Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-07-22 / 30. szám

Elli Lambertti, fiatal olasz filmszínésznő Ki az erősebb? Az ifjú turisták II. szlovákiai találkozója Július 10-től 13-ig vig han­gulat uralkodott a Lípt. Miku­lástól nem messze fekvő De- manovai völgyben. Fiatal, csil­logó szemű pionírok százai jöt­tek ide, hogy részt vegyenek az ifjú turisták második szlo­vákiai találkozóján. Szlovákia minden kerületéből az egyes pionirszervezetek turistakörei­nek tagjai már július első nap­jaiban útnak indultak, hogy idejében a találkozó színhe­lyére érkezzenek. Mert a tu­risták javarésze nem vonaton, hanem gyalog vagy kerékpár­ral érkezett huszonkét pionír­turista. Viszonylag nagy távol­ságot hagytak maguk mögött, de fáradságot nem ismerve el­érték a Demänovai völgyet, ahol már a szlovákiai pajtások várták őket. A találkozón részt vettek a rozsnyói magyar tan­nyelvű tizenegyéves iskola tu­ristakörének tagjai is. ők még a találkozó után tovább fognak ismerkedni az Alacsony Tátra festői szépségű vidékével. A találkozón több, mint ezer­ötszáz ifjú turista vett részt. A megnyitás időpontja, július tizediké, szép, verőfényes nap­ra esett. Milan Rázus elvtárs, a CSiSZ SZLKB elnöke nyitot­ta meg a találkozót. Az első nap jelen volt még a SZLKP KB-nak tagja, Matej Droppa elvtárs is és még több közéleti személyiség. Többszáz pionír ajkáról felcsendült a Barátság dala, a főárbócon pedig felkú­szott az állami zászló, ami azt jelentette, hogy megkezdő­dött az ifjú turisták második szlovákiai telálkozója. A sátor­tábor, nyugodtan mondhatnánk sátorváros, középpontjában egy szépen gondozott sírdomb emelkedik: az Ismeretlen Ka­tona sírdombja. Ugyanis ebben a völgyben a Szlovák Nemzeti Felkelés alatt nagy harcok dúl­tak a szlovák nép szabadságá­ért. Szlovák, szovjet, francia és más nemzetiségű partizánok százai ontották itt vérükét az emberiség legszentebb kincsé­ért, a szabadságért. Itt, e vér- áztatta földön emlékeznek meg az ifjú szlovák, cseh, magyar és ukrán turisták az elesett hősökről. Ezerötszáz pirosnyak- kendős pionír jelenlétében egy pionircsoport megkoszorúzta a sírdombot. Este, tábortüzek mellett, a Szlovák Nemzeti Felkelésben részt vett partizánok beszéltek a tizennégy évvel ezelőtt le­játszódott eseményekről. A legnagyobb tábortüzet az eper­jesi kerület pionírjai együtt a gottwaldovi kerület pionírjai­val egy sebes folyású hegyi patak mellett rakták. A szlo­vák, cseh és ukrán pionírok lé­legzetvisszafojtva hallgatták a felkelésben részt vett elvtársak visszaemlékezéseit. A legjobban két gyermek-partizán történe­te kötötte, le figyelmüket. A gyerekek a felkelés alatt a fa­siszta járőrök figyelmét ki­játszva, sebesült partizánokat szánok segítségével mentették meg. Július 11-én a tábor leged­zettebb turistái felhágták a Dumbier hegy legmagasabb csúcsára, ahol kitűzték a vörös zászlót. Más pionírcsoport pe­dig a Ján Sverma-emlékmű alapkövét koszorúzta meg. Szombaton, július 12-én egész nap turista- és sportversenyek folytak. A versenyszámok ma­gukba foglalták a turisztika legelemibb követelményeit, kezdve a tűzrakástól, a sátor- cserétől a hegymászásig. Este, a napi sportteljesítmények után a találkozó részvevőit a Slo- vensky raj-bam levő Nemzet­közi Pionírtábor osztrák és norvég küldöttsége látogatta meg. Fő az ebéd. Maros Slavkovsky, a partizánskei turisták főszaká­csa nagy szakértelemmel keveri a gulyást. Felléptek az osztrák és norvég vendégek is. Szünetlen - mint­egy meglepetésre - a keleti égboltban megjelent a szput- ny:k. így egyszerre ezerötszáz pionír láthatta két és fél per­cig a mesterséges bolygót. Utolsó _ számként elkápráztató tűzijátékban gyönyörködhettek a fiatal turisták. .Vasárnap a turista- és sport­versenyek győzteseit a felsora­kozott tábor előtt dicsérő ok­levéllel tüntették ki. Délután az egész tábor részt vett Lipt. Mikuláson az első járási pio­nírtalálkozón. Az ifjú turisták második szlo­vákiai találkozójának nagy a jelentősége pionírmozgalmunk életében. Elmondhatjuk, hogy e találkozó még jobban elmé­lyítette pionírjaink hazaszere­tetét, még jobban elmélyült a barátság a szlovák, cseh, ma­gyar és ukrán gyermekek kö­zött és nem utolsó sorban pio­nírjainknak jó alkalom volt ez tudásuk és turista-felkészült­ségük gyarapításához. Somogyi Mátyás GYULÁNAK Kedves fiatal barátom! Ta’án már nem is emlékszik rám és lehet, hogy a meg­szólítást is furcsának véli, de hlgyjé el, nem tehetek másképp. De hogy sokáig ne várassam, tárgyra is térek. Ügy kez­dem, mint akkor az a fiatal kocsmárosné. Ön jól kereső fiatalember, havonta 1.600 koronán felül keres és ahogy én tudom a fizetés, nem tünteti fel a mellékes, úgymond „fuser" keresetet. Pedig az is kitesz valamit. Hogy azon­ban igazán őszinte legyek, be kel! vallanom még valamit. Sajnos, nem mindjárt hit térd kedves Gyula, az Ön igazán szép fizetésében. Munka után volt már, amikor utoljára beszélgettünk, és bizony az Ön külseje, ruházata sokkal kisebb keresetről tanúskodott. De nem is ez a lényeg. Sok­kal fontosabb az a bizonyos 100 korona, amiről akkor az egész kocsma beszélt. Igen, kedves Gyula! Az Ön külseje, gondatlan öltözködése ez esetben csak másodrendű kérdés, de mégsem választhatjuk el egészen attól a bizonyos 100 koronától. Kedves fiatalember! Elgondolkozott-e Ön már csak egy­szer ts azon a 100 koronán, amit havonként özvegy édes­anyjának ad? Ön ezt a nevetséges kis összeget is csak lakbérként emlegette, és barátai kérdéseire is csak lógó fejjel válaszolt. Elhiheti, hogy édesanyjának nemcsak az a kis összeg fáj, Mert ha úgy gondolja, akkor nagyon téved. Volt idő, amikor még ez a 100 korona is hiányzott édesanyja zse­béből, és nem is kérhette Öntől. A nélkül a 100 korona nélkül is felnevelte gyermekét, iskolába járatta, szakmát adott a kezébe, és amikor özvegyi sorsra jutott, akkor sem feledkezett meg fiáról és azt hiszem, hogy most sem. Higyje el, hogy az anyai szív nagyon nagy. Ön már kato­naviselt ember, egy éve csak, hogy leszerelt és még nagyon is emlékszik a csomagokra, melyeket két éven át kapott édesanyjától, hisz Ön említette meg ezt is. Én most nem arról akarok beszélni, hogy mennyibe kerül a gyerekneve­lés, hogy mikor, mennyi pénzre van szükség. Ezzel kap­csolatban csak azt mondhatom, hogy az Ön huszonhárom évéért úgyse tudna megfizetni, mégha akarna sem. Még sehol se hallottam, hogy egy anya pénzért nevelte volna fel fiát. Nem, Gyula, az anyai szív nagyságát nem lehet pénzzel mérni. Ebben az esetben is sokkal többről van szó. Ön az édesanyját lakástulajdonosnak nézi. Lakbért fizet csak édesanyjának, amit azzal indokol, hogy máshol étke­zik, és csak aludni jár haza. Pedig higyje el, hogy ugyan­olyan szívesen megfőzne Önnek, mint ahogy az ing gomb­jait felvarrja vagy munkaruháját megfoltozza, csakhogy az ebédfőzéshez pénz kell, a foltozás, varrás pedig csak munkát követel. És higyje el, hogy az Ön keresete vagy legalább is annak egy része sokkal biztosabb helyen lenne édesanyjánál, ami talán az Ön külsején is változtatna va­lamit. Ne higyje azonban, hogy ezzel különösképpen segí­tene édesanyjának. Nem, csak megvigasztalná, örülne fiának, büszke lenne takaros, nagy gyermekére. Nem kel­lene a szomszédok szúrós megjegyzései elöl a magányt keresnie. De Ön az édesanyjában csak egy lakástulajdonost lát. Ahelyett, hogy reszketőkezü özvegy édesanyjával időnként elbeszélgetne, szórakozni vinné, mint ahogy azt a szomszédok teszik, csak aludni jár haza, havonta 100 koronával kifizeti, mint egykor a cselédlányokat szokták és ezzel kész a gyermeki kötelesség. Nem, kedves fiatalember. Ezt így helytelenül csinálja. Vannak törvények, melyek nincsenek papírra fektetve és melyeknek betartása paragrafusok nélkül is kötelez és nem akarom hinni, hogy Ön erről ne tudna. Csak kicsit gondol­kodnia kell, mert az úgynevezett „koszt“ vagy „lakbér“ egy édesanyával szemben nagyon furcsán hangzik, no meg aztán az idő is múlik, és ki tudja hogyan lesz később ... SÁRKÁNY ÁRPÁD Fiatalok a kapitalista országokban Csernyiszevszkij Nyikoiaj Gavrilovics Az orosz forradalmi demok­rácia legnagyobb képviselője 1828. július 24-én született. Materialista filozófus, több esz­tétikai munka írója, történész, kritikus forradalmár, ki eszméi miatt kénytelen volt életének nagy részét kényszermunka­helyeken tölteni. Csernyisevszkij gondolatai ma is időszerűek: például „Az élet elsőrendű, míg a művészet csak másodrendű“. A művészet csak valóval foglalkozzék, feladata az legyen, feltárni és megis­merni a való élet érdekeit. Min­den fogalom, akár eszményi, akár reális, valamint egyéni te­hetség, kell, hogy a nép és a haza érdekeit szolgálja. Kriti­kai ténykedése alapját nemcsak saját munkásságának, hanem a XIX. század második felében az összes nagy őrosz realista mű­vésznek is, és még ma is for­rás, melyből meríteni lehet. • Az 1956-os év statisztikája alapján betekintést nyerünk a kapitalista országok belső viszo­nyaiba. Olaszországban például 614 ezer fiatalkorú nem tud el­helyezkedni. Amerikában a 14— 17 évesek 13.8 százaléka mun­kanélküli. ® Ausztriában több mint 200 ezer munkanélküli él, ezek kö­zül 50 ezer még nem töltötte be a huszonötödik életévét. • Japánban a fiatalok hóna­pokig tartó harcokat folytattak az egyes nagy üzemek leállítása ellen. 9 Gabonban (Afrika) egy el- árusítőnő négyszer kevesebb fi­zetést kap, mint európai kar­társnői. • Iránban, a híres szőnyegek szövésénél már ötéves gyerme­keket is foglalkoztatnak és na­ponta 16 órát dolgoztatják őket. © Franciaországban a Sincä nevű üzemben géphez kötik a munkások kezét, nehogy le­lassítsák a munkamenetet. ® Argentínában a 16-18 éve* napszámosok 30 százalékkal ki­sebb bért kapnak, mint a fel­nőttek, a nők pedig 12 száza­lékkal kisebbet mint a férfiak. © Francia Nyugat-Afrikában a lakosság 95-99 százaléka Írástudatlan. A dél-amerikai 40 millió gyermek több mint fele nem jár iskolába és nincs rá módja, hogy elsajátítsa az isko­laf müvaltsán alaniaft. Afrikai nyílméreg Afrikában, Kenja partjain élő Girian benszülött törzs birtoká­ban van a szárazföld legször­nyűbb mérge. A törzs emberei nemcsak, hogy főzik a hatásos mérget, hanem a szomszéd tör­zseknek is eladják. A mérget főként az elefántok elleni vadá­szatnál használják. Annyira el­terjedt, hogy egy más törzsből származó elfogott vadász beval­lotta, hogy a kis törzs emberei 1955-ben kb. 80 elefántot ejtet­tek el. A mérget az „acocanthera“ nevű fából nyerik igen különös körülmények között. A 150 — 200 fából álló erdőben a benszülöt- tek azt veszik észre, hogy az egyik fa alatt — mely a többi fától semmiben sem különbözik — döglött madarak, rovarok, legyek hevernek. Az ilyen fát a benszülöttek kivágják, gyöke­rét és kérgét megfőzik, bizo­nyos folyadékot öntenek hozzá, ami által a gyantaszerü pép nem keményedik meg, hanem nyúló», tapadós lesz. A méregnek szörnyű a hatása, mert az az elefánt, melynek testébe a méregbe mártott nyíl­hegy befúródik, azonnal elpusz­tul. A becsapás helyén a hús megfeketedik, az állat mája azonnal porhanyóssá válik, a vér színe, mivel a benne lévő he­moglobin azonnal hatását veszti, fekete színű folyadékká válik. A lép egy alaktalan zsáknak néz ki, mely tele van fekete folya­dékkal. — Az Így elejtett állat húsának megperzselt vagy meg­változott részét kivágják, de a többit elfogyasztják. A méreg egyedüli ellensége a tűző napsugár, éppen ezért a benszülöttek bőrrel bevont edényben tartják. Mivel az állatokat a védett területeken sem kímélik, így a hatóságok az ilyen méreg tu­lajdonosát szigorúan büntetik. A rozsnyói magyar tannyelvű 11-éves középiskola turistái is saját főztjüket eszik. Szőllős Gyuri irányítja az ebéd készítését. Egy kisebb északi ország vá­rosában történt, hogy a kórház elmeosztályának egyik ápoltja, eredeti foglalkozására nézve ci­pész, megúnva az örökös egy­hangúságot, egy óvatlan pilla­natban kiosont cellájából, hogy kicsit „körülnézzen“ a többi osztályon is. Este volt, kórházi egyenruhá­jában amúgy sem keltett feltű­nést s így zavartalanul folytat­hatta ártatlan körsétáját a fo­lyosók útvesztőjében. Nemsoká­ra azonban belefáradt a szo­katlan csatangolásba és nyuga­lomra áhítozott. A közeli halot­tas kamrában nagyszerű fek­hely kínálkozott számára: a ra­vatal ! Az, hogy a különös „ágyon“ már ott feküdt egy rövid idő előtt elhúnyt pocakos hentes, nem gátolta a fáradt susztert terve kivitelében. Atnyalábolta a holttestet s mivel egyéb he­lyet nem talált számára, álló helyzetben a halottkellékes- szekrénybe gyömöszölte. És mint aki jól végezte dolgát, ké­nyelmesen végigdőlt a ravata­lon s csakhamar mély álomba merült. Reggel benyitott a halottas kamrába a hullamosó, akit a halott hentes temetés előtti MELYIK A HALOTT? felöltöztetésével bíztak meg. Ezen célból ki kellett nyitnia a kellékes szekrényt, amelyből azonban egy hulla meredt rá üveges szemekkel. A nem min­dennapi látvány még a hulla­mosónak is sok volt, kezdte magát kényelmetlenül érezni. Mikor azonban az ajtónyitás következtében rázuhant a me­rev holttest, emberünk eszmé­letét vesztve összeesett. A kettős zuhanás zajára vi­szont felébredt a „felravatalo­zott" suszter. Rémülten tapasz­talta, hogy a tegnap halottnak vélt hentes kibújt a szekrény­ből. sőt egy további „hullával“ meg is szaporodott! Leugrott a ravatalról és eszeveszett fu­tásnak eredt. Egy óra múlva megérkezett a halottas kocsi a temetkezési vállalat két emberével, hogy el­vigyék a hentest. A jó idegzetű férfiak nem tulajdonítottak kü­lönösebb jelentőséget annak, hogy a holttestet nem a rava­talon, hanem a földön találták (a halott hentest közben elta­karta a nyitott szekrényből ki­lógó függöny), megfogták a mozdulatlan hullamosót és ék­telen káromkodás közepette be­nyomkodták a „rövidre sza­bott“, vagyis az alacsonyabb termetű hentesnek szánt kopor­sóba. Hogy ki ne essen, rá is zárták a koporsó födelét és megindultak vele a halottas ko­csi felé. De alig értek ki terhükkel az udvarra, magához tért a tetsz­halott, immár fuldokolni kezdő hullamosó A halotthordozők most felfüleltek: először csak félénk kopogtatást, aztán már dörömbölést véltek hallani a koporsóból. Mi lehet ez? Mintha a túlvilágról szólna hozzájuk a síri hang, mely most már ábé­cérendben a szenteket kezdte gyalázni. Ez mégis sok volt! Le­ejtették a koporsót s ott hagy­va csapot-papot, kereket oldot­tak. A megrepedt koporsó deszkái közül nagy kínosan kiásta ma­gát a hullamosó. De mivel pont akkor megeredt a záporeső, ha­marjában beugrott a halottas kamrába. Itt a sötétségben vé­letlenül hozzáért a függöny mögött heverő halott hentes jéghideg kezéhez s nem csoda, hogy ennyi viszontagság után újból ájultan rogyott össze. Ezalatt a derék lovacskák, elunva a szokatlan várakozást, szép lassan elindultak a halot­tas kocsival mindennapi útjuk­ra, a temetőbe. A kocsis és ha­lott nélkül megérkező lovak láttára a temetőőr rosszat sejt­ve felkapott a bakra és lóhalá­lában hajtott visssza a kórház­ba. Az udvaron az intézet egyik tisztviselője azon fáradozott, hogy kivizsgálja a „megmagya­rázhatatlan“ esetet. Társul sze­gődött hozzá az éppen megér­kező temetőór. Már a pozdor- jává »tört koporsó láttára is megroggyant a térdük, de mi­kor a halottas kamrába érve egy halott helyett két élettelen testet találtak (a halott hen­test és a tetszhalott hullamo­sót), ők is a többiek sorsára ju­tottak: először futásnak ered­tek, aztán összeestek. Felesleges megemlíteni, hogy a kiszálló rendőri bizottságnak, orvosoknak és szakértőknek alaposan belefájdult a fejük, amíg a megszököttek. össze­esettek, tetszhalottak és bolon­dok tömkelegéből meg tudták állapítani, hogy melyik az — igazi halott. K. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom