Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1959-09-22 / 38. szám

dl Számla. rÁ számla ugyebár nagyon ész- 111 korona 10 fillérrel, azaz szó­széra dolog. Mondjuk az ember val, száztizenegy korona tíz fil- Kassára vetődik és séta közben térrel terheltük meg számlájukat, az antikvárium kirakatában meg- Az összeg kifizetését készpénzben lát egy gyönyörű kötésű Mik- várjuk — azonnal. A szöveg oé- száth sorozatot. Természetesen gére a járási kultúrház pecsétje előzőleg semminemű vásárlási teszi a pontot, amit egy aláírás szándékai nem voltak. így az- díszít. után nem telik a pénzéből sem Az aláírás kiböngészésére hasonlókra. Ellenben a könyvek azonban nem volt időm. A má- csak kmalgatják magukat. sodtitkárnak is szemébe tűnt a Mit is tegyek, ha ezt tudtam számla. El is mondta a történe- volna — és akaratlanul is pénz- tét, melyet röviden ismertetek tarcaja felé nyúl az illető. Saj- IS, A CSISZ járási vezetőségének nos feleslegesen. Hopp, de elnöksége, a Hadsereggel Együtt­mégis' csak megvan és máris működők Szövetsége járási ve- ? fe^f. iramodik. Majd zetöségének elnöksége, a Sport és letörölve gyöngyöző homlokát a Testnevelés járási vezetöségé- kisse elmosolyodva az elárusító- nek elnöksége 1959. Vili. 29-én nőhöz fordul. Azt a Mikszáth közös ülésre jött össze. Ez ter- sorozatot, ott a kirakatban, azt mészetes is, hisz mind "a három szeretném, de — de és egy kis szervezet többségét fiatalok ké- akadozás után kifejti, hogy csak pezik. A célok azonosak, tehát utánvétellel, ha lehetne, mert stb. a közös munkának az eredmé- stb. Es a szerencsétlen szeren- nyeit közösen is illik megbeszél­?!’ amibfn semmi hiba nincs. Amikor autóval az Egyesült hogy az útszélen mennyi ideig fel. Az egyik például piszkos, c^niírínk — a Ya^y ™e9ls? u9y látszik, hogy Államok országútjain utazunk, lehet „parkolni". Amikor az borzos gyerekeket ábrázol és ,J ’ lQen- A megnevezett számla sem úgy tűnik, mintha egy vaskos autó leáll, ércpénz darabot kell felettük aggodalmaskodó fel­Yjf _ Ah nr, ,ü, _ egyebet. Én azonban te- reklámkönyvben lapozgatnánk, bedobni ebbe a szerkezetbe, nőttek állnak. Ez a falragasz _ . J? , V 9. . ' c. védést látok a dologban. Még- Szemünk előtt elsuhan egy amikor pedig folytatja az útját, felemelt ujjal rámutat a fiatal­iránnáhn ni mv/nLt ntÁ ' ^l09V tévednek a kid- reklámoszlop, amely ahelyett, akkor annyi illetéket kell fizet- korú bűnözők egyre növekvő >. ^ ... .P...Y... .. turhaz vezetői, ha úgy vélik, hogy azt ajánlaná: Igyunk co- ni, amennyit a szerkezet muta- számára. De természetesen ez ca-colát, egy tábornoki mun- tója jelez. Az ellenőrzést nehéz méo nem jelenti azt, hogy a fil- dúrba_. öltöztetett alak gép- kikerülni, különösen a városok mek, a ponyvaregények, vagy fegyverrel kezében ránk szeg- területén. Az autó és az autó- pedig az olyan televízió- vagy zi tekintetét. Alatta ezt a fel- utak alaposan megdrágítják az rádióadások ellen agitálnának, írást olvassuk: „Csak a tenge- amerikaiak életét, de autó nél- amelyek a gengsztereket dicső­Értékeljük ezt a munkát A szovjet rakéta holdba érése Bratislavában is nagy vissz­hangra talált. A Május 1. téri nyolcéves iskola negyedik osz­tályának tanulói azzal lepték meg tanítónőjüket, Mészáros Saroltát, hogy már pontos részleteket tudtak a rakéta repülé­séről. A „Z“ akció igen széles visszhangra talált, a fiatalok körében. Alig van falu, ahol ne kapcsolódtak volna be a fiata­lok ebbe az akcióba. Az év vé­géig 146 kultúrházat építenek fel az akció keretében. Ezzel természetesen alaposan előse­gítjük a falvak kulturális fel- emelkedését is. Az akcióban ledolgozott munkák eddigi összértéke 385 273 000 korona. Ebből Szlovákia minden polgá­rára 102.7 korona esik. Ez bi­zony hatalmas és szép összeg. Ha meggondoljuk, hogy a „Z“ akcióba1.1 főleg a fiatalok kap­csolódnak, bizony dicséretet érdemelnek érte. Még azt is meg kell említeni, hogy a kul- túrházak építésén kívül az is­kolák építésébe is bekapcso­lódtak a fiatalok. 300-ra tehe­Találkozások Amerika ufjain tő a tantermek száma azokban az iskolákban, amelyeket a „Z“ akció keretében építenek. To­vábbá 4 nemzeti bizottsági épü­letet, 7 tüzoltószertárt és to­vábbi fontos épületeket hoznak tető alá. Szlovákiai méretben eddig több mint 1600 helyi ak­cióval járultak hozzá a városok és falvak szépítéséhez. Főként a zsolnai és az eperjesi kerüle­tekben járnak az élen a fiata­lok. Sok faluban parkot léte­sítettek és fásították a sport­pályák környékét, utak szegé­lyét. Több mint 6 millió fát ül­tettek ki. A fásítás által is sok hasznot érünk el. Elsősorban szebbé tesszük lakhelyünket, egészségesebbé környezetünket, de a gyümölcs, melyet a fák teremnek és maga a fa is hasz­not jelent. Az évzáró taggyű­léseken éppen ezért komolyan értékeljük azt a munkát, amit a fiatalok a „Z“ akció kereté­ben fejtenek ki. hangzik. Ne legyünk annyira túl-. következő reklámoszlop buzgcak. Talán akkor elkerüljük azon ké ame!y egy a hasonló baklövéseket. (ny. d) hóna alatt a kézitáskával boldo- hogy jogosan küldték el a szám- gan sétál tovább. Ez is sike- iát. Azt megértem, hogy egy riilt gondolja magában és olyan intézménynek, mint mond- szállodája felé siet. És mindezt juk a járási kultúrház, kiadásai a számlának, a postának köszön- is vannak. Ez természetes. Ellen- íía^ uitaj;uii heti. Ez persze néni újdonság, ben azzal, hogy az ifjúsági tö- részeknél válunk igazi férfiak- kül már nehezen tudnak kijön- ítik. Ellenkezőleg, pont ezeknek szám ana nemcsa ‘ a ga± a megszervezet vagy egyéb szer- ká“. „Csak a tengerészeknél ni. Különösen a nagyvárosok- a filmeknek, könyveknek és válunk igazi férfiakká“. ban, ahol a forgalmi kérdések előadásoknak csapják minde­Ha ez a csábító kilátás nem egyre komplikáltabbakká vál- nütt a legnagyobb reklámot, kecsegtet minket eléggé, ak- nak. Ezért az amerikaiak ma Manapság Amerikában már kor azonnal szemünkbe ötlik a már szívesen kisebb városokba szívességből senkit se vesznek és menekülnek, viszont munkába fel az autók az országúton, jól kocsival kénytelenek .menni és Mindenki fél az útonállóktól és táplált, egészségtől duzzadó a legbiztosabb, ha a gyerme- az egyre jobban garázdálkodó őrnagyot ábrázol, mellette egy keikért is autóval mennek az rablóbandáktól, mert nap mint beesett arcú, sápadt katonát iskolába. Az átlag amerikai nap rengetea rablás és gyil­látunk. Előttük pedig egy ros- szinte második otthonának te- kosság történik, kadásig megtelt asztal, csupa kinti a kocsiját, az országuta­ínyenc falattal. kon száguldó autókban fogaso­Gyorsan elolvassuk a felira- kon ruhák lógnak és a csomag- tot: „Csakis a katonaságnál la- tartóban gyakran gyerekkocsi­kunk jól“. kát, ágyakat helyeznek el. Amerika országútjain való- Az autóutazás nem egész ve- ban sok szokatlannal találko- szélytelen. Hivatalosan 105 ki­zunk. Az országúton hirtelen lométeres sebesség van megen- akárhol felbukkan egy rozoga gedve, de a gépkocsivezetők autó, s rajta ezt a táblát olvas- még ezt is keveslik. És mi az hatjuk: eredmény? 1957-ben az Egye­„Stop! Fizesd pontosan az sült Államokban 38 500 ember adódat!“ lett autószerencsétlenség ál­Ezzel a felirattal lépten-nyo- dozata és több mint egy fél mon találkozunk. Mindenfelé millió embert ért autóbaleset, megadóztatják az embert, itt Ezért ne csodálkozzunk azon, 25 centet, ott egy egész dollárt ha ilyen feliratokat olvasunk: kell fizetni. Az amerikai polgár *>Ha élni akarsz, tartsd be a jövedelmének jó része a külön- megengedett gyorsaságot . féle adókra megy, amelyek nem Vagy pedig: hivatalosan, de állandóan emel- „Élj és hagyd a többieket él- kednek. Nem létezik olyan hi- ni - hajts lassabban!“ vatalos statisztika, amely ki­mutatná, hogy milyen adók lé­teznek. Az országútak mentén fém­póznákra erősítve bizonyos óra- pepsicolát igyanak, gyakoriak esetre képtelen eltörölni azt a na 10 fillérrel, a filmvetítéséért élvezze hazánk legmagasabb műféle szerkezetet látunk fel- az olyan táblák és falragaszok, határt, amely a fehérek és né- pedig 60 koronával, összesen hegységének szépségeit. szerelve. A mutatók jelzik, amelyek sötét színükkel tűnnek gerek között fennáll. Különö­sági életben, hanem mindenütt vezetek választott szervei csak fontos szerepe van. Egyszóval úgy tarthassanak gyűlést a kul- jó a számlát összerakosgatni, túrház helyiségében, hogy az különösen az elintézetteket, így pénzbe kerüljön, kissé furcsán azután könnyebben megy a kia­dások tervezgetése is. Persze akadnak kivételek is. Van úgy is, hogy a számla érke­zése bosszúságot, vagy éppen­séggel csalódást okoz az ember­nek. Hogy azután ilyenkor jo- gos-e a bosszúság és kellemet­len-e a csalódás ... De ne a vé­gén kezdjük, inkább sorjában. A minap Somorja környékén jártam. A hosszú motorkerékpá­rozásban bizony elfáradtam. Majd ebéd után a CSISZ járási titkár­ságára is ellátogattam. Az újsá­gok között böngészve egy géppel írott papírlap került a kezembe. Már éppen figyelmeztetni akar­tam a titkár elvtársat, hogy az újságok között még leveliik is van, amikor jobban felfigyeltem ä papírlapra. Ez áll rajta, semmi több. Felül a balsarokban: Járási kultúrház Somorja. Majd kissé lejebb az ív közepén nagy be­tűkkel a Számla szó tűnik a sze­membe. Alatta három-négy sor­nyira új bekezdéssel már kezd érdekesebb lenni az egész, majd ráteszi: A somorjai járási kul­túrház vezetősége értesíti önö- Az üdülőhelyek ma a dolgozóké. két, hogy a járási kultúrház tér- Ezernyi turista keresi fel nap mének kölcsönadásáért 51 koro- mint nap a Magas Tátrát, hogy sen a déli államokban, itt kü­lön iskolák, egyetemek, úszó­medencék, vendéglők, szállo­dák, templomok és temetők állnak a négerek rendelkezésé­re. Igenis, külön templomok és temetők, pedig a keresztény vallás azt állítja, hogy isten előtt mindenki egyforma, fehér vagy fekete. Az országutakon egymást kergetik a reklámtáblák, való­ban az a benyomásunk, mintha egy vaskos reklámkönyvben la­pozgatnánk és olvasgatnánk a mai Amerika érdekes, szomorú és hihetetlen történetét. A rikító reklámfeliratok kö­zött, melyek arra hívják fel az emberek figyelmét, hogy Cadil­lac kocsikat vásároljanak és Az Egyesült Államok ország­útjain gyakran találkozhatunk vallási célokat szolgáló reklám­autókkal,’ amelyeken például ilyen feliratot olvashatunk: „Gondolj Istenre, készülj fel arra, hogy nemsokára találko­zol vele!“ Senki se vonhatja ki magát az amerikai reklám alól. Ügy látszik, a templomok sem és az útmenti reklámpóznákon tobo­rozzák a hívőket. A reklámok beszédesen rávilágítanak az egyház és az üzlet közötti köl­csönös kapcsolatra. Ne moso­lyogjunk azon, ha ilyen rek­lámfeliratot olvasunk: „Öt percnyire innen kényel­mes szállodát talál, csakis hí­vők számára áll rendelkezésre - televízió ingyen, mérsékelt árak!“ De az amerikai isten úgy lát­szik nem mindentudó, minden­A bártfai Augusztus 29. Üzem egyre jobban kiépül és állan­dóan új munkásokat vesz fel. Az üzem nemcsak cipőt ter­mel, hanem egyidejűleg száz és száz alapos szakképzettséggel rendelkező fiatal munkást ne­vel. — Képünkön Helena Pav- licková harmadéves tanulólányt látjuk a cipőfelsőrész készítő gép mellett. y>ocoo^ooooo<y>x>ooc<jooc>c)0oc^c<.>o<y Sacco és Vanzetti A ugusztus 22-ről 23-ra vir- radó éjjel volt 32 éve, hogy Nicolo Saccot és Bartolo­meo Vanzettit az Egyesült Ál­lamok Charlestown nevű váro­sában (Massachusetts állam) villamosszéken kivégezték. Az egész világ közvéleményének felháborodása kísérte az igaz­ságnak ezt az arculcsapását, ezt a nyilvánvaló jogtiprást. De vegyük sorjában az ese­ményeket. Sacco és Vanzetti olasz emigránsok voltak, az Egyesült Államokba jöttek munkát keresni az első világ­háború kezdetén, mert, ahogy mondták, a kapitalisták hábo­rújában nem akartak részt ven­ni. Az Egyesült Államok akkor még semleges állam volt és a helyzet nem úgy festett, hogy néhány éven belül ő is belép a küzdők sorába. Amerikában akkoriban nagy konjunktúra volt, a hadviselők óriási ren­deléseket tettek, így a két emigráns is könnyen jutott munkához. Nem is történt vol­na semmi bajuk, ha nem kö­vették volna el azt, ami a mo­nopolista kapitalizmus szemé­ben „szörnyű bűnnek“ számí­tott, hogy részt vettek olasz honfitársaik gyűlésein, ahol ezek meghányták-vetették mind súlyosabbá váló gazdasági hely­zetüket, az éhbéreket, ame­lyek nem tartottak lépést a fo­kozódó drágasággal, és hason­ló kérdéseket. Különösen Van­zetti, ez a fanatikus harcos, kapcsolódott aktívan a mun­kásmozgalomba, és amikor a Boston környéki hajókötélgyár- ban, amelyben ő is dolgozott, a munkások bérsztrájkot kezdtek, egyike volt azoknak, akik ki­tartásra buzdították és szív- vel-lélekkel agitáltak. A sztrájknak meg is volt az ered­ménye, a gyárvezetőség kény­telen volt engedni és a sztrájk győzelemmel végződött. Azokra a munkásokra azon­ban, akik a sztrájk irányításá­ban részt vettek, rossz idők jöttek. Nem lehetett őket azon­nal elbocsátani, de a műhely­vezetők felsőbb utasításra gondoskodtak róla, hogy elmen­jen a kedvük az ottmaradástól. Minden lépésüket figyelték, spiclijeik segítségével beléjük kötöttek, munkájukat kifogá­solták és minden eszközt fel­használtak, hogy életüket a gyárban elkeserítsék. Végül a többiekkel együtt Vanzetti is elment más munkahelyet ke­resni, de már az első helyen tudatára ébredt annak, hogy milyen malomkövek közé ke­rült. Ő is, mint társai mind, feketelistán volt és nem akadt gyár, amely felvette volna. Kénytelen volt magát minden­féle alkalmi munkával eltarta­ni, végre is azzal tengette éle­tét, hogy hallal házalta végig az olasz munkástelepüléseket és az olasz háziasszonyok szí­vesen támogatták, mert tudták milyen derék, becsületes em­ber. Dacára ennek a sanyarú élet­nek, Vanzetti tovább is kitar­tott a munkásmozgalom mellett, segített röpiratokat terjeszteni és ebben segítőtársa volt Nico­lo Sacco, aki cipőgyárban dol­gozott és ott végezte az agitá- ciót. Vanzetti a kötélgyári sztrájk­ban vitt szerepe miatt állandó megfigyelés alatt állott — ez csak később tudódott ki. A ki­küzdött béremelés ugyanis a gyár tulajdonosainak néhány százezer dollárt húzott ki a zsebéből, és ezt nem tudták neki elfelejteni. Néhány év múlva megjött az alkalom, hogy bosszút álljanak rajta és a hoz­zá hasonlókon. Ez már a világ­háború után volt, a gyárak üzemeiket redukálták és mint­hogy felsőbb intésre elsősorban a leszerelt katonákat kellett foglalkoztatniuk, ez jó ürügy volt arra, hogy a gyűlölt „wops“-okat, ahogy az emigrált olaszokat nevezték, elbocsás­sák. Ez persze nem ment olyan simán. Az elbocsátottak tilta­kozó gyűléseket tartottak, amelyeken haladó szellemű „bennszülött“ munkások is fel­szólaltak és munkát követel­tek. Ez’ nem volt az iparmág­nások ínyére. Spiclijeik révén idejében megtudták a gyűlések helyét és időpontját, és ahol csak az olaszok részéről kriti­ka hangzott el, azt a hatóság az állam becsmérlésének minő­sítette és az illetőket, ha még nem voltak amerikai állampol­gárok, gyűjtőtáborokba vitette. Innét aztán hamarosan külön hajókon családostul deportál­ták, azaz hazaszállították őket Olaszországba. Sok amerikai „hazafi" szemében még ez is nagyon humánus cselekedet volt, ők szigorúbb eljárást kö­veteltek a „wops"-okkal szem­ben. / lyen légkörben történt, hogy egy gyári pénztá­rost, aki a bérfizetéshez szük­séges összegeket szállította a gyárba, 1920. április 15-én, a Bostontól délre fekvő South- Braintree városkában, kísérőjé­vel együtt revolveres banditák agyonlőtték, a pénzkazettákat elrabolták, majd egy arra ha­ladó, lassan hajtó autóra kap­tak fel és zsákmányukkal el­iramodtak. Ez a brutális bűn­tény a legnagyobb izgalmat keltette. Az elmúlt év folya­mán már több ilyen merénylet történt, anélkül, hogy a rend­őrségnek sikerült volna a tet­teseket kézrekeríteni. Az új­ságok támadták a rendőrséget, amely most is a sötétben tapo­gatózott és elkeseredésében nem tudta, hol fogja meg a dolgot. A banditák autóját sze­rették volna kikutatni, de itt is nehézségekbe ütköztek, mert a szemtanúk egymásnak ellent­mondó leírásokat adtak róla. Végre egy kis Overland autóra irányult a gyanú, melyet vala­hol a város peremén álló javí­tóműhelyben láttak. A detektí­vek utasították a javítóműhely tulajdonosát, hogyha valaki az autóért jön, tartsák szóval és értesítsék a rendőrséget. A vé­letlen úgy akarta, hogy az autó tulajdonosa egy olasz munkás volt, akit két barátja, Sacco és Vanzetti kísért.el a garázsba. És ez volt a vesztük, mert míg az olasz munkásnál minden rendben volt, addig kettejük­nél tiltakozó gyűlésekre felhí­vó röpiratokat találtak és ez elég volt arra, hogy letartóz­tassák őket. Eleinte azt hitték, hogy de­portálásra fogják őket ítélni, ami az adott körülmények kö­zött nem látszott a legrosz- szabbnak. A dolog azonban ha­marosan egészen más színeze­tet nyert. A sok szemtanú kö­zött, akiket a rablógyilkosság ügyében kihallgattak, akadtak olyanok, akik az újságokban megjelent fényképek alapján Saccot és Vanzettit vélték fel­ismerni. Ez kapóra jött a rend­őrségnek és az egész vizsgá­latnak egy csapásra más irányt adott. Megindult az amerikai igazságszolgáltatásnak az a gépezete, mely hivatva volt a két ártatlan ember sorsát meg­pecsételni. Hiába volt a sok alibitanú, az esküdtbíróság nem hitt nekik, mert többnyi­re olaszok voltak. Ha pedig „jenki“ tanú akarta az alibit bizonyítani, azt vagy megfélem­lítették. vagy pedig az ügyész rosszakaratú keresztkérdései­vel annyira megzavarta, hogy vallomása értéktelenné vált. Az esküdtek is mind „jenkik“ voltak, akik a reakciós újságok szenzációt hajhászó, gyűlölet­től izzó írásainak hatása alatt álltak, és így nem csoda, hogy a vádlottak irányában nem éreztek rokonszenvet. így tör­ténhetett, hogy a 12 esküdt, bár minden bizonyíték hiány­zott, csupán gyanúokok alapján bűnösnek mondta ki Saccot és Vanzettit az elkövetett rabló­gyilkosságban és ez a halált jelentette. Erre az ítéletre végre feléb­redt az egész világ lelkiisme­rete. A tiltakozó gyűlések egy­mást követték, tüntettek az amerikai követségek előtt a vi­lág minden országában, a táv­iratok tízezrei érkeztek az Egyesült Államok elnökéhez és Fullerhez, Massachusetts állam kormányzójához, akinek kezé­ben volt a két elítélt sorsa. De hasztalan volt minden. A tör­vényszék a védelem fellebbezé­sét elvetette, éppúgy mint a legfelső bíróság a perújításra vonatkozó kérelmet, melyet új bizonyítékokkal támasztottak alá. Már csak a Fullerhez be­nyújtott kegyelmi kérvény nyúj­tott némi reményt, de hama­rosan ez is szertefoszlott. Ful­ler tudta, mivel tartozik igazi főnökeinek, a monopolista és pénzarisztokráciának. A kér­vényt elutasította és a kivég­zést elrendelte, melyet 1927. augusztus 22-én végre is haj­tottak. Sacco és Vanzetti meg­haltak. de emlékük örökké élni fog a világ dolgozóinak szivében. Ho.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom