Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-09-15 / 37. szám
1556. szeptember Ä jr • * Ünnepeltek a pőtoriak A nap, mint egy óriási tüzes korong lassan bújt elő a látóhatár peremén terpeszkedő fákkal teletűzdelt dombok mögül. Nyugodt, korareggel csend borult a bányásztelepre, . melyet nem zavart meg az óriási teherautók robaja. a reggeli váltásra igyekező bányászok beszéde és a távolból hallatszó csillezörgés. Unnepváró csend borult a tájra. Nem mozdult semmi, csak az égen úszó bárányfelhők suhantak csendesen tova, az ismeretlen mesz- szeségbe. Az egész úgy tűnt, mintha, nem is itt a bányásztelepen lennék, hanem csendes szobában gyönyörködnék egy szép festményben. De az illúziót gyorsan elűzte a fák levelei közt susogó csendes szellő, mely oly kedvesen játszogatott a zöldellő fák leveleivel. Lassan ébredezni kezdett a táj. Itt- ott az ablakból kikandikált egy-egy borzas fej, kéjesen szívta be a friss levegőt, körültekintett és újra eltűnt a szoba mélyén, Néhány perc múlva aztán újra megjelent. De már megfésülve. A házakból zaj, vízcsobogás, beszélgetés szűrődött ki. Milyen furcsa itt minden, jutott az eszembe. Napkelte, falusi táj, falusi ébredés nélkül. Falu és mégsem falu. Hiányzik a falu ébredését annyira jellemző kutak, moslékos kannák zörgése és, az etetésre váró baromfiak csipogása. Felvirradt az új nap, mely nem tartozik a szokott, talán unalmas vasárnapok közé. A férfiak különösebb gonddal borotválkoztak mint máskor, a nők a szokottnál gondosabban szedték ki hajukból a csiptetőket, melyeket előző este azzal a szándékkal tettek be, hogy göndörebb legyen a hajuk, szebb legyen a frizurájuk. Nem csoda. Nem egyszerű vasárnap ez. A dátum a 9-es szám valami nagyot, igazi ünnepet jelent a telep lakóinak, ezeknek a máskor fekete, most oly fehérre mosott arcoknak. A bányászok valami rejtett várakozással néznek a bányásznap eseményei elé. Amint ezek a gondolatok járnak az eszembe, körülöttem minden megelevenedik. A házak ajtaiból csinosan öltözött gyerekek bújnak elő, csapa„Jancsi, Terka a ruhátokra vigyázzatok“. A nap. szép utat járt már be pályáján és langyos sugaraival kellemesen melegíti fel az előbb még hűvös levegőt. A bányászok élvezve a napfény kellemes simogatását, kiállnak a házak elé. Mindenünnen beszélgetés hallatszik, melybe itt-ott belevegyül a sátrakat felállító elárusítók kopácsolása. A telep képe percről percre változik. Az előbb még a házak előtt beszélgető csoportok megindulnak . a főtér felé, Képünkön a két „legöregebb” bányászt látjuk, (balról jobbra) Vizdár Béla már 28 éve dolgozik a bányában. A bányásznap alkalmával a Vörös zászló munkarendjével tüntették ki. Kvásna András szinté« régóta, 25 éve bányász, Ő az Önfeláldozó műnkért kitüntetést kapta. ahol a bányászzenekar díszegyenruhába öltözött tagjai próbálgatják hangszereiket. Az elárusítók is felállították már sátraikat, és a virstlik kellemes illatát hózza felénk a szél. Kezdődik az ünnep. A zenekar az előbbi fura hangok helyett rázendített valami ropogós indulóra. Kilencet mutat az óra mutatója. Az A lengyel bányászküldöttség élén Adamczik elvtársai, a küldöttség vezetőjével szívélyes beszélgetésbe merül Dulaj Andrással és Zemánek igazgató elvtárssai. tokba verődnek, kergetőznek az épülő házak falai mellett, az állványok alatt, vagy bújócskát játszanak. Vígan, gondtalanul játszanak, mitsem törődve a rajtuk lévő új ruhával. A játék hevében egy-kettőre elfelejtik édesanyjuk előzetes figyelmeztetését, hogy üzemi mozi nézőtere megtelik ünneplő bányászokkal és hozzátartozóikkal (nem egy közülük elég messziről jött, hogy itt ünnepeljen j a férjével, vagy a fiával.) Vicián elvtárs az üzemi bizottság elnöke megnyitja a gyűlést és üdvözöli a jelenlévőket. A megnyitó után Zemánek igazgató elvtárs lép az emelvényre. Ismerteti az elért eredményeket, melyekre joggal lehetnek büszkék a pőtoriak. Immár egymásután harmadszor nyerték el a minisztérium és az FSZM Vörös zászlaját. A bányászok szívét büszkeség járja át, hallva a számokat, melyek oly sokat jelentenek számukra. Büszkék is lehetnek ezekre a számok- • ra, melyek minden szép szó helyett szebben beszélnek. Csak két számot akarok említeni. Az egyik csak négy betűből áll és azt mondja el, hogy a bányászok 115.4 %-ra teljesítették tervüket. A másik szám egy betűvel több és sok-sok csille szén sorakozik mögötte. Ez a szám azt hirdeti, hogy a pótori bányászok 34.456 tonna szenet adtak terven felül. Az igazgató elvtárs beszámolója és az ünnepi beszédek után következett a gyűlés legszebb része, a kiváló bányászok kitüntetése. Tizenkilenc bányászt tüntettek ki. Ezenkívül sokan részesültek 50—200.— Kcs-ig terjedő pénzjutalomban. Majd a bányászok képviselője lépett az emelvényre és a jelenlévők viharos tetszésnyilvánítása közt felolvasta a bányászok új kötelezettségvállalásait. A kötelezettségvállalás csak pár sorból állt, de többet ért sok néhány lapot betöltő határozattól, vagy frázisokkal telített hosszú beszédtől. Csak ennyi állt benne: a pótori bányászok vállalják, hogy 13.614 tonna szenet fejtenek ki terven felül és 214 folyó méter folyosót vájnak ki, és az 1956 évi tervüket november 14-ig teljesítik. Az ünnepély rövid volt, de mégis sokat nyújtott mindenkinek. Megmutatta, hogy a pótori bányászok valóban a munka hősei, és újabb munkakedvet öntött mindenkibe. Vége az ünnepélynek. Üjira ropogós indulókat játszik a zenekar. A legjobb bányászok pedig három asztal körül csoportosulnak. Itt osztják ki a pénzjutalmakat. Mindenkinek sziporkázó jókedve van. Igaz ehhez már hozzájárultak az elárusítók is. A vígkedvű sokaság között csak egy „valakit" láttam, kinek homlokán egy pillanatra átsuhant a szomorúság felhője. Hogy ki volt, azt nem árulom el, mert megsérteném férfiúi büszkeségében. Hogy miért volt kissé szomorú, az érthető. Ugyanis egy kis szerencsétlenség étté a szerencse mellett, mégpedig a következő. Ő is, mint sokan mások 200.— Kcs pénjutalomban részesült. Midőn átvette a pénzt számolva hz esti mulatsággal gondoskodni akart egy kis rejtett tartalékról. Ez majdnem sikerült, dehát kedves élettársa is résen volt és a sasnak is dicsőségére váló jó szemekkel meglátta a rejtett mozdulatot és elrontotta számítását, Azért a bácsi sem volt sokáig szomorú, hamar megvígasztaló- dott, jókedvű munkatársai közt. Amikor aztán hű élettársa átnyújtotta neki az egyik ropogós százast, akkor jött meg igazán a kedve. Jókedvűen nézett asszonyára és tán az járt az eszébe, hogy jól van asszony ez is jó, de jövőre ügyesebb leszek. V. E. BRÚNNI HÍRADÓ A látogatók ezrei keresik fel naponta a brünni gépipari kiállítást. Ké- * pünk a kiállítás főbejáratát mutatja. J A kiállításon úgy a hazai, mint a külföldi látogatók részéről nagy az érdeklődés a kiváló Spartak Skoda 440-es autók után. | Egy szovjet bányász mesél: Boldog vagyok, hogy haza jöttem Áruikor Atekszej Ivanov bányász Karaggadában elolvasta az újsághírt a Marcinelle-i bányász szerencsétlenségről, halálosan elsápadt és az újság kiesett a kezéből. Nem csoda, hiszen még rövid két hónappal ezelőtt ö >s ott dolgozott a szerencsétlen „Bois du Sgzier" tárnában, amely 263 bányászt élve eltemetett. Majdnem ö is közöttük volt. Ivanovot a németek hazájából a ka- linyini kerületből tizenkétéves korában elűzték és a fasiszta Németországba cipelték. Arra kényszerítették, hogy Frankfurtban egy gyárban dolgozzon. Amikor eljött a felszabadulás, elhitették vele, hogy nem térhet visz- sza hazájába, mert a szovjet hivatalok megbüntetnék, azért, hogy Németországban dolgozott. A hiszékeny fiú hitt az ijesztő dajkameséknek és elsőként beállt azok közéÁ akik „a szabadságot választották“ és ö is nyugaton maradt. Nemsokára azonban megértette, hogy miért beszélték annyira rá, hogy ne térjen vissza hazájába. A belga szénbánya körzetnek munkaerőre volt szüksége és a „szökevény“ ki volt téve a hatóságok és a bányászmágnások kénye-kedvének. — Pont. az Előre bocsátom, hogy világos legyen: a CSISZ szerveknek nem kell '„saját” versenyt indítani. A CSISZ feladata az, hogy egyéni módon saját eszközeivel támogassa az üzemek inumkaversenyét, melyeket a Forradalmi Szakszervezet üzemi bizottságai szerveznek. A jelen időszakban, különösen a CSISZ szlovákiai kongresszusa előtt és utána a legjobb eredményeket az ifjúsági kollektívák megszervezésével értük el — annak ellenére, hogy eddig még nem sikerült az egész ifjúságot a szocialista munka versenynek megnyerni. Ezekben a kollektívákban főleg azt kell elérni, hogy a fiatalok erkölcsi felelősséget érezzenek a terv teljesítéséért, megszilárduljon az elvtársi kollektíva és megkönnyítse a CSISZ helyzetét. Ha azt akarjuk, hogy a kollektívák a munkahelyeken jó eredménnyel dolgozzanak, akkor indítsunk szocialista munkaversenyeket. Aás ifjúsági kollektíva versenyét az üzemi verseny keretén belül kell kiértékelni. Gondoskodni kell arról, hogy az ifjúsági kollektívák is jutalomban részesüljenek, még abban az esetben is, ha az üzemi verseny keretén belül nem kerültek első helyre. A versenyfeltételeknek azonban 100 százalékosan eleget kell tenni. Sok üzem már igen jó tapasztalatokat szerzett az ifjúsági kollektívákkal. így A mi »jelszavunk: S z o c i a lista m irn k a v e r s e n n y e l például a vasérc bányákban az ifjúsági kollektívák között már igen jó indult a verseny. A kollektívák különösen akkor kezdtek jól dolgozni, amikor a CSISZ KB támogatta megszervezésüket, versenyt indított a vándorzászló elnyeréséért, a versenyt rendszeresen minden hónapban kiértékelik és iparunk sok ezer tonna terven felüli vasércet köszönhet ennek a versenynek. Már maga az, hogy ifjúsági kollektíváról beszélünk, azt jelenti, hogy azokat a fiúkat és leányokat is be kell kapcsolni a kollektívába, akik nem CSISZ tagok. Szóval a kollektívába meg kell nyerni az egész ifjúságot. így aztán a CSISZ a termelési folyamatban befolyást gyakorol a szervezetlen ifjúságra is. Figyelemreméltó eredményeket ért el ezen a téren Partizánskéban az Augusztus 29-e üzem CSISZ szervezete, ahol 59 ifjúsági1 brigád működik. A versenybe a fiatalok 92.6 %-a bekapcsolódott, 128 kollektív kötelezettségvállalást tettek, amelyek az anyagmegtakarításra és a termelés minőségére irányulnak. Kötelezettségvállalásaikat sikeresen teljesítik, mert a rosztovi Mikojan-üzem cipészeinek módszerét vették át. A gumiosztályon júliusban a következő brigádok tűntek ki: a Kmeíová, Kralová és Lisická elvtársnők brigádjai, melyek 1.262.- Kcs-t takarítottak meg az üzemnek. A nyersanyagok elosztásával Boros, Janiak elvtársak Paulis és lvanková elvtársnők 1.348.- Kcs-t takarítottak meg. • Az üzem az év eleje óta a nyerstermelésben 109.5 %-ra minőség tekintetében 101.6 %-ra, az áruhalmozásra vonatkozólag 116 %-ra, a választék szerint pedig 100 %-ra teljesíti a tervet. A munkatermelékenység egy dolgozónál 101.1 %-ot tesz ki. Ezen a példán akartam megmutatni, hogy milyen sikereket érhet el minden üzem ott, ahol az idősebb elvtársak oldalán ifjúsági kollektívákban helyesen szervezik meg az ifjúságot. Az ifjúsági kollektívák megalakításánál gyakran sok vita esik arról, hogy ki legyen a vezető. Gyakran ezen múlik a kollektíva megszervezése is, hogy nehezen tudnak megállapodni abban, ki tölthetné be ezt a funkciót. Ehhez a kérdéshez csak az a megjegyzésünk, hogy a kollektíva vezetője idősebb elvtárs vagy elvtársnő is lehet, aki szereti és megérti a fiatalokat. Ezt szívesen is látjuk, hiszen akkor biztosak lehetünk abban, hogy a kollektíva vezetése jó kezekben van. Természetesen az ifjúsági kollektívák szervezése és versenyek indítása, csak egyik módja annak, hogy a CSISZ a szocialista munkaversenyek segítségére legyen. A CSISZ tartsa állandóan szem előtt azt, hogy az egyének versenyében is segítséget kell nyújtani. Az ifjúsági munkacsoportok és az alapszervezetek ezen a téren sokat tehetnének. Hiszen áttekintésük lehet arról, hogy ki hol és hogyan dolgozik és ezért igyekezzenek minden tagot megnyerni a szocialista munkaversenynek. Ez azonban feltételezi azt,« hogy minden fiatalt alaposan ismerni kell, tisztában kell lenni a fiatalok egyéni nehézségeivel, segítségükre kell lenni, el kell távolítani a nehézségeket, hogy a műhelyben vagy az üzemben a szocialista munkaversenyben első helyre kerüljenek. A J. V. Sztálin, üzemben például a legjobb fiatalokat órákkal és más tárgyakkal jutalmazzák meg. A CSISZ minden alapszervezete tűzze ki főfeladatául, hogy rendszeresen értékeljék ki és jutalomba, részesítsék a legjobb '"dolgorókat. JAN J.ANÍK a munkás volt, akit az urak a legjobban használni tudtak. Minden ellenkezés hiába volt, azzal fenyegették, hogy „visszaküldik" őt Oroszországba. Ivanov Marcinelle-ben barátaival együtt egy piszkos borokban'' lakott, ahol a háború alatt foglyokat helyeztek el. — A padló cement volt és keskeny, kétemeletes priccseken aludtak — ez mit a lakásuk. Védőruházatot, nem adtak — meséli most Ivanov Karagundában a munkásoknak. A munkaruhákat is a bérünkből fizettük és az bizony édes-kevés volt. Hetenként átlag ezer frankot kaptunk, ebből 700 frankot fizettünk az ellátásért és 125 frankot az úgynevezett lakásért. Tizennégy napnál sosem kaptunk több szabadságot. — A munakfegyelem legkisebb megsértéséért pénzbüntetést róttak ki. Ha véletlenül néhány perccel előbb hagyta ott a munkát és a felvonóhoz sietett, az 10—20 frankjába került. Egy röpke beszélgetés a napi kereset ötödét jelenthette. A tragédiának Marcinelle-ben előbb vagy utóbb be kellett következnie — mondotta Ivanov. — Jómagam is három nagy bányaszerencsétlenség tanúja voltam. 1954 májusában és októberében, valamint 1956 februárjában. Az özönvízelőtti szellőztető készülék mellett a „Bois du Cazier“ bányában állandóan annyi szénpor és gáz gyűlt össze, hogy a legkisebb szikra is hatalmas robbanást idézhetett elő. A belga bányák tulajdonosai nem „kótyavetéltek" el a pénzüket a biztonsági berendezésre. Egy csöppet se bántja őket, hogy a bányászok fulladoznak, megrokkannak és a föld alatt tönkremennek. Nem egyszer ezt mondták az elvtársak: „Boldog az, aki élve kerül ki Marcinelle-böl, ebből a- pokolból". A Marcinelle-i tárnában a barátai voltak azok, akik a jnyegetésektöl megfélemlített Ivanovnak kinyitották a szemét. Amikor Ivanov mindezt megértette, akkor már semmi sem tarthatta öt vissza. Útja egyenesen Brüsszelbe, a szovjet nagykövetségre vezette, és onnan haza. — A barátaim Marcinelle-ben hozzásegítettek ahhoz, hogy megtaláljam az igazi utat — fűzi hozzá Ivanov egész halkan — megmentették az életemet, őket pedig eltakarta a tárna. De sohase felejtem el ‘őket. Most Ivanov Karagandában a bányákban és üzemekben elmondja a munkásoknak, hogy miket élt Marcinelle-ben, elmondja ottani keserveit és hősiességét. — Karaganda összes bányászaival együtt — mondja az újságírónak — gyászoljuk a Marcinelle-i munkásokat, barátainkat és mindnyájunk testvéreit. E. W.
