Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1959-12-08 / 49. szám
£ gy néger, ki hajnalban az öszvéreket abrakoltatta a nagy háznál, beszélte el a dolgot Maxwell ezredesnek és az ezredes telefonált a sheriffnek. A sheriff beszállította Jimet a városba, börtönbe zárta, azután hazament reggelizni. Jim begombolta az ingét, miközben körbejárt az üres zárkában, majd leült a priccsre és megkötötte a cipőzsinőrját. Ezen a reggelen minden olyan hirtelen történt, hogy arra sem volt ideje, hogy egy pohár vizet igyék. Most felállt és az ajtónál levő kannáért nyúlt, de a sheriff elfelejtett vizet önteni bele. Ekkor már több férfi állt a fogházudvaron. Jim az ablakhoz lépett és kinézett, mert a hangjukat hallotta. — Mi baj volt nálatok ma reggel, Jim? — kérdezte az egyik. Jim kidugta az állát a rács között és nézte a tömeget. Minden egyes arcot ismert. Miközben azon töprengett, hogy miként tudta meg a városban mindenki, hogy ő itt van, egy másik ember szólt be hozzá: — Biztosan véletlen baleset volt. Ugye, Jim? — Nem szeretem, hogy törvény elé citálnak, Jim — mondta az egyik ember. A sheriff jött az utca felől, kezében ételhordó edény. Átvágta megát a tömegen, felnyitotta a zárkát és az asztalra tette az ételhordót. Válla fölött többen benéztek Jimhez. — Tessék a reggeli. A feleségem küldi, Jim. Valamit enned kell, fiam. Jim pillantása az ételhordó edényről a sheriffre s onnan a künt álló emberekre tévedt. A fejét rázta:- Nen vagyok éhes. De a kislány éhes volt. Borzasztóan éhes... A sheriff kihátrált a zárkából s közben önkéntelenül a pisztolyát kereste. Olyan gyorsan hátrált ki, hogy a mögötte álló embernek a lábára lépett. ' — Hát csak ne veszítsd el a fejed, fiam — mondta. — Most nyugodj meg szépen. — Ráfordította a kulcsot a zárra. Néhány lépést tett az utca felé, majd megállt és megnézte, töltve van-e a pisztolya. A tömeg egyre közelebb nyomult a zárka ablakához. Az egyik ember megzörgette a rácsot. Jim kinézett. Két kezével a rácsot szorította, középen kidugta az állát. ■K _____>CZ: zítz_ — Hogyan történt Jim? — kérdezte valaki. — Biztosan véletlen szerencsétlenség volt. Igaz? Jim hosszú, sovány arca szinte kiesett a rács között. Nézett az emberekre. — Hát hogy történt, Jim? Baleset volt? — Nem — mondta Jim, a rácsot markolva. — Fogtam a puskámat és kész. A sheriff az ablakhoz próbált nyomulni, de félretólták. — Hát beszélj, Jim — kérlelték lentről. — Mondd el nekünk, mi volt tulajdonképpen. Mim annyira kidugta az arcát J a rácson, hogy úgy látszott, csak a füle akadályozza, hogy teljesen kint legyen. — Azt mondta a kislány, hogy éhes, és én egyszerűen nem bírtam tovább hallgatni. Felébredt éjfél után és azt mondta, hogy éhes. Nem bírtam tovább... Egy ember keresztül törte magát a tömegen és az ablakhoz furakodott: — De Jim, hozzám jöhettél volna, hogy adjak valami ennivalót a számára. Tudod, hogy mindenemet megosztottam volna veled. — Nem tehettem. Nem lett volna helyes — mondta Jim. — Eleget dolgoztam, kerestem any- nyit, hogy valamennyien jóllakhassunk. Elhallgatott és nézte az embereket. — Részes munkát vállaltam és eleget kerestem. De aztán jöttek és mindent elvittek. És a kislány ma reggel is arra ébredt, hogy éhes. Hát én nem bírtam tovább. — Hé, emberek, hadd feküdjön le Jim kicsit a priccsre. Pihenje ki magát. D e senki sem hederített rá. — Mégsem helyes egy kislányt csak így lelőni — mondta valaki. — A kislány sírt, hogy éhes — felelte Jim. — Ezt hajtogatta hónapok óta. Mostanában már éjszaka is ezzel ébredt. Én nem bírtam tovább. — Át kellett volna küldened hozzánk, Jim. A feleségem majd csak talált volna valamit neki. Mégsem szabadott volna csak úgy lelőni. — Eleget kerestem. Ezt már nem bírtam ki. A kislány hónapok óta éhes volt. Az emberek zúgtak. — És hát csak fogtad a fegyvert és lelőtted? — kérdezte valaki. — Amikor ma megint azzal ébredt, hogy éhes, nem bírtam tovább. A tömeg egyre sűrűbb lett. Minden irányból jöttek még és mind hallani akarta, hogy mit mond Jim. — Most majd bűnösnek mondanak, Jim — szólt valaki. <— De ez valahogy nem igazságos dolog. — Nem tehetek róla — mondta Jim. — A kislány ma megint azzal ébredt... A börtön udvara, az utca és a szomszédos üres telek tele volt már férfiakkal és legényekkel. Ekkor már az egész városban elterjedt a hír, hogy Jim Carlisle lelőtte nyolcéves Klára nevű kislányát. — Kinél volt részes arató Jim? — kérdezte valaki. — Maxwell ezredesnél — válaszolt valaki a tömegből. — Már vagy kilenc-tíz év óta. — Nem volt joga Jim minden járandóságát elvenni. Van az ezredesnek elég pénze. Mit akart Jim részével? — Miért vitette el Maxwell a részedet, Jim? — Azt mondta, tartozom neki annyival, mert az egyik öszvére megdöglött nálam. A sheriffnek sikerült elörefu- rakodnia. — Feküdj le már Jim fiam. Nyújtózz ki egy kicsit. Vagy egy tucat könyök lökte félre a sheriffet. — De nem te ölted meg az öszvért? Jim? — Az öszvér egyszerre csak felfordult az istállóban — mondta Jim. — Ott sem voltam. Csak felfordult. A tömeg már annyira torlódott, hogy a középen állók mozdulni sem tudtak. Mindenki hangosan beszélt. Jim olyan erősen markolta a rácsot, hogy az ízületei egészen elfehéredtek. Valaki egy autó tetejéről kiáltozott és káromkodott. Egy másik ember kitört a tömegből, kocsijába ült és elrobogott. Jim csak állt az ablakban. A sheriff szólt hozzá, de nem is hallotta. Gyapottal megrakott szekér állt meg a ház előtt az utcán. A bakon ülő ember nézte a tömeget és nézte Jimet a rács mögött. — Mi van Jimmel? — kérdezte. Valaki odalépett hozzá és fél lábbal a kerék küllőjére lépve magyarázni kezdte: — A kislány ma megint azzal ébredt, hogy éhes... A szekeres ember leugrott és egy ott ácsorgó négernek a kezébe nyomta a gyeplőt. A néger elhajtott a gyár felé, az ember elvegyült a tömegben. Ekkor visszajött az az ember, aki egyedül elhajtott. Leugrott az autóról és kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját. Feszítővasat vett ki. A vas majd olyan hosszú volt, mint ő maga. — Törjük fel a börtön ajtaját és szabadítsuk ki Jimet. Nem igazság, hogy ott ül. m tömeg megindult. Elől a Zj feszítővasat emelő ember. ® ■ A sheriff elfordult. — Hát ne vedd nagyon a lelkedre, Jim fiam — motyogta, s ezzel gyors láné-elslral olinrinTf a laLráea falé TÖRÖK ELEMÉR: r Újra otthon Huszonnyolc évem játékos ujja, mint szél, ha fújja lágy simogatta a barna tarlón ringó harmatot, könnyes arcomat letörli szépen és feledésbe meriti búmat, míg nézem utad, miként tekereg, s szénás szekerek tetésen rakva döcögnek rajta. Ismerős itten szívemnek minden, a rezgő nyárfák, kik jöttöm várták, hányszor elnyúltam lombos árnyukban a pázsit gyepén, mint suttyó legény. S ott a Borzva-domb mögött a kolomp, lúd gágogása terül a tájra. S merre csak nézek, kedves emlékek, s gyermek szerelmek, fel-felszökellnek. Lám, már nem vagyok a régi gyerek, lassan elpereg év az év után, és mondhatom, tán észre se vettem, hogy férfi lettem. Falum, te drága ismerős tája öleld hát újra fiad kebledre, mindig szeretve, s ringasd el lágyan illatos ágyban, míg jő csöndesen harmatkönnyesen a tündérmesés hajnal-ébredés. CSELÉNYI LÁSZLÓ: Messzeség A messzeségbe nézek, a szemem issza a fényt, a tájak bíborát, csalafinta kékség: nem hiszem, de nekem talán mégis megbocsát. Vándormadaraktól üzenek, mi vagy nékem tonnás légi út? Teleírtam néhány füzetet verseimmel: vígat, szomorút. S nem segített rajtam a csoda, nézlek: messzi tájak vonzanak, cseh rónák, Pest, Párizs, Cordoba, s nyakamba szűzlányok omlanak. A messzeségbe nézek: menni kell, üzen a lengefényű délibáb. Délibáb: hiába, nem hiszem, vállamon próza cseng: egy nyírfaág. SZALATNAI REZSŐ: Kempelen a varázsló SZALATNAI EBBEN A MÜVÉBEN KEMPELENNEK, a sakkautomata feltalálójának regényes életrajzát írja meg. Visszavezeti az olvasót a XVIII. század világába, Mária Terézia uralkodásának korszakába. Az ország még jóformán ki sem heverte a török megszállást, most a bécsi kamarilla uralmának küzdelmes éveit éli. Az országgyűlés, a diéták városa Pozsony, itt látja meg a napvilágot Kempelen Farkas, Kempelen Engelbert főharmincados fia. Már gyermekkorában feltűnik értel- mességével, minden iránt érdeklődő sokoldalúságával, szókimondó bátorságával. Tehetségét tanára, Bél Mátyás, a földrajztudós hamar felismeri s nagy jövőt jósol a gyermeknek. Különösen a fizika tudománya érdekli. Tanulmányai befejezése után örökli apja hivatalát, de ez sem köti le teljesen, minden szabad idejét álma megvalósítására, a sakkautomata megszerkesztésére fordítja. Mikor ez elkészül, meghívják az udvarba, mutatná be talál- mányát.A feltaláló meg is jelenik Bécsben, automatája ámulatba ejti a jelenlevőket. Csak amikor elhagyják a termát, bújik elő a gépezetbe elrejtett török, aki nem más, mint a Bánátból Kempelen hű segítőtársává lett egyik volt rablóvezér. Mária Terézia ettől kezdve minden fontosabb tervének kidolgozásával őt bízza meg, amikor az országban valami nagyobbszabású építkezésről van szó. így aktívan részt vesz a elpusztult, letarolt magyar föld újjáépítésében, folyók szabályozásában, a düledező bányák javításában stb. Ezekben az ügyekben a legtapasztaltabb emberek is kikérik tanácsát. A császárnőnél elért befolyását mindig nemzete javára használja ki. Sokat harcol, fárad népéért, csakhogy sorsát elviselhetőbbé tegye. A gyakran felbukkanó panaszokat, sérelmeket befolyásával igyekszik orvosolni. Mária Terézia halála után kegyvesztett lesz az udvarnál. Megtörténik, hogy II. József nem is fogadja. Feleségének halála s a mellőzöttség visszahúzódásra késztetik, s jóformán mindenkitől elhagyatva, magányosan fejezi be életét csallóközi birtokán. Szalatnai műve hű kortörténeti rajz. Leplezetlenül tárja fel a magyarság sanyarú helyzetét, a közéletben elburjánzott visszaéléseket. Jellemábrázolásának gyenge pontja, hogy kissé túlságosan idealizálja főhősét, ezzel szinte meseszerüvé téve azt. Több mélyenszántó gondolottai és lelki analízissel nagy mértékben emelhette volna a mű értékét. Felnőtteknek és az ifjúságnak egyformán ajánlható olvasmány, mert itt-ott fellelhető hiányosságai ellenére is komoly felkészültséggel megírt munka. STRASSER BÉLA A z olvasó méltán gondolja a cím elolvasása után, hogy most valamilyen szép regény ismertetéséről lesz szó. Mert ilyen érzelmes hangulatú cím általában cselekményes könyvek borítólapjára íródik. Pedig eszünkbe sem jut A kis pionír várja az esküvői menetet Elnémult harangok nőén érezze magát. Hiszen Jóska komoly utat tett meg. Tizennégy éves korában a füsi állami birtokon vette jel a munkát, azután a szövetkezet traktorosa lett a falujában. Ötvenhéttől pedig a CSISZ nagymegyeri járási titkára. Mikszáth Kálmán kortársának, a kevésbé ismert Rákosi Viktornak egyik népszerű regényével foglalkozni. Kint járunk a két Duna ága közé fogott, földig hajló éggel határolt Csallóközben, amelynek Csicsó nevű falujában fiatal párt esküvőre kísérő násznép léptei alá fekszik az utca. Délután négyre jár az idő. A cserép- és nádfedeles házakra hamuperjét szór az alkonyat. Maszatos arcú kölykök, kecses tartású lányok, kíváncsiságtól fáradt szemű asszonyok s villanyoszlopok mögé szelídült férfiak serege tarkáink a HNB épülete körül. Minden szemsugár az esküvői menet élére irányul: Magyarics Annára és Hörömpöli Józsefre. A menyasszony földig érő fehér ruhában, fején koszorúval és lobogó fátyollal. A vőlegény pedig talpig feketében. Minden úgy történik, mint régebben. A ki- sírtszemű édesanya elbúcsúzik távozó lányától, csókot váltanak a testvérek is. És a menyasszony az öröm és a szorongás vegyes érzésével lép ki a szülői házból. felzárkózik mögé a szipogó édesanya és a nyolc testvér, akik közül öten már kirepültek a fészekből. S most visszajöttek az Anna esküvőjére. Mindenki jelen van a szép eseményen, kivéve az édesapát. Ö negyvenkilencben elment, elég korán elhunyt, cselédember volt a gróf birtokán. Ismétlem, minden úgy történik, mint régebben. Csak a ha- rangszavú pompa marad el. Csendbe fészkel az élet legnagyobb pillanata. Csendet követel az esküvői menetnek az ember, az ég és a föld, elnémult a harangok nyelve, nem zúgják be hangjukkal a vidéket, innen adódik a cím is: elnémult harangok. A házasságra lépő fiatalok egyetértő akarata némította eV Az esküvő menet a községházához ér. Vörösnyakkendős pionírok sorfala közt vonulnak be az eskető terembe. Fényárban úszik a helyiség. Elnémul a zenei aláfestést adó hangszóró, a HNB egyik nótagja bejelenti az elnöknek a fiatal pár szándékát. Klányik Pál azután rövid beszédet mond. Kéri a házasságra lépőket, hogy legyenek hűek egymáshoz és a munkásosztály államához, amely felemelte őket és minden lehetőséget megad a boldogulásukhoz. S ezzel az esket ési ünnepség véget ér. A lakodalom ellenben most veszi kezdetét. Nem Csicsón, Kolozs- némán, a Hörömpöli József falujában. Autók karavánja szállítja a lakodalmas népet a kolozsnémai Művelődésházba. Három hosszú asztalon csörögnek a kések, kanalak, villák, tányérok. Jóízű bor és cigánymuzsika fokozza nótás- kedvűre a hangulatot. A szülők mindent elkövetnek, hogy kedves fiúk lakodalmán mindenki kitüDe maradjunk csak a hangulatnál. Ahogy az lakodalomban megszokott, sír, kacag a hegedű, brummog a nagybőgő, egyik nótából a másikba kóstolnak a vendégek s egy-egy kurtányi szünetnél összekoccannak a poharak, éltetik az új házasokat. Ilyen lélegzetvételnyi pihenőt ragad meg Varga Ernő is, hogy még a vacsora kezdete előtt átadhassa a járási pártbizottság ajándékát. Azután egyre gyak- rab an mutatkozik a vendégeknek Kartai Ferenc vőfély, aki fürgén s szellemes verskörítésekkel hordja ki a konyhából a finomabbnál finomabb falatokat. Az új házasok az asztalfön ülnek s bizony szemmelláthatóan elfogynak mellőlük a lakodalmasok, még a legöregebbek is ott járják a csárdást a banda előtt. Csak éjfélkor húzódnak vissza helyükre, amikor elkezdődik Magyarics Anna menyasszonytánca. Menyasszonytánc, mennyezetverő jókedv hajnaltájt s nem valaminek a befejezésére, hanem a nagybetűs Élet elkezdésére. Két kipirult arcú fiatal osztozkodik ezután munkában, gondban, boldogságban. Gondolkozásban, életszemléletben egyforma fiatal, akik mikor az esküvőjükre mentek, elnémultak Csicsón a harangok. MACS JÓZSEF