Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-07-08 / 28. szám

m Nagy nyári verseny Csehszlovákia Kommunista Pártja az 1917-es Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom ha­tása alatt született. Frissítsük fel emlékezetünkben és tekint­sünk hátra, vajon milyen ese­mények előzték meg a CSKP megalapítását. A munkásosztály harcának korszakalkotó győzelme a nagy orosz birodalomban világszerte mozgósította a forradalmi erő­ket és egész Európában új tet­tekre ösztönözte a munkásmoz­galmat. Az októberi forradalom mint egy világító torony bon­totta a sötétséget és utat mu­tatott az Osztrák Magyar Mo­narchia területén élő munkás­ság számára. A II. Internacio- nále csődje után, amely az Osztrák Magyar Monarchiában 1914-ben, az első világháború kitörésével egyidejűleg állt be, a munkásmozgalom látszólag holtpontra jutott. A szociálde­mokrata vezérek opportunizmu­sa gúzsba kötötte a mozgalmat. Ezek a vezérek teljesen az im­perialista háború szolgálatában álltak. A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom erős mozgoló­dást idézett elő hazánk mun­kástömegeiben. Az 1918-as év, amely az októberi forradalom hullámverése következtében alapjában megrendítette a né­pek börtönét, az Osztrák Ma­gyar Monarchiát, már kezdettől fogva a munkás- és néptöme­gek foradalmi felvonulása je­gyében állt. A forradalmasított tömegek le akarták rázni az osztrák-ma­gyar császári hatalom béklyóit, a cseh, valamint a szlovák nép nemzeti felszabadító mozgalma a Csehszlovák Köztársaság meg­alakulásában csúcsosodott ki. A köztársaság első éveit az osztályharc, az új állam jelle­géért és küldetéséért folytatott harc tölti be. A forradalmi mun­kásságot magukkal ragadták a Nagy Októberi Forradalom esz­méi, a munkásság hatalomra akart jutni, hogy a Csehszlovák Köztársaságból népi szocialista köztársaságot építsen és a ka­pitalista rendszer helyett ha­zánkban a szocialista rendet vezesse be. A III. Intemacionále, a Kommunista Intemacionále megalapítása a csehszlovákiai forradalmi munkásság számára jeladás volt és arra bíztatta a munkásságot, hogy a kommu­nizmus lobogója alá álljon és azokat az elveket tűzze ki cél­jául, amelyek az orosz bolse­vistákat győzelemre vezették. Az évek folyamán a szociál­demokrata munkásmozgalom túlnyomóan a Smerál, Zápotoc- ky, Haken elvtársak vezette szociáldemokrata forradalmi baloldal plattformjára lépett, amely az orosz kommunisták programját követte. Amikor Prágában a Hybern- ská utcai Népotthont erőszakkal elkobozták és a szociáldemok­raták kezére juttatták, ez kihí­vó felszólítást jelentett az erők összeméréséhez. A rendőrség és a csendőrség brutális közbe­lépésére a munkásság általános sztrájkkal felelt. Köztársasá­gunk több helyén forradalmi harcok lángoltak fel, melyek­ben több mint egymillió prole­tárharcos vett részt. A körülmények kedvezőtlenül alakultak, a munkásság veresé­get szenvedett és így a törté­nelemben első ízben történt, hogy a munkásság elvesztette azt a lehetőséget hogy a Cseh­szlovák Köztársaságban megva­lósítsa szocialista vágyait. Ez a vereség azonban csak hátráltatta, de'tulajdonképpen mégis előkészítette a csehszlo­vák munkásság eljövendő győ­zelmét. A következő évben Lu- bochnán megtartották a szlo­vákiai marxista baloldal kong­resszusát, amelyen Szlovákia Szociáldemokrata munkássága túlnyomó részben képviselve volt. A lubochnai kongresszust Marek Culen, Frantisek Kubac, Ludovít Benada elvtársak szer­vezték meg és elfogadták az Intemacionále 21 pontját. A kongresszus határozata ér­telmében megalakult a szlovák szociáldemokrata baloldal, a szlovákiai kommunista párt alapja és jelt adott a szlovák és a magyar nemzetiségű forra­dalmi munkások nemzetközi egyesüléséhez. A lubochnai kongresszus követelte, hogy a párt minél előbb országos mé­retekben épüljön ki. A Magyar Tanácsköztársaság erős lendü­letet adott a szlovákiai és kár­pátaljai forradalmi mozgalom­nak. A bekövetkezett esemé­nyek közvetlenül érintették Ke- let-Szlovákiát, Eperjesen meg­alakult a Szlovák Tanácsköztár­saság. A kommunista párt megalapí­tásánál nagy szerepet töltött be a forradalmi ifjúsági mozga­lom, amely a leghatározottab­ban szakítani akart a szociál­demokrata múlttal és új úton, kommunista úton kívánt tovább haladni. A csehországi baloldali szociáldemokrata ifjúság, a né­met ifjúmunkások és Szlovákiá­ban a szlovák és a magyar ifjú­sági mozgalom nemzetközileg először egyesült a forradalmi lobogó alatt. A körülmények egyre jobban megisettették és megérlelték a CSKP megalapítását. A pártala­pítás szempontjából a legna­gyobb jelentősége a csehszlovák szociáldemokrata baloldalnak volt. Amikor a csehszlovák szo­ciáldemokrata baloldal Prágá­ban kongresszusra ült össze és kinyilatkoztatta a CSKP meg­alapítását, olyan történelmi pil­lanat állt be, amely hazánk tör­ténetében a ledicsőbb fejezetet jelenti. A csehszlovák munkásosztály élére olyan párt lépett, amely büszkén Csehszlovákia Kommu­nista Pártjának nevezhette ma­gát. Bátran kitűzte a sarló és kalapáccsal díszített vörös lo­bogót, hogy bebizonyítsa: a for­radalmi csehszlovák proletariá­tus azoknak a munkásoknak a soraiba lépett, akiket a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 1917-ben harcra szólított — harcba az új világért. A KÉRDÉS: MIKOR ALAKULT MEG CSEHSZLOVÁKIA KOM­MUNISTA PÁRTJA? (Évszám) vier! hem véd ragyogóan, ki­kapott volna a világbajnok; így is csak meghosszabbításban nyert), Brazília — Lengyelor­szág 6:5 (itt is közel volt a meglepetés: a rendes játékidő 4:4-re végződött), Magyaror­szág—Holland-India 6:0, Svájc — Németország 4:2 (az első ta­lálkozó l:l-re végződött; hiába olvasztották be a német csa­patba az osztrák játékosokat, a megismételt mérkőzésen alul maradt a csapat), Kuba — Ro­mánia 2:1 (az első találkozó 3:3 volt), Svédország—Ausztria w. o. A II. fordulóban Brazília volt a csehszlovák válogatott ellen­fele. A bordeuxi mérkőzésen Ríhá-Siműnek — Ludl-Nejedly, Puc csatársortól vártuk a gó­lokat. (Bican nem játszhatott a VB-n, mert állampolgárságának elintézésével nem „siettek“.) Csatáraink azonban nem boldo­gultak a gyors brazil védőkkel. A félelmetes tudású Leonidas góljára csak Nejedig U-esével válaszolt a csapat. Ehhez a mérkőzéshez szomorú emlék fűz bennünket. A rendes já­tékidő utolsó perceiben Plá- niéka csonttörést szenvedett. A kétszer tízperces hosszabbí­tásban még a helyén maradt, de akkor védte utoljára a vá­logatott kapyját! A megismé­telt mérkőzésen öt új csatár szerepelt: Horák — Senecky — Kreuz —Kopecky-Rulc. Ez a csatársor jól kezdett, Kopeck^ gólt is lőtt, de Leonidas kettő­vel válaszolt. Kiestünk... Nélkülünk a torna így folyt tovább: Olaszország — Fran­ciaország 3:1, Svédország—Ku­ba 8:0, Magyarország — Svájc 2:0, Olaszország — Brazília 2:1, Magyarország—Svédország 5:1. Az olasz —magyar döntőre a párizsi Colombes-i stadiónban került sor. Olaszország Olivieri —Főni, Rava-Serrantoni, And- reolo, Locatelli — Biavati, Me- azza, Piola, Ferrari, Colaussi összeállításban játszott. Colaus­si góljára Titkos válaszolt, de azután Piola majd Colaussi ré­vén már 3:l-re vezetett az olasz csapat, amikor Sárosi szé­pített az eredményen. Az ola­szok jobbak voltak, s Piola a negyedik gólt is belőtte. így a Szabó —Polgár, Bíró — Szalay, Szűcs, Lázár — Sas, Vincze, Sárosi, Zs'engellér, Titkos ösz- szeállítású magyar csapat 4:2- es vereséggel hagyta el a pá­lyát. ISMÉT DÉL-AMERIKA ÉS ✓ URUGUAY A második világháború után 1946-ban Luxemburgban tar­totta a FIFA első kongresszu­sát. Itt határozták el, hogy 1950-ben a IV. világbajnoksá­got Brazília rendezi meg. Erre a világbajnokságra 33 ország nevezett, ezek közül később tíz visszalépett. Sőt még to­vábbi visszalépésekre is sor került. Törökország, Skócia és India — bár megszerezte a részvételi jogot a döntőre —> nem utazott el Dél-Amerikába, ahol végeredményben csak 13 ország jelent meg. Sem Cseh­szlovákia, sem Magyarország nem nevezett. Először vett részt viszont a világbajnoksá­gon Anglia. Négy csoportban játszottak. Az egyes csoportokban így ala­kultak az eredmények: I. csoport: Brazília — Jugo­szlávia 2:0, Brazília — Svájc 2:2, Brazília — Mexikó 4:0, Ju­goszlávia — Svájc 3:0, Jugo- goszlávia — Mexikó 4:1, Svájc- Mexikó 2:1. - II. csoport: Svédország - Olaszország 3:2, Svédország — Paraguay 2:2, Olaszország—Paraguay 2:0. — III. csoport: Spanyolország — Anglia 1:0, Spanyolország— Chi­le 2:0, Spanyolország — USA 3:1, Anglia — Chile 2:0, Anglia -USA 0:1, Chile — USA 5:2.- IV. csoport: Uruguay - Bo­lívia 8:0. Meglepetés megint volt. Ki nítte volna pl., hogy az USA legyőzi Angliát? A kétszeres világbajnok olaszokról is ki­tűnt, hogy már nem a régiek.. A négy csoportgyőztes kör­mérkőzéssel döntötte el a vi­lágbajnokságot. íme az ered­ménysorozat: Uruguay — Bra­zília 2:1, Uruguay — Svédor­szág 3:2, Uruguay — Spanyol- ország 2:2, Brazília — Svédor­szág 7:1, Brazília - Spanyol- ország 6:1, Svédország — Spa­nyolország 3:1. (Befejezés következik) Az 1938-as világbajnokságon lójába. Csak a meghosszabbítás a csehszlovák válogatott nem hozott sikert. Ekkor Kostálek, tudta megismételni négy év Zeman és Nejedig góljai bizto- előtti pompás teljesítményét, sították a 3:0-as győzelmet. A selejtezőből ugyan játszva Ezt azonban újabb győzelem került tovább (Bulgária ellen nem követte ... 1:1 és 6:0), de Le Havre-ben Az I. forduló további ered- már a rajt sem volt sikeres, ményei így alakultak: Francia- Könnyű ellenfelet kapott a vá- ország - Belgium 3:1 (a belgák- logatottunk, 90 perc alatt még- nál Braine is játszott), Olasz- se rúgott gólt a hollandok há- ország — Norvégia 2:1 (ha Oli­5. Szerettem volna kirohanni, neki az öröknek, a drótnak és zúzni, tépni mindent, összetörni azt az egész cinikus úri világot. Oj barátaim, elvtársaim, próbáltak vigasztalni, erőt önteni belém. Én hallgattam némán, összeszorított ajakkal. Hát lehet ez ? Lehet így emberekkel bánni? Megtaposni, sárba taposni durván min­den emberséget? ... Nagyon reménytelennek tartottam a helyze­tem. Fásuljon. lestem a napok múlását. Lassan mindent elfeledtem, ami szép volt az életemben. Csak a sötét nyomor, a kétségbeejtő remény- telehség maradt. Közel jártam a megsemmisü­léshez. Körülöttem a tábor udvarán a kiégett szikes mezőből szürke, nehéz por szállt fel és belepett mindent. — Sorakozó! Sorakozó! — üvöltötték az örök. Aztán ott álltunk némán, szánalmasan a szerb­ién, órák hosszat, szürke, sovány arcunk belebá­mult a semmibe. Emlékszem, egyszer a szemle alatt az őrmes­ternek valami dolga akadt, elment Izzott a nap, az örök is a hüsbe húzódtak. Nem törődtek ve­lünk. Mi mozogni, fészkelödni kezdtünk, soraink megbomlottak, néhányon a földre telepedtek, hogy pihentessék fáradt csontjaikat. Néma, szo­morú szavak hangzottak, nem villant egyetlen mosoly sem az arcokon. — Hát ez mi? hördült fel a tábór parancsno­i. Az ördög tudja, honnan került elő, senki se látta, amikor jött. — Kanyaró! Kanyaró! — üvöltötte