Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1959-12-08 / 49. szám

FEHÉR KLARA; ütakáictex& A mama nem bírja már ezt a hajszát. A régimódi alkóvos szobában a cirádás bútorok, por- fogó takarók között, örökké sú­rolni, törülgetni kell. És az az utálatos, hosszú előszoba! Sötét, levegőtlen télen-nyáron, éjjel nappal ég benne a villany. És nem is mai gyerek már a mama: hatvanöt éves. Naponta ezerszer lehajolni, konyhalépcsőn lesza­ladgálni, mosni, cipelgetni, emel­getni, főzni, nagy teknő ruhát kimosni. De hát a mamának hiá­ba beszélnek. — És ha legalább szép lenne a lakás! — mondta Sóskúti dok­tor, a legidősebb vő. — De azok a --mára festett ajtók, öt mé­ter magas ablakok... az öreg parkett csupa repedés és tinta­folt. — A mama szereti. Azt mond­ja, az ablakból olyan szép a ki­látás. — Ezen aztán mind nevetni kezdtek. Egy öreg pad áll a bér­ház előtt két áléit akácfa között. Szemközt egy üzlet, trafik és egy postahivatal... eszményi tájkép. — Legutóbb azt mondta, hogy még egy évet várjunk a lakás­cserével, hogy majd ha apa nyugdíjba megy. Mert most kö­zel laknak a munkahelyhez, haza tud szaladni ebédre. — Öten összeadhatnánk any- nyit, amennyit rá kellene fizetni a cserére. Modern egyszobás kis­lakás kell erkéllyel, központi fű­téssel ... azokban az öreg búto­rokban rengeteg a faanyag, akár­melyik asztalos a negyedrészük­ért is adna egy dupla rekamiét, egy kis kombinált szekrényt. — Több bútor úgyse kell az öregeknek. — Ugyan, a mamának hiába beszélsz. Ő csak akkor érzi jól magát, amikor összeesik a fá­radtságtól — mondta élesen Jancsi felesége. — Mindig is ilyen volt. Jancsi rendreutasítóan nézett a feleségére, de azért ő is hoz­zátette: — Kifogás mindig lesz. Hogy most éppen miért nem akarja elcserélni azt a lakást. Előbb megvárja, amíg a házat tataroz­zák. Aztán... Ej, hagyjátok abba — mondta Katalin, a legidősebb gyerek. — A mamán csak erőszakkal lehet segíteni. A vasárnapi lapba be­tetetünk egy hirdetést, és a saját telefonszámomat adom meg jeligének, és a jelentkezőkhöz felváltva elmegyünk lakást néz­ni. A névnapot ülő társaság sze- delózködött. Katalin különösen sietett. Messze is laktak, az 56- os busz végállomásától még jó negyedórányira. És holnap ko­rán kell kelni, százféle elintéz­nivaló piroslik a noteszében. Katalin magas komoly asszony volt, akiről utcai vagy „civil" lá­tásra nem hinnék el, hogy szí­nésznő. Nagy és tragikus szere­peket játszott. Hol éjjel három­kor feküdt le, hol végigaludt egy napot, néha éjszaka is sze­repet tanult, máskor délben te­niszezett vagy úszni ment. Eb­ből a család és a baráti kör — megannyi reggel nyolctól dél­után ötig íróasztal fölé görnye­dő lény — azt a logikus követ­keztetést vonta le, hogy Katalin ráér. Katalint nyugodtan meg­kérhetik, hogy menjen be az is­kolába, érdeklődjék a gyerekek előmenetele iránt és ha úgyis a belvárosban van dolga, igazán beugorhat a Váci utcába egy szabásmintáért vagy egy tucat gyöngyházgombért. A névnap utáni reggelen a szokottnál is korábban kelt, kap­kodva öltözött, reggeli tea he­lyett csak egy bocsánatkérő mo­solyt juttatott borotválkozó fér­jének és már az esököpenyt kapta magára. — Kati? — Igen, Apa? — Én vagyok. Anyád nincs jól. Influenzás. Gyere át hozzá dél­előtt. Katalin érezte, hogy arcába fut a vár. Apa egy szóval sem kérdi, hogy „át tudsz-e jönni". — Most mit csináljon? Heggel hétkor akart fodrászhoz menni, délelőtt tanulni akart, kettőkor próba, este ... Nem, hát ez az­ért ... — Várj, átadom anyádnak a kagylót. — Katikám —, ne ha­ragudj. ...én nem akartam, hogy te... csak szédülök. „Milyen gyönge, szomorú hang. Ö csak ne legyen komoly baja a mamának." És Katalin szeme fá­tyolos lesz. A mamának sohase volt sürgős tennivalója, próbája, értekezlete, ha őket ápolni kel­lett. — Megyek, mindjárt ott le­szek édesanyám. • Mikor anya egészséges, a kály­hában pattog a tűz, és az öreg bútorok és naftalinos ruhák sza­ga közé birsalma és kávé barát­ságos illata vegyül. Katalin ijedten és idegenül áll az ajtóban. Olyan most a lakás, mint egy rúgótörött óra. És mi­lyen fáradt, milyen sovány anya az ágyban! Amikor ö kislány ko­rában felébredt — a mama kint tett vett már a konyhában. A mama húslevest vitt a beteg gyerekének, a mama cseresznye- befőttet küldött a torokgyulla­dásos unokájának, a mama biz­tatta őket, hogy vasárnap alud­janak tovább... Igen... és a mama? Szégyelli magát, hogy milyen esetlen. Harmincöt éves nő, tíz­éves asszony, királynőket tud alakítani és tessék. Ügy csetlik botlik a lakásban, mint egy hat­éves iskoláslány. Befűtene, de „mama kedves, hol találok gyu­fát, merre van aprófa?“ Főzne egy csésze teát, de hol a cu­kor ...és mama mindent meg­mond halk, gyenge hangon és közben folyton mentegetőzve, mintha valami rettenetesen nagy bűnt követett volna el, hogy hát nem futotta többre az erejéből, tessék egy kis influenza ágynak döntötte. Az orvos csak valamikor dél­felé kerül erre. Katalinnak nincs más tennivalója, széket húz a kettős ágy mellé. Mondani kéne most valamit, talán azt, hogy a vasárnapi újságba be fog tenni egy lakáshirdetést. De csak hall­gat. Most egyszerre tud már mindent, hogy miért olyan nyo­masztó ez a lakás... istenem ... a mama megöregedett. Igen Ka­talin most már pontosan látja ezt a képet, tudja, hogy ugyan­így volt egyszer harminc évvel ezelőtt, amikor a nagymama fe­küdt az ágyban és odahúzta ma­gához, mesélt a gyermekkoráról. És most a mama. — Mama rosz- szul vagy? — Nem, nem. — Sírsz? — Dehogy sírok. Olyan jó nekem itt, nézd csak Kati... Ez a festékfolt itt a padlón ... húsz éve próbálom lesikálni, nem tudom miféle festék lehetett. Te ejtetted le az üveget, amikor beköltözködtünk. Emlékszel ? Nagyanyád mindig abban a sa­rokban üldögélt.. . onnan nézte, kik járnak a postára. És milyen jó meleg lakás ez. Itt nem kell annyit fáznom. És ha titeket várlak, oda szoktam állni abba a sarokba. Katikám szólj csak, ha menned kell, látod sokkal jobban vagyok. Hadd maradjak még — mond­ta Kati és egyszerre úgy érezte, mint amikor gyerekkorában fél­álomban belépett egy bűvös An­dersen mesébe. Egyszerre csak ö volt a mama, aki elosztja a kenyeret az öt éhes zsibogó gye­rek között, ö volt a mama, aki­nek minden kicsorbult fazékban minden agyonfoltozott törülkö­zőben, rozogalábú székben benne vannak az álmai, az élete. És egyszerre olyan szánalmas és ne­vetséges volt, hogy ők újsághir­detéssel akarnak segíteni a ma­mán. Jóságos isten, mit kezd a ma­ma egy vadonatúj parkettel, ahol nem találná azt a festékfoltot.. — Ezentúl gyakrabban jövök el, mama — mondta hirtelen. A mama gyengén elmosolyo­dott — csak ha ráérsz. És ked­vesen mindent értön simogatta meg a lánya kezét. Katinak pedig ólomnehéz lett a szíve. Krencsey Marianna a Szegény gazdagok című magyar film egyik főszerepében #• •• FÁTYOL NÉLKÜL S ylvia Sáráéi már régeb­ben tartózkodik Bratisla- vában. Szülőföldjéről, Al­bániából jött hozzánk. A tudásszomj hozta ide. Meg akarja tanulni a szlovák és a magyar nyelvet és azután az újságíró főiskolát szeretné lá­togatni Bratislavában. Nem is fest külföldinek, ide­gennek. Rendkívül megnyerő, karcsú, magas fiatal nő, szabá­lyos szép sápadt arcán a leg­szembetűnőbb a szeme. Való­ban a szeme a legfeltűnőbb, a bánatosan ragyogó éjfekete szeme. Fátyolossá válik tekin­tete, amikor hazájáról beszél, amely évszázadokon keresztül a rómaiak, majd később négy ál fél évszázadon keresztül a törökök uralma alatt szenve­dett. Az albánok csodálatos módon mégsem veszítették el nemzeti jellegüket és megőriz­ték nyelvüket. Az albán nép, melyet a török uralkodókon kí­vül az albán feudális urak is kizsákmányoltak, a történelem folyamán többször felzúdult sorsa ellen és nemzeti felkelé­sekben fejezte ki elnyomott vágyait. Felragyog Sylvia szeme, ami­kor arról beszél, hogy Albánia Kommunista Pártja milyen il­legális tevékenységet fejtett ki ezekben az években és mi­lyen kiváló ember Enver Hod- zsa, a párt vezető titkára. Cso­dálatos történeteket mond el a partizánok harcáról és szinte lázban ég, amikor részletesen elmeséli, hogyan egyesült az albán népi hadsereg és milyen ujjongás közepette szabadult fel az ország 1944. november 29-én. — A háború előtt az iskolaköte­lezettség nálunk ismeretlen fo­galom volt, a lakosság 80 szá­zaléka nem tudott írni és ol­vasni. De az 1956-os években már nem akadt olyan 40 éven aluli, aki ne tudott volna Írni és olvasni. A tiranai egyetem­nek ma már tizenöt fakultása van — folytatja büszkén Sylvia. — Tulajdonképpen az egész albán nép tanul, nálunk nincs is olyan ember, aki ne látogat­na legalább valami tanfolyamot vagy esti iskolát. Természete­sen az albán nők is felszaba­dultak, letették a fátyolt, az elmaradottság jelképét. Lel­kendezve meséli, hogy hónapo­kon keresztül egy diákbrigád­dal vasútépítésen dolgozott. Nagy élményt jelentett szá­mukra ez a munka abban az or­szágban, ahol addig csak egyet­lenegy vasútvonal létezett. Ma a gazdag albán föld kincseit valóban az élvezi, akit megillet. Az igazi szocialista kultúra forradalmáról beszél a számta­lan új stadion, könyvtár, kul- túrház, színház és mozi. Az or­szág újjáépítése, a falu szocia­lizálása, harc a fanatizmus és az elavult szokások ellen, a nők emancipációja, amely annyi bá­torságot és áldozatosságot kí­vánt az albánoktól, ma termé­szetesen az irodalomban is visszatükröződik. A 19. sázad- ban még főleg a költészet vi­rágzott — a legismertebb köl­tők közé Nairn Frasheri és An- don Zakó tartozott — napjaink­ban a prózaírók fejezik ki leg­reálisabban a korszerű problé­mákat. A legkiválóbb mai írók Dhimeter Shuferiqu, Sterjo Sposse. Nagy sikert ért el a legutóbbi időben Falmira Gjatu Tana című kisregénye, amely egy földmüvesszövetkezetben élő fiatal lány életéről szól. A legkedveltebb albán író Gjata, s a mai fiatal albán nemzedék a saját gondolatait ismeri fel műveiben. — Albánia felszabadulásának 15. évfordulóján az ország teljes virágzását éli. A világirodalom remekeit is egymásután fordít­ják le albán nyelvre, én viszont - mondja Sylvia szerényen - albán mondákat dolgoztam fel és a közel jövőben szlovák nyelven meg is jelenik ez a gyűjtemény. Szlovákból és ma­gyarból szeretnék albánra for­dítani. Azt szeretném, ha szo­rosabb lenne a kultúrkapcsolat az én népem és Csehszlovákia népei között. Nagyon megsze­rettem az itteni embereket, és ha még nem is beszélem töké­letesen a nyelvüket, jól megér­tem őket. Sylvia anyanyelvén kívül ki­fogástalanul beszél németül, folyékonyan olaszul és franciá­ul. Fáradhatatlan szorgalommal és kitartással, céltudatosan ta­nul és hisszük, kiváló műfordí­tó és újságíró lesz belőle. M. M. K. HatM albán szobrász „Faültetés“ című műve Ä csehszlovák-szovjet barátság hónapja azt a felada- i tot és kötelességet rója ránk, hogy a szovjat \ kultúrához fűző eszmei kötelékeket szépirodalmi - téren is megszilárdítsuk és elmélyítsük. Ezzel \ kapcsolatban természetszerűleg felmerül bennünk az a , kérdés, melyek e kapcsolatoknak már a távolabbi múlt- ' ban is meglévő, a haladást szolgáló és a jövő felé mu- [ tató gyökerei. r Ugyanaz a fáradhatatlan és úttörő munkát végző tu- " dós, Toldy Ferenc, aki a XIX. század második negyedé- ■ ben a magyar értelmiséggel megérteti saját irodalmá- ' nak, ezen irodalom fejlődésének jelentőségét, ad az orosz , költészetről tájékoztatást a Tudományos Gyűjtemény " nevű, Pesten megjelenő havi folyóiratban 1828 októbe- ', rében. Eddigi tudomásunk szerint ez volt az első ma- 1 gyár nyelvű írás erről a témáról. j A Tudományos Gyűjtemény szerkesztője 1828-ban ■ Vörösmarty Mihály, a romanticizmus lánglelkű képvise- \ lője müveivel, egyéniségével és demokratikus világnéze- \ tével. Toldy Ferencet a kortárs személyes barátsága és a nagy költő iránti tisztelet kapcsolta Vörösmartyhoz. í De Toldynak tudományos munkássága is a romanti- > cizmus keretébe tartozik. J A romanticizmus eredete szerint poljfári irodalmi moz- • galom, amely szakít az ókori görög és latin irodalmat [ egyoldalúan mindenek fölé helyező nemesi kultúrával, , szembeszáll az ókori példák után induló költészet me- ] rev ünnepélyességével és szabályokhoz kötött formaliz- ! musával a költészet minden ágában, a Urában éppúgy, » mint az epikában és a drámában. j A romanticizmus tehát újításokra kész felszabadulást 1 hoz s az irodalmi látókört befele is, kifele is, a nem- ! zeti irodalom vonalán és világirodalmi vonatkozásban i kitágítja. E tágítás ideológiai vetülete a kapitalizmussal kapcso- ' latos nemzet- és világgazdasági fejlődésnek. ' ; i Az orosz irodalom első magyar ismert től' és fordítói ; Ezen összefüggést átgondolva válik számunkra ért- ! hetévé Toldy Ferenc érdeklődése az orosz költészet ' iránt. I Említett 1828-as cikkének forrása Puskin barátjának > a költő és kritikus Pletnyovnak egy szentpétervári al- J manachban, a Polarnaja Zvezdában 1825-ben megjelent ’ cikk. Az almanachot Rilejev és Dezstuzsov szerkesztet- ! ték, mindkettőt mint dekabrista felkelés részesét halál- I ra ítélték. Rilejevről a Tudományos Gyűjteményben azt olvassuk, ■ hogy szép pályát biztosított magának. Vajon Toldy, Plet- \ nyov tanulmányának fordítója 1828-ban tudta-e, hogy , Rilejevet, a kiváló költőt 1826-ban 29 éves korában hó- ; hér végezte ki. Puskinról megtudhatta a magyar olvasó, hogy 1821 < és 1825 között három költeménye tette híressé j külföldön: Ruszlán és Ludmilla, A kaukázusi fogoly és ■ A bahcsiszeráji szökőkút. Puskin baráti köréből említés ! esik több költőről, így a tehetséges fiatal Jazikovről, i továbbá Baratinszkijről, aki Puskinnal együtt 1830-től " kezdve a Lityeraturnyaja gazettába dolgozott s a költő ! és kritikus Kjuheldekerről, aki egy kifejezetten haladó " irányú körnek, Az orosz szó barátai társaságának tagja I volt s a hagyomány szerint Puskin Lenszkij alakjában 1 örökítette meg romantikus egyéniségét. Puskinnal leve- J lezett Vjazenskij, akiről Pletnyov annyit mond, hogy a i nép és a műveltek nyelvét igyekezett összeolvasztani. , Ha Toldy abban a háromoldalnyi kommentárban, me- ■ lyet Pletnyov 6 oldalas írásához fűz, nem is tesz em­lítést a dekabrista felkelésről s az íróknak a felkeléssel jj való kapcsolatáról, bizonyára tudott, újságokban is ol- ■ vásott minderről, s mint a haladó eszméiségű magyar ! romanticizmus képviselője aligha érdeklődött csak úgy « találomra a Polarnaja zvezda haladó irányú írói köre j iránt, amit Pletnyov írásának lefordítása is bizonyít. Toldy Ferenc kezdeményezése nem maradt elszigetelt " jelenség. A Magyar Tudós Társaság 1834-ben Toldyra ! bízta az évenként több kötetben megjelenő Tudománytár ' szerkesztését' s ö mindjárt az első évfolyamban elhe- ! lyezi „A moszka irodalom jelen állapotáról“ szóló cik- > két. Maga fordította ezt franciából, az orosz eredetinek ' szerzője nincs megnevezve. i Míg Pletnyovval Toldy egyetértett abban, hogy a „fel- J sőbb rend hidegen viselkedik“ a hazai literatúra irányá- , ban, - mert az így volt Magyarországon is — a máso- ; dik cikkel vitába szállt, mert az állítja, hogy a kiválóbb orosz írók „a magasabb körök" hozzátartozói, ezek „di- j csőségért írnak, nem pénzért“. A polgári származású [ Toldy kimondja, hogy „nagyurak sohasem alkotnak lite- ■ ratúrát“. Szerinte az olyan író, aki csak pénzszerzésért ! dolgozik, nem érdemel becsülést,'de semelyik irodalom- • nak nem vélik szégyenére, ha munkásait nemcsak elis- J mérésben részesíti, hanem „táplálja" is. Vörösmarty és i Bajza hivatásos írók voltak, az íróság létfenntartást J biztosító hivatás volt számukra. Az elbizakodott főurak . irodalmi szerepléséről Toldy ugyanolyan véleményen van, 1 mint barátja, Bajza József, aki egy grófot ugyancsak ! kitanltott az irodalmi demokrácia elveiről. A XIX. század 40-es éveiben már nemcsak hall a ma- J gyár közönség orosz írókról, hanem kezdi megismerni i műveiket fordításokból. Az első úttörő lépések érdeme | a versfordítás területén Kriza Jánosé, akinek neve a ■ székely népballadák összegyűjtése révén vált ismertté, J szépprózát pedig orosz szerzőktől Kazinczy Ferenc . unokaöccse, a tudós Kazinczy Gábor tolmácsol. ; Kazinczy Gábor valószínűleg Zemplénből, ahonnan va- ] ló, hozta magával az ott isbeszélt ukrán nyelvjárás is­meretét. Egyébként az ötvenes években Toldy akkori ! tudományos folyóiratába, az Üj Magyar Múzeumba ta- i nulmányt írt az ukránokról. " 1849 után, az önkényuralom éveiben fellendült az ■ orosz széppróza mestereinek magyarra fordítása. A cen- ; zúra orosz irodalmi alkotások ellen külpolitikai okokból , nem mert fellépni, pedig a magyar fordítók és olvasók figyelmét egy Gogol és egy Turgenyev társadalmi prob- ! lematikája és a benne kifejeződő szabadságos kritikai állásfoglalás vonta magára. [ A múlt század hatvanas éveiben Arany János Gogolt i fordítja s Gyulai Pált ott találjuk az orosz regényíró- J dalom nagyjainak méltatói között, 1866-ban pedig Pus- . kin Anyeginjét Bérczy Károly fordításában magyar - nyelven is olvasni lehetett. ! A másodkézből végzett átültetések helyét később el- > foglalják az orosz eredeti alapján készülő fordítások J s e téren úttörést jelentett Szabó Endre fordítói műkő- < dése. ! SAS ANDOR. i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom