Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-10-13 / 41. szám

4

1956. október 13.

SEPILOV: ALAKULJON TÁRGYALÓ BIZOTTSÁG A SZUEZI KÉRDÉS MEGOLDÁSÁRA

A Biztonsági Tanács hétfőn két ülést tartott. A délelőtti ülést Fauzi egyiptomi és Sepilov szovjet külügyminiszter felszólalása töltötte ki.

Sepilov szovjet külügyminiszter hosszabb felszólalásában fejtegette a szuezi probléma lényegét, leszögezte, hogy a csatorna államosításának törvényessége vitán felül áll. Francia- ország és Anglia szándékosan keverte össze a csatorna tulajdonságának, valamint igazgatásának a kérdését. A Szovjetunió nem fogadhatja el ezt az érvet, amely szerint a hajózás szabadsága a Szuezi-csatornán nemzetközi igazgatást követel.

A szovjet külügyminiszter ezután rámutatott, hogy a Csatornát Használók Szövetségének terve, amelynek jóváhagyását az angol—francia határozati javaslat, a Biztonsági Tanácstól kéri, összeegyeztethetetlen az ENSZ alapokmányával. Ez a terv nemcsak Egyiptom szuverenitását tiporná lábbal, hanem veszélyeztetné a hajózásnak a konstantinápolyi egyezményben biztosított szabadságát is.

Sepilov a továbbiakban javasolta, hogy a Biztonsági Tanács áUítsön fel egy tárgyaló bizottságot, amelynek Egyiptom, az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy Britannia, India és a Szovjetunió lenne a tagja. Hozzáfűzte, szó lehetne például egy nyolc ország képviselőiből álló bizottságról is, amelyben az előbb említett hat országon kívül helyet kapna Jugoszlávia és Irán, vagy Indonézia és Svédország, olyképpen, hogy biztosítsák az álláspontok egyensúlyát. A bizottság azt a feladatot kaphatná, hogy előkészítse a konstantinápolyi egyezmény helyére lépő és a szabadságát biztosító űj egyezmény tervét. A hat- vagy nyolchatalmi bizottság _ az új egyezmény tanulmányozására és jóváhagyására nemzetközi értekezletet szervezhetne a csatornát használó valamennyi ország részvételével.

Sepilov három elvet sorol fel, amely megállapodáshoz vezethet és az új egyezmény alapjául szolgálhat. Ezek a következők:

1. ) A hajózás szabadsága minden ország kereskedelmi és hadihajói számára a teljes egyenlőség alapján. Egyiptom, amely a csatornát birtokolja és igazgatja, köteles biztosítani a hajózás szabadságát a csatornának és berendezéseinek biztonságát, kötelessége, hogy a csatornát hajózható állapotban tartsa, a hajózási feltételeket javítsa.

2. ) Az egyezménytaláíró valamennyi fél kötelezi magát, hogy semmi olyat nem tesz, amellyel a fenti elveket megsértheti, és a csatorna berendezéseiben anyagi károkat okozhat. A Szuezi-csatorna nem válhat ellenségeskedések színterévé és nem vehető blokád alá.

3. ) Egyiptom és a Szuezi-csatornát használó országok között megfelelő együttműködési formákat kel! bevezetni.

Ahhoz, hogy a szuezi-kérdést békésen megoldják — folytatta Sepilov — mindenekelőtt el kell ejteni az ultimátumok, a katonai fenyegetések és a gazdasági nyomás politikáját.

Sepilov kijelentette, hogy a Biztonsági Tanács elé' terjesztett *í'"angol—francia határozati javaslat nem a szuezi-konf'iktus békés rendezésének' szándékára utal, hanem új ultimátum Egyiptomhoz. Ezt a határozati javaslatot a Biztonsági Tanács nem fogadhatja el — mondotta befejezésül a szovjet külügyminiszter.

Sepilov felszólalása után a délelőtti ülést berekesztették. — A délutáni ülés első felszólalója Belaunde perui küldött volt, aki egyelőre nem foglalt állást az angol—francia határozati javaslatot illetően. Ezután Dzselal Abdoh iráni küldött szólalt fel. Majd Ronald Walter ausztráliai küldött támogatta az angol- francia határozati javaslatot. A kubai küldött elvben szintén támogatta az angol—francia javaslatot, amelyről azt mondta, hogy bizonyos módosításokkal tárgyalási alapul szolgálhat A délutáni ülésen felszólalt még Ting Au-csang, csankajsekista küldött és Spaak belga külügyminiszter.

A Biztonsági Tanács kedd délelőtt még egv nyilvános ülést tartott, amelyen Dulles amerikai és Popovics jugoszláv külügyminiszter mondott beszédet. Ezt követően a Biztonsági Tanács délután áttért a zárt ülésekre.

A FRANCIA KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG ALAKULÓ KONGRESSZUSA

Párizsban ülést tartott a Francia Köztársasági Ifjúsági Szövetség Országos Bizottsága. Közük, hogy az ülésen annak a kongresszusnak az előkészítésével foglalkoztak, amelyen ez a szervezet most Francia Kommunista Ifjúsági Szövetséggé alakul át. A kongresszust december 14-től 16-ig tartják meg. Jelmondata ez lesz: „A békéért, az ifjúság követeléseinek a megvalósításáért és Franciaország nagylétéért”.

Az országos bizottság felhívta Franciaország egész ifjúságát, harcoljon fokozott erővel az algériai békéért.

AT S. «. S. JUBILEUMA

Ezekben a napokban ötven esztendős az a jel amely manapság még a legkülönbözőbb országok iskolásgyermekeinek tudatában is immár azonosult a bajbajutottak segítségkérő hívásával. A hajók távírószobáiban felhangzó „tititi—tátátá— tititi“ vagyis S. Ó. S. jelzés ma már nagyobb parancs, mint a gyors odaérkezés szükségessége: az emberség parancsa.

Sokan úgy tudják, hogy a hagyományos három betű az angol „Save Our Souls” (mentsétek meg lelkeinket) — felkiáltás rövidítéséből származik. Nos, hadd említsük meg az érdekesség kedvéért, hogy az időbeli sorrend — fordított! — A szikratávlrászok 1906-ban megtartott berlini nemzetközi kongresszusa ugyanis azért tette általános segélykérési formává ezt a jelet, mert a három rövid, három hosszú, három rövid távírójelet — állapították meg a kongresszus részvevői — a legnehezebb körülmények között is aránylag jói veszik a távírógépek.

Az első fé! évszázad igazolta, ezt a megállapítást. Remél- ,lük, a technika rohamos fejlődésével egyre kevesebbet fog elhangzani a hátborzongató hívás, és ha mégis elhangzik, segitség idejében érkezik.

AZ ELSŐ ÍTÉLETEK A POZNANI TÁRGYALÁSON

A jKwvaffi vtjfkMNbi bfn*M9 hétfőn befejezte az 195S. .fStiáue Ä-i poinert álam«!tones proveWciő egyik részvevő u»oj»rtjan«)i: gerÉl,

A wrws* FtoltyfWFflcz, ZurWc és Sr¥k> VflUttakwt büdösnek merröta ki izSerny halált okező bántalmazásában, valamint államvagyon fosztogatásában. A bíróság Foltynowicz vádlottat négy és hat hónapi börtönbüntetésre, Zureket négy évi, Sro- kát pedig négy és hat hónapi börtönbüntetésre ítélte.

Gyermekkoromtól szerettem olvasni Verne könyveit, vagy nagy utazók útleírásait. Képzeletemben idegen országokban barangoltam magam is, de oly merész elképzelésem mégsem volt sohasem, hogy valamikor a tajgába, Ázsia Őserdeibe kerüljek. És most itt vagyok lodzsában, jámbor rénszarvason lovagolok a tajga alig taposott keskeny ösvényén. Előttem a tuvai vezető, utánam pedig Oleg, az unoka- testvérem. A jámbor állat izmos lábai bizalmat öntöttek belém, gondolván, hogy ha netalán egy medve kiugrana a sűrűből, úgy hordozóm biztos elrohanna velem előle. Elmélkedtem útközben azon is, mily szenzáció lenne, ha ezen a jószágon otthon közlekednék.

Évszázados fenyő vastag törzsei mellett haladtunk, melyet hárman sem igen tudnánk karjainkkal átölelni. Ha a tajga szó sűrű erdőt jelent, úgy amit itt láttam az erdőben, ahhoz ■ a tajga szó sem elég erős jelzés. — Vihardöntötte óriási szálfák, száraz vastag gallyak, sűrű átláthatatlan bozót állt volna utunkba, ha be akartunk volna menni a sűrűbe. Itt aztán igazán nem járt az ember lába, csak az ügyes mókus es coboly nem téved el a napvilágot nem látott erdő mélyében. Az őserdőt mégsem így képzeltem el, ahogy itt láttam. Tele kúszó növényekkel nagylevelű fákkal, cserjével, bozótokkal, mint ahogy Verne Gyula könyveinek illusztrátora képzeletből lerajzolta. Itt pedig kéderfenyők magas derék fái húzódtak több tízméter magasba sűrű dióval teli lombjaival takarva el a napot, néhol egy kis tisztással, ahol málnabokrok váltják fel a vastag kéderfákat, bükkfákat. És köröskörül síri csend, melyet néha egy-egy madár zavar csak meg füttyével. De szerettem volna megtudni egyet-mást kísérőmtől, de a tuvai nyelv tudatlansága elzárta előlem ezt a lehetőséget. Kísérőnk előbb szótlanul haladt előttünk, majd rákezdett a híres tuvai torokdalra, és dalolt, dalolt, talán már egy félórát is megállás nélkül. Torkából érdekes melódiák szálltak, szavak nélkül dalolt mint egy dajkáló anya, csakhogy hangosabban, hogy csak úgy visszhangzott tőle a tajga. Hogy miről dalolt, mily belső érzések késztették különböző melódiák dudolására, még máig sem tudom. Lehet, hogy a tajgáról, lehet, hogy a vadászatról, vagy Tuva múltjáról, jövőjéről. A dalban benne csengett az egész tuvai nép óhaja, törekvése, jövője

— Hó, kiáltottam rá a rénszarvasomra, aki biztos nem értett magyarul, mert ment tovább. Brrr, — szólta n* rá megint, de végül is csak a gyeplőnek használt spárga rángatása késztette megállásra a jámbor jószágot.

Mi az, miért álltái meg — kérdezte Oleg és levette válláról a puskáját. Pszt hallgass csak, valamilyen zúgást hallok. Távolról tompa dübörgést lehetett hallani, amiről arra következtettünk, hogy valami nagy vízesés felé közeledtünk. Minél közelebb értünk, annál nagyobb volt a zaj és egyszercsak a felfelévezető ösvény széttárult előttünk, ho’ vagy 20—25 méter magas sziklafalról, mint megannyi millió kristály gyöngy és gyémánt vízcsepp zúdult alá egy óriási vízesés szivárványt Írva le a levegő napos párájába. Ennek a nagy víztömeg zúgásának hallatára, mely hasonlított egy nagy malomkő őrléséhez, nyugtalankodni kezdtek állataink. Leszálltam a Riská- ról, ahogy magamban elneveztem a jószágot, s egy néhány percig elnéztem a természet e csodálatos szép látványát. Csak a tuvai kísérőnk h1VSS#r» (Ütem fel ismét a Rislta hátára. Talán

3—4 óh a hosaz'at mentünk a sűrű erdők között, közben nem egy mókussal, őzzel taA tajga sűrűjében

lálkoztunk útközben. Kis tisztásokon nagyokat szök- delve bújtak el előlünk az őzek. A szibériai mókus itt kétszer akkora mint nálunk, ezért érdemes őket prémre vadászni. Csakhogy a vadásznak pontos céllövőnek kell lennie, hogy az állatkának éppen a fejét találja el, hogy ki ne lyuggassa a drága prémet.' Ä cobolyra ugyancsak így vadásznak. Vadméhecskék szálldostak az aranysárgaszínű virágokról ide-oda, a tisztásokon, ahol ezek a virágok úgy tűntek fel, mintha valaki a napot 6zórta volna szét bőkezűen. Sasok keringtek zsákmány után lesve éles szemeikkel fent a magasban. Mennyi málna, gomba, szamóca, kéderdió akadt utunkban. Akár zsákokkal Is szedhettük volna, amennyit csak elbírtunk. Annyi volt itt, Minden pillanatban új és új érdekesség tárult szemeink elé. Most bizony már nehéz is mindenre visszaemlékezni, mgrt jegyzeteket a rénszarvas hátán még csak meg sem próbáltam írni. Egy helyen, ahol az édes málnát kóstolgattam, teli marolckal kinálgatva vele a Riskát is, valami gömbölyű mozdult meg lábam mellett. Ösztönösen ugrottam odébb, leejtve a távcsövet is és a következő pillanatban egy zöldes hátú mérges kígyó emelte fel a fejét felém kúszva. A tuvai leugrott a nyeregből és alig ocsúdtam fel ijedtemből, a kígyó már szétvert fejjel mozgatta ide-oda még élő testét a földön.

víz csobbanása, ha valamelyik ha! magasra dobja fel magát a vízben egy szitakötő vagy valami más bogár után kapva széles szájával. Gyönyörű délutáni napsütésben pillantottuk meg azt a három faházat, nem messze a part mentén, ahol rokonunk élt. Megérkeztünk tehát végre az orosz vadászokhoz, ahogy a tuvaiak nevezik őket. A félnapos lovaglás a Riska hátán, egy kicsit megviselt. Fáradtan szálltam le az egyik faház előtt, ahonnan két ember sietett felém. Zdrasztvujte tovariscsi — nyújtották örömmel kezüket, mert itt a tajgában emberekkel való találkozás annyit jelent, mint egy ünnepnap. Megtudták, hogy kik vagyunk, s az egyik ősz, alacsony növésű idős férfi melegen ölelt keblére és csókolt meg mindkettőnket, válltig emlegetve, hogy mindjárt megismert minket, mert már fivére írt is rólunk. — Erre már Oleg is széjjelbontotta a vadászhátizsákot, majd elővéve egy literes vodkas üveget, sorba kinálgatta vele mindegyikünket. De jól is esett a vodka itt a tajgában. A hosszú út után rögtön felmelegítette beszélőképességemet és elmondtam nagy nevetés közben hogyan utaztam először életemben rénszarvas hátán. No, visz- sza már lóvon utazunk, szólt az öreg, tessékelve minket befelé. Itt aztán megtudtam mindent Todzsáról, ami csak érdekelt. Felváltva beszéltünk egymásnak, én anyám— Gyerünk tovább, mert itt több is lehet, — szólt hozzám Oleg, s most már olyan ügyesen pattantam fel a Riska hátára, mint legalább egy huszárőrmester.

— Gyi, gyi — biztattam sarkammal a Riskát, hogy siessen már. Könnyű most már rágondolni a dologra, de akkor bizony ‘ nagyon sietős volt a dolgom, és azután minden lépésben megnéztem, hogy hová és merre lépek, Kis tavak mellett haladtunk el, dombon fel, völgybe le, erdők sűrűjébe. Majd elértük a Baligtig Chem folyót, azaz magyarul a Hal folyót. Kicsit megálltam élvezni a természet szépségét. De mivel kísérőm nyugtalanul nézegetett felém, nem értve meg, hogy mily látványosság kötheti le figyelmünket ebben a közönséges tajgában, sietve indultunk tovább. Már az volt pedig az érzésem, mintha egy álló napja utaztam volna a rénszarvason. Köröskörül csend honolt és balról az ösvény felől hallani lehetett, hogyan csobog a vize, láttuk ezüstös habjait a gránit köveken. És körülötte néma csend. Nem mozdult még meg a parti pe- cérke fák bídíté illatú virága sem a jjWmyű széliéit«!. a t«)Wly*#fk is mozdulatlanul hallgatták a természet vasárnapját. C6ak ritkán bontja meg ezt a nagy csendet a

ról, testvéremről, hazámról, ö a tajgáról. Bent a durva gerendákból épített ház padlóján, három hatalmas medvebőr hevert kiterítve. Nagy mancsai és körmei békésen feküdtek a padlón és puha hosszúkás szőre elnyelték cipőink kopogását. A falon szegeken mókusok, cobolyok, rókák prémjei, vadászfegyverek, halászhálók voltak felaggatva és nem hiányzott a hagyományos szarvasagancs sem, mely minden vadász lakásának büszkesége. Bent az öreg elmondta, hogy nem is olyan egyedül laknak itt a tajgában, mert vagy két órai lovaglásra innen a Nojon Chol tó mellett fiatal geológusok, mérnökök laknak sátrak alatt, már vagy három hónapja és hogy gyakran meglátogatják egymást. Itt a tajgában kutatnak a ritka- fémek után és már találtak is gazdag lelőhelyeket.

— Kincsekben nagyon gazdag a mi Lodzsánk, csak kár, hogy nem vezet innen Kizilbe út. Rengeteg halat küldhetnénk az egész országnak. Amennyi itt van, az ország kevés részén található, — magyarázta „gyá- gya”. — A múltkor egy fogásra fennhat kilót húztam tó a hfl#mmal. Be hit mit csináljak itt velük. Nagyobb részüket, a közepeseket visz- szadobálom a vízbe, mindig csak annyit hagyok füstölésre, fogyasztásra, amennyi a napi szükségletem, mert akármikor, fél óra alatt any- nyit fogok ismét, hogy akár tíz ember részére is elég lenne.

— Tutajon nem lehetne halat szállítani? —

— Tutajon nagyon veszélyes a sziklákkal teli folyón utazni. Csak merész tapasztalt tutajosok próbálkoznak a 400 km-es utat a sziklás Jenyiszejen megtenni. Nem egy fizetett már rá életével az ilyen vállalkozásra. Télen, pedig mikor befagy a 'folyó és ^alkalmas lenne szánútra, úgy a hegyekből olyan hideg levegő ereszkedik a folyó medre felé, hogy mozdulatlanul fekszik hónapokig, hogy kevesen kísérlik meg a másfélnapos szánkázást mondjuk olyan 45 fokos hidegben. Ezért vagyunk tehát minden évszakban elzárva a külvilágtól. Pedig rengeteg kincs megy így kárba, amit fel lehetne használni. Faanyag itt annyi van,4iogy elláthatnánk vele akár 20—30 évre is az egész Európa faiparát. Cobolyból egész Nyugat-Szibé- riában nincs annyi, mint magában Todzsában, És biztos láttátok azt is, hogy errefelé csak rénszarvast tenyésztenek. Tejet, húst, bőrt ad az itteni lakosoknak, no meg a vadászok ezen lovagolnak a tajgában prémes állatkákra vadászni. Eledellel el vagyunk itt látva akár ezer évre is. Van itt vagonszámra málna, szamóca, gomba, kéderdió, melyet annyira szeret a coboly. Megeszi a medve is, a mókus is, no meg pirítva mi is. Qtt van egy zsákkal a sarokban, füstölt halam is van vagy tíz kiló. Ha majd mentek vissza, visztek belőle, mert én úgysem fogyasztok el annyit. Vadkacsa és vadliba és egyéb vad is van itt bőven.

Beszélt, beszélt az öreg . tajga gazdagságáról, az itteni csendes, nyugodt életről, míg lassan leszállt a csillagos sötét éjszaka. A folyó vizének csobogása és a tajga susogása mintha egy árnyalattal csendesebbé vált volna. Ilyenkor már álom szokott szememre szállni, de most nem volt egy csepp kedvem sem alvásra. Kíváncsiság fúrta faragta, oldalamat, szerettem volna még többet hallani a hőstettekről, a • vadállatokra való viadalokról, a tajga titkairól. Ezért kimentünk Oleggal a folyóhoz, majd összeszedve vagy öt tábortűzhöz való szárazfát, meggyújtottuk a tüzet. „Gyágya” és a másik két vadász is odajöttek a tűzhöz, s leültek. A meg- gyújtott rőzse fel-felcsapko- dó lángja kellemes meleget sugárzott a hűvös folyó partján és tüzével vörösre festette körülöttünk a közeli • tárgyakat, arcokat. Hátunk mögött, mint valami fekete függöny, úgy takarta el a sötétség a tajgát fáival együtt.

— Gyágya mondjon el nekünk valamit a medvéről, — biztattam az öreget. Ö pipával a szájában a lángokba nézegetve, ravaszul megjegyezte: — Na, ná, csak né fessük az ördögöt a falra, mert megjelenhet. A múltkor már hajnal felé lopta el tőlem hálóstul együtt a halakat, az egyik zsivány medve pedig csak itt volt felakasztva a ház külső falára. — És az öreg belekezdett az elbeszélésbe, mely csaknem éjfélig tartott. Hallgattuk figyelmesen, dehogy jött volna most álom a szemünkre, mikor oly érdekesen szórakoztatóan beszélt az öreg.