Új Ifjúság, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-05-03 / 18. szám

Három merőimet Hitler ellen Nyugat-Németországban ren­geteg memoár irodalom jelenik meg mostanában. Eddig már Hitler titkárnője, inasa adta ki visszaemlékezéseit A legnagyobb sikert a sofőr aratta. A „főnö­kére" való visszaemlékezéseit ugyanis Elégettem Hitlert címen adta ki. Most nagyon keresett téma: az ellenállás vagy legalábbis o Hitler elleni ellenszenv. Igyekez­nek lemosni azt a „rágalmat“, hogy 12 éven keresztül mint a bárányok úgy követték azt az őrültet. Adenauertől, epéidéitől, Oberländert öl, Heusingertöl és a többi náci generálistól, valamint a bonni kormány bürokratáitól kezdve a volt náci bírák és rend­őrök mind azt állítják, hogy Hitler ellenségei voltak. Az ösz- szes fasiszta, fajgyűlölő és mi­litarista, aki mindvégig Hitlert szolgálta, vagypedig legjobb esetben csak addig, míg a teli táltól el nem távolították, ma égre, földre esküdözik, hogy vi­lágéletében ellenezte a náciz­must. Hitler nevében hoztak ha­lálos ítéleteket, kivégezték a né­met antifasisztákat és az „ala­csonyabb fajú népeket és nem­zeteket“. A „fürer"-től fogad­tak el megtiszteltetéseket és pénzeket, de szívük egyik csücs­kében állítólag — nem azonosí­tották magukat a vezérrel. Ter­mészetesen körmük szakadtáig Hitlert szolgálták, mert a „pa­rancs az parancs". Nem kételkedünk abban, hogy Németországban voltak olyanok is, akik Hitler ellen küzdöttek. Ezek csekély kivétellel a kom­munisták voltak. A német rend­őrségnek persze kezében volt a kommunisták jegyzéke. Ennek alapján a nácik, amikor 1933- ban hatalomra kerültek, több, mint 360 000 kommunistát kon­centrációs táborokba hurcoltak. Azok, akiknek sikerült életben maradni, nem hagyták abba a harcot. A koncentrációs tábo­rokban segítették az' oda depor­tált antifasiszta harcosokat. A CSKP vezető tagjai is ezeknek a derék antifasiszta németeknek köszönhetik, hogy túlélték a koncentrációs tábor borzalmait. Hitlernek propaganda okokból szüksége volt arra, hogy valami mártírium nimbusza vegye kö­rül. „Az isteni gondviselésnek" megadatott, hogy Hitlert „ma­gasabb küldetésre" szemelje ki. A Führer életrajzában rögtön a Mi is köszöntjük őket A zselízi HNB mellett működő polgári ügyeket intéző aktíva a helyi nőbizott­sággal karöltve ez évben már másodszor ren­dezett névbeik­tatási ünne­pélyt. Az első ilyen ünnepélyes be iktatásra janu­ár 23-án került sor, míg a má­sodik ünnepség megrendezése március 19-én zajlott le. Mind­két alkalommal 12-12 újszülött gyermek beik­tatására felejt­hetetlen ünnep­séget készítet­tek elő a fent- említett szerve­zetek. Ez alkalomból felkerestem ifj. Pásztor Andrá- sékat, hogy tő­lük halljam, milyen érzést váltott ki belőlük ez az ün­nepség. Ifj. Pásztor Andrásné kedvesen fogad, amikor azon­ban közlöm jövetelem célját, zavarba jön, s várni kell, míg szavakat talál. S aztán a következőket tudom meg. — Néhány nappal az ünnepség előtt felkerestek az ak­tíva tagjai és felkértek bennünket, hogy vegyünk részt a névadási ünnepségen. Először szabadkoztunk, de vé­gül mégis csak megígértük, hogy részt veszünk az ünnepségen. A megjelölt napon férjemmel és a kis Szilviával meg­jelentünk a helyi nemzeti bizottságon, ahol ekkor már többen is voltak. A nőbizottság tagjai meleg szeretettel fogadtak, majd elvették a kisleányunkat, s a már előre elkészített, jól fütött helyiségbe helyezték el. Bennün­ket egy szintén kellemesen fűtött terembe vezettek. Pontosan 11 órakor Kisgyurka Mária anyakönyvveze- tőnö társaságában átmentünk az esketési terembe, ame­lyet a nőbizottság tagjainak keze valóságos virágerdővé varázsolt. Ebben a gyönyörű környezetben a zene lágy akkordjai töltötték be a termet, s ez különös és ki­mondhatatlan boldogsággal töltött el. Néhány perc múlva megjelent Gubrics elvtárs, a he­lyi nemzeti bizottság elnöke, az üzemek és a szakszer­vezetek képviselőinek társaságában, valamint a község lakossága is igen nagy számban jött el. Gubrics elvtárs ünnepi beszédében méltatta a nap jelentőségét, rámutatott, hogy mi a különbség a ma gyermeke és a múlt gyermeke között. Amíg a múltban senki sem törődött a gyermekek sorsával, addig ma, szocialista társadalmunk már ott áll a gyermek bölcső­jénél és szeretetével veszi körül őt. Ezután felkérte az anyákat, neveljék gyermekeiket szocialista szellemben, hogyha felnőnek, új szocialista társadalmunk hasznos polgárai legyenek. Beszédének befejező részében felkérte a szülőket, hogy ilyen értelmű fogadalmukat az emlékkönyvben alá­írásukkal örökítsék meg. Bizony sokaknak közülünk könny fénylett a szemében. Szívünk csordulásig volt te­le. Ezután a gratulációkra került sor, majd előlépett 12 úttörő, hogy ők is átadják ajándékukat az édes­anyáknak. Az üzemek és a szakszervezetek megbízottai gratu­lációjuk mellé még a vállalatuk ajándékát is átadták. Ezután a nőbizottság tagjai teával és süteménnyel kedveskedtek. Bátran állíthatom, hogy ez az ünnepség felejthetetlen marad mindannyiunk számára. Az ünnepség megrendezéséért dicséret illeti a nőbi­zottság valamennyi tagját, akik időt és fáradságot nem kímélve iparkodtak, hogy az ünnepség minél bensősé­gesebb és kiemelkedőbb legyen. Céljukat elérték. Az édesanyák könnyes szeme volt a jutalom számukra és Kisgyurka Mária számára is, aki mindenben az élen járt. ANDRISÉIN JÓZSEF, Zselíz- 3 feiMloioll otésséíiI Ez a szemüveges férfi, akit a puccsisták körében a vádlottak padján iátunk, nem katonatiszt, hanem — pap! Az egyik vád­lott, Leonrod báró gyóntatópapja. Azért ítélték hatóira és vé­gezték ki, mert nem jelentette fel báró Leonrodot, aki gyónás közben megkérdezte: mi az elvi álláspontja az egyháznak „egy zsarnok félreállításáról“. A papnak egyébként fogalma sem volt a puccs és a merénylet előkészületeiről. így írta elő: Kivégezni, mint i barmokat. És így Witzleben tábornagyot Hase és Bernardis tábornokoka\ egy sőt it pincébe vezették me­zítláb, fogolyruhában. Az adott parancs szerint az álluknál fog­ellen. Amíg a fasiszta német ■ hadsereg kelet felé elnrevonult, á tisztek nem győzték eléggé dicsérni a Eührert. De amikor Sztálingrád után a szovjet had­■ sereg takaródét fújt: Vissza a birodalomba — akkor megingott a nácivezér terjeszkedésére és bukására: „Akinek értelme van, számlálja meg a fenevad szá­mát: mert emberi szám: és an­nak száma hatszázhatvanhat“ — hirdeti az említett rész 18-ik bekezdése. — Ez csak ő lehet! — súgta egyik Irásböngésző a másiknak. De hogyan hozzák összefüggésbe a titokzatos 666- os számot Hitler nevével? Egy további lángelme ezt a rejtélyt is „megoldotta“: nem egynél kell a számolást kezdeni, hanem száznál! Ahogyan — úgymond — az apostolok idejében szanszkrit mintára számoltak, úgy kijön. És kijött. Mert ha az erőszakosan „módosított“ szám­sor jegyeit — amelyekhez a jő öreg szanszkrit nyelvnek per­sze semmi köze sem volt **> behelyettesítjük az ábécé be­tűivel, megkapjuk, őh csodák csodája, Hitler nevét: 107 = H, 108 = i, 119 = t, 111 = 1, 104 = e, 117 = r. A hat szám összege pontosan 666-ot tesz ki. Brávó János apostol, jól tippeltél! — tapsoltak a harmadrendi kávés­nénik. És mivel EGY BOLOND SZÁZAT CSINÁL, hitlerbarát németek is akadtak, akik borzongással vegyes meg­ütközéssel értesültek a hőn szeretett vezérükről szóló jö­vendölés beteljesedéséről. A könyvesboltokban úgy fogyott az újtestamentum, mint a sós­kifli, később már csak kéz alatt lehetett kapni. A háború köze­pe felé azonban halványulni kezdett a jóslatszakértők dics­fénye. Néhányan ugyanis rájöt­tek, hogy az említett 13-ik '■rész 1-ső bekezdése még mást is mond: „... és tíz szarva vala, és az ő szarvain tíz koro­na ...“ Ez pedig szerintünk nem jelenthet egyebet, mint hogy Hitler hatalma tíz ország meg­szállása után megtörik. Ennyit tervezett be jóslatában János apostol. De az őrjöngő náci­vezér oda se neki. Csak nem fog annak az „öreg zsidónak“ engedelmeskedni ? És csak azért is megtoldotta a próféta által bölcsen előirányzott or­szágok számát. - A bibliama- gyarázők kezdtek zavarba jön­ni. ­(Folytatjuk) A jóslás, az ismeretlen jövő varázsa úgyszólván a világ fennállása óta izgatta az embe­rek fantáziáját és kíváncsisá­gát. Már az ókorban jutalomban részesültek a „jövőbe látók“ egy-egy semmitmondó, homá­lyos jóslatért. A seprűn nyar­galó boszorkányoktól suhogó középkorban azután valóságos aranykor virradt a jósokra: hercegek és uralkodók ver­sengtek „kegyeikért“. De ma­napság is akadnak még haszon­lesők, akik rútul ’visszaélnek embertársaik hiszékenységével. Egyetlen „jőslási tehetségük“ ügyes meggyőzőképességükben rejlik. És jóllehet minden józan gondolkodású ember tudja, hogy A JÖVŐBE SENKI SEM LÁTHAT CSALHATATLANUL, a keresztény vallásalapítók nem átallották misztikus jövendölé­sekbe burkolni azon tantételei­ket, amelyeket nem tudtak és nem is lehet ésszerűen alátá­masztani. Az újszövetségi „Jö­vendölések könyve, a „Jelené­sek könyve“ stb. csak úgy hemzseg a nem két, hanem sokértelmű értelmetlenségtől. A jövendöléseket mindenki úgy magyarázhatja, ahogy akarja. Önkéntelenül az ókori Pythia- nak kétértelműségéről hírhedté vált jóslata jut eszünkbe: Ibis redlbis non morieris in bello — Elmész, hazatérsz, nem halsz meg a háborúban. Ha azonban a latin nyelvű mondat első és harmadik szava után vesszőt teszünk, pont az ellenkező ér­telmet nyerjük: Elmész, nem térsz haza, meghalsz a háború­ban. A derék Pythia volt olyant óvatos, hogy jóslatait sohasem vetette papírra. A beszédben pedig nincsenek — vesszők. Értsd tehát, ahogyan akarod! — De térjünk vissza az újszö­vetséghez és vegyük például annak HITLERRE VONATKOZTATOTT JÖVENDÖLÉSÉT, amely csaknem az egész máso­dik világháborún „végigkísér­tett“, Néhány buzgó bibliata­nulmányozó akkoriban kisütöt­te, hogy a „János apostolnak mennyei jelenésekről való könyve“ 13-ik részének jóslatai (268. oldal) pontosan ráillenek Hoepner vezérezredes a bíróság előtt. va mészárszéki kampókra akasz­tották fel őket. Witzleben tábor­noknak — mivel megmozdult — ( az arcába fúródott a vaskampó. Ezért még egyszer az állónál fogva verték szögre. Mindezt hivatalosan is jegy­zőkönyvbe vették, sőt filmet is készítettek a jelenetről. A filmet még aznap előhívták és repülőgépen Hitlerhez vitték'. Ott először csak Hitler előtt, majd később a többi tábornok és tábornagy előtt bemutatták. Mindnyájan jól tudták, hogy a film bemutatása nem bizalmat, hanem fenyegetőzést jelent. Ha majd egykor a történet­írók összeállítják Hitler életraj­zát, akkor ne feledkezzenek meg ezekről a vérengzésekről és a filmezésekről, mert ezek is rá­világítanak jellemrajzára. Augusztus 7-én tartották meg a tárgyalást az összeesküvés ci­vil tagjai ellen. Dr. Freister, a bíróság elnöke a vádlottakat csak „du Schweinshund-" nak, disznó kutyának szólította, ami a náci tisztek kedvenc szavajá- rásához tartozott. Megtalálták a bírósági tárgyalás jegyzőköny­vét, és abban azt a beszélgetést, amely Dr. Wirmer vádlott és a bíróság elnöke között folyt le. Freister: Nemsokára már lógni fog a bitófán. Nem fél? Wirmer: Ha felakasztanak, akkor nem én fogok félni, ha­nem maga. Freister: Hiszen azonnal a po­kolba kerül. Wirmer: Az csak nagyon kel­lemes lehet számomra, mert biz­tos vagyok benne, hogy rövide­sen magát is ott találom. ~k Speidel tábornok is tudott a készülő merényletről, de nem ítélték el. Hogy miért nem, azt a bírósági vallomásából tudhat­nánk meg, ha abból a bizonyos bírósági jegyzőkönyvből valaki li oldalt nem szakított volna ki. Rommel vezértábornok fia nyil­vánosan azzal vádolta meg Spei- delt, hogy árulást követett el apjával szemben. Rommel állí­tólag egyetértett Hitler eltávo­lításával és azzal, hogy a nyu­gati fronton kapituláljanak és telies erővel a keleti tront felé forduljanak. Rommel annytra közkedvelt volt, hogy Hitler félt a kivégzésétől és az utána vár­ható következményektől. Ezért Burgdorf és Meisel vezérezrede­seket küldte Rommelhoz, azzal az üzenettel, hogy a legjobb, ha öngyilkosságot követ el. Egyút­tal ciankáli tablettát is küldött. Rommel meghallgatta a jótaná­csot és autójában útban a kór­ház felé megmérgezte magát. ★ Ez a sikertelen merénylet el akarta távolítani a hadsereg ve­zetőségéből a „nem szakembere­ket“ és a hatalmat a junker tá­bornokoknak kezére átjátszani. A merénylet azonban csak meg­erősítette Hitler hatalmát a hadsereg felett. Rögtön 1944. július 22-e után a német had­seregben eltávolították a szalu- tálást és helyette bevezették a fasiszta köszöntést, a kéz fel­emelést. A merénylet után egy héttel később Cuderian, a vezér­kar tisztjeitől új eskütételt kö­vetelt. J. A. Taylor angol jogtudós, a háború után foglalkozott a né­met tisztek „állítólagos“ Hitler elleni „ellenállásával“, és kuta­tásai eredményeit ebben a mon­datban sűrítette össze: „Az el­lenzékük sohase állt ellenzék­ben, és az ellenállási mozgalom sohase állt ellen." M. a hadvezérek presztízse, tsunoa- v kot kellett találni, és valakire U rá kellett húzni a vizes lepedőt, n A negyven éves Henning von a Treschkov tábornok azzal a ja- E vaslattal fordult Holder és fi Brauhitsch tábornokokhoz, hogy Hitlert feltétlenül távolítsák el. z De a két tábornok elvetette a k javaslatot. Csak egy Beck nevű nyugdíjas tábornok és Gördelpr, é a lipcsei polgármester csatlako- C zott von Treschkov tervéhez, n Hitler akkoriban Kelet-Porosz- ti országban, a híres „farkasver- A mében", egy hatalmas földalatti fi j erődítményben tanyázott, ahová h csak kiváltságosoknak volt be- ! járatuk. Gróf Stauffenberg ve- ti í zérezredes, aki a magasrangú z tisztek tanácskozására volt hi- e \ vatalos, aktatáskában időzített f ; pokolgépet helyezett el Hitler v I közelében, és röviddel a robba- \ nás előtt eltávozott. Brandt tá- a j bornok azonban megbotlott az v i aktatáskába és felrúgta. A po- 6 \ kolgép kis idő múlva felrobbant, c \ Az „isteni gondviselés“ csak d [ félig-meddig sietett Hitler segít- a 1 ségére. Brandt tábornoknak, aki r 1 azzal, hogy véletlenül félrelökte “ \ az aktatáskát és ezáltal meg- 1 \ mentette a Führert, még a nyo- ° í ma sem maradt. Porrá égett. A “ ‘ jelenlevők közül négyen ször­nyethaltak és mindnyájan meg- * sebesültek. Hitler könnyebb se­besülést szenvedett és sebéből c vér folyt. Stauffenberg Berlinbe r repült és az összeesküvőkkel kö­_ zölte Hitler halálát. " e A merénylet sugallmazói el­határozták, hogy azonnal átve- ' szik a hadsereg és az állam ve- r a zetését. Csak Remer vezérőrnagy s- lépett feli ellenük. Az összees­ik küvőkre felhívta Göbbels figyel­- mét, aki közvetlenül kapcsolatba ^ lépett a „farkasveremmel“. Hit- - ler személyesen is beszélt Re- c • merrel, szóval nem volt halott. f 2 Remer meghiúsította az össze- j- esküvők tervét. Azonnal tábor- , a nokká léptették elő. j Azzal, hogy az összeesküvők t d azonnal át akarták venni a ha- 'i talmat, túlságosan feltűnőkké c váltak. Kaltenbrunner személye- t a sen vezette az összeesküvők el- { . leni kivizsgálást. Mindenki, aki- . nek csak halvány sejtelme volt ^ s az összeesküvésről, a halál fia n lett. Többen, közülük öngyilkos­ságot követtek el, így például f Treschkov és Beck is. Fromm . tábornok, Berlin parancsnoka _ azt ajánlotta Hoepner tábornok- t nak, hogy kövessen el öngyil- ' n kosságot ő is. Hoepner eleinte f I még ellenkezett, de csakhamar f _ rájött arra, hogy más kiút nem £ n marad számára. Fromm rögtön- t . ítélő hadbíróságot hívott össze, £ s és összeállította a kivégző szó- 1 i, zadot. Remer volt az élén. Azo- £ kát a berlini tiszteket, akik a 1 hatalom átvételére pályáztak, s _ közöttük Stauffenberg grófot is, 1 . kivégezték. ­* ★ r A túlságos buzgalom nem “ mindenütt fizetődött ki. ,Hitler *- dühöngött, a főbűnösöket élve 1 t szerette volna a karmai közé 1 t kapni. Ezért hűséges emberét, 1 e Fromm tábornokot is kivégez- í y tette. A többi katonai személyt t n azonnal hadbíróság elé állítot­t ták. A „tiszteletbeli" bíróság '<■ csak egyetlenegy ítéletet ismert: * a kötél általi halált. Rumstedt - tábornagy volt a bíróság feje, 1 i Keitel és Guderitm a szárnyse- 1 r gédei. A kivégzést maga Hitler 1 ( Hitler mindig attól félt, hogy nevetségesnek fest. Új öltöny­ben vagy uniformisban az ud­vari fényképésznél lefényké- peztette magát, s a fénykéf * szerint határozta el, hogy való- 4 ban „méltó“ külsőt kölcsönöz-e 4 a ruha. 4 4 A képen látható öltöny £ J vizsgánál nem állta meg a he- J lyét. Ezt a fényképet tilos voll J sokszorosítani és csak az mob­s’ bi években bukkant fel. 4 í második világháború elején fel- 4 jegyeztek egy merényletet. E: 4 állítólag akkoriban történt, ami- 4 kor Dániába utazott. Ismeretiét 1 tette, a vonatára lőtt. A merény■ 4 let nek a pályatest ellenőre ittt 4 meg a levét, mert a flossenburg 4 koncentrációs táborba küldték. 4 A második merényletet t J müncheni Bräuhauskeilerben kö- 4 vették el, áfáikor 1939. decem- 4 bér 9-én részt vett a jubilárh 4 ünnepségeken. Távozása utót 4 felrobbant a pince egyik oszlox * púba beépített pokolgép. Mién J távozott el Hitler pont a robba- J nás előtt? Kár feltenni a kér- 4 dést. Az „isteni gondviselés" ezt I így sugallta. A robbanás utár hat halott és 30 sebesült maradi a színen. Georg Elser, egy mün­cheni asztalos, a második Var de Lubbe bevallotta, hogy a po- 4 kolgépet 10 perccel a robbanó. J előtt helyezte el a pincében 4 Még a tervet is megtalálták ná- 4 la, amelyen feltűnő módon fe í volt tüntetve az oszlop, amely- 4 ben a pokolgépet elhelyezték * Mussolini állítólag alig tudti 4 visszatartani a nevetést, amikoi 4 a teljesen „amatőr módon' 4 megszervezett merényletről tu- J domást szerzett. Georg Elsen rt Dachauba küldték. Himmlernel J közvetlenül a háború befejezést * előtt jutott eszébe ez a fogoli 4 és nehogy egyszer majd eljárjor 4 a szája, a biztonság kedvéért 4 fóbelövette. ! ★ 1944. július 20-án valóbar merényletet követtek el Hitlei

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom