Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-09-13 / 37. szám

Cjy út van elSttűnk ;;(A Bundeswert atomtöltésű rakétákkal szerelik tel. Újabb ■ -leleplező agresszív cselekedet ez, vigyázzunk!) ;; A z örültek kezébe százmillióknak a pusztulását okozó | [ zí atom- és hidrogénbombát adnak. Ezek, ha felrobbannak, •nem ismernek határt! Ezért kiáltom, mint ember és apa, '.százszor és ezerszer teli torokból: Európa, vigyázz! Ezt min­den józan gondolkodású ember igenli, ha képes arra, hogy kritikai szemmel nézze korát és környékét, ahelyett, hogy ostobán szemet hányva némán hallgat. A látó és gondolkodó ember sohasem riadhat vissza attól, hogy kimondja szigorú ítéletét a nyugatnémet hitlerutódok, az agg kancellár, a neo- nácisták gyilkos szándékai felett. Annál is inkább, mert mint ".‘.élőket feljogosít és természetes hivatásunkká teszi ítéletünk •■emberi kinyilatkoztatása, beleszólás a világ és a béke ügyébe. Hölderlin így kiált fel: „Eggyé lenni minden élővel!“ Sza­bad legyen hozzátennem, hogy: harcolni minden élővel az élőért! Ez legyen korunk minden emberének jelszava, emberi tette, kötelessége. Van egy bibliai közmondás, mely körülbelül eképpen hang­zik: olyan a nyáj, amilyen a pásztor. A modern nyelvre ezt így fordíthatnánk le: amilyen a tanítómester, olyan a tanít­vány. S ma ebben van a fő veszély csírája, mert Nyugat-Né­metországban a tanítómester (csekély kivétellel) mesteri tö­meggyilkos és ezt a tömeggyilkos mesterséget plántálják át ma a birodalmi atomhadsereg tagjaiba. Ez a tény világossá tette és megerősítette bennünk a tömeggyilkolásra, világgyúj - '•‘•togatásra beidegzett atomhadsereg tervét. Itt már nem lehet szó többé hitelről. A bizalom legkisebb szikráját is elham­vasztották. Hiszen már kétszer idéztek elő világégést, s e vi­lágégés előidézőinek vezérkolömposai (tragikus a felismerés, " '.de még nem késő) a barbarizmus •szennyes mocsarába süly- \\lyedlek, elvesztették emberi mivoltukat, a legragadozóbb ál­■ lattá degenerálódtak s így nem csoda, ha mindenre képesek. 1 I E szélsőséges barbarizmust a második világháború nemcsak felszínre dobta, de nagyban elősegítette izmosodását is. Ami akkor lejátszódott, valóban a történelem legborzasztóbb, leg- brutálisabb eseménye volt. Közel hat millió zsidót, kommu­nistát, antifasisztát égettek el a hírhedt gázkamrákban. •■Tudta, látta, érezte ezt a világ? Sajnos, csak részben. Mert I la gyilkosok érdeke megkövetelte a világ félrevezetését, a • •szembe való porhintést. Tették akkor, teszik ma is, megújult I ’.erővel S ma is, elég sok a gyilkos érdekű ember Nyugat- ; ;Németországban. Lám, hová süllyedhet erkölcsi züllésében egy ország „ve­zérkara“. Am ott van a nép, mely hisszük, nem akarja orszá­ggá és Európa pusztulását. S ha nem akarja, nemet kell mon- ; idania őrült vezetőinek, mert értsék meg, hogy országuk há- borús készülődése aggasztja az emberiséget, fenyegeti az egész világot, hátráltatja a béke roppant és legégetőbb fel­adatának teljesítésében az emberiséget: a hidegháború fel­számolásában, a teljes leszerelés megvalósításában. Csoda-e, ha ma milliárdnyi ember hideg ellenszenvvel tekint ez or­szágra, utálja, és gyűlöli? Nem. És vegyék tudomásul, jaj ; • annak az országnak, mely minden becsületes ember előtt a gyűlölt háborúban keres menedéket, állati szadizmusának végső kielégülést. , £ Az a félelmes veszedelem, amelyet ez az emberrontó rend­szer Európának jelent, ejtsen gondolkodóba minden becsüle­tes embert. Hiszen az emberiség milliárdjai vágyódnak ma az igazságos, boldog, békés életfeltételek után. Ekés példája ennek az afrikai népek szívós és elszánt nemzeti felszabadító •■harca, országuk teljes függetlenségének a kivívása. E világ- '/nézetnek, s ha úgy tetszik életszemléletnek soha sem volt példaadóbb, segítőkészebb és megváltóbb hivatása, mint ép­pen ma. S az az ember, legyen az politikus, tudós, művész, % költő, munkás, gazdag, szegény, aki ezen emberi magatartás dolgában manapság csődöt mond, nem hajlandó ezt támogat­ni, az erkölcsileg és szellemileg elveszett ember. Hiszen ma éppen az ember, az élet kérdése vetődik fel végzetes és ve­szélyes komolysággal. Kibújhatunk tehát e nagy döntés elől? Nem! L gy út van előttünk, egyetlen őrhelyre állhatunk, ahol *-J vállalnunk kel száz veszélyben is a béke megőrzését. Ma minden ember legyen képes arra, hogy a lelkét, bajvívó frisseségre ébressze. Mert köztudomású, hogy az atomháború nemcsak Európa, de a világ pusztulását is jelentené, tehát ".‘.minden körülmények között el kell kerülni. Márpedig Euró­pában mindaddig nem lehet béke, amíg szivében egy olyan ország él, melyet agg őrültek, erkölcsileg züllött tömeggyilko­sok vezetnek. A béke véglegesítése, örök kiteljesedése akkor ", ’. jön el, ha a világ közösen összefogva teljesen lefegyverzi ••Nyugat Németországot, megakadályozza, hogy cinkosai újabb ".■tömegpusztító fegyvereket adjanak kezébe, mert ez az ország IImár kétszer taszította átkos háborúba a világot, s ma is ma- ; igában hordja a világ katasztrófájának csiráját. S ha e csírát •.megöltük, amiért ma a legnagyobb koponyák fáradoznak; a szocialista humanizmus, a munka, a béke, a reménység útja örökre szabad! Máiért© a) Bili Morse amerikai szená­tor jókedvűen tért haza laká­sára. Hetek óta minden vállal­kozása sikerrel járt. Szerencséskezű politikusnak mutatkozott. Szerencséjét ba­rátai és ellenségei egy hatal­mas farm formájában csodál? ták meg. A jószág szépen gya­rapodott, a drága déligyümöl­csök beértek és a gyerekek szépen fejlődtek. — Mabei! — kiáltotta a sze­nátor, amikor átlépte az ebéd­lő küszöbét — Most annyit kerestem, hogy a művészetre is áldozhatok valamicskét. A felesége és a gyerekek várakozásteljesen rászegezték tekintetüket, lelkendezve el­mesélte: — New Yorkban sikerült megvásárolni a Milói Vénusz drága modelljét. A fogadószo­ba jobb sarkában helyezzük majd el. — Au, nagyszerű — felelte Mabei Morse, — finom! Eisen- millerék és Waterselsék legkö­zelebbi látogatásuknál majd megpukkadnak az irigységtől. — Hadd pukkadozzanak! — felelte hunyorogva Bili Morse szenátor.. Egy héttel később megérke­zett a szoborküldemény. A kl­Azt mondják rólam, hogy nem vagyok buta ember, fis munkámat is értékelik. Csak egy szerencsétlen szenvedé­lyem van, vagy talán inkább hibám: nagyon szeretek' gyűlé­seinken szónokolni. Az is nagyon különös, hogy szükebbkörű megbeszéléseken, ahol egyszerűen, keresetlenül lehet beszélni, mint például ebben a pillanatban, rendsze­rint hallgatok. Éppen a fontos gyűléseken: a vizeskancsós, poharas, szónoki-emelvényes, gyorsírónös nagygyűléseken, az elnökség, valamint száz és száz figyelő szem és hallgató fül jelenlétében, szoktam kedvet kapni a szónoki beszédre. Gyűlés előtt roppant izgatott vagyok. Fel-alá járok szobám­ban és meghányom-vetem ma­gamban tervbevett felszólalá­somat. Miről is fogok beszélni? Ki­világlik, hogy tulajdonképpen nincs is mondanivalóm! De azért feljegyzek bizonyos tám­pontokat. Am a feleségem már jól is­mer. Hozzám lép, rám néz kér­lelő tekintettel és szelíden mondja: — Sztyopocska, szépen kér­lek, ... ne szónokolj! — Hagyj békén! — Ha nagyon akarsz szóno­kolni, beszélj előttem. Föléb­resztem Klavát, Mityenkát, azok is szívesen meghallgatják beszédedet. Elhívhatom a szom­szédokat is. — Még csak az hiányzik. Hívd meg még Zina nénédet és együtt lesz a családi fórum! Vitánk összekülönbözéssel végződik. Mityenka és Kláva fölébredtek, hangosan sírnak: „Apácska, ne szónokolj!" Fele­ségem pedig kijelenti, hogy végtelenül sajnálja azt a meg­gondolatlan, hibás és jóvátehe­tetlen lépést, melyet annak­idején megtett. Pocsék hangulatban megyek a gyűlésre. Rendszerint az első sorba ülök. Végre megkezdődik az ünne­pélyes beszámoló megvitatása. Az elnöki csengő figyelemre int. A kancsóban csillog-villog a kristálytiszta víz. A szónoki emelvényen egymást követik a felszólalók. Barátaim. Szépen, értelmesen beszélnek; monda­nivalójuk könnyedén folyik és nekem úgy tűnik, hogy mind­ezt én is hasonló könnyedség­gel és jól el tudnám mondani. Égek a türelmetlenségtől és nyugtalanul fészkelődöm helye­men. Megfontolt, komoly hang figyelmeztetőn súgja fülembe: — Maradj veszteg! Tartsd vissza magad! Ne beszélj! Leonid LENCS GYÓNÁS És éppen ebben a veszedel­mes pillanatban kérdezi az el­nök: — Ki akar még hozzászólni a dologhoz? És magam is meglepődve hallom idegen hangú, váratlan felkiáltásomat: — Szót kérek! Mihelyt az elnök nevemet kimondja, nyomban különös könnyed susogás hullámzik vé­gig a termen. Mintha álmod­nék: megyek és föllépek a tri­bünre, körülnézek a teremben és mikor az emelvényen meg­pillantom a mikrofont, még azt a keveset is elfelejtem, amit mondani akartam. \ Nézek az emberekre, erőnek- erejével mosolygok, gondola­taim összpontosítását színle­lem ... v Am, a mi embereinket nehéz megtéveszteni. Egymásra te­kintenek, suttognak, összesúg­nak. Szouszov a hivatalbeli tré­famesterünk Zinócska füle fölé hajol. Zinócskából hangosan kitör a nevetés, de visszafojtja és részvéttel rám néz. Egész testemen hideg verej­téket érezve, nézem jegyzetem támpontjait és ... nem leszek okosabb: írásom teljesen ol­vashatatlan, ráadásul mondani­valóm pontjait csak úgy sebti­ben vetettem papírra. Ezt a rejtélyes ékírást megfejteni nincs időm, azért elszántan nyitom a számat és beszélni kezdek abban a reményben, hogy a szerteszéledt gondola­tok beszéd közben szégyenkez­ve vissza-visszatérnek helyük­re. csomagolásnál a szenátor meg­állapította, hogy a szobornak hiányzik a két karja. A szenátor tombolt mérgé­ben, olyanokat üvöltött, hogy a préri-farkasok a farkukat csóválták és otthagyták a vi­déket. Bili Morse természetesen beperelte a vasúttársaságot áa — megnyerte a pert. BRATISLAVA I. KEDD: 11.30 Jó hangulatban 14.05 Kellemes délutánt 17.00 Zenés apróságok 17.30 Sport­iskola 20.40 Halálodból élet született SZERDA: 10.15 Tarka műsor 12.40 Filmzene 15.05 Is­kolásoknak 17.30 Tánczene 18.00 Orvosi tanácsadó 21.00 Szülők iskolája: CSÜTÖRTÖK: 11.00 Versek 12.40 Tánczene 13.10 Népdalok 17.00 A szülő­föld dicsérete 17.30 Elődök kul­túrája 18.00 Kívánsághangver­seny 20.00 II. Fülöp — dráma; PÉNTEK: 11.00 Könyvekről 11.30 Jó hangulatban 12.03 Dal­csokor 13.10 A SZNF szerzőink műveiben 16.15 Vidáman, fris­sen 17.00 Egy szövetkezetben 18.00 Kívánsághangverseny 20.00 Lehár Ferenc: Tavasz; SZOMBAT: 10.05 Pioníroknak 11.00 Könyvekről 13.10 Vidám hétvége 14.00 Pionírok délután­ja 17.00 Népi mulatság 18.00 Asszonyoknak 18.30 Kívánság­hangverseny 20.00 Tánczene 21.00 Fiatalok klubja; VASÁR­NAP: 9.30 Édes percek 10.50 Élőszóval... 13.00 Földműve­seknek 14.00 Délutáni hang­verseny 14.30 Kéz a kézben 17.30 Sport 20.40 Fiatalokkal beszélgetünk. TELEVÍZIÓ - BRATISLAVA KEDD: 20.00 Tízszer felelj! SZERDA: 17.30 A legkisebbek­nek 20.00 A hasonlóság vélet­len CSÜTÖRTÖK: 18.00 Barát­ság 20.00 Földműveseknek 20.30 Szeptemberi kaleidoszkóp; Oldalvást a gyorsírónőre te­kintek és kezdem:-* Azt szeretném mondani... helyesebben mondva, megvilá­gítani néhány szót... sőt vég­tére, ha úgy kívánják, nem is megvilágosítani, hanem előadni ... egyszóval szeretném kifej­teni ... Mit is akarok kinyilvá­nítani ? ... A mélyenszántó gondolkodás szünetjét tartom, ám, sajnos: a szétfutott gondolatok nem jelennek meg szemhatáromon. És folytatom: — Szeretném figyelmüket élesre fenni... Helyesebben mondva, szeretnék megálla­podni ... sőt, ha ügy akarják, nem is megállapodni, hanem szeretném aláhúzni... Mit is szeretnék aláhúzni? Üjabb szünetet tartok. Gon­dolataim elpárologtak! Borza­lommal és szomorúan nézek a gyorsírőnőre. Mennyire gyű* lölöm ebben a pillanatban! No nem, természetesen, személye­sen semmi kifogásom ellene, de mért jegyzi föl mindezt? Hanem — éljen! az emléke­zés legsötétebb zugaiból, me­nekülő egérként, hirtelen fel­tűnik egy igen aprócska, kiful­ladt gondolat. Azonnal bekergetem föllépé­sem kelepcéjébe, ahol sokáig vergődik, hideg orrocskájával neki-nekiütődve a mellékmon­datok vasrácsainak. Ah, azok a mellékmondatok! Belegabalyodva abba a sok „ha“, „mert“, „mivelhogy“, „minek következtében“, „azértr‘, „mert“, „arra, hogy“, „minek­utána“ kötőszavakba: dermed- ten állapítom meg, hogy nem tudom befejezni a mondatot. A teremben egész őszintén kacagnak, — engem meg csak visz valami, ragad valami, so­dor valami és kérődzve rág­csálom a sok „arra, hogy“-ot, „azért, mert“-et. Szouszov hangosan mondja a könyvelési osztály Zinócská- jának: — Bizony ez nem Démoszthe­PÉNTEK: 19.45 Olimpiai hírek 21.30 Operaáriák SZOMBAT: 20.00 Esztrádmüsor 21.50 Kol­dusopera; VASÁRNAP: 10.00 A Rudé právo-ról 20.00 Mi a di­vat? 20.20 Tulipatan szigete. TELEVÍZIÓ — BUDAPEST KEDD: Kör — csehszlovák film SZERDA: 19.00 Bieder­mann és a gyújtogatok; CSÜ­TÖRTÖK: 20.35 Szökés Francia- országba — olasz film; SZOM­BAT: 18.55 MTK—Ferencváros; VASÁRNAP: Apa lett a fiam. BUDAPEST - KOSSUTH RÄDI0 KEDD: 10.25 Magyar nóták 12.10 Ajándékműsor 15.10 Egy falu — egy nóta 15.40 Három darab százas 17.15 Szív küldi.. 21.05 Munkásmozgalom emlé­kei; SZERDA: 11.00 Pillantás a nagyvilágba 13.10 Táncdalok 17.50 Szót kérünk 20.30 Szimfó- nikus hangverseny; CSÜTÖR­TÖK: 12.10 Forrásnál... 13.00 Nagyapám októbere 13.15 Ma­gyar nóták 18.40 Ifjú Figyelő 19.00 Az álarcosbál — opera; PÉNTEK: 12.10 Tánczene 13.00 Ismeretterjesztő előadás 14.20 Sportoló ifjúság 16.05 Dallal, tánccal a világ körül 17.15 Szív küldi 20.30 Péntek este; SZOM­BAT: 12.10 Magyar nóták 17.50 Gondolat 18.30 Szív küldi 20.30 Házassággal kezdődik; VASÁR­NAP: 12.15 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Szív küldi... 16.40 Sport 17.20 Kincses Kalendá­rium 18.45 Bekopog a szerelem. Beszédem végén két vérsze­gény gondolatocska hánykoló­dott kelepcémben. Bizony si­lány zsákmány! A fuldokló élénkségével mo­tyogom: — Engedjék meg, hogy befe­jezhessem diszkussziós felszó­lalásomat! Készséggel megengedik. Rosszindulatú, gyér tapsolgatás zajában visszaülök helyemre, közben igyekszem elkerülni szomszédaim tekintetét. Fülem ég, szívem kalapál és szeren­csétlen vagyok. így volt ez minden gyűlésen! Nem tudom miként végző­dött volna ez a bolond szenve­délyem, barátaim, de főként Szouszov nélkül? Egyszer meghívott magához Szilveszter estjére. Sokan vol­tak ott, mindnyájan hivatalbell ismerősök. A pohárköszöntők és üdvözlő beszédek után hanglemezeket hallgattunk. Szouszov új lemezt helyezett a forgó tányérra és így szólt: — Most hallgassátok meg ezt a nevettető magánbeszédjjt. Címe: A szónok. Az előadómű­vész nevét nem mondom meg, találjátok ki magatok ... A lemez megindult — és a hallgatóság körében azonnal harsány kacagás robbant ki. De olyan egetverő kacagás, hogy én a szónoklat egyes szavait tudtam csak elfogni. Nem ér­tettem, mit mond, csak annyit* hogy a felvetett kérdésben egyidejűleg helyesel is és elle­nez is. Most már együtt nevet­tem én is a nevetőkkel. Mikor pedig végére ért a lemez, meg­jegyeztem: — Kitűnő megfigyelés! Van­nak ilyen szónokaink! Ugyan ki lehet az a színész? Nagyon ismerős a hangja. Szouszov klasszikus szónoki szünetet tartott, aztán megszó­lalt: — Te vagy az! Emlékszel a mikrofonra? Akkor örökítet­tünk meg az utókor számára. Azóta nem szónokolok. Azóta, ha gyűlésen ülök és hirtelen elfog a szónokolni akarás ellenállhatatlan vágya — ez a lelki rüh legveszedel­mesebb fajtája — és már eme­lem a kezem, hogy szót kérjek, emlékezetembe idézem az én lemezemet és azt mondom az elnöknek: — Nem, semmi... ez csak olyan ... tudod, az idegek!.... És kimegyek a folyosóra, rá­gyújtani. SIPOS GYŐZŐ fordítása GYURCSÖ ISTVÁN: Békítő őszben Már a hárs virágzik és a méh sereg rég összehordta az akác illatát: közepén vagyunk a nyári időnek és nem öleltük át a nyár derekát. Rengeteg búzában morgó, nagy hajók az arató gépek — tenger a határ — millió apró mag ölelkezik most, s minket nem talál együtt a nyár, a nyár. Szivünket vetjük: a csírás életet, de szántatlan földbe hull a drága mag, aratók nem várják szép termésünket: a nyár sem vár minket, csak halad, halad. — Naponta pöröl a szánk, veszekedünk: száz buta szó üti, sebzi meg szívünk. — Szép nyári ének a békítő őszben — szeressük egymást e termő időben. Falu közepén Hol két éve tél feszítette keresztre a gyümölcsöskert barna fáit, ma- — (malter-szagún még) — iskola áll, büszkén-szilárdan mint a gránit. Csend van. Balzsamos csend. Lassan önti szét kék vizét az este, s míg valahol bódultán fiú csókol lányt, engem itt egy épület szeretget. Másfél éve, hogy fal sarjadt a földből, s mint gondos kertész, ml is e falat’ kedv-vízzel öntözgettük, hadd nőjön egy izzó nyári hónap alatt. Csillog a csillag-rezes ég kék vizét szétöntötte már az este, s lelkemben most megfogan e dal, ’ogy örömöm rímekben is kifejezze.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom