parasztháború című művé­ben' kapjuk, amely 1850 nyarán jelent meg. Engels a történelmi materializmus szemszögéből dolgozta fel az 1525-ös nagy német parasztháborút. Művé­ben érinti a megelőző kor pa­rasztháborúit, köztük a Dózsa- féle parasztháborút is. Engels világítja meg helyesen először a parasztháború történelmi je­lentőségét. Tanulmányának kö­zéppontjában a dolgozó osztá­lyok ellentéte áll. A német pa­rasztháború című munkájában megvilágítja a XVI. századbeli parasztháborúk kapcsolatát és ezeknek helyes magyarázatot ad. A parasztháborúk, így a magyarországi is, nem volt el­szigetelt jelenség, hanem ösz- szefüggött a feudalizmus vál­ságával a XVI. század elején. A nemességen belül az egység nincs meg, de a parasztság megmozdulására az ellentétek háttérbe szorultak. A nemesség legfőbb gondja a győzelem után az, hogy a parasztok örö­kös szolgaságát az országban törvényként ismerjék el. En­gels magyarázatot ad arra, hogy a törökellenes keresztes hadsereg hogyan alakult át for­radalmi paraszthadsereggé a nemesség gáncsoskodása kö­vetkeztében. V+V+Q+V+V* küldi szívnek... 20.30 Álomlo­vag — szatíra; PÉNTEK: 12.10 Tánczene 15.30 Az Ifjúsági Rádió műsora 17.15 Szív küldi... 21.40 A rjazáni csata; SZOM­BAT: 13.00 Operarészletek 15.10 Zengjen dalunk 18.15 Van új a Nap alatt 20.30 Salamon Béla- est; VASÁRNAP: 9.10 Kíván­csiak Klubja 12.15 Magyar nó­ták 14.25 Magyarország — Jugoszlávia 18.00 Kincses Ka­lendárium 20.25 Hunyadi László. KEDD: 19.30 Asszonyoknak 20.00 Tereza Raquin — film. SZERDA: 19.30 A néphadsereg napja 20.00 Televíziós egyetem CSÜTÖRTÖK: 17.30 Fiataloknak _ 20.00 Ilyen nagy szerelem; r|/fT76S#IGtZ PÉNTEK; 19.30 Földművesek­nek 20.00 Az élet éve — re- génydramatizáció; SZOMBAT: 20.00 Mit kíván kérem? 21.40 Nick Knatterton kalandja — detektivfilm — paródia; VA­SÁRNAP: 10.45 A cseh Thália apja 19.40 Az élet a te kezed­ben van — szovjet film. ff KOSSUTH RÄDIÖ - BUDAPEST KEDD: 10.45 Színes népi mu­zsika 15.10 Egy falu — egy nóta 17.15 Szív küldi... 18.30 A me- rengőhöz — Vörösmarty verse 20.25 Budapesti Zenei Hetek 1960; SZERDA: 12.10 Opera­részletek 13.10 Katonadalok 15.10 Muzsikáló fiatalok 18.50 Munkásklub 20.30 Tánciskola; CSÜTÖRTÖK: 12.10 Magyar nó­ták 14.00 Petőfiről 18.10 Szív bestseller“ Szovjet mozilátogató körök­ben megérdemelt sikert aratott Jurij Dolg-Mihajlov ukrán író Ordasok között című regényé­nek filmváltozata. Már a regény, amely a szovjet hírszerző szol­gálat fiatal tisztjéről szól, aki az egész háború alatt mélyen a német hátországban dolgozik és a hihetetlen kalandok egész sorát éli át, valóságos szenzá­cióként hatott az olvasók kö­zött. (A könyv magyarul is megjelent.) Hasonló szenzációt váltott ki A. Svacsko rendező Távol a ha­zától című filmje. A főszerepe­ket J. Medvedov, J. Kazakov és Zinaida Kirienko játsszák. Vörösök és fehérek Senki sem mozdult, csak a szemek izzottak forró gyűlölet­ben. — Nem hallottátok, hogy fel az ágyról?! — kiáltotta ismét a tizedes. — Jobb lesz, ha elhallgat. Nem látja, hogy betegek va­gyunk? — mordult fel Száraz Jóska. — Hejnye, hogy a ragya ver­je ki azt a majomtól elfajzott zsidó képedet, hát még vissza­pofázol? — káromkodott a ti­zedes és ráhúzott a bikacsökkel a Száraz Jóska fejére. Az őrmester sem maradt rest, odaugrott az ágyakhoz és a tizedessel együtt jól végig­vertek bennünket. — Majd én megmutatom nektek, hogy mi a tisztesség, ti alávaló gazemberek — mondot­ta végül és lihegve dugta vissza bikacsökét csizmája szá­rába. A tizedes is belefáradt az Ütlegelésbe és az öklét rázva vicsorogta. — Bitangok! — Most elmegyünk, — vette át a szót az őrmester — de holnap reggel megint eljövünk eszetekbe juttatni, hogy vége már a vörös világnak. Sarkonfordultak és köszönés­képpen jól bevágták maguk után az ajtót. A fogunkat csikorgattuk te­hetetlenségünkben.- Száraz Jós­kának még a szeme is könny-, belábadt dühében. — Gazfickók, véreskezű fehér csirkefogók! — hallatszott in­nen is, onnan is, s úgy elfújták a jókedvünket, mint a huzat a gyertyát. Behozták a reggeli feketét, de még enni sem volt kedvünk, gubbasztottunk, mint varjak a jegenyén. így ért bennünket a reggeli vizit. — Szervusztok, fiúk! — lé­pett be vidáman a főorvos — hát hogy vagytok, hogy vagy­tok? Ahogy végigpillantott raj­tunk, elkomorodott. — Mi az, Jóska? Talán rossz volt a reggeli, vagy még meg sem kaptátok? — Megkaptuk, hogyne kaptuk volna meg, — emelkedett fel fektéből Száraz Jóska. — Igaz, hogy jó csípős volt. — Csípős? — nevette el ma­gát a főorvos. — Talán bizony magyar gulyást kaptatok? — Hogyne. Magyar gulyást... Bikacsököt! H omonnay nem értette a dolgot, csak állt és mo­solygott. Azt hitte, va­lami jó tréfáról van szó. De ahogy Száraz Jóska beszélni kezdett, a főorvosnak mindjobban arcára fagyott a mosoly és elfehéredett felhá­borodásában. Mikor Jóska befejezte, Ho­monnay már dühöngött. — Latrok, aljas zsiványok! No, de ilyet! Bikacsökkel tá­madnak a tífuszos betegekre. Ez mér a gazemberség neto­vábbja! Fejcsóválva töprengett né­hány pillanatig, aztán felénk fordult. — Szóval holnap reggelre megint itt lesznek? — Itt. Megígérték — feleltük egyszerre. — Na, jő, csak jöjjenek, — mondotta az őrnagy. — Én is itt leszek, még korábban... Fiúk, — emelte fel a kezét — egy percig sem szomorkodja- tok. Felejtsétek el a dolgot, ne is beszéljetek róla. Holnap reg­gel majd megkapják a magu­két, gondoskodom róla... Ma pedig tyúkhúslevest kaptok ebédre.., No, fel a fejjel, Jós­ka! — veregette meg a ked­vence vállát, majd leült az ágy szélére és elmesélte a legújabb vicceket. Megint visszatért a vidám, bizakodó hangulat, s amikor a főorvos elköszönt tőlünk, ka­cagástól rengett az egész be­tegszoba. A jó tyúkleves csak fokozta kedvünket. Se vége, se hossza nem volt a heccelődés- nek. A reggeli incidensről töb­bé nem esett sző közöttünk, de szívünk azért égett a bosszú­vágytól. Százszor is elképzeltük magunkban a másnap reggeli jelenetet. Korán lefeküdtünk, hogy idő­ben ébredhessünk. Elmaradt a mese, a csipkelődés és csak­hamar álom borult az emberek szemére... Takács Marci elhallgatott, ivott egy kis bort és nekitüze- sedve folytatta. — Még alig nyalta meg a hajnal az ablakot, a főorvos már ott volt. — Jó reggelt, fiúk, hogy aludtatok? — kérdezte csende­sen. — Jól, nagyon jól! — felel­tük kissé izgatottan. — Nyugalom, — mondotta — viselkedjetek csak úgy, mint tegnap reggel, nehogy megne- szeljenek valamit azok a jóma­darak ... Én majd ideállok a szekrények mögé, itt nem vesz­nek észre. Végigment a szobán, kissé kijjebb húzta a faltól az egyik szekrényt és mögéje állt. — Tegyetek úgy, mintha aludnátok, — szólalt meg újra és mi szót fogadtunk, némelyek még a horkolást is elkezdték. Fojtott izgalomban, lassan, nagyon lassan teltek a percek. Már azt hittük, hogy nem is jönnek... De egyszerre csak meghallottuk a vasalt csizmák kopogását. Dirr, durr! Az ajtót belökték és a mi embereink éppen úgy, mint tepnap, szétvetett lábak­kal álltak meg a szoba közepén. — No, ti rühös zsidó kutyák, — kezdte fennhangon az őr­mester — elhoztuk a früstököt! Azzal oda az ágyhoz és csmi, puhi a bikacsökkel. A z kellett csak a mi őrna­gyunknak. Kidobbant a szoba közepére és csí­pőre tett kézzel állt meg előttük. — Hát ti kik vagytok, gazem­berek?! A két ember meghőkölt és bamba képpel bámult az őr­nagyra. Aztán ahogy megpillan­tották az arany csillagokat a parolinján, feszes vigyázba vágták magukat. — Alá ... alázatosan jelen­tem ... — dadogta az őrmester, de a főorvos a szavába vágott. — Szóval ti vagytok azok a brigantik, akik bikacsökkel verik végig a betegeimet? A két „vitéz“ pulykavösösen állott előtte és csak hápogott meglepetésében. — Hát emberek vagytok ti, katonák vagytok ti? — menny­dörögte az őrnagy és úgy po­fonvágta őket kétoldalról, hogy az őrmesternek nyomban le­esett a sapkája. — Hátra arc! — vezényelte Homonnay és amikor megfor­dultak, jól fenéken rúgta mind­kettőt. — Eszetekbe ne jusson még egyszer ide belépni, mert ki­köttetlek benneteket! Mars! A két katona úgy ugrott az ajtónak, majd összetörte egy­mást. A sapkát is otthagyták ijedtükben a földön. Mi meg kacagtunk, hogy a könnyeink is potyogtak és kó­rusban harsogtuk: — Mars ki! Csirkefogók, mars ki! Többé sohasem láttuk őket..« Takács Marci elhallgatott és mosolygó társaira emelte poha­rát. — No, igyunk is! A poharak összekoccantak és a három öreg barát derűsen emelte ajkához a felizzó, aranyos nedűt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom