Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-09-13 / 37. szám

PAP KÁ R O LY N É: Jífí Marek: Apró regények No nézd csak! Millió éve, azaz ... bocsánat ... három éve ke­rülgetem ezt a tárt fiókot, s most anyuka mégis nyitva felejtette. Nem csodálom. Apu utolsó pillanat­ban hozta a két színházjegyet, rám nem is szá­míthattak, mert kollok­vium előtt ál­lok és nem sza­bad reggel fá­radtan ébred­nem. De ez a fiók!! ? Régebbi hosz- szú vallatások után csak any- nyit tudtam meg anyukától, hogy a látcső, a régi csipkék és egyéb öreg holmik közé rakta el nagy­mama egy cson­ka emlékiratát, de azt nekem nem szabad még elolvasnom. Majd ha férjhez megyek, mon­dotta eleinte mosolyogva, ké­sőbb, nem is régen még, ugyan­azt, de már komolyan. Nekem, a másodéves mediká­nak! Mert idehaza még mindig az elkényeztetett kislány vagyok, az egyetlen, a vattába bugyo- lált, holott... ha csak egyszer végighallgatna anyu egy déle­lőttöt, egész biztosan elájulna, ö szegény azt hiszi, hogy csu­páncsak az asztalomon álló koponya a jövendő hivatásom cégére,... no, de mindegy. Ma­gam örülök legjobban ennek a fátyolos, ködös, vattás ottho­ni dédelgetésnek, nem is érzem kettősségnek, inkább valamifé­le kiegészítésnek, a tantermek­ben hallottak és látottak után... Mielőtt belefognék a vissza­emlékezés áhított olvasásába, meg kell mondanom, hogy nagymamát szerettem legjob­ban a világon. Soha nála ked­vesebbet, jobbat, tisztább em­bert nem ismertem. Nagyapám szobrászművész volt. Két évig élt együtt nagymamával. A Csodálkozó Madonnánál pedig én még szebb szobrot nem lát­tam. De nemcsak azért, meri nagymamát ábrázolja ez a szo­bor. Nagymamával sokszor ma­radtunk kettesben, és ilyenkoi végigméricskélt okos szemével elég méltó vagyok-e intelmei­nek befogadására és ilyenekei mondott: — Jegyezd meg, amit mon­dok, Kismárta, mert úgy érzem a te szíved az én szivem: eg\ ... És tanuld meg:-a föld min den ocsmányságát fölülmúl ji a szépség csodálata. Máskor meg így tűnődött: — Jelen? az nincs. Mert aká szó, akár történés — születésé nek pillanata: pillanata a hald Iának is; mind egy-egy kockáji annak az épületnek, amely m magunk vagyunk. Míg csak a időben rejtőzködő sors fel ner borítja ezt az épületet. Egyet len engedménye: hogy te ben nem élsz és én tebenned élek. És még sok másra emlék szem, de most már nagyon ki váncsi vagyok és reszkető nyúlok az emlékirat után. A füzetben szóról szóra e áll: „Tizennégy éves diákián voltam és tanulmányaimat csa úgy végezhettem, hogy magam nak kellett megélhetésemt biztosítanom. Szüleim egy árt garassal sem segíthettek. Leckeadásból tartottam mc gam. Egyetlen családnál, a fc árugyáros Konkolyéknál kelle. végigvennem három gyerekke két elemistával és egy polgi ristával a leckét. Kegyetle szigorúságomba csak néha r költött bele egy édes, szók hároméves fiúcska hangja, am kor rázendített angyali nótác; káira. De ez a kedves gyermekhat valójában nem is zavart. Mi a tanulószobában igazából mi mind gyermekek voltunk, mint egy ístenhátamögötti f< luból érkező tudatlan kislán in magam voltam közötti a leginkább gyermek. Aho. — No jó. Szüleid ? — ívó jo. ozuLGia: — Nagyon szegények kérem szépen. — Abból éltek, hogy nagyon szegények? — Igenis kérem szépen. Meg még kántor is az apám, kérem szépen. — No jó. Akkor itt maradsz most nálam, ülj le, s ha jó leszel és nem kiáltozol, akkor cukrot is kapsz tőlem. Hány éves vagy? — Tizennégy múltam február negyedikén, kérem szépen. — Es Izabellának hívnak, úgy hallottam. — Csak úgy, Bellának, kérem szépen. — No jó. Ide ül] mellém erre a dívánra. * • — Nos? Csak nem sírsz? Hát aztán mért bőgsz már előre? Mi? — Én... kérem szépen... bácsi... én még... soha... sohasem... láttam olyan — olyan gyönyörű valamit... mint... a képek a falon ... ezek a virágok ezen a szőnye­gen ... és ez... ugyebár... kérem szépen ...és minden... ez... ez... nem tudom kimon­dani, olyan gyönyörűséges ... kérem szépen. • * — Itt a cukor. Most menj a kvártélyodra, feküdj le, dugd el a cukorkát — és senkinek egy szót se szólj arról, ami veled történt. És holnapután, ha befejezted az óraadást fönt a gyerekeknél és lefelé jössz a lépcsőn, surranj be hozzám, ne fél] semmit. Az ajtó nem lesz csukva. A legfontosabb, hogy senkinek ne fecsegj. — Igenis ... kérem szépen... És... és ne szégyelljem ma­gam ... a gyönyörű képek és a virágok és a szőnyegek előtt sem? — Nem szeretem az ostoba és felesleges kérdéseket. Most mehetsz". • • CT öbb feljegyzést nem talá- lók. Vajon mért nem folytatta nagymama? S ha nem volt ránézve értelme, hogy to­vább jegyezze életét, akkoi miért nem semmisítette met ezt is? Vagy talán, mert iger korán ment férjhez nagyapám hoz, akihez annak egészen kora halála után is örökre hűsége, maradt? Vagy ifjú korában el kallódhatott valamerre ez a1, írás, s amikor újból rátalál nagymama, akkor már okulása tette el utódai számára? Visszateszem nagymama tit [ kát a fiókba. ( Egy azonban bizonyos: éppei olyan tisztának látom őt aztái is, s éppen úgy szeretem is. l És örülök, hogy megláthat í tam a különbséget az 5 korabe li világa és az én mai világot között! Miég akkor is, ha - mint mondotta: „én benne éle s ö bennem él". 1. Két kertész Két kertész beszélgetett egy nagy kert közepén. Az egyik fiatalabb volt és idegesen re­megett a hangja. A másik csendes és nyugodt volt. Mint főkertész szalmakalapot hor­dott és mosolygott. Azt mondja az első: — Nem tudom, mi ütött a mai fiata­lokba. Csupa szeleburdit küld­tek hozzánk az iskolából. Külö­nösen a lányok! Mondom nekik, hogy öntözni lassan kell. És nézze! Közvetlenül a növényre engedik a vízsugarat. Ha azt mondom nekik, hogy ügyelje­nek erre a bokorra, mert ez fothergilla, ők nevetnek a ne­vén. Ha viszont azt mondom nékik, hogy ezt a földet jól rostálják át, mert a rododen- drőn alá kell, akkor elkezde­nek a rostával játszani. Az öregebb, aki már sokkal több virágot nevelt és éppen ezért bölcsebb volt, csak mo­solygott: — Én nem mérge­lődnék. Vannak emberek, akik­nek a kertészetben legjobban a talaj és a kitűnő komposzt tetszik. Ezek gondos kertészek. Vannak viszont, akiknek a nö­vények neve tetszik. Len he­lyett azt mondják, hogy linum, kakasvirág helyett lychuis. Ezekből lesznek a tudós ker­tészek. De vannak olyanok is, akiket egyelőre nem érdekel sem a helyes öntözési mód, sem a komposzt készítése, sem a nevek. Szeretik azonban a vi­rágok szépségét. Ott van az a szeleburdi lány. Tegnap meg­lestem, amint virágokat sze­dett és a hajába tűzte. Odaha­jolt a vízzel telt hordó fölé és mivel azt hitte, hogy senki se látja, úgy gyönyörködött ma­gában, mint a tükör előtt. Ügy szorította arcához a virágokat, mint szerelmesének a kezét. Eljön az az idő is, hogy meg­érti; először át kel rostálni a földet, öntözni kell, aztán ne­vet adni a virágoknak, mielőtt gyönyörűségünkre a hajunkba tűzhetnénk. De a virág szere- tete a kezdete mindennek. Azt hiszem, ő lesz a legjobb ker­tész. A fiatalok közben egymást locsolták a vízzel és kiabáltak. Semmi se mutatott arra, hogy Mind a két asszony felkapta a fejét. * Szinte egyszerre rá- kezdték: — Van, aki azt hiszi, hogy neki nem kell bezárni az ajtót. — Nincs keze! A báránybőr bundás nő sér­tődött arcot vágott: — Ha egyszer nem lehet, mi közöm hozzá! Mind a két asszony kinyújt­hatta volna a kezét és az ajtót bezárhatta volna. Ehelyett azonban felháborodva tanakod­tak: — Ma az emberek semmire sincsenek tekintettel. Beteg vagyok. — Ezek azt hiszik, hogy a kalauznak kell bezárnia mö­göttük az ajtót. A kalauz ott állt az ajtónál, be is zárhatta volna, de most úgy gondolta, hogy nem, ezek- után már nem teheti. Szigorú­an nézte a báránybőr bundás nőt, aki az ajtóra már rá se hederített. A kocsiba jeges légtömeg zúdult. Az emberek gyilkos tekintettel néztek. A két asszony beszélt. A bundás hölgy közömbös képet vágott. A kalauz hivatalos pózban vá­rakozott. Ekkor felállt egy levélhordó egyenruhába öltözött nő és csendesen bezárta az ajtót. Aztán visszatért a helyére és gondtalanul mosolygott. A két asszony abbahagyta lamentálását és értelmetlenül nézett a levélhordóra. A kalauz sértődötten arrébb ment. Az ajtó zárva volt, csend lett. Aztán azok ketten az ajtónál kiszálltak. Egyszerre és az utolsó pillanatban. Az ajtót nyitva hagyták maguk mögött. A báránybőr bundás nő tün­tetőén maga köré nézett. Mint­ha azt akarta volna mondani: — Látják... Mivel a levélhordó nő már régebben leszállt, senki se ment bezárni az ajtót. Aztán leszállt a bundás hölgy is. ö se zárta be maga mögött az ajtót. Minek, mikor úgyis nyitva volt? Az emberek vacogtak, dühö­sen tekintgettek maguk köré, mintha a bűnöst keresnék. De az ajtót senki se zárta be. Fordította: Szj És ment, hogy megmutassa rekik, hogyan kell fogni a ros- :át a magvak kirostálásához. 2. Az ajtó Telt villamos. Bárki lép be az első peronról, hideg légtö­meg zúdul a nyomában. Az utat áreg, piszkos hó fedi és az em­berek fagyosak. Az ajtónál egymással szem- aen a sarokban két asszony ül. ^rcuk semmitmondó, ajkuk néma. Mindaddig semmit se szólnak, mig egy báránybőr bundás nő nem lép a kocsiba, aki nyitva hagyja maga mögött az ajtót. Jobban mondva ő be­zárta volna az ajtót. Csakhogy az nehezen záródik. így hát nyitva hagyta. az öregnek igaza lenne. De ő azt mondta: — Nehéz e elhinni, hogy belőlük is olyan 1 emberek lesznek, mint amilye­nek mi vagyunk? Sokkal nehe- r zebb elhinni, hogy a fiatal cse­metéből fa lesz! És mégis hisz- szük. Még fiatalok és könnyel- t műek. Mit lehet tenni? Taníta­ni őket a bölcsességre és vár- 1 ni, amíg felnőnek. Aki szereti közülük a szépet, hamarabb 1 megérti, hogy miért él. 1 a költő mondja: még virágot szedhettem minden ágról. De a sors másként akarta. A gyárosék tanulószobája az első emeleten volt, félemeleten a körszakállas, hosszú bajszú gyáros bácsi titokzatos, félel­metes lakosztálya. Nemcsak én, de a saját gyermekei sem lép­hették át szobája küszöbét; rettegve figyeltük ennek a fél­emeletnek a kanyarulatánál cipőink neszét és mindig fellé­legzettünk, amikor szerencsé­sen átjutottunk rajta. Nagyon büszke leveleket íro­gattam haza. Első tanuló vol­tam, kézimunkából és szabad­kézi rajzból felmentve, hogy leckeadásomban ne zavarjon a két tantárgy. Tanáraim sze­rettek. Megtanultam kefével mosni a fogamat és jól átfésül­ni sűrű hajamat. Konkolyáé még egy pár harisnyát adott a hazulról hozott egyhez és születésnapomra, február ne­gyedikére egy ingecskét és al• sószoknyácskát vihettem a Vasút utcai sötét kis szobámba. tpgy nap, amikor lefelé ban­-É/ dukoltam az emeletről, és éppen félni kezdtem a rette­gett kanyartól, egyszerre csak nyílik az ajtó és villámgyorsan, akárcsak az urayfalvi mesék kisértetei: ott áll a félemelet ajtajában: Konkoly bácsi. ''És némán, bár szokatlanul barát­ságosan, inkább kezével és sze­mével, mint hangjával, betes­sékel a szobájába. Torkomban az urayfalvi me­sék rémületével, de ugyanakkor életem nagyurával szemben ér­zett hálás alázattal, szép han­gosan kiabáltam: — Kezitcsókolom, kérem szé­pen! Mire a következő párbeszéá folyt le kpzöttünk: — Csitt! Ne olyan harsányan. Nem vagy most az iskolában! — Igenis kérem. — Ha velem beszélsz, mindig csak ezt tudod mondani? Hogi „igenis kérem?“ Honnan vált vagy? , — Urayfaluból kérem szépen — Messze van? — Igenis kérem. Jí start ii ifilrsTnedoiigai intMen VILLÁMINTERJÚ PASTIER IGAZGATÓ ELVTÁRSSAL Szlovákia egyik legrégibb városa Nyitra, hovatovább új arcot ölt, iskola-várossá ala­kul. A Mezőgazdasági Főiskola új épületekbe költözött, átvéve a régi bíróság és a volt kerü­leti párttitkárság épülettömb­jeit, és Nyitrára költözött a bratislavai Magyar Pedagógiai Intézet is. A nyitrai főutca, mely az esti neonvilágításban határozottan nagyvárosias, a Tátra kávéház épülettömbjé­vel két ágba válik. A jobbol­dali ágon, a Sztálin utcán bo­nyolódik le továbbra is a fő­utca forgalma, a baloldali ág a Roosewelt utca, melyet fasor szegélyez, sokkal csendesebb. A Roosewelt utca hármas szám alatt áll az az épülettömb, melybe a Magyar Pedagógiai Intézet is beköltözött. Az iskolaév elején felkeres­tük Pastier elvtársat, a nyitrai pedagógiai intézet igazgatóját, hogy elbeszélgessünk vele rö­vid interjú keretében a Ma­gyar Pedagógiai Intézet új környezetéről. Alig tudtunk hozzá bejutni, mert nagyon el­foglalt ember Pastier elvtárs. Ez érthető is, hiszen két peda­gógiai intézet élén áll, Ugyan­is a nyitrai pedagógiai intézet­nek szeptember elejétől szlo­vák és magyar tagozata van. A start már megtörtént, — mondotta Pastier elvtárs. Szep­tember ötödikén voltak a be­iratkozások, szeptember tize­dikén az ünnepélyes megnyitás, szeptember tizenkettedikén kezdődött meg a tanítás. Az előadások a Roosewelt utca három szám alatt vannak, mind a szlovák, mind a magyar tagozat számára. A diákság el­helyezéséről a nyolcszázötven férőhelyes új Pedagógiai Inter- nátus gondoskodik, mely nem más, mint a volt Kerületi Nem­zeti Bizottság épülete. A diák­ság tehát egészen új, modern épületben kapott lakást, a szo­bák higiénikusak, szépek és jól berendezettek. Az új inter- nátus előnye az is, hogy szlo­vaK es magyar naugacoK ve­gyesen laknak s így módjukban van megtanulni egymás nyel­vét. A magyar tagozaton az első évfolyamon kétszázhúsz, a má­sodik évfolyamon százhetven hallgatónk van. A szlovák és magyar hallgatók száma össze­sen ezerszáz. A magyar tago­zaton ötvenhat tanár működik, a két tagozaton együtt száz- harminchat. Természetesen sok tanár jött az intézetbe Bratis- lavából is. Szeptember másodikén meg­tartottuk magyar tanerőinkkel az első aktívát, melyen megbe­széltünk minden problémát. Jókedvvel indulunk az új isko­laévbe és a proletár interna­cionalizmus értelmében min­dent megteszünk, hogy a ma­gyar hallgatók minden tekin­tetűjén tökéletes oktatást kap­janak anyanyelvükön. Megkérdeztük Pastier igaz­gatót, hol kapják a hallgatók a kötelező gyakorlati oktatáso­kat? — Nyitra környékén több magyar falu van — válaszolt Pastier igazgató — s a döntés oly értelmű, hogy a magyar hallgatók Gerencsér (Hrnčia­rovce), Pográny (Pohranice) és Ghimes (Jelenec) középiskolá­in részesülnek gyakorlati okta­tásban, ezek a falvak közel vannak Nyitrához és közvetlen autóbuszösszeköttetésük is van. Helyettesem Önody János elv­társ. Azóta a pedagógiai intézet magyar hallgatói reggelenkint a fasorral szegélyezett járdán a zöldoszlopos bejárat felé si­etnek, mely új iskolájuk lett s mely szeretettel várja őket. MÄRTONVÖLGYI LÁSZLÓ ■ A CSISZ SZKB MAGYAR NÉPMŰVÉSZETI EGYÜTTESE ■ felvételi 2 0 Dályázatot ■ 0 hirdet ! énekesek, táncosok és zenészek részére. j Jelentkezhet minden főiskolás és középiskolás, aki ■ a magyar népművészet ápolásában és terjesztésében fi részt akar venni. j A felvételi vizsgát 1960 szeptember 20-án, 21-én, 0 22-én és 23-án este 19.00 órától 21.00 óráig tartjuk a ■ CSEMADOK járási titkárságán, Bratislava, Nám. 1. mája Q 30. sz. alatt. ■ Részletes felvilágosítás az együttes irodájában, Bra- 2 tislava, Karpatská 2. (YMCA) naponta 8.00-tól 16.00 5 óráig kaphat. (Telefon 420-41) U ■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom