Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-08-23 / 34. szám
Az ajtón kopogtat az ősz z idő már eléggé előrehaladott, lassan augusztus vége felé tartunk, de az ország északi tájain még nagyban folyik az aratás. A múlt héten kiadott hivatalos jelentés szerint a kenyérgabona több, mint kétharmadát ugyan learatták, de a learatott mennyiségnek csak 60 %-át hordták be. Ez késlelteti a többi munka, a repeevetés, tarlóhántás folyamatát is. Ezenkívül itt az ideje a tejes-viaszosérésű kukorica és a többi takarmányok silózásának és nem utolsó sorban az őszi talajelőkészítésnek, mely sokkal operatívabb munkaszervezést követel. Ezek a feladatok saját maguk is sürgetik a falu és a mezőgazdaság összes dolgozóját, segítségre hívják a város népét és megkövetelik az üzemek beavatkozását. A legjobb eredményt a nyári mezőgazdasági munkák terén a nyugatszlovákiai kerületben ' mutatták fel, A középszlovákiai kerületben még a gabona lekaszálása sem fejeződött be. Több, mint 25 ezer hektár tarlón a múlt héten a szalma még mindig kint hevert, és a gabona asztagolá- sa is lassú ütemben haladt előre. Természetes mindez kedvezőtlenül befolyásolta a cséplést és a felvásárlást is. A keletszlovákiai kerületben, bár a középszlovákiaival szemben előrehaladottabbak a munkák, mulasztás történt az őszi repce vetésénél, mert erről az igen fontos feladatról csaknem teljesen megfeledkeztek. Közismert, hogy kormányunk legutóbbi ülésén foglalkozott a gabonafelvásárlás kérdéseivel és intézkedéseket foganatosított a kenyérgabona, főképpen a rozs felvásárlási tervének túlteljesítésére. Nagyon fontos kenyérgabonánk a rozs, melyből behozatalra nem számíthatunk. A közeliátás biztosítására szükséges mennyiséget a hazai termelés útján kell fedezni. A kormány eme intézkedését a gottwaldovi járás szö- vetkezetesei elsőként tették magukévá, és felhívással fordultak a mezőgazdasági üzemekhez a rozs felvásárlási terve teljesítésének érdekében. A nyári munkák gyors befejezésének érdekében a CS1SZ Központi Bizottsága felhívással fordult a fiatalokhoz, melyet Vlastimil Brucha elvtárs a Központi Bizottság titkára tolmácsolt a Mladá Fronta hasábjain. A Központi Bizottság felhívja a fiatalok figyelmét a dél morvaországi fiatalok kezdeményezésére, akik augusztus 15—21 között megszervezték, hogy a második és harmadik műszakokat a fiatalok foglalták le. A gyors segítségnyújtás ezen a téren még fontosabb, mint az elmúlt esztendőkben volt. Aki gyorsan segít, kétszer segít! Legyen ez a jelszó a fiatalok öntudatosságának és hazaszeretetének megnyilvánulása. Bratislava, 1960. augusztus 23. IX. évfolyam 34. szám Ära 60 fillér A jó szervezet gyarapítja sorait A CSISZ-szervezetek egyik legfontosabb feladata soraik állandó bővítése. Ez a követelmény már magából az ifjúsági szövetség jellegéből ered. A szövetség szervezeteiben nyerik el az ifjak a kommunizmus tanításainak alapjait. Itt válnak a szocialista társadalom aktív, öntudatos építőivé. Megtanulnak a kollektívában élni és fejleszteni saját tudásukat is. Nem utolsó sorban a CSISZ-tagokból kerülnek ki a kommunista társadalom jövő építői is. Mindez persze attól függ, milyen hatásosan tudják megszervezni az alapszervezet munkáját, mely lényegében véve a kulcs ahhoz, hogy a fiatalok az ifjúsági szövetségben jól érezzék magukat. MÄR SZAMOS OLYAN SZERVEZETÜNK VAN, amely az ifjúság túlnyomó többségét soraiba tömöríti. így van ez például a rozsnyói járás Slavošov- ce nevű községében is, ahol hiába keresnénk ' szervezetlen fiatalt. Ebben a községben minden fiatal számára a CSISZ tagjának lenni a legnagyobb megtiszteltetést jelent. Ez azért van így, mert mindenkinek van konkrét feladata és mindenki érzi, hogy munkájával hozzájárul az egész szervezet előrehaladásához. A SLAVOŠOVCEI FALUSI ALAPSZERVEZET az építő munkából és a kulturális tevékenységből egyaránt kiveszi részét. Az aratás alatt három ifjúsági munkacsoportot állítottak fel és ezek minden munkából kivették részüket. A pionírok sem akartak lemaradni és ezért vállalták legalább a vízhordást és tűzvédelmet. Ezért a jó munkáért a sia- vošovcei CSISZ-alapszervezet a Betláron megtartandó járási ifjúsági összejövetelen a szervezet egész tagsága, a CSISZ járási vezetőségének zászlaja alatt, mint a járás legjobb alapszervezete fog menetelni. A TAGFELVÉTEL TERÉN szép feladatokat tűzött ki maga elé a Kysucké Nové Mesto-1 gépgyár CSISZ-szervezete is. Az évzáró konferenciáig 70 °/o- os szervezettséget ér el. A vezetőség az aktivisták segítségével már megkezdte a meggyőző munkát a szervezetlen fiatalok között, és ugyanakkor a munkahelyek szerint megalapították a CSlSZ-csoporto- kat, ahol mindenkinek lehetősége nyílik konkrét feladatok elvégzésére. A CSISZ szervezeteinek nem szabadna megfeledkezniük olyan nevelő hatású formák bevezetéséről sem, melyek elmélyítenék a tagok kapcsolatát a szervezettel szemben. Ezt a kérdést helyesen értelmezi a CSISZ prešovi járási vezetősége, ahol az új CSISZ-tagok a fogadalmat az ottani sóbánya kommunistáinak forradalmi zászlaja előtt tették le. A jól megszervezett fogadalomtétel mélyen a fiatalok emlékezetébe vésődik és hozzájárul a szövetség iránti viszony elmélyítéséhez is. A CSISZ MUNKAFORMÁI VALÓBAN SOKOLDALÚAK és nagyjából a funkcionáriusokon múlik, hogy azokat jól meg tudják választani a szervezet életének gazdagabbá tétele számára. E. ŠTULAJTER Szombat A közeledő ősz előhírnöke a zamatos, édes szőlő, mely ezekben a napokban került a piacra. Képünkön a szeredi borkísérleti telep fiatal dolgozónő je kóstolgatja a szép szőlőt. Bár tengerünk nincs, lassan mégis a tengeri hatalmak sorába kerülünk, hisz immár tíz tengerjáró hajónk szeli az óceánok vizeit. Képünkön a Kladno tengerjáró hajó a Stettin! kikötőben. augusztus 27. a beküldési határidő az Oj Ifjúság nyári versenye kérdéseinek megfejtésére. Ne felejtse el, hogy már csak néhány nap áll rendelkezésére. Használja ezt ki és válaszolja meg a múlt számokban közölt kérdéseket egy levelezőlapon. A sorsolásban mindenki részt vesz, aki legalább í kérdésre helyes választ ad. Első díj: utazás a Szovjetunióba, második díj: utazás Magyarországra, harmadik díj: üdülés hazánk egyik fürdőhelyén. 4—30. értékes tárgyi díjak. Zavartalan olvasás a gyorsan végéhez közeledő szünidő egyik legkedvesebb szórakozása. Gömöri fiatalok lendülete Az időjárás szeszélye nagyban akadályozza az aratás menetét a rimaszombati járásban is. Mindezek ellenére a fiatalság méltóképpen kiveszi részét a mezőgazdasági munkákból. A CSISZ-szervezetekben évzáró gyűlésre készülnek, amit a fiatalok nagy figyelemmel készítenek. A rimaszombati járás fiataljai ez évben 20.085 m3 komposztot készítettek és az év végéig még többet akarnak elkészíteni, hogy ezzel is_ előbbre vigyék a mezőgazdaság fejlődését. függetlenséget Tanúi .vagyunk annak az izgalmas történelmi színjátéknak, amikor egy földrajzi fogalomból politikai fogalom válik. A nemzeti szabadságharcok hulláma átcsapott Afrikára is, legalább egy évszázaddal megelőzve a nyugati „szakértők“ jóslatait, és olyan tempót diktál a gyarmati üzletben érdekelt hatalmaknak, hogy eláll a lélegzetük. A huszadik században, az atomtudomány századában a történelem is száguld, s talán egyetlen korszak sem volt az emberiség történelmében, mely ilyen mélyreható változásokat hozott volna, s ennyire széles területen, mint a miénk. A fekete földrész, mely néhány évvel ezelőtt valóban nem volt több földrajzi fogalomnál a nyugati ember tudatában, napjainkban aktív politikai tényezővé válik s talán egyik leghatásosabb tényezője lesz a jövő világkép kialakulásának. Jelenleg már 24 független állam van Afrika területén és ezek közül tizenhat 1959 januárjától decemberéig jött létre. Az úgynevezett Francia Közösség rohamtempóban alakul át többé kevésbé független államok laza szövetségévé. Ez év októberében a 35 millió lakosú Nigéria — az afrikai kontinens legnépesebb országa szintén önállóvá válik. Ez az önállósági folyamat azonban még sok helyen azok között a korlátok között bontakozik ki, amelyeket a gyarmati uralom állított fel. Nem kétséges azonban, hogy Afrika felszabadult népei el fogják sodorni ezeket a korlátokat és ezzel örökre eltűnik az emberiség történetéből az a szégyenletes formája a „szabadságnak“, mely ezt a nemes gondolatot annyi vérrel és szennyel fröcskölte be. A gömöri fiatalok, akik nem ijednek meg a nehézségektől, már eddig is szép eredményeket értek el. Minden nap 2® fiatal kapcsolódik a termésbetakarításba. Két ifjúsági munkacsoport dolgozik, melyek már 6210 brigádórát dolgoztait le. 254 ha-on rakták össze a termést. A tarlóhántásból is kiveszik részüket. A munkákból főként a lányok veszik ki a részüket: Szabópál Zsuzsa, Németh Margó, Lukács Piroska és még mások, akik — mint mondták — lábszárig érő vízben mentek összeszedni a termést, csak minél előbb a raktárba kerüljön. Nem maradnak el a többi községek fiataljai sem. A Vyšný Skálnik-i fiatalok, akik állandóan a szövetkezetben dolgoznak 11 tagú munkacsoportot alakítottak, akik már ez ideig is szép eredményeket értek-el. Aratógéppel-43 ha termést arattak le, miközben 12 ha-n össze is rakták a kévéket és eddig 963 órát dolgoztak le. A fiatalok a vasárnapi műszakba is bekapcsolódtak, amikor ' ugyanis 115 mázsa termést csépeltek ki. Ez ideig az ifjúsági munkacsoport 360 mázsa termést csépelt ki. Hasonló a helyzet más községek fiataljainál is. Az Uza- panyiti fiatalok 570 órát a bakti fiatalok 834 órát dolgoz- tak»le eddig az aratási és csép- lési munkáknál. Nem feledkeztek meg a kul- túrmunkáról sem, mint például a pondeloki fiatalok színdarabot adtak elő a szövetkezeti tagoknak. Ez a kultúrcsoport már meglátogatott más községeket, hogy műsorával elszórakoztassa a szövetkezeti dolgozókat. SUSÄNYI ISTVÁN, a CSISZ járási titkára, Rimaszombat. Repülőink intezíven készülnek a Bratislavában augusztus 28- és szeptember 4. között megrendezendő műrepüló világbajnokságra. Képünkön £adislat Rezák mérnök a csehszlovák csapat egyik versenyzője.