Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-07-22 / 30. szám
— Te tudsz? — Szlovákul... — Szlovákul, szlovákul... dörmögte. — Ügy... — Hová valósi vagy? — Csallóközi... — Na jó! Nem tudom, hol van. Tudtok-e dolgozni a földeken? — Tudunk. — Parasztok vagytok? — Azok. — Akkor jó. Ki tud kaszálni? — Mind... — mondtam és elmosolyodtam. — Mit nevetsz? — kérdezte mérgesen. — Hát, hogy ilyesmit kérdez. — Mit? — Hogy tudunk-e kaszálni. Hát ki az ördög kaszá'na helyettünk otthon. Talán a gróf Esz- terházy? Mosolygott és férfiason kezet nyújtott. — Valentyinová vagyok. Nem azért kérdeztem, hanem hogy birtok-e kaszálni? Látom, rossz bőrben vagytok. — Ha lesz koszt, fogjuk bírni. — Akkor jó. Reggel négykor itt lesznek a kaszák. Hűvösek az orosz hajnalok. Dideregve ébredtünk. Az udvaron két lány kaszákat adogatott le egy kocsiról. En is kaptam. Megkalavált, erös- nyelíí kasza volt. Amikor hüvelykujjammal megtapintottam az élét, megdobbant a szívem. Valami lázas izgalom fogott el. Csak suhanckorom- ban éreztem hasonlót, amikor először indultam el a bandával lucernát kaszálni az uradalomban. Felnéztem az égre, az is olyan sápadt, fagyos volt, mint akkor. Hirtelen elszorult a szívem. Eszembe jutott az otthon, a feleségem. „Ki tudja, mi lehet vé’e?" Próbáltam szabadulni a bennem ágaskodó kérdésektől. Nem sikerült! Egész nap nyomott az otthon fájó gondolata. A kaszák susogása, a mező harmatos illata, a kalászok bólogató feje, apró, pici virágok, mind-mind az otthont idézték. És szívemben gyűlt egyre a keserűség sorsom felett. Alig vágtunk le egy rendet, hozták a reggelit. Az emberek, akik eddig alig ejtettek szót, beszélni kezdtek. „Otthon..." Minden ezzel kezdődött, minden innen indult és ide futott visz- sza. „Otthon és haza". Röpködtek a szavak, de csak ez hallatszott, ennek a két szónak volt értelme. Otthon: a család, a ház, a szülők és gyermekek, a feleség és ismerősök. Otthon: a falu, a határ, az utak, a virágos mezők, a patak kristálytiszta vize, a tollászkodó libák és galambok, a kapuban heverő kutya. Haza: a táj, az ország, a drága nyelv, a levegő, mit magunkba szívtunk gyerekkorunktól. A haza, amely otthont ad, még akkor is haza marad, ha mostoha, ha fiai közt különbséget tesz, és egynek bőséget, örömet, másnak nyomort és szenvedést juttat. A haza több mint terített asztal, mesés ház, hol mindent meglelhet az ember. Nincs rossz és nincs jó haza. A fiaitól függ, hogy milyenné simítják az arcát! A haza a nép múltja, jelene és jövője egy pillanatban sűrűsödve és a pillanatok apró töredékének végtelen sora egymás mellé rakva, egybedagasztva az idő forró, műhelyében. A haza sejtjeink nedve, idegünk szála, életünk ize, illata. Cserélni, venni, vagy eladni sohasem lehet, míg a nép marad, él, lélegzik és szaporodik. Csak építeni, szépíteni, teremteni, vagy hazárdul eljátszani, lerombolni lehet. De rombolás után ismét jő az építés, mert ez a nép élete. A nép véres verítéke, lelke tartja össze, mert minden egyede, miközben teremt, odaláncolja magát ezernyi szállal, kötelékkel. Csak a lelketlen parazita élhet a haza éltető nedve nélkül! „Ha haza megyek..." Ha haza jutok..." Ha otthon leszünk..." valahogy másképp kell mindent tennünk. Másképp, hogy soha semmi se szakíthasson el többé otthonunktól. „Másképp!" Ez volt minden szó vége, summája, minden gondolat végső értelme hosszú hónapokon, éveken át, amíg el nem jött a cselekvés ideje. Tisztességesen dolgoztunk és az emberek lassan megszerettek. Először a gyerekek pártoltak hozzánk, barátkoztak meg velünk. Aztán az öregek szóltak, beszéltek hozzánk. Értesültünk a politika, a háború állásáról, kezdtük érteni a szovjet rend értelmét. Sokat vitatkoztunk. Már tudtuk, hogy a bécsi döntés érvénytelen, hogy ismét a köztársasághoz tartozunk, és hogy ennek a köztársaságnak nem szabad töbé olyannak lenni, mint 1938 előtt volt. Nem lehet többé az urak köztársasága. Ugyanúkkor nyugtalanító hírek kezdtek keringeni. Egyesek szerint a köztársaság széthullásának az oka az ott élő németek és magyarok voltak. Tehát nem az urak, akik építhettek a rendezetlen viszonyokra, az elégedetlen nemzetiségekre. De ha az új köztársaság a proletáriá- tus hazája lesz, miért kell kitelepíteni a nemzetiségeket? Hiszen a Szovjetunió már megtalálta a bajra az orvosságot! Jobb lenne a nemzetiségek békéén, egyetértésén munkálkodni. És a kommunistáknak ezt az utat kell választani! 1943 őszén újabb fogolycsapat érkezett a kolhozba. Soványak, rongyosak voltak. Szégyenlősen, riadtan takargatták rongyaikat, védték apró holmijukat, ők is magyarok voltak. Szóba eredtünk, ismerősöket kerestünk közöttünk. — Engem is megszólított az egyik, egy nagycsontú legény. — Maga hová valósi bajtárs? — Felvidéki. — En is ... — Honnan? — kezdtem most már én is érdeklődni és jobban szemügyre vettem alakját. Fején zsíros honvédsapka lepult, szemei lázasan csillogtak. Zubbonyának ujja csak a könyökéig ért és állandóan húzogatta zavarában, mintha meg akarná nyújtani. — Elcseréltem egy doboz cigarettáért — men- tegetődzött és topogott szétmáló bakancsában. — Melyik faluból vagy? — Nagykeserüröl. — Nagykeserűről ? Es kinek a fia vagy ? — Szalai, Szalai Jánosé. — Szalai Jánosé? ... ámultam el és jobban szemügyre vettem. — Miért? Ismeri? — Hát te nem ismersz? Pista? A legény döbbenten rámmeredt, nagy ádámcsutkája gyorsan kezdett le s föl ugrálni. Hosz- szan mérecsgélt, aztán lemondóan megrázta a fejét. A torkom összeszorult. Hát így nézünk ki! Odajutottunk, hogy saját szomszédunk fia sem ismer meg bennünket. A szomszédotok ... Szabó János vagyok — hebegtem, és egymásra borultunk mind a ketten. Megszoktuk már, hogy ne szégyeljük a könnyet, ne rejtsük el bánatunkat. Hiszen egysorsú, egyforma emberek voltunk mindnyájan és rászorul tunk egymás vigaszára, támogatására. — Azt mondták, hogy meghalt — nyögte és reszketett mint a rabulejtett madár az ember markában. — Hogy agyonlőttek a németek. — Ki mondta? — Nem tudom. Csak így beszélték... De ci felesége nem tudja. — El?... — Élt még akkor, hála Istennek. — Mikor jöttél el? — Egy éve. — Egy éve? Istenem... Egészséges volt? A legény rámnézett döbbenten, aztán zavartan nyögte: — Jól van ... — Jól? ... kérdeztem hihetetlenül, mert éreztem, hogy valamit titkol előttem. — Igen. — És egészséges? Komor arccal elfordult tőlem. Szemem előtt vörös fények cikkáztak, forgott velem minden, meg kellett kapaszkodnom, hogy végig ne zuhanjak a földön. • — Mi van vele? — Beteg... nyögte a legény alig hallhatóan és vigasztalni kezdett: — Beteg, de meggyógyul... Már talán egészséges is... Tudja a katonák... — hirtelen elhallgatott. A katonák? — emeltem fel a fejem. — Hát mi történt ? Mondd már az isten szerelmére, mi történt? A legény leereszkedett egy köre és beszélni kezdett: — Amikor magát elfogták és a felesége megtudta, futott fűhöz-fához, hogy megmentse. De nem segített semmi. Csak annyit tudott meg. hogy valahová internálták. Folyton leste a pós- tát, hogu mikor jön hír, de maga nem irt. Ha jól emlékszem, nyáron az öreg Cereb'yéssel aratott, napszámba járt, piacra hordta a gazdák csirkéit, libáit. Egyre nehezebb lett az élet. Bevezették a jegyrendszert és a kötelező beszolgáltatást. Sokszor bombáztak, a faluban katonákat szállásoltak el. Azok loptak, garázdálkodtak, mert csak az öregek és a gyerekek maradtak otthon. Mind berukkolt, akinek nem volt pénze, vagy nem állt be a nyilas pártba. — Mondom, sokszor voltak katonák a faluban. 1942 telén, ha jól emlékszem, decemberben, mert még otthon voltam, a feleségedhez is vittek két katonát szállásra. Tudod, az öreg Szegi fia vitte oda őket. (Folytatjuk) Dramaturgiai tanfolyam Bratislavában A CSEH NEMZETI TÖRTÉNELEM megismeréséhez nem is választhatna kitűnőbb kalauzt a magyar olvasó, mint a „cseh nemzet krónikását". Régi dicsőség és régi bánat szól az író műveiből az utókorhoz. Látjuk a cseh népet mint a kultúra és a haladás zászlóvivőjét, látjuk azokat a történelmi alakokat, akik dicsőséget szereztek a világ előtt, de kitárulnak előttünk a nemzeti történelem sötét lapjai is, a dolgozó nép mérhetetlen szenvedését tanúsító lapok. Az író elsősorban a történelmi regényben alkotott maradandót, egyetemi hallgató korában ismerkedik meg Mikulás Ales festőművésszel és a két jóbarát megfogadja, hogy sorozatos művekben bemutatják a cseh nemzeti múlt nagy korszakait. Elhatározásukat mindketten megtartották. Az írót a történelemhez mélységes realista szemlélete vezette, regényei megírása előtt gondos helyszíni tanulmányokat végzett. Könyveiben hitelesen visszatükröződik Csehország művelődéstörténete. Hősei többnyire történeti személyek, de mozognak köztük képzeletbeli alakok is. Mindent közvetlenül mesél el, szemkáp- ráztatóan vonultat fel egész hadseregeket. Regényeinek cselekvő ereje a nép, az gondolkodik, harcol, büntet s magasra emeli, amit igaznak és jónak ismer meg. Csodálatos biztonsággal mozog a történelemben és bátran szembeszáll azokkal a burzsoá történészekkel, akik a cseh nép múltjában nem látták meg az igazi hősiesség jeleit, akik annak a hazug nézetnek az elterjesztésén fáradoztak. hogy a cseh „kis nemzet", melynek sohasem volt és nem is lehet szava a nagyobb nemzetek mellett. AZ IRÖ A HUSZITA KORRAL FOGLALKOZÓ regényeivel meggyőzően a mellett a történelmi igazság mellett érvel, hogy a cseh nép a huszita mozgalom időszakában az európai haladás legjobb zászlóvivője volt. A huszita forradalom megelőzte a német parasztháborúkat és egész Európában harcra mozgósította a jobbágyokat. írói becs- 'Váqya az volt, hogy ezt a mozgalmat tudatosítsa népével. A huszita mozgalom keletkezésével a ,,Mezi proudy" (Áramlatok közt) című regényében foglalkozik. A társadalmi, egyházi és nemzeti áramlatokról ír, az egyházi és világi urak vias- kodásáról, a kispolaárok és kis- nemesek összetűzéséről és a cseh parasztok küzdelmeiről. Két ember körül alakul ki a cselekmény, Húsz és. 2i?,ká körül. A „Proti vSem" (Mindenki ellen) című regénye már a huszita felkelés diadalának krónikája. Ebben a regényben sűrűn találkozunk maayar alakokkal is, többnyire katonákkal vagy a császár kíséretének maovar főúri tagjaival. Nem kétséges, hogy az író annak a nacionalizmusnak a hatása alá került, amellyel akkoriban a cseh értelmiség az uralkodó magyar hatalmi osztályt támadta és egy kalap alá vonta velük az egész magyarságot. A magyarok ábrázolása a regény oldalain pontosan ennek a visszahatása. A „Bratrství" (Testvériség) című regényének ugyanaz a tartalma, mint Jósika Miklós a „Csehek Magyarországban" című történelmi regényének Csakhogy az író nem Hunyadi Mátyás, hanem Jiskra és zsoldosai szemszögéből nézi ezt a sokrétű cseh vendégszereplést. A Testvériség alakjai közül kiemelkedik Mária, a zsebrák vezér magyar kedvese, az író legsikerültebb női alakja. A HUSZITIZMUS VÁLTOZÁSAIRÓL ÉS SZÉTHULLÁSÁRÓL a „Konec a pofátek" című regény szól. amely szembeállítja a huszitizmust a cseh testvér egyház keletkezésével, amely további kétszáz éven át őrzi Húsz János erkölcsi hősiességének hagyományait. A huszitizmus utáni cseh történelem legfontosabb szakasza az ellenreformáció. Az író leírta a fehérhegyi csata utáni évtizedek történetét is, hogyan szakadt népére az a nemzeti szerencsétlenség, amely véget- vetett a csehek politikai függetlenségének és három századra Habsburg-gyarmattá láncolta a cseh királyságot, párhuzamosan Magyarország hasonló sorsával. Ezt a korszakot á „Skály" (Sziklák) című regényében ábrázolja a legjobban. Ebben a regényben csak a nemességről van szó. míg a „Psohlav- ci" (Kutyafejűek) című regényében a népnek a népről ír. A cseh ellenreformáció korszakából vette a „Temno" (Sötétség) című regény anyagát is. A regény cselekménye a XVIII. század elején játszódik le, mindössze három év története az egész, de benne van a cseh protestánsok elnyomatásának szörnyű utolsó fejezete. A huszitizmus után a cseh polgáriasodás korával foglalkozik a legrészletesebben, az ötkötetes „F. L. Vék" című sorozatában és az „U nás" című sorozatában. Az író krónikája bizonyság rá, hogy a csehek nemzeti újjáéledése széles népi rétegekben játszódott le. Ugyanerről a korról szól a „Filozofská historie" című kedves ifjúsági regénye is. LEGNÉPSZERŰBB MÜVÉT A „RÉGI CSEH MONDÄK“-AT, szerzője az ifjúságnak írta, de a felnőttek éppen úgy megszerették, mint a fiatalok. A mondák tükrében mutatja meg a középkori ember hagyományait és gondolkodásmódját: A mondák között van a .Tánosík monda is, amely Szlovákia területére vezet bennünket. A magyar parasztlázadások is azok ellen szóltak, akik ellen JánoSík küzdött. A cseh mondák között több helyen találkozunk magyar történelmi vonatkozásokkal. 2izka szlovákiai hadjáratairól is beszámol az író. A szlovákiai városok polgárai remegve várták a husziták jövetelét, de az egyszerű elnyomott nép a huszitákban megmentőjét üdvözölte. Zsigmond király nagy zsoldos haddal indult a huszita mozgalom leverésére, de kudarcot szenvedett. A magyar nép nem fogott fegyvert a husziták ellen. Az elnyomott nép maga is huszitává lett. A huszita tanok terjedése hozzájárult az 1437-es évi nagy erdélyi parasztfelkelés kirobbanásához is. Tisztán magyar tárgyú az író „Husari" (Huszárok) című novellája melyben a dél-csehországi Klatovyban állomásozó magyar huszárok történetét mondja el akik faképnél hagyták a császár szolgálatát és vágtatnak haza Kossuth zászlaja alá. A cseh birtokos haragszik a magyarokra, de amikor meglátja ezeket a kemény legényeket, akik száz veszély közepette, mindent egy lapra téve, elszántan nyargalnak haza, hogy megvédjék otthonukat, megil- letődik a hazaszeretet és a forradalom ilyen elemi erejétől és a magyar fiúk cinkosa lesz. AZ iRö'TÖRTÉNELMI REGÉNYEI nemcsak szórakoztatnak, hanem egyszersmind tanítanak is. Nem csoda, hogy olyan nagy népszerűségnek örvendenek, különösen a fiatalok körében. Az író szülővárosában minden nyáron, Hronovban, nagy ünnepségeket rendeznek. Színmüveinek előadásával, regényeinek ismertetésével emlékeznek a nagy íróra. Minden ami életének, munkásságának és hatásának szempontjából fontos, most a szülővárosában található. A versenykérdés: Ki ez a nagy cseh író? Ifjak és idősek, tanítók, szövetkezeti dolgozók, üzemek és Csemadok helyi csoportok küldöttei, összesen mintegy huszonhat férfi és nő gyűlt össze a HorsVy parkban lévő főiskolai internátusbán, hogy részt ve-» gyen a Hanus György vezetésével megtartott egyhetes dramaturg ai tanfolyamon. Kassaiak, rimaszombatok, gömörhor- kaiak, és csak az isten tudja hová valósiak még, ültek be az iskola padjaiba, hogy hét napon keresztül napi nyolc órán át hallgassák végig azt a szakmai oktatást, amelynek elsajátításával tovább fejleszthetik falujuk, üzemük, kulturális tevékenységük művészi színvonalát. Pedig a tanfolyam végén még külön vizsgázniok is kellett s a tanfolyam alatt is formális „iskolai fegyelem" alatt kellett éln'ök. A tanfolyam eredményességét és hasznosságát főképpen a jó szervezés és az oktatás szín- vonalassága biztosította. Különösen a napi előadások kezdete előtt megtartott úgynevezett „kultúrpolitikai félórák" bizonyultak igen hasznosoknak. Egy- egy hallgató az otthon rendezett színdarabja rendezői munkájáról számolt be, s a beszámoló után a jelenlévők építő jellegű vitában mutattak rá a rendezés esetleges fogyatékosságaira vagy hibáira. Igen sokat tanultak a tanfolyam résztvevői azáltal is, hogy a Bratfslavában töltött két nap alatt megtekintettek egy operaelőadást, egy színműelőadást és egy operettet, megnézték a Toscát és a Treszka című szovjet filmvígjátékot. Ezenkívül áttanulmányozták még a bratis- lavai színházak technikai berendezését is. Maga az elméleti oktatás a drámai alkotás történetén a színművek fajainak ismertetésén és a színdarabok felépítésének technikáján kívül ha nagy vonalakban is, de mindazokat az ismereteket felölelte, amit egy dramaturgnak tudnia kell. Magát a tanfolyam anyagát Hanus Gyula, Műnk István, Kisbán Lajos és Siposs Jenő adta elő, s az 6 szakmai tudásuknak és népies előadásmódjuknak köszönhető, hogy a huszonhat főnyi hallgatóság nemcsak jó bizonyítvánnyal, de a „színházi tudományok" tényleges elsajátításával térhetett vissza falujába, üzemébe, és egyéb munkahelyére. Hogy a Szlovák Népművészeti Ház e harmadik bratislavai tanfolyama ilyen jól sikerült, külön köszönet jár ezért a Csemadok központi titkárságának és a komáromi Magyar Területi Színháznak. önzetlenül segítettek a szervezés nehéz munkájában. N. J.