Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-12-04 / 50. szám

1956. decemSer 4. I-VJ- Vßffs4jL­Ä „Hajnalpír országa“-nakbalettegyüttese Még a szél suhogását, a ma­darak énekét, a gyermekek nevetését, a hős koreai nép örömét, bánatát, és a szabad, boldog életéért vívott harcát is közelebb hozták szívünkhöz a „Hajnalpír országa" — a Ko­reai Népi Demokratikus Köz­társaság — táncművészeinek együttes művészeti vezetőjének a lánya, édesanyja nyomdokai­ban halad a nemzeti táncművé­szet ápolásában és fejlesztésé­ben, már több Világifjúsági Ta­lálkozón nyert első díjat. A „Derült ég alatt“ című balettből előadott részlet, a „Boldog fiatalság“, a mozgás­lettművészek nagy tudása és tehetsége. És most még röviden, né­hány szót szeretnénk mondani az együttes művészeti vezető­jéről, Cschö Szyng Hi-ről. A koreai táncosnő agész életét a művészetnek szentelte. A ré­gi koreai balett hagyományai alapján új táncokat komponált és tökéletesítette a nemzeti táncművészetet. Művészetével mindig a népet szolgálta. Tán­caival felébresztette a nemzeti öntudatot és felszabadító harc­ra serkentett. Ma Cschö Szyng Hí a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya és a Munka Pártja létesítette Állami Balettstúdió­ban a fiatal táncosok és tán­cosnők százait neveli. A ba- lettstudió bemutatkozása köze­lebb hozta hozzánk Korea ős­régi és jelenlegi kultúráját és megismertette velünk a távoli testvéri országot, amelyhez Csehszlovákia népét őszinte ba­ráti szálak fűzik. Cschö Szyng Hí már 1951­ben meglátogatta hazánkat. — Azóta — mondta beszélgetés közben a csehszlovákiai asszo­nyoknak — a csehszlovák dol­gozók hatalmas sikereket értek el, amelyek a koreai népet őszinte örömmel töltik el, és amely sikerek őket ás a további építési feladatok teljesítésére ösztönzik. Amikor művészi pályafutásáról és a művészet terén végzett munkájáról — amelynek har­minc éve minden percét szen­teli — elmondta a kezdeti ne­hézségeket, amelyekkel az el­nyomás alatt küzdött. Beszélt arról is, hogy mily nagy se­gítséget jelent részükre a kor­mány gondoskodása a kultúra fejlesztéséről. Szívből köszöntünk bennete­ket messzi Korea balettművé­szei, és köszönjük, hogy tán­caitokkal felejthetetlen művészi élményt szereztetek nekünk. Köszönjük hősi népetek üdvöz­letét, köszönjük, hogy eljötte­tek! Klein Lászlóné A z utast, aki Prága felé vezető útjában a briinnj állomáson a gyorsvonat ablaká­ból kitekint, az első pillantásra megragadja a morva főváros szépsége. Régi patinás épületek mellett a modern építészet re­mekei, a katedrális, a gótika mestermüve, de Brünn legszebb része mégis csak a vár, amelyet egykor Spilberknek neveztek. Ha pedig a vándor megszakítja útját és rozsdamarta fák között a liget avartól zizegő szerpen­tinjén felballag a régi erődít­ménybe, melyet II. Przemysl létesített a XVIII. században, úgy semmikép nem bánta meg a kapaszkodót, ..lárcsajc azért sem, mert ez a vár a feuda­“ ........ ' ~ LERMONTOV: FELHŐK Felhők az égen, örök vándorok Azúrkék mezőn gyöngyláncok sora Száműzve mint én. Képünkön a „Fiú és lány tánc“ egyik jelenetét láthatjuk. Miért siettek, vajon ki kerget, Irigység, harag, rossz sors nem gyötör. Es még sem szólnak a mérges nyelvek, " ,80 í W/ ­* . I! messzerohantok Rágalmazás csak embernek Északról délre szálldostok tova. gyönyör. fellépései. Bár csak rövid ideig tartózkodtak hazánkban — a Szovjetunióba utaztak művészi turnéra — az a pár nap is elég volt ahhoz, hogy a szívünkbe zárjuk őket. Ez természetes is, hiszen művészetük, amely je­lentős része a koreai nemzett művészetnek, valósággal elkáp­ráztatta mindazokat, akiknek alkalmuk volt élvezni a koreai balettegyüttes valamelyik elő­adását. Amikor a jellegzetes zenekiséret mellett, bámulat- raméltó kosztümeikben megje­lentek az emelvényen a koreai táncosok és táncosnők, a kö­zönség szűnni nem akaró taps­viharai adott kifejezést tetszé­sének és lelkesedésének. A brattslavaiaknak és kassai­aknak hosszú időre emlékeze­tükbe vésődnek, különösen az elragadó bájjal előadott „Gyer­mekjátékok“, továbbá a meg- rendítően szép szöló-cigány- tánc, a fiatal és rendkívül te­hetséges An Szong Hi előadá­sában. A fiatal művésznő, aki Cschö Szyng Hi-nek, a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság nemzeti művészének, az művészet tökéletes összhang­jával tűnt ki. A balett meséje egy koreai faluban játszódik le, a nemrégi, szabadságért vívott harcok idején. A mesteri cho- neografia Cschö Szyng Hí műve. Ezekben és a további elbű­völő táncszámokban kitűnően érvényre jutott a koreai ba­ri csak — a tájat megunva — szálltok, Idegen érzés nektek a bánat. Száműzetés óh, nem vár reátok, Nem siratjátok, mint én, hazámat. (fordította Svaszta Lajos) Enyhe célzás egy agglegényhez Édes fiam nem jól van sehogy se hogy homlokod egyre magasabb, s ahogy gyűlik sorra év az évre egyre ritkul, megkopik hajad. Mikor lesz már mindebből elég ? Elkélne egy csinos feleség. Gombod szakad, nem törődsz te véle, vasalatlan hordod a ruhád, a gallérod felpislog az égre s a legénység egyre mostohább. Mikor lesz már mindebből elég? Elkélne egy szorgos feleség. Legényszobád megfelelne ólnak, az ágyszalma szanaszét hever, s bár rossz a zára rozoga ajtódnak ember lépni oda sose mer. Mikor lesz már mindebből elég? Elkélne egy ügyes feleség. Harmadikén megkapod a pénzed s ötödikén üres a zsebed, elszívsz minden cigaretta véget... jöjjön már meg végre az eszed, s legyen mindebből örökre elég, elkél itt egy kardos feleség. FECSÖ PÁL---------­íme a nagy magyar humanista író. Kazinczy Ferenc. lista és kapitalista múlt ke­gyetlen mementojaként őrzi a kazamatákat. Kazamata olasz eredtű szó, Casa matta, annyit jelent, mint fedett ház. így hívták valaha a babonamentes fedett helyiségét, a vár mélyén, melyeket raktár­nak vagy fogháznak használtak. A brünni kazamaták főként a fehérhegyi csata után vették át a börtön szerepét, ezekbe a nyirkos, fénymentes földalatti üregekbe zárta be a rendszer, hosszú évekre, gyakran egy egész életre azokat, akik sza­badságra vágytak. A brünni vár 1855-ig Közép-Európa egyik legkegyetlenebb börtönének sze­repét töltötte be. A kapitaliz­mus azonban megújította hiva­tását, az első világháború alatt újra idekerültek a politikai fog­lyok. A második világháború és a német okkupáciö során még hírhedtebbé vált ez a hely, ide­terelték a cseh hazafiak ezreit. Csak 1939 szeptember 1-töl 1940 július 4-ig 80.000 fogoly fordult meg a kazamatákban. Mi azért kerestük fel a várat, mert 161 évvel ezelőtt 1795-ben ezekben a víztől csöppögö, pe­nészes lyukba börtönözte be g reakció a lánglelkü magyar forJ radalmárt, a magyar irodalom reformátorát, a magyar nyelv nagy újítóját Kezinczy Feren­cet, költőtársával, Verseghy Fel? renccel. Érdekelt minket vajon emlékezetbe tartja-e a kegyelet ezt a helyet. S amikor jegyet váltottunk kellemesen meglepett bennünket, hogy a jegyszedőnö pontosan tudta ki volt Kazin-' czy és Verseghy. Megmagyaráz­ta, hogy Kazinczy cellája a 10-es kazamata volt és épp most küldött oda egy német kiránduló csoportot. Az első cella mögött, amely- ben Trenk báró Mária Terézia kalandor pandurkapitánya pusz­tult el, egy francia szabadság­hős cellája van. Két más cella a lengyel forradalmárok emlékét őrzi, akiket az 1845-ös évtől kezdődőleg kínoztak itt — 150-en voltak. Az utolsó cel­la a 10-es. Itt szenvedett Ka­zinczy Ferenc. Csupa nyirok és penész van itt. A falon két tábla hirdeti Kazinczy nevét . A fehér és nyomtatott fekete betű cseh nyelvű tábla azt mondja el, hogy Kazinczy Ferenc ma­gyar író 1795 és 1799 között volt s Spilberk foglya. Mikor I. Ferenc császár Magyarországon elrendelte a német, mint állami nyelv használatát, a nép fellá­zadt. A vezetőket 1795 május 20-án végezték ki. Kazinczynak és Verseghynek hétéves börtön jutott. A cseh felirat alatt ma­gyar és latinnyelvü márvány- tábla díszíti a falat. E két tábJ lát a brünni főiskolások egye­sülete, a Corvinia állította fel 1927-ben. A márványtáblát Ka­zinczy reliefje díszíti, alatta a magyarnyelvű felirat: „Vándor szent ahová lépsz e hely, menj s mondjad hazámnak, Hogy törvényeidért kész vala veszni fia". A múzeum ezután hazánk földjére vezet és ismerteti a német megszállás hősi halottait. Ilyen volt Kladno város polgár- mestere, FrantiSek Pavel elv­társ, akit 150 kladnoi munkás- sál együtt bebörtönöztek, túsz- ként egy agyonlőtt német ka-' tonáért. Jozef Kulka és Karol Bauer elvtársak épp úgy Spil­berk falai között pusztultak el, mint Kladno polgármestere. Ott van az a három akasztója is, amelyen a német fasiszták a cseh hazafiakat végezték ki. Az utolsó képek viszont a szovjet hadsereg bevonulását mutatják, a felszabadulás örömteli nap­jait, melyek örök zálogai annak, hogy a brünni vár borzalmai és Kazinczy fogsága soha többé meg ne ismétlődjön. MÁRTONVÖLGYI LÁSZLÓ 1M tyáron Betléreh jártam. Nem nagy kirándulás volt, reggel mentem s este már ha­za is tértem. Egy nyári nap volt csupán, gondoltam, kelle­mes. Emléke mégis visszaleng a hónapok távolából. Betléren, az Andrássyak volt kastélyát néztem meg, mely ma állami múzeum. Mit mond­hatok róla? Annak, aki látta, nem mondhatok újat, az meg, aki nem látta, a monográfiák­ban és prospektusokban meg­találja ugyanazt, amit én el­mesélnék. Említhetnék mégis valami mást 7 Azt hiszem, igen. A nagy értékekkel telezsúfolt kastélyban s a hetven hektáros, gyönyörű parkban való járá- som-kelésem közben három olyan stációhoz érkeztem el, mely sokat árult el a kastély egykori urairól s a múltról. A kastélyt — felesége Serédi Zsófia halála után — Andrússy István építette. Az az Andrássy István, aki cserbenhagyva és elárulva Rákóczi zászlaját, át­állt a labancokhoz, amikor a szabadságküzdelem csillagát ha­nyatlóm látta. A kastély tehát judáspénzen épült, létének fel­tétele egy árulás volt. András­sy kastélyt építtetett. Ez volt a kezdet. S az utódok? A kastély pompás gyűjte­ményt rejt falai között. Bejár­tam termeit,. mint a többi ki­ránduló. Megnéztem a prepa­rált elefántfejet, az amerikai denevért, a tigriskígyó kifeszí­tett bőrét. Megcsodáltam Lotz Károly tájképét, mely az ösz- szes festmény közül a legjob­ban tetszett. Megtapogattam a karosszék aranysárga brokát- huzatát. Csúszkáltam a tükör­fényes parkettán (harisnyában persze, mert a cipőt le kellett húzni). Hosszan szemléltem a páncélvértezetet, öreg szekré­nyeket, faragott ládákat, régi szepességi mesteremberek re­mekműveit. Megláttam mindent, amit az Andrássyak gyűjtő- szenvedélye majd két és fél- század alatt ide összehordott. Láttam az ágyat, amelyben Na­poleon aludt, tisztelegtem kí­nai és herendi porcellánműve- sek remekei előtt. Láttam a török háremhölgy papucsát és elfogott az indulat a koronázá­si kép előtt, melyen az egyik Andrássy is rajta van. Az ablakokon besütött a nap, körülöttem széplányok nézelőd­tek. En a sok szépség ellenére sem tudtam szabadulni egy gondolattól, mely végigkísért a bejárattól egészen addig, míg ki nem léptem megint az arany nyárba. Arra kellett gondolnom, hogy amíg az Andrássyak a messzi Afrikában- vadászgattak, a Márvány-tengeren hajóztak, Isztambul háremeibet időztek, kínai pagodák előtt álltak, az uradalom cselédei embertelen robotban gürcöltek az itthoni hyáuewdélc földeken. Arra gondoltam, hogy e gyűjtemény minden darab­jához, még a szőnyegek rojtjai­hoz is a szegények verejtéke tapad. S most elmondom első meg­döbbenésemet. Egy őzbak szarva előtt áll­tam, semmi különös nem volt rajta, olyan volt, mint a többi, mely alatta s mellette sorako­zott. De a ráragasztott cédula arról tanúskodott, hogy az őzet 1942-ben ejtették el. 1942 ... Lám, milyen az élet. Milyen volt az élet, az a gúnyos és kegyetlen. 1942-ben felcseré­lődtek a szerepek. Abban az évben a kastély urai maradtak itthon, s a cselédek meg a cse­lédek fiai távoztak el messzi földekre. Az urak küldték el őket. „Menjetek világot látni". De a világlátás sokba került nekik. Sokuknak az életébe. Mert nem vadászgatni küldték őket, hanem a harctérre. Köz­ben pedig az urak itthon lőt­ték az őzeket. Ez biztonságo­sabb volt, az őzek nem tudtak visszalőni. Tudtam, hogy így volt, a cé­dula nem mondott újat. De így szemtől-szembe látni a vi- gyorgó valóságot egy vadász­trófea céduláján: ez ökölbe szorította a kezemet. A második megdöbbenés egy kép előtt ért. A kép Deák Fe­rencet ábrázolta. Nem ez ütött szíven. De a kép előtt kezdtem érezni azoknak a képeknek a hiányát, melyeket hiába keres­tem a szobák falain. A renge­teg festmény között nem jutott egy tenyérnyi hely Rákóczinak, Kossuthnak, Petőfinek. A tör­ténelem, az irodalom igazi nagyjai nem kellettek a kas­tély urainak. De Deák itt van. Andrássy István utódai hűek maradtak ősük emlékéhez. Nagyot lélegeztem, mikor ki­léptem a homokos útra s arcon érintett a gyantaszagú szellő. ★ //reg faóriások közt, ezüst patak mellett jártam ké­sőbb. Hangversenyt rögtönöztek a rigók, szénát gereblyéztek a lányok, jóillatot lehelt a pázsit. A hatalmas park csodaszép. Dél volt, mire leértem a tó­hoz. A kirándulók felmentek a büfféhez, a csónakot kezelő bácsi is elballagott ebédelni. Egyedül maradtam a termé­szettel, a nyárral. Barangoltam a parkot, el is tévedtem. A tóhoz úgy jutot­tam vissza, hogy lehúztam a cipőm, feltűrtem a nadrágom és átláboltam a patakon. A víz körülbabrálta bokámat s eszem­be jutott a gyerekkorom. Meg­álltam a patak közepén s per­cekig örültem a Ms víznek. Nagy kövön ülve szárítottam utána a lábamat. Néztem a ta­vat. Vén szomorúfűzek Sütkérez­tek a parton, a zöld vízben felvillant olykor egy ponty kö­vér teste. S a tepsilevelü vízivirágok! Meg a szitakötők, a- lepkék. Szép volt? Nem lehet leírni. A bőkezű nyár elémrakta min­den kincsét. ... Megnéztem a ketreceket, melyekben hajdan állítólag bar­namedvék voltak s a másik kisebb tavat is, mely fölött a jegesmedvék lakása volt. S újra nyakamba vettem a kertet, visszafelé indultam a kastély­hoz. Az egyik kerti úton sildes- sapkás, öregedő ember hajla­dozott. Fehér port hintett egy kupa vízbe, megkeverte a vizet s öntözni kezdte a kavicsos sé­tányt. — Hogy ki ne nőjjön a fű a kavics között — mondta ma- gyarázólag. Felegyenesedett, tarkójára tolta a sapkát. — Kertész? — kérdeztem. — Azoknál dolgozom. — Hát a jelszabadulás előtt? — Akkor bent szolgáltam, — S elnéz a tó felé. — Hogy ment a sora? Hosszan nézett rám, aztán röviden, de sokatmondóan vá­laszolt. — Nekem kibírhatőan, mert én parádéskocsis voltam. De kérdezné csak meg a volt cse­lédeket, akiknek az ispán pa­rancsolt. Ennyi volt az egész. És ez volt az én harmadik bet léri él­ményem. •Elmondtam a fentiekben azt, ami nincs benne a monográfiá­ban s a prospektusban. Valamit még hozzátoldanék. Mikor a betléri állomásra be­pöfögött a vonat, mely később Rozsnyó felé röpített, elhatá­roztam, hogy minden ismerő­sömet rábeszélem: látogasson el a jövő nyáron Betlérre. Dob- sina, Kassa, Pelsöc felöl (Rozs­nyón keresztül) könyen elér­hető. / őjjön el ide ha teheti, aki még nem volt itt. Bűbájos gömöri tájakat fog látni s meg­nézheti a kastélyt, mely már azé, akit megillet: a népé. Bo- zontoshátú öreg hegyekbe bot- lik majd tekintete, melyek fö­lött habszínű nyári felhők hor­gonyoznak. Nézze meg mindezt, hogy utána még melegebben, még nagyobb szeretettel mondhassa ki e szót: hazám. VERES JÁNOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom