Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-03-10 / 10. szám

1056. márcni* if)

_J*5*>«>*W3S>»83S>iDgOSP»ÍÍD*MOSÖ*>»SD«>i^^

ÉNEK

EGY FONÓLÁNYRÓL

Nekem is szép az alkonyat, az aranycsipbés lágy habok, s a bús vagy vídági hangulat gyakran kér .iátszi dallamot. De míg az megíogamzana elránt az új való, a ma.

Imi a vajúdás dalát

— e vágyat őrzöm szívemén az alkotó kérges tenyér jelent költészetet nekem.

— S így jön emlékeim során Anna, a szép fonóleány.

— Nem múlt azóta két

tavasz,

hopy libákat legeltetett, és gondtalanul nézte még felhőlombos kék eget.

Az idd mindent messze

visz...

Fonó lány már és híres is!

Lányok, fiúk becézgetik (s mosolyt kap érte

valahány)

öreg munkások kémlelik, s összesúgnak: ez az a lány? Miért van ez, kérdeztem én,

— Nem szólt, zavar szállt

át szentén.

S a gépek zúgtak, forrt a

zaj,

visszhangzottak a vén falak, a bu jócska zó téli nap bedobott egy-egy sugarat.

— Végre szólt, alig

hallhatón:

mert az orsót másképp

rakom.

Azelőtt a „kalácsokat" csak félorsónál szedte le, úgy beleakadt a fonál s elhullt a gomolyag fele.

S Anna azon elmélkedett, hogy mentené meg a felet.

Tanácsot kért, próbálkozott, álma is gonddal lett tele. míg: egyszer a „kalácsokat” telt gomolyagnál vette le.

S lám a fonal már nem

szakadt,

egy szálig simán leszaladt.

Friss szellőképpen szállt a hír

s jöttek vezetők, mérnökök és dicsérték az újítót nagy bólintgatások között. Anna csak állt. hallgatagon, elpirult, s boldog volt

nagyon.

Azóta az új gondolat az egész üzem kincse lett. Anna a hős lányok között harcolt ki magának helyet.

S ha több és jobb a

műselyem

ő is osztoz az érdemen.

Most szorgalmához méltósn egy CS1SZ lánybrigádot

vezet.

S az újakat, gyöngébbeket segíti, mint a kéz-kezet, így küzd, így dolgozik — dalol

hogy szebb lehessen a való.

PETR1K JÖZSEF

!>

Honnan kívánkozik el az ember? „Onnan, ahol rosszul érzi magát".

Ugye kedves olvasóim szokatlanul furcsán hangzik így kezdeni egy cikket? Nos, én kénytelen vagyok Így tenni, mert valahányszor Tornaiján járok mindig összeakadok olyan emberrel, aki azt mondja:

— Ugyan kérlek, nihcs itt semmi, — közben legyint egyet — a legszívesebben elmennék innen.

Dehát mi okozza ezt az elkeseredést, miért vágynak el hazulról, amikor itt születtek, az apjuk, a nagyapjuk és a dédapjuk is itt élte le az életét? Minderre csak azt mondhatjuk, hogy nem érzik jól magukat. Odahaza ? — kérdezhetné valaki. Rosszul hangzik, de így van. Mert sok mindent rossznak találunk mi, új emberek, ami a nagyapáinknak jó volt. Ez rendben is volna, .csak az a hiba, hogy gyakran türelmetlenek vagyunk, megfeledkezünk arról hogy jogaink mellett kötelességeink is vannak, s ha az. utóbbira csak úgy nézünk. mint másodrendű feladatra. nem várhatunk egyhamar javulást. Így van ez Tornaiján is. Emelkedik az életszínvonal, rohamosan nőnek az igények Sok mindent szeretnének azonban keveset tesznek annak az érdekében, hogy valamit is változtassanak a város arculatán Például ki ne akart volna a tornaljaiak közül új betonutat a nyákigérő sár helyébe? Mindenki akart, sőt lázongtak, hogy soká készül. De annál kevesebben ajánlkoztak segítőkezek, akik meggyorsították volna a munka menetét S így aztán sokáig készült a Vasút utca.

A legnagyobb panasz akörül forog, hogy munka után nincs hol szórakozni, az ember agyónra unhatja magát, mert nincs hová menni. Még szerencse, hogy a város mozival rendelkezik. Talán egyszer-kétszer évente bekerül egy idegen kultúr- csoport, ahol aztán mindenki kénye-kedve szerint kineveti magét, aztán hosszú ideig ismét semmi.

.Mivel tölti hát szabad idejét a városka népe? Mit csinálnak itt a fiatalok? Esténként megtelik a Central kávéház és a többi italmérő helyiség. Előbb csak sörözgetnek. aztán elfél- decizgetnek és ha már nincs pénzük, hazamennek és összevesznek az asszonnyal. Valamivel csak agyon kell ütni az időt. Ezt csinálják a fiatalok, az öreg és fiatal házasok is.

Az egyik korcsma előtt érdekes esetet láttam. Egy alig 24 éves fiatalember erőszakkal hurcolt be egy kézzel-lábbal tiltakozó fiatalembert.

— Hagyjál engem, vár az asszony meg a kisfiam.

— Ugyan' hagyd az asszonyt a fenébe, csak nem kerültél papucs alá. amióta megházasodtál?

Előbb-utóbb meggyőzte a fiatalembert és mindketten eltűntek az ajtó mögött.

Másnap felkerestem a fiatal házaspárt. Mindjárt észrevettem. hogy nincs rendben valami. Az asszony kisírt szemmel öltöztette a gyereket, a fiatal apa álmosan, karikás szemekkel, komoran nézett maga elé. Éppen jókor jövök — gondoltam. Kibékítettem őket. Remélem az első és utolsó eset volt és a jövőben nem hallgat a férj a rossz szóra. Hisz mindig olyan jól megértették egymást

Így van hát ez dióhéjban Tornaiján. Szinte szomorúan csendes, unalmas élet folyik itt. Ezért van az, hogy a józan gondolkodású emberek elvágyakoznak innen. Ahelyett, hogy 'endet teremtenének a városban, elkeseredetten siránkoznak. Kinek a feladata, hogy nevelje és szórakoztassa a város népét? Mit csinálnak itt a tömepszervezetek ? Mit csinál Tornaiján a CSISZ? Ezen a téren semmit Ki neveli a város fiatalságát? Senki. Mit csinál a CSISZ járási vezetősége, hogy végre összehozza a városi szervezetet? Semmit. Pedig lehetne, csak akarni kell. Tornaiján több üzemi és iskolai szervezet van. sajnos az utóbbi időben csak papíron léteznek ezek az alapszervezetek. Gimnázium, tizenegyéves iskola, nyolcéves iskola és egy sereg tanítója és tanára van a városnak, akik jártasak a kultúra és az irodalom terén. S én nem hinném, hogy ezek 'a tanítók megtagadnák a segítséget, ha mennének utánuk. Egy kis igyekezettel kellemes légkört lehetne teremteni. Mégis csak szégyen, hogy egy ilyen járási székhelyen agyonra unják magukat az emberek, nem tanul, nem művelődik a nép.

Mindent lehet, csak akarni ke'! lay mondja a régi közmondás s ez így is van. Egy évvel ezelőtt, ha valaki a tornaijai gép- és traktorállomás CSISZ szervezetének munkája után érdeklődött, kézlegyintés volt a válasz, pedig ugyanazok a fiatalok éltek ott, mint ma. S mi történt azóta?

Egy évvel ezelőtt tervekkel teli fiatalember lépte át a gépállomás kapuját. Amolyan keménykötésű gyerek a Tamás Laci, azzal a céllal jött az üzembe, hogy felrázza, életre keltse a CSÍSZ-t. Hogy mennyit dolgozott a szervezet talpraál- tításán, arról nemigen beszélt. Inkább a -jövőben kutat. S egyedül ennek a fáradhatatlan fiatalembernek köszönhetik, hogy a gépállomás CSISZ szervezete új hajtásokat engedett, amely napról napra erősödik. Szinte öröm nézni ezt az újjászületett szervezetet, amely egy év alatt úgy kinőtt, megerősödött, hogy szinte csodálatba ejt: az embert. Olyan fiatalos lendülettel dolgoznak, mintha be akarnák hozni azt, amit éveken keresztül elmulasztottak. S íme itt láthatjuk a legjobban, hogy a gépállomás CSISZ szervezetében nem unatkoznak a fiatalok, megtalálják mindazt, amire szükségük van.

Munkaidő után sportolással, szórakozással töltik az időt. A szakszervezettel közösen kul- túrcsoportot alakítottak és nemrégen kultúrbrigáddal látogatták meg a gömörhorkai cel- iulozegyár dolgozóit és még

számos szövetkezeti falvat. A tornaijai közönségnek is kellemes órákat szereztek a „Győz a szerelem” című színművel. Május 9-én a „Darázsfészek* című színmüvei járják be a vidéket. A fiatalok a pártszervezet által megtartott politikai oktatáson vesznek részt. A politikailag legfejlettebb CSISZ- tagokat, akik munkájukat is példásan végzik felveszik a kommunista párt tagjelöltjei közé.

Még sok szépet és jót lehetne elmondani erről a régi, de mégis új ifjúsági szervezetről. Persze még itt is vannak hibák, amit közös erővel kell eltávolítani. Az egyik ilyen hiányosság, hogy a vezetőségnek még nem sikerült elérni teljes mértékben a falusi traktorosok átigazolását, és még a traktorosok túlnyomó része nem a gépállomás CSISZ szervezetében dolgozik, hanem odahaza falujában. Itt már komolyabb nevelőmunka vár a vezetőségi tagokra. S mindezt csak úgy küszöbölhetik ki, ha még tartalmasabbá, sokoldalúbbá, otthonosabbá teszik a CSISZ-ben az életet. Ezen az úton kezdték meg munkájukat a gépállomás fiataljai és magukra vonták a város dolgozó népének figyelmét, s reméljük, hogy ez döntő befolyással lesz a város fiatalságának életére is.

GÁL ETA

Tizenhármán

Tizenhármán éltünk a kunyhóban, szalmán feküdtünk, mint az állatok. Tetvek ettek s a szennyes párlatok mellünkre szálltak s a titkos kórban

úgy ment el anyámmal több testvérem Télben, hóban éhes voltam nagyon, míg a csoda el nem Jött egy napon; mint emberrel szólt egy ember vélem.

Bányász ruhát öltöttem magamra, egy rézlámpás nyitotta meg utam, s szórta fényét, mint a csillagok.

Meleg nap süt tiszta kis házamra, fehér gyolcsban piheg kicsiny fiam.

Igaz hát. hogy én is ember vagyok?

\

M. é .*

Az óberszt rámnézett és azt mondta: Jdehallgasson, nem szlavoíit maga?

„Alázatosan jelentem, hogy nem vagyok." Aztán elvezettek, és közölték velem, hogy zendüléssel vagyok vádolva.

— A legjobb lesz, — mondta Svejk. — ha most hülyének tetteted magad. Amikor a helyőrségi fogházban ültem, volt ott velünk egy ilyen okos ember, nagyon müveit ember, kereskedelmi iskolai tanár. Ez megszökött a

harctérről, és borzasztó nagy pert akartak csinálni vele, hogy mint elrettentő példát elítéljék és felakasszák, és ez borzasztó egyszerűen kibújt az egészből, öröklött terheltséget kezdett szimulálni és amikor a törzsorvos megvizsgálta, azt mondta neki, hogy ö nem szökött meg, ő csak nagyon szeret utazgatni már fiatal korától fogva, és mindig az a vágya, hogy eltűnjön valahová messzire. Egyszer, azt mondja, Hamburgban ébredt fel, máskor Londonban. és nem tudta, hogy került oda. Az apja, azt mondja alkoholista volt és öngyilkosságot követett el az ö születése előtt, az anyja prostituált volt és elitta az életét és deliriumban halt meg. A húga, azt numdja a folyóba ugrott, a nővére a vonat elé vetette magát, a bátyja leugrott vysehradi vasúti hídról, a nagypapája meggyilkolta a feleségét, aztán leöntötte magát petróleummal és felgyújtotta magát, a másik nagymamája elcsavargott a cigányokkal és a börtönben gyufával megmérgezte magát, egy unokatestvére, akit többször elítéltek guútogatásért, a kartouzy-i fegyházban felnyitotta a nyakán az ereket egy üvegcseréppel, egy unokanővére az apai ágról Bécsben levetette magát a hatodik emeletről, és, azt mondja, őneki magának is borzasztóan elhanyagolták a nevelését, és tízéves koráig nem tudott beszélni, mert hathónapos korában, amikor átpólyálták az asztalon és közben elfutottak valahová, egy macska lerántotta őt az asztalról és ahogy leesett, megütötte a fejét. Mostanában is szoktak néha nagyon erős fejfájásai lenni és ilyen pillanatokban, azt mondta, nem tudja, hogy mit csinál, és ilyen állapotban főtt vissza a frontról Is Prágába, és csak akkor tért magához, amikor az „U Flekü" sörözőben lefogta a katonai rendőrség Barátom, azt láttátok volna, hogy milyen szívesen elengedték n katonaságtól, és még vagy öt közlegény, aki egy cellában ült vele, mindenesetre feljegyezte magának egy darab papirosra az egészet Ilyenformán:

Apa alkoholista. Anya prostituált

I. nővér (vizbefult).

U. nővér (vonat).

Báty (hi ról).

Nagyapa X feleségét, petróleum, meggyúj- tóttá,

II Nagymama (cigányok, gyufa X stb.

Es az egyik, aki ezeket szintén megpróbálta előadni a törzsorvosnak, már az unokatestvérig sem futott el, és a törzsorvos azt mondta neki, mert az már a harmadik eset volt: „Te gazember, é egy apai ágról való unokanövéred levetette magát Bécsben a hatodik emeletről, és a te nevelésedet is nagyon elhanyagolták, na majd a fegyház megjavít“. így aztán fegy- házba vitték, gúzsba kötötték, és mindjárt elmúlt neki az a borzasztóan elhanyagolt nevelése, meg az alkoholista apa, meg a prostituált anya is, és inkább önként ielentkezett a frontra.

— Máma már senki se hisz a katonaságnál az öröklött terheltségben, — mondta az egyéves önléntes, — mert különben az tenne a vége, hogy az összes vezérkari generálisokat a bolondokházába kellene csukni.

A vasalt ajtóban megcsikordult a kulcs, és belépett a prófosz:

— fnfanferiszt Svejk és szapőr Vodilka a

hadbíró úrhoz.

Felálltak, és Voditka azt mondta Svejknek: — Látod ezeket a latrokat, minden nap kihallgatás, és soha semmi se jön ki belőle. Himmelherrgott, akkor már inkább ítéljenek el és ne ráncígáljanak fobbra-balra. Itt döglődünk egész nap, azok a magyar zsiványok meg odakint futkároznak...

Otközben a hadosztályblróság irodája elé, amely egy másik barakk túlsó Óégében volt. Vodilka arról tanakodott Sveikkel, hogy végül is mikor kerülnek rendes bíróság elé.

— Mindig csak kihallgatás, — dühöngött Vodilka — még ha legalább kisülne belőle valami. Telefirkálnak egy rakás papírt, és az ember még csak nem is látja azt a bíróságot. Itt rothad el a rácsok mögött. Mondd meg őszintén, meg lehet enni azt a levest? Es azt a káposztát a fagyott krumplival? Az isten- fáját, ilyen hülye világháborút még nem ettem. Egészen másképpen képzeltem az egészet

— Én most Is teljesen meg vagyok elégedve, — mondta Svejk — még évekkel ezelőtt, amikor tényleges szolgálatban voltam, a mi Solpera zupásunk mindig azt mondta, hogy a katonaságnál mindenki tisztában kell, hogy legyen a kötelességével, és közben úgy szájon- oá- >tt, hogy azt soha nem felejtette el az ember. Vagy a megboldogult Kvajser óberlajt- nant, amikor nuskaszemle volt mindig előadást tartott nekünk, hogy minden katona a legnagyobb lelki érzéketlenséget kell, hogy mutassa,

mert a katonák csak barmok, akiket az állam etet, tömi őket, kávét itat velük, dohányt ad nekik a pipájukba, és ezért húzni kell az igát, mint egy ökörnek.

Vodilka, az öreg árkász, gondolkozott egy darabig, majd megszólalt:

— Svejk, majd ha ott leszel a hadbíró előtt, össze ne kavard a dolgot, és megint csak azt ismételd el, amit. a kihallgatáson már mondtál, nehogy benne maradlak a pácban Legfontosabb, hogy te láttad, amikor azok a magyar zsiványok nekemtámadtak. Tudod, hogy közös számlára csináltuk az egészet.

— Ne féli semmit, Vodilka, — nyugtatta meg Svefk — csak nyugalom, semmi izgalom, hát az is valami, ha egy ilyen had osztály bíróság előtt áll az ember! Azt láttad volna, hogy évekkel ezelőtt kurtán-furcsán ment a dolog az ilyen katonai bíróságoknál. Ott volt nálunk tényleges szolgálatban egy Hérát nevű tanító, és ez egyszer elmesélte nekünk a priccsen fekve, a Ukor az egész szoba kaszárnyaáristomot kapott, hogy a prágai múzeumban megvannak egy könyvben egy ilyen katonai bíróság feljegyzései Mária Terézia koráb'l. Minden ezrednek megvolt a hóhérja, és ez darabonként erry Mária Terézia-tallérért végezte ki az ezredből való katonákat. Es az írások szerint volt olyan nap, amikor ez a hóhér öt tallért Is megkeresett.

Na persze, — tette hozzá Svefk megfontoltan — akkoriban erős ezredek voltak, és mindig főtt kiegészítés a falvakból.

— Amikor Szerbiában voltam, — mondta Vodiika — a mi dandárunknál cigarettát kaptak azok, akik jelentkeztek komitácsit akasztani. Minden felakasztott pasasért tíz Sportcigaretta járt, nőkért és gyerkekért öt. Aztán az tntendantura spórolni kezdett, és inkább csapatosan agyonlőtte őket. Vetem szolgált egy cigány, és mi sokáig nem tudtuk róla, hogy ezt csinálja. Csak az volt a feltűnő, hogy éjszaka, amikor a cigány elment, valakinek eszébe jutott, hogy átkutatja a holmifát, és a bitangnak három darab százas cigarettecso- magja volt a hátizsákjában. Aztán hajnal leié visszajött a. csűrbe, ahol háltunk, és mi rövid úton elintéztük. Leterítettük a földre, és egy Beloun nevű baltárs szillat megfoitotta. De a bitang olyan szívós volt, mint egy macska.

Vodilka, az öreg árkász, köpött egyet: — Az istennek se akart megfulladni már össze- csinátta magát nekünk, kidülledt a szeme, és még mindig életben volt, mint egy kakas, ame-