Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-11-18 / 47. szám
V Hunyorog az őszi nap. A fák lombját megtépázta már az idő, az utakat nyúlós sár borítja, a járdák nedvesek. Zajos gyerekhad megy az állomás felé. Nekik is befejeződött már a nap. Pelsőc házai takarosán egymás mellé sorakozva lapulnak, meghúzódnak a hirtelen felmagasodó csupasz hegyek között. Falu? Város? Ez is, az is. Valamikor megyeszékhely, nemesi fészek volt. Aztán az idők során elfalusiasodott, vagy megtartotta régi falusi jellegét. Nem vette be a gyomra a megyei hivatalokat, a kocsikázó nemeseket, a botos hajdúkat. Magába zárkózott, és úgy is maradt, töpörödötten, fázósan. Mondják, hogy a felszabadulás után katonaságot, kaszárnyát akartak ide tenni. Nem lett belőle semmi. A pelsőci atyafiak nem egyeztek bele és maradt minden a régiben. A keskehy udvarokat magas, faragott kapu zárja el az idegen szeme elől, a járdára meredő ablakokra sűrű függöny borul. Idegenek, akik az idők során telepedtek itt meg, kiszorultak az állomás környéki telepre, a cigányok pedig a Sajón túlra. A falu nem közösködött velük, hosszú évtizedekig nem fogadta be zárt közösségébe. Ruszó István prímás, itt élte le egész életét. Esténként fogta kopott hegedűjét, magasra gyűrte a gallérját és beballagott a faluba. Tanyája, a Rongyos Csárda Itt sír, zokog, és kacag a hegedűje hosszú évtizedektől. Nem a maga, hanem a mulató falu szivéhez igazodott a vonó. És az idő nagy mester! Ruszó István esténként egy lett a faluval, lelke vele örült, vagy kesergett, szive együtt lüktetett a mulató legény szívével, húrt pengető újját a pelsőci emberek mozgatták. Aztán, ha a szív elsírta a magáét és a lélek megröpülte a pályáját, ő fogta a hegedűjét és visszaballagott a purdéba, zsebében néhány garassal. Ha jött a farsang, vagy jöttek a lakodalmak, elnyűtt cipőben nekivágott bandájával Gömör sáros országának. Ez volt Ruszó István élete. Soha, sehol se várták fényes vendéglők, cukros kávéházak, sokpénzű urak, csak melegszívű emberek, akiknek lelke rezdült, tárult, ha a hegedű sírni kezdett Ruszó Pista kezében. Meggyálázták, megalázták néha? Igen. A hivatalok is, meg az emberek is. De ez a másik nem fájt. Ruszó Pista értette az embert, a szenvedőt, a ver- gödőt. Tudta, ha lelke tárul a hegedű, a bor mellett, lázadnia kell a világ sora ellen, minden ellen. Hegedű szólt, „néma forradalom" folyt, mert a megkötözött lélek ilyenkor szárnyait próbálgatta, repülni készült. így volt az Gömörben, és máshol is, azelőtt. És a prímás megértette, ha a nótát, a betyárnótát térdenállva kellett muzsikálnia. A szegény emberek muzsikusa volt és nem lett gazdag. Csak mosolyog, ha kérdem, hogy hogyan osztozkodott a bandával a kereseten. — Egyformán ... mindenkinek. — Egyformán mindenkinek? Ruszó István menye már nem fél a jövőtől — kérdem és mesélem neki, az egyszeri prímás históriáját, akit megszállott vala a pénz ördöge. Ez a prímás nagy vendéglőben zenélt, húzta a mulató urak nótáját és minden húzás után tányérozott. Jött a pénz! De a banda tagjai keve- selték. Megtudták, hogy a szomszéd helyiségben az ő prímásuk mindig belenyúl a tányérba és néhány bankót a zsebébe csúsztat osztozkodás előtt. Szemébe mondták, de nem segített. Végül a banda döntött. Mindig, amikor a prímás tányérozni indult, a szabadon maradt kezébe egy élő legyet tettek és azt a tányérozás után az egész banda szeme előtt kellett levegőbe bocsájtania. Ha a légy repült, a banda tagjai tudták, hogy a prímás becsületes maradt, mert a legyet fogó kezével nem nyúlhatott a tányérba, nem dézsmálhatta meg a bevételt. De a prímás se volt mai gyerek. Történt ugyanis, hogy amikor a mellékteremben befejezte a tányérozást, a falat bámulva továbbra is ott lődör- gött. Az egyik vendég megkérdezte: — Hát te meg mit keresel, Sándor? — Legyet, nagyságos uram! — Hát így volt ez. Amikor a banda nem láthatta a prímást, az elengedte a legyet, megdézsmálta a tányért és fogott egy másik legyet, amit aztán becsületessége bizonyításaként ünnepélyesen a levegőbe eresztett az egész banda előtt. Ilyen is volt és vannak ma is éhes prímások. De Ruszó István nem vette volna a lelkére a banda megrövidítését. Ott élt a cigánytelepen, tudta mi a nyomor. Együtt gazdálkodott, vergődött, a banda tagjaival. Apja az első világháborúban esett el. Édesanyja az összegyűjtött keserves garasokon tanítatta hegedülni Rimaszé- csen. Aztán ráhárult a kenyér- kereset. Háború? ö is megjárta a második világháborút, pedig beteg a szívére. így meséli és én csak néha szólok közbe. — Gyerekei ? — Egy fiam van, az is zenész. Most katona. Meg egy kislányom ... — Az ősök? — Mind zenészek voltak. Mind, mind, hosszú évszázadok óta és a fia is ezt választotta. Amíg be nem rukkolt, az ő bandájában játszott. Ő már zeneiskolát végzett. Nős, A menye feketehajú, fehérbőrű, fiatal szépség. Nagybalogi, akárcsak Ruszó Pista bácsi felesége. — Hát a feleségét, hogy ismerté meg ? Hiszen Balog messze van! — A zenészek mondták, hogy rendes lány, én meg elvettem. — Hát a menye? — Az én rokonom, meghalt mindenkije Balogon. Ide vettük oszt a fiam megszerette és összeházasodtak — magyarázza Pista bácsi felesége. A fiatalasszony nem szól semmit, a gyereket babusgatja, a karján. A rendesen, tisztán öltöztetett csecsemő most éppen beteg, megrontotta a gyomrát. — Ikrek voltak, de Zsuzsika meghalt az árvízkor — válaszol szégyenlősen a menyecske, amikor kérdezgetem. — Árvízkor? — kapom fel a szót és ők mesélik. — Tavasz végén úgy megáradt a Sajó, hogy a völgyből mind elvitte a szénát. Betört a cigánytelepre is. Néhány kunyhó összedűlt, köztük Ruszóék kunyhója is. Az egyik kislány akkor fázott meg és meghalt — Aztán? — Ide jöttünk. Már tető alatt volt ez a ház. — Engem ez a ház hozott ide, húzott be az országúiról. A faluban tudtam meg, hogy Ruszó István épít. Rendes helyen, rendes házat! Otthagyta végleg • O-1 Orgonaút Jelenet az Orgonaút című filmből. Képünkön a film két főszereplője, Pierre Brasseur és Dany Carrel René Clair francia filmrendező már több filmjével szép sikert aratott. Az Orgona-kapu című alkotásával is bebizonyította kiváló rendezői készségét. A film cselekménye Párizsban játszódik le, hősei külvárosi emberek. A darab azzal kezdődik, hogy a rendőrség egy Barbier nevű veszélyes betörőt köröz és nem képes elfogni. A külváros girbe- görbe utcáin követik, de utolsó pillanatban mindig kicsúszik kezükből, Két férfi oltalmába veszi a menekülőt és nincs az a pénz, amiért kiadnák a rendőrségnek. A szomorú „művész", akinek házában az üldözött megbújik, már szeretné lerázni a gangsz- tért, de a jóhiszemű, iszákos Zsuzsu visszatartja, mert életében először talált benne igazi jóbarátra. A „művész“ és Zsuzsu, a társadalom kitaszítottjai, lelkűk mélyén azonban igazán jö- érzésü emberek. Zsuzsu gondoskodik a gangszterjről és boldog, a cigánytelepet, a düledező kunyhót, a piszkot. — Sok pénz kell, nehéz az anyaggal. Csak telekért 2000 koronát fizettem. De lassan meg lesz minden. Ha az idén nem is, de jövőre - mondja és az asszonyok bólogatnak. Közben dolgoznak, tesznek-vesz- nek az épülő ház körül. A menyecske a gyerekkel bajlódik, az asszony meszel, Pista bácsi állványokat készít a vakoláshoz. Kisebb' lányuk, Piroska, az erejét próbálgatja, talicskát tologat. Ö is segítene a nagy sürgésben, de még kicsi. Jövőre megy iskolába. így hát most még itthon lábatlankodik. Bútor? Még kevés. Csak éppen. ami kell. De a ház után az is sorra kerül. Nem maradnak üresek a jó meleg szobák. Igazi, emberhez méltó fészket rak ez a felfelé törő család. — Majd csak összezenélge- tem a fiammal. Most nappal is dolgozok, Borzován, az útépítésnél — magyarázza Ruszó bácsi, aztán bátortalanul hozzáteszi:, — Csak baj ne legyen. Mink öregek meg leszünk egy szobácskábán, a többi a fiataloké. Mert... — de nem mondja tovább és én értem. A fiatalok még többet akarnak. Már nemcsak házat, hanem mást is, ami kell a rendes élethez. Elragadta őket az élet lüktető árja. Ballagok a gömöri úton, gondolkodom. Egy család kivált az évszázados cigányközösségből. Elhagyta a kunyhót és rendes házat épített magának. Egy család, de nem az első Pelső- cön és nem is az utolsó. A többi purdé is üresen marad nemsokára. Azok is új fészekbe költöznek, hiszen rendünknek ez is egyik célja. Tisztességes munkával, rendes életet biztosítani minden cigánynak. Kultúrát és fényt az agyakba és az évszázados bizalmatlanság az emberek között itt is eltűnik, mint tavasszal a köd. 1 A pelsőci Rongyos Csárdában szól a hegedű. Vizsgázott prímás húzza és száll a dal. Vidámabban pengenek a húrok, Ruszó Istvánnak háza van! A gömöri útra fiatal, takaros menyecske fordul, karján gyermekével. Feketeruhás, töpörödött nénik jönnek szembe: — Honnan jössz, lelkem? - kérdik. — Orvostól. — Beteg a kis aranyos? — A gyomrát rontotta el. — Majd meggyógyul... És tovább lépnek. Ruszó István menye hazavárja az urát. Még egy év és itthon lesz. És aztán? Rendes házban, új életet kezd az új Ruszó család. Ez már nem idill. Maga a való, Gömörben, 1958-ban. SZŐKE JÓZSEF Piroska még nem bírja a talicskát hogy végre hasznosíthatja fia- gát. Barbier természetesnek találja, hogy Zsuzsu mindent feláldoz érte, még a szerelmét, az érzékeny lelkű Máriát is. A fiatat leány Barbierban re- gényhöst lát. A gangszter pénzt csal ki a hiszékeny lánytól azzal az ürüggyel, hogy majd együtt megszöknek. Zsuzsu csak később jön rá, hogy Barbier > bolondítja és ezért nagyon sokat szenved. Amikor rájön, hogy Barbier Máriát is be akarja csapni, elhatározza, hogy lelövi a gangsztert. A rendező először teljes egészében dezö először teljes egészében megvilágítja a szereplőket, úgy, amilyen durvák és vissza taszítok, de azután boncolgatni kezdi őket és megmutatja igazi emberi tulajdonságaikat. Ebben a filmben nincs egyetlenegy olyan felvétel sem, amely fölösleges lenne. Az iszákos Zsuzsu szerepét Pierre Brasseur alakítja, akit a Francia Filmakadémia kitüntetett. I, K. SZTYEPAN SCSIPACSOV: cé SzemLmiittőtjiáL Hadd haljak meg, az évek hadd szálljanak, örökre porladjak el a föld alatt. A mezőn egyszer lányka megy majd végig mezítláb. Én leküzdöm álmaim, s gyengéden, forrón belehelem térdig kamillától illatos lábait. * * * Repülve jött a friss szél s játszva borzolta göndör fürtjeit, s körültapasztotta ruhával csípejét, lányos kebleit. S az asszony áll. körötte lombos, dús almafák és szilvafák, 5 a pajkos szél biztosan boldog szobrásznak képzeli magát. Egy nagy szerelemről szövünk álmokat, hogy varázsa legyen minden közös percnek, — s aztán olyan asszonyt találsz, aki melleit megvénül a lelked egy-két év alatt. Boldog vagy, ha megtalálod azt, kivel akkor is mikor már hajad fehér, megéred az utolsó napokat, öregem is, mint szerelmes legény. * * * Itt vagy, s minden pillanat oly drága, s tán évekig leszel még velem, de majd eljő a búcsú órája s nem találkozunk már sohasem. Másnak önt fényt találkák idejében a sok csillag csendesen tovább. Kedves, e zord világmindenségben hol keressem a lábad nyomát? Fordította: KULCSÁR TIBOR Kultúrhírek • A Szovjetunióban 10 kötetes Gyermekenciklopédiát adtak ki, amely felöleli a tudomány minden ágát. © A Magyar Tudományos kadémia 17 kötetben kiadta oethe összes műveit. • Moszkvában a Lenin-heAz igazi „Igaz — kérdezte egy eléggé jelentékteleníró G. B. Shaw-t — hogy egy társaságban, ahol engem mint új írót dicsértek, Ön kijelentette, hogy én egyáltalán nem vagyok író?“ „Ez lehetetlen — mosolygott ravaszul Shaw, — Sosem voltam olyan társaságban, ahol Önt írónak tartották volna". 1925-ben G. B. Shgw-t Nebelgyen 6000 pionír számára új pionírpalotát nyitottak meg. • Franciaországban már jövő évben megkezdik a szagos filmek gyártását. © Robinson Cruose Jerry Lewis amerikai filmrendező zenéskomédiájában énekelni fog. A felvételek Tahitin készülnek. Shaw díjjal tüntettek ki. Amikor eet Shaw megtudta, igen meglepő• dött és azt mondta: „Hogy lehet ez, hisz ebben az évben semmit sem írtam". — Majd egy kis idS múlva újból megszólalt: „Vág# talán épp azért". (Ezekben a napokban emlékeztünk meg G. B. Shaw-nak, korunk egyik legnagyobb írója halálának nyolcadik évfordulójáig i
