Új Ifjúság, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-05-17 / 20. szám
V r MARTIN KUKUČÍN születésének TOO. évfordulója Ha nagy író valamelyik fontos évfordulóját ünnepeljük, önkéntelenül felmerül a kérdés, miért tartjuk az illető írót nagynak, miért él és hat életműve ma is. így ez év május 17-én, Martin Kukučín születésének 100. évfordulóján elsősorban azt kutatjuk, miért olyan népszerűek művei ma is, mi teszi ezeket az alkotásokat oly időt állókká. A felelet egyszerű: a szlovák irodalom e nagy realistáját tartós értékei miatt kedveljük napjainkban is, noha a világ közben nagyot változott. Kukučín értéke műveinek sokoldalúsága és kapcsolata az egyszerű falusi néppel. Matej Benczúr, írói nevén Martin Kukučín Jasenován született, a vadregényes Árvában. Az elnyomott falusi nép, a szlovákok nehéz sorsát gyermekkorától kezdve látta, és a sok igazságtalanságot a saját bőrén is tapasztalta. Tanító lett, hogy így szolgálja szülőföldjét. Már jasenovai tanító korában írogatott. Karcolataiban világosan rámutatott a szlovák értelmiség és a széles néptömegek közötti bizalom és megértés elengedhetetlen szükségességére. Művei haladó tartalmúak, és úttörő hivatást töltenek be abban az értelemben, hogy az értelmiség figyelmét, a falu népe, annak élete, sokezer problémája felé terelik. így Kukučín realista művészetével segít az értelmiség demokratikus életszemléletének kialakításában. Műveinek hőse maga a falusi nép. Művészetéről így nyilatkozik: „Amit írni tanultam, úgy gondolom, hogy magának a népnek a szájából lestem el...“ És valóban, nemcsak jellemrajzai, a falusi nép jellegzetes típusai felejthetetlenek szákiunkra, hanem az író igen nagy hatást ér el tőrőlmetszett párbeszédeivel, eredeti, népies stílusával. Ennek a fejlett realizmusnak a következménye, hogy Kukučín írásművészete a legszorosabban összefügg a való élettel, és jellemei, regény-, valamint Novella alakjai valósággal átmentek a köztudatba, klasszikusokká váltak. Kukučín két vonalon szolgálta a népet: realista írásművészetével és orvosi pályáján, mert falusi tanítóból orvossá képezte magát a prágai egyetemen. Mint orvos igyekezett könnyíteni a sok emberi nyomorúságon, betegségen. A dalmáciai Bračban működött, majd horvát kivándorlók orvosaként telepedett le a chilei Punta Arenasban, Dél-Ame- rikában. 1918 után járt a burzsoá Csehszlovákiában, de nem maradt végleg idehaza. írásai több helyen tükrözik az író életének egyes állomásait. Kukučín egyaránt írt rövi- debb novellákat, karcolatokat, útirajzokat és hosszú, részletes regényeket. Falusi tárgyú, rövidebb művei közül legnépszerűbb a Ryšavá jalovica. Regényei közül említsük meg elsősorban az idegen, környezetben lejátszódó két művét, ezek a Dom v stráni és a Mať volá. Közismert műve a Mladé letá, amely a diákévekről szól. A magyar közönség szívébe fogadta a szlovák irodalom e nagy realistáját, különösen azóta, hogy Kukučín művei egymás után jelennek meg magyar fordításban, és közelebbről megvilágítják a magyar olvasók előtt, milyen volt a szlovák nép élete á múltban. Szolgáljon a nagy író születésének 100. évfordulója arra, hogy a szlovák és a magyar dolgozó nép testvérisége még jobban megszilárduljon, és így még szorosabb kapcsolatban, közös erővel építsék továbbra is a szebb jövőt! TAMÁS JANKA A bratislavai központi nemzeti bizottság tervhivatala az összes érdekelt ügyosztályokkal egyetemben megnyitotta a „Bratislava szocialista építkezése“ .című kiállítást. A rendkívül érdekes tárlatot a Szárazvám úti Művelődésházban tekinthetjük meg. Tizenöt éve a szovjet hadsereg katonái vérrel áztatták a Kárpátok szorosait, bekerítő hadmozdulatokkal kikergették Bratislavából és más városokból a német megszállókat. Legendás előretörésükkel, csodálatos harcikészségekkel elpusztították a náci fenevadat. Most felmérjük a győzelem napjától eltelt tizenöt esztendőt és büszkeséggel tekintünk a köztársaságunkban végbement változásokra. Új gyárak nőttek, a keskeny parcellaföldek hatalmas szövetkezeti táblákba olvadtak; új lakótelepek és kultúrházak, kórházak, iskolák, színházak épülnek. Az a feladatunk, hogy a CSKP XI. kongresszusán kitűzött célokat a szocializmus-építés befejezéséhez vezető úton valóra váltsuk. A szocializmus építésének befejezése azt jelenti, hogy mindenekelőtt befejezzük azt a folyamatot, amely embernek ember által való kizsákmányolását megszünteti, és mezőgazdaságunkban az egyedül helyes és előnyös szocialista termelési módot juttatja érvényre. Jelenti továbbá mind az iparban, mind a mező- gazdaságban a haladó, a gépesítés és az auto- matizáció vívmányaira támaszkodó anyagitechnikai bázis megteremtését. Mert csak így érjük el minden törekvésünk végső célját, dolgozóink életszínvonalának állandó emelését. Tizenöt éve építjük szocialista hazánkat. E másfél évtized alatt akkora utat tettünk meg, hogy az egész világ figyel menetelésünkre. A kiállítási teremben elhelyezett grafikonok a bratislavai építkezések eddigi eredményeit ismertetik, de világos, könnyen elképzelhető képet festenek jövő terveinkről is. ízelítőnek elmondjuk, hogy az iskolák építése terén elért eddigi 100 %-os tervet 1965- ig 170 %-ra fejlesztik. Az értékes kiállítás a többi között még azt is ismerteti, hogy 1965-ig az ipari termelésben hogyan érjük utói és szárnyaljuk túl a kapitalista országokat. A grafikonok egy gondolatot tartanak ébren a látogatókban: érdemes új módon élni és dolgozni! A komáromi állambiriokon A Kis Duna lábam előtt, köszönti az arramenőt. Felém gyűrűz szürke habja, sirálycsapat ^gubbaszt rajta. Rijog, vijjog a sok szárnyas, kérdik: hová tűnt a nádas? Helyén töltés, mint egy szirtfok, azon túl meg állambirtok. Nagy Lét vezér járt itt egykor. Amerre járt dús kalász sor. Mprre kese lova lépdelt, minden hullt rög kalászt érlelt. Merre nyila hegye szállott, ahol vér folyt, s hol csatázott házak nőttek, pajták, akiok, s út, hol traktor lánca csattog. Eltűnődve nézek széjjel, ismerkedem tájjal, néppel, harcos múlttal, dolgos mával, háztetőn az antennával. A Kis Duna lábam előtt, köszönti az arramenőt. Mintha habja hozzám szólna, de sok víz lefolyt azóta. MONOSZLÖY M. DEZSŐ 97 sor róla Ha valaki több napig közlekedne az Érsekújvár—Udvard vonalon egyfolytában, hát egy nagyon komoly lányra lenne figyelmes. Ez a lány mindennap utazik. Reggel száll fel az autóbuszra és szépen kihuzakodva tart a városba. A két megnevezett helység közt pontosan hét kilométer a távolság s e nélkül a megszokott útszakasz nélkül el sem képzelhető a lány élete. A távolság úgy van benne az életében, mint a munka ritmusa, mint egy jól ismert táj, vagy mint a madarak korareggeli füttykoncertje a lombokon. De ne beszéljünk sokat, tartsunk inkább vele. Jobban mondva, szegődjünk a nyomába. Érsekújvárra érve a harmadik megállónál száll ki. Aztán a régi Batya-házhoz siet, ahol elveszítjük szemünk elől. Keressük a földszinten, ám a dúsfekete hajat s az éjfekete szembogarat nem fedezzük fel sehol. Az emeletre ugrunk még fel, a szép darabáruk-- világába a lányt azonban itt sem találjuk. Pedig a pult mögött félkörben vannak vagy tizenketten. De azok nem udvardiak. Már-már mennénk tovább, amikor valamilyen titokzatos öltözőfülkéből a pénztárhoz vonul az a bizonyos éjfekete haj és szem... Ott termünk azonnal. — Mi tetszik? — mondja az üzletemberek nyájasságával. — Nekünk a neve tetszene legjobban, amit bizony még nem tudunk — feleljük. — Csóka Margit vagyok. — Meséljen valamit magáról. No, kívánhatjuk mi ezt ilyen rajtaütésszerűen? Futnak a percek s vagy tíz vásárló kifizeti a számláját, amíg ez a húszévesforma lány rászánja magát és zavartan így kezdi: — Nem is tudom, mire kíváncsiak? Hét éve dolgozom ebben az áruházban. Tanulóként kezdtem. Előbb tüzetesen megismerkedtem az árukkal, az árakkal és a vásárlókkal, s csak azután kezdtem árusítani. Öt évig szolgáltam ki a vásárlókat, két év óta pedig a pénztárt vezetem. Itteni életem ez. Az otthoni más. Mosok, varrók és minden egyebet csinálok a ház körül. Tíz testvérem van, segíteni kell édesanyámnak. Édesapám nem teheti, Vágsellyén dolgozik, elég messze van. Tessék? Ja, igen, a végzettségem. Nyolcéves középiskola., Mit mondjak még? Mire kíváncsiak még? — A kedvteléseire például. — Szeretem a színházat, a filmet és a zenét. Ez utóbbit nem is kellene említeni, hiszen családi hagyomány nálunk. A filmek közül azt az egyiptomit nem tudom felejteni. Forró ég alatt a címe, ha jól emlékszem. Még szeretem az ifjúságot. Esténként, ha csak tehetem, megyek a CSISZ-be a fiatalok közé és mindig kieszelünk valami okosat. — Ma este is megy? — Ma nem — rázza a fejét. — Ma este a helyi nemzeti bizottságra megyek. Most mondják meg, melyik körzet lesz az enyém. Ugyanis a járási nemzeti bizottságba jelölnek. Ha a választóimtól bizalmat kapok, képviselő leszek... De én nem csak a cigányszármazású polgártársaim nevében fogok majd beszélni, hanem mindenki nevében, aki velünk tart. — Köszönjük. Polgártársak, sokat utazunk, pontosabban sokat alszunk szállodában. Még pontosabban, sokat nem alszunk szállodában. Hivatalos útra néhány napra egy nagyvárosba kellett utaznom. A nagyvárosoknak megvan az a jellemző tulajdonságuk, hogy sosem elég nagyok, annyi embert vonzanak bűvkörükbe, csábítanák széles sugárútjaikra, színházaikba, moziaikba, hogy a végén minden esetben kicsinek bizonyulnak. Különösen áll ez a mi fejlődésben lévő, nyurga kamasz módjára növekedő városainkra. Akármilyen nagyok is, polgártársak, mégis kicsik, kicsik, kicsik, kicsik ... Legalább is a szállodáik kicsik . .. Egyszóval elutaztam a nagyvárosba és belekezdtem dolgaim intézésébe, amikor eszembe jutott, hogy a dolgozó ember szervezete feltétlen éjszakai pihenést követel. Friss levegőjű szobát, ruganyos sodronyű, tiszta szállodai ágyat, vezetékes rádiót és fehérfüggönyös, a zsivajgó főutcára nyíló ablakot. Az első szállodában nem röhögött ki a portás, sőt nagyon udvarias volt, és bíztatott, hogy pillanatnyilag nincs szoba ugyan, de menjek be délután háromkor, tálán valami lesz. — Van remény — mondotta — valaki mindig lemondja a lefoglalt szobáját! óiiam, á&OJn, édeá áiotn... Köszönöm, gondoltam, nekem nem remény kell, hanem szoba. Most, hogy visszagondolok az esetre, látom, mennyire naiv voltam akkor. A másodikban nem is beszéltem a portással. Igen elmés, önműködő szerkezet dobott ki. Abban a pillanatban, ahogy beléptem az előterembe, a recepció felett neonfényű felirat gyulladt ki: „Kiadó szobánk nincs!“ Aggódni kezdtem. Néhány napig itt kell maradnom, dolgoznom kell, aludnom isi- kellene és nincs hol! Ebből még a végén baj lesz. A harmadik szállodában éppen telefonált a portás, tíz percig ügyet sem vetett rám. Amikor abbahagyta a beszélgetést, írni kezdett és még mindig nem törődött velem. — Szoba — szóltam — szoba kéne... — Tudom — nyugtatott meg, és hosszan, bántóan nevetett. — Mit röhög — idegeskedtem. Van? — Nincs. — Nem is tesz? — Nem. Ezt már automatikusan kérdeztem: Nem is volt? Ő is automatikusan felelte: Nem. — Szóval ez tulajdonképpen nem is szálloda? — De igen — méltatlankodott — látja, hogy ki van írva. Szálloda ez, csak kiadó szoba nincs. — Ogy látszik, amikor felépítették, mindjárt beleépítették a lakókat is. — Ügy látszik, — hagyta helyben. Több szálloda nincs a városban. Délután háromkor visszamentem még az elsőbe, ahol a portás azt mondta, van remény. A szálloda környékét mintegy háromszáz főnyi kurjongató, manifesztáló tömeg lepte el. Rosz- szat sejtve kérdezősködtem: — Mit akarnak itt, jóemberek? — Mit akarunk — zajongtak — aludni akarunk ... érti, aludni... Szállodai szobát akarunk .. Mindjüknek azt mondta a portás, hofiy van remény, jöjjenek vissza háromkor. Visszajöttek. Egy takarítóasszony sorszámokat osztogatott, nekem a 329-es jutott. A szállodának összesen hatvan szobája volt. Szomorúan bolyongtam éjféltájban a város utcáin. A neonfények fölül csillagos ég tündökölt rám, langyos meleg levegő simogatta arcomat. Ifjúságom jutott az eszembe, amikor szénagyűjtés idején kinn aludtam a szabad ég alatt, a friss, illatos, puha szénaboglyában. Kint a szabad ég alatt.' A széna mint mágnes, úgy vonzotta asszociációs párját, a füvet ... a ligetet.,. Persze, fű, bokrok, liget... Rohantam a liget felé. Aludni pedig fogok. A liget bejáratánál őszbajuszú öreg fogadott, kezében vasgereblyét tartott. — Minden bokor foglalt — mondta gőgösen. — Mit mondasz, kegyetlen öreg Faun ? — Minden bokrunk foglalva van — mondta keményebben — ma három konferencia volt a városban. Alig bírtuk elszállásolni a népet. Erre sírva fakadtam. Kivettem a zsebkendőmet, hogy könnyeimet letöröljem. Véletlenül kirántottam vele egy tízkoronást. Az öreg udvariasan felemelte, meg- ropogtatta, láthatólag megenyhült. — No ne sírjon — vigasztalt — egészen hátul a kerítésnél van még egy üres fehér orgonabokor, amit csak exkirályoknak és átutazó maharadzsáknak szoktunk kiadni. Maga nagyon értelmes és intelligens ember, bizonyára komoly munkája van holnap, talán fontos nemzetgazdasági problémák sorsa függ attól, hogy kialudta-e jól magát. Én kiadom önnek azt a bokrot, természetesen szigorú diszkréció mellett. Nem szeretném, ha hivatalommal való visszaéléssel vádolnának. A tízkoronásommal legyezni kezdte az arcát, mint egy zsebkendővel. — Tyű, de meleg éjszaka van! — sóhajtott tikkadtan. És elgondolkozva, szórakozottan a zsebébe gyűrte. így aztán mégis aludtam. Reggel vidám csobogását frissvízű patakban mosakodtam, és az öreg parkőr kötényé> be törülköztem (öt korona). Elmenőben huszonöt koronát adtam neki, hogy a fehér orgonabokrot még két napra tartsa fenn nekem. — A lehetőségek szerint igen — ígérte — mindenesetre, ha magasabb vendég jönne vagy valami külföldi, már a hagyományos vendégszeretet szellemében is le kell róla mondani, mondotta. Ezt megígértem, ő viszont megsúgta, hogy azért ebben az esetben is lenne hely még. Talán délután felszabadul egy elegáns, kétszemélyes bodzabokor. így van ez, polgártársak! Sokat, nagyon sokat utazunk. Hogy a nagyvárosaink igazán nagyok legyenek, több szállodát kell építeni. DUBA GYULA