és az őr­mester futva jött. Feszesen jelentkezett, máj mi is a helyünkön álltunk. — No, híres! — sziszegte a hadnagy az őr­mester, felé. — Azt mondtad, hogy félnek tőled az emberek. Hát most megmutatom neked, hogy kukac vagy, hogy nem fél tőled egyetlen tetves sem! — Felénk fordult, dühtől eltorzult képe rángat ódzott az indulattól. — No, galambocskáim. Ki vágná képen ezt az alakot? — és az őrmesterre mutatott. Az őr­mester arca elszürkült, sorainkat mintha szél rázta volna meg, megrezdültek egy pillanatra. — No, előre! Hadd lássa az őrmester úr, hogy nem féltek tőle. Senki sem mozdult. Fürkésző szeme végigfu­tott rajtunk, aztán megállt rajtam. — Hát te se ? Te, te hosszú ... Láttam, hogy az őrmester arca vonaglik'. Meg­remegtem, egész bensőm rázkódott a láztól, for­róságtól. — No, előre ... Megindultam. Az őrmester ólomszürke arccal meredt rám Szája kinyílt a döbbenettől, szemei mintha könyörögtek volna: „Ne tedd. Öreg va­gyok már." Odaléptem ... — No! Húzz le neki a szentségit! — bíztatott a hadnagy. Tétováztam. De aztán nem tudom, mi szállt belém. Eszembe jutott, amikor az őr­mester belém rúgott, megalázott, meggyalázta a feleségem. Kezem meglendült... — Csak a hadnagy gúnyos nevetése és az őrmester zavart hebegése térített észhez. Törleszteni akartam megalázásomból és törlesztettem. Először üt­hettem vissza és visszaütöttem. Valami mégis bántott utána ... Ettől kezdve az őrmester ádáz ellenségem lett. Nem egyszer előfordult, hogy amikor fel­sorakoztunk az ebédhez, rámszólt: — Szabó, kilépni! Maga ma levelet ír ebéd he­lyett a feleségének. — Egy tábori lapot nyomott a kezembe és gúnyos kacajjal távozott. En áll­tam és nem tehettem semmit. Ősz lett, mire munkát adtak. Egy kavicsbá­nyát nyitottunk a tábor területén. Bizakodva, reménykedve fogtunk munkához, hogy megsza­baduljunk az őrjítő tétlenségtől, néma töpren­géstől. De a munka se hozott örömet. Piszok és robot. A hideg is kínozni kezdett. Napról napra hordtuk a kavicsot, toltuk a sú­lyos talicskát egymás után. Nyomunkban víz fa­kadt, drága friss vize az anyaföldnek. Áhítattal dugtuk bele vérző kezünket. Fakadj, fakadj csak víz, ölelj körül minket is! Szabadíts meg minket a kosztól, szennytől, szenvedéstől! — Víz, víz! — hörögtem és elszorult a tor­kom, amikor először láttam. — Te piszok! Dolgozni! — rúgott belém az őrmester. Kegyetlen, őrjítő düh fogott el. Min­den keserűség a számban futott össze. Megra­gadtam a lapátomat, és ha akkor egy hang meg nem állít, agyonvágom azt az embert, életem megrontóját. — Megállj! — a hadnagy hangja volt a part­ról. Lapátom megállt a levegőben. — Ej, Kanyaró, Kanyaró! — kiabált a had­nagy. — Ökör vagy, kanszamár! Látod, mégsem félnek tőled az emberek. Barom vagy, azt lá­tom. Nem úgy kell azt csinálni... Ide nézz! Fogoly, hozzám! — süvített a hangja felém. Megindultam. A hadnagy a pisztolytáskáján bab­rált valamit, kihúzta a revolverét és szúrós szemmel figyelte, ahogy közeledtem felé. Lábai­mat mint mázsás súlyokat emelgettem, raktam egymás elé. Tudtam, hogy a halál vár rám ott a parton. — Ne menj! — súgták többen felém és a fe­jek mindenhol felemelkedtek. — Ne menj... Ne menj! ... — és én mentem makacsul összeszorított ajakkal. Még csak pár lépés és a hadnagy keze felemelkedett. Menj... Mi rosszabb lehet a halálban a pokolnál. És a pokol itt van. Itt a gödörben, mi vájtuk... Mi­ért tiltakoznak ellene, ha jön a kottás? Miért rosszabb az örök nyugalom, mint a végtelen szenvedés? Miért jobb az örök töprengés, mint a néma halál? Mi köt engem ide, ezekhez? Sem­mi, semmi, semmi! Már nem láttam a hadna­gyot, s nem láttam az utat, amely felé vitt. A feleségem alakja lebegett a helyén, összetörtén, feketében. Ez már a halál — gondoltam, vagy csupán éreztem. A halál, a megváltás!... — Állj! — csattant egy hang élesen. Szemem a felemelkedő pisztolyra meredt. Sötét torka megnőtt, elnyelni készült, a halál ásított rám makacsul belőle. K De a halál nem jött. A hadnagy idegesen, fur­csán elnevette magát, mintha játék lett volna az egész. — Te vagy az hosszú? Látom, bátor ember vagy... dugta el zavartan a pisztolyát. — Kü­lönben is, ez a ti dolgotok... tette hozzá, — aztán az őrmesterhez fordult. Hangja keményen, kegyetlenül pattogott: — Tíz nap szigorítottat a lázadónak! Pokróc nélkül, vizen, kenyéren! — Parancsára! — kapta magát vigázzba az őrmester és tisztelgett. — Maga marha! — sziszegte feléje a hadnagy és elment. Engem megragadtak az őrök. Már nem érez­tem az ütlegeket, rúgásókat. Nem éreztem sem­mit. Tudtam, hogy most az egyszer megmene­kültem a szenvedés számára. Csak te szívem, te zakatoló öreg masina ne hagyj cserben — nyö­szörögtem a zárkában. Mert ha fáj is minden porcikám, ha sajog is a hátam, ujjam, akkor is élek. A kálváriát járom, de lesz még megváltás és eljön a bosszú órája is egyszer. Csak te, t( drága szív, ne hagyj cserben! Ott jártam a halá torkában, kipróbáltam, erősebb voltam. De gyen ge, semmi se vagyok testben. Ha elpusztulok egy leszek a földdel, soha senki se tud maji rólam, hogy éltem, valamit akartam. És job lett volna a halál. Szépen csendben belesüppedr a semmibe. Mit is vártam még ? ... Miért ner dördült el a fegyver, mely pontot tehetett vol na életemre? ... Tavasszal aztán kivittek a frontra. Tudtul hogy a német csapatok mélyen benn járna Oroszországban. A tábor parancsnokai nem bír ták megállni, hogy ne dicsekedjenek a hadisike rekkel. Egyre szemtelenebbül, gúnyosabban rec gáltak minden kérésünkre, óhajunkra. Nem vo számunkra más kiút, csak a halál. És a hah nem jött értem. Pedig a télen sokan elpusztu, tak, megtizedelt a tífusz, a vérhas. Tudtuk, hogy a fronton mi vár ránk. Még szívesen mentünk ebből a pokolból. Valamibt reménykedtünk, vagy talán a megváltást várti a lövészárkoktól? Mpgam sem tudom. Hiszi egész lényünk elfásult az alatt az egy év alaí amíg a táborban voltunk. és a vonat új utak, új szenvedések felé vii Idegesen lestük a tájat a szöges vagonablakol bál, amikor a Kárpátokat elhagytuk. Köriüö tünk kietlen, pusztuló vidék. Néhol csak a ko mos falak jelezték, hogy itt valaha falu vo emberek éltek, dolgoztak, szerettek. Halált l helt minden. A gazzal benőtt vasútok, a felve utak éppúgy, mint az elszórt apró halmok, k tonatemetők. Csak néhol láttunk embert. Ho mit éreztek, miben bíztak azok, akik itt mara tak, nem tudom. Kerestem bennük a kommunistát, amin magamat is hittem, de sohasem sikerült S2 váltanom velük. Az örök nagyon vigyáztak rát Egyetlen pillanatra sem hagytak szabadon. M a futóárkok ásása közben is lövésre kész feg verrel jártak fölöttünk. Nem volt megállás, i henő. Sehogy se tudtuk megérteni, hogy mú kell felásni egész Ukrajnát, amikor az már úg a németeké. Csak a tisztek idegességén látta hogy valami nincs rendjén. Hol volt már az híres otthoni nyugalmuk, hidegvérük?! Sem se maradt belőle. Kényük-kedvük szerint bántak velünk. Ni volt itt se rend, se törvény. Csak fejetlenség önkény. Az erő önkénye és az őrök, a tiszí fejetlensége. E között hánykolódtunk mint a; gyufaszálak a tajtékzó habok közt. Reményeink, hogy átszökhetünk, csakhan szét foszlottak. Az embertelen élet minden só ránk nehezedett. Nem maradt csak a robot, piszok, a háború és a pusztítás bűne. CFolytatji

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom