Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-07-21 / 29. szám
1956. július 21. 3 VITA: Irodalmunk helyzetéről Ez is irodalmi kérdés A kilencedik nemzetközi filmfesztivál Nem az írói alkotómunka kérdéséről, hanem a régi irodalmi alkotásaink átértékeléséről és bánásmódjáról szeretnék egy pár szót szólni. Jómagam a Slovenská kniha n. v. zsolnai antikváriumában bukkantam rá kihasználatlan magyar könyvekre, s megjegyzem, hány szlovák városkában heverhet még értékes könyv. Tán nem lesz kellemetlensége a könyvesbolt vezetőjének (hi- s-en jóhiszeműen tette), hogy bevezetett a raktárakba. Szemem-szám elállt a csodálkozástól: szlovák, cseh, német könyvek mellett garmadával találhatók olyan magyar könyvek is, amelyeket eddig csak hallásból ismertünk, vagy pedig igen nehezen jutnak hozzá az érdeklődő olvasók. „Azarei", ■ Ezra elindul" és az első köz- irsaságban megjelent egyéb nyvek is várják, hogy elszállt sák őket — a zúzdába. Érthető, a vállalatnak nem érdeke, hogy eladatlan és eladhatatlan könyveket tartson szák lehetőségei mellett. De vajon valóban eladhat atlanok-e ezek a könyvek? Szükséges-e, hogy zúzdába kerüljenek? A valóban zúzdára érdemes könyvek mellett olyan magyar, szí'- úk és más müveket is fellelhetünk az irodalmi „siralomház"-ban, amelyek több figyelmet és feltétlen más sorsot érdemelnének. Véleményem szerint a Kultúrügyi Megbízói ti Hivatal, a Komensky Egyetem és az írók Szlovákiai Szövetsége együttesen fontolóra vehetné, hogy e művekből (s itt főleg a két világháború közt íródott magyar könyvekre gondolok) melyeket érdemes volna megmenteni nemcsak uz irodalomtörténet, hanem >.z elég érett és itélöképes olvasó közönségünk számára is. Mert úgy gondolom, egy gondos átértékelés és felülvizsgálat után több mód is lenne erre. Bizonyos, hogy több könyvet átvenne, ezekből a Csema- dok, a járási népkönyvtárak és a középiskolák is. Helyes volna, ha e könyveket a könyv - elosztó vállalat átvenné a rendes könyvesboltok számára, hiszen nem használt, hanem raktárakból kikerült, olvasation könyvekről van szó, amelyeknek egyetlen bünük (valójában nem is a könyveké), hogy 1945 óta sem a könyvvállalat, sem okát segítene rajtunk Talán nem veszik tőlem rossznéven, ha én is beleavatkozom a „nagyok" dolgába. Az én nevem még eléggé ismeretlen, tudósításaimon kívül alig jelent meg néhány versem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem érdekel irodalmunk helyzete, fejlődése. Mondhatom, hogy ezidáig soha nem töltött el olyan kíváncsi várakozás ez Új Ifjúság újabb számának a megjelenéséig, mint mostanában. Kíváncsivá tesz az a gondolat, hogy vajon meddig jutottunk el a vitában. Nézetem szerint ez a vita hasznos, mert ha nem is sokat, de valamilyen segítséget mégis csak nyújt továbbfejlődésünkhöz. Hogy milyen nagy szükség van az irodalmi lapra, azt már előttem többen és jobban bizonyítgatták, mint én tudnám. A lappal kapcsolatban az én véleményem is az, hogy kell, mint az élethez a fény és a napsugár. Nélküle sorvadásnak és fonyadásnak indúl irodalmi életünk, mert a fény növeszt, éltet és gyümölcsöziet, így va * * gyunk valahogy az irodalmi lappal is. Hogy mennyire segítené mindannyiunk munkáját és fejlődését, talán igazolja a következő példa is: március 1-én beküld- tem egy elbeszélésemet Egri elvtársnak, Kevéssel a beküldés után meg is kaptam rá a választ, amely ilyenképpen hangzott: „Elbeszélésének témája jó, de úgy kellett volna kidolgoznia, hogy megfagyassza az ember ereiben a vért." Egri elvtárs tanácsolta, hogy olvassam el a Csillag egyik számát, mely hasonló témájú elbeszélést közölt, mint az enyém. St hogy elolvastam c? Természetesen. Kíváncsi voltam, hogy mit mulasztottam az elbeszélésem megírásánál. S bizony kissé bosszúsan állapítottam meg, hogy sokat, nagyon sokat mulasztottam. Ehhez az elbeszéléshez viszonyítva az én elbeszélésem olyan volt mint egy háló, amelyben az összekötetlen spárgák lyukat és szakadást idéznek elő. Hát ennyit szerettem volna elmondani. KOVÁCS MIKLÓS a sajtó, sem az írók, sem pedig a kritikusok nem nyilatkoztak róluk a nagyközönség előtt. Nézzünk szét a raktárakban, ne pusztítsuk el, ami igazi érték. SZÁNTÓ GYÖRGY Még valamit Mondhatom, majdnem minden vita hozzászólást elolvastam és véleményem szerint a hozzászólásokban több helyes megállapítás van, de hadd fűzzek hozzájuk néhány gondolatot én is. Ha őszinték akarunk lenni a csehszlovákiai magyar irodalom helyzetével kapcsolatban meg kell állapítanunk, hogy ez az irodalom jelenleg még meglehetősen gypnge és fiatal. Az egy Fábryn, Egrin és Szabó Bélán kívül alig van idősebb és hogy úgy mondjam kiforrott írónk. Igaz ugyan, hogy számban is kevés íróinknak a száma a múlt csehszlovákiai magyar írókkal szemben. S már ennélfogva is alúl marad irodalmunk az egyetemes magyar irodalomtól s jó ha a középfokot megüti. Az elmaradottság hibáját már próbálták több mindenben keresni, így például abban, hogy íróink zöme fiatal, tapasztalatlan, kevéssé ismerik az életet, nagyobb részük TJratislavában él és hogy irodalmi újság kellene stb. stb. És ez mind úgy igaz, ahogyan megírták. Ám, ha figyelembe vesszük a hazai magyar írók környezetét, munka körülményét, meg keil állapítanunk, hogy azok is közrejátszottak abban, hogy iro- dUmunk még nem érte el azt a fokot, amit elérhetne. Vegyünk csak például egy tényt, a nyelvünk ápolását, bizony nyíltan ki kell mondanunk, hogy nagyon keveset törődünk ezzel, sőt mi több, a népi kultúrának megőrzésével és továbbfejlesztésével sem törődtünk és törődünk jóformán semmit se. Egyszóval, hogy irodalmunk ma még gyönge, azért nemcsak az írók és jólehet nem is a fiatal kezdő írófC a hibásak. Én, mint szerény olv, sója és becsülője a hazai irodalmunknak röviden csak ennyit akartam elmondani. TANKÓ BORBÁLA Rimaszombat Európa egyik legszebb nyaralóhelyén, Karlovy Varyban rendezték meg a kilencedik nemzetközi filmfesztivált. Az első nap kissé hivatalos jellegét gyorsan feloldotta a szovjet és jugoszláv filmek bemutatója s a csütörtök esti szép és bensőséges találkozás. Pétiteken már felkeresték egymás asztalát a régi és az új ismerősök, új barátságok kovácsa - lódtak a filmművészek között. A program meglehetősen zsúfolt. Délelőtt dokumentum filmeket vetítenek, délutánonként két-két játékfilmet, esténként pedig a szabadtéri széles-vászon moziban a cinémascoppe film kelt nagy érdeklődést. Közben megbeszélések és fogadások zajlanak. A Moszkva szálló hatalmas épületcsoportja a fesztivál fellegvára, körülötte állandóan kavarog a sokaság. Amikor a filmvetítések kezdetét jelző gong megszólal, az érdeklődők sorfala között lépnek be a küldöttek az egykori bálterembe. Az első két napon négy játékaimét vetítettek. A négy film — ha egyik sem fémjelzi a négy ország filmművészeiének legmagasabb csúcsait — nemes törekvésről, az új kereséséről, és a mai témák fontosságáról tanúskodik. Az első bemutatott film szovjet volt, mégpedig a Rumjancev-ügy című film. A második jugoszláv film, a Nyomozás, mely a náci * megszállás idején játszódik, Belgrádban. A harmadik film — szószerinti fordításban — Köhorizont, melynek hősei különös hegyi emberek, a film argentin. A fesztivál negyedik bemutatója, a Dr. Danwitz házassága című nyugat-német film, fiatal orvosok életéről szól. A magyar dokumentum filmeken kívül két teljes estét betöltő film kerül bemutatásra, mégpedig, a Szakadék és az Egy pikoló világos című film. Eddig legnagyobb sitiért és forró elismerést ért el a Ham- sői emberek, legújabb svéd film, oszlanak s hogy melyik film lesz a győztes, jelenleg még nyílt kérdés. Ezidén sok jó film kerül bemutatásra s így a zsűrinek nehéz dolga lesz. A fesztivál eredményéről lapunk következő számában részletesebben beszámolunk. , . . . „ s Ha a világon mindenki ilyan volna című francia film. E filmben francia, olasz, szovjet, amerikai, német, angol és norvég emberek fognak össze, hogy eljuttassák a szérumot egy hajó súlyosan beteg legénységének. A humanizmus filmje ez, az emberek összefogásának lírai jelképe, csupa dráma és poézis. A fesztivál zsűrije — amely eddig „láthatatlan“ volt — megkezdte munkáját. Elnöke az idén is Brousil professzor, a neves csehszlovák filmesztéta. A zsűrinek tizennyolc tagja van: hét csehszlovák, egy-egy szovjet, francia, kínai, angol, magyar, lengyel, olasz, argentin, indiai, egy a Német Demokratikus Köztársaságból és egy a Német Szövetségi Köztársaságból. Rendkívül tanulságos viták zajlanak le a fesztivál részvevői között. A vélemények megA Karlové Vary-i nemzetközi filmfesztiválról. Képünkön T. C. Konuchovová színésznőt a szovjet filmküldöttség tagját látjuk Százéves a Tretjakov képtár tanácsok színjátszóinknak Némely színművek előadási időtartama túlságosan hosszú, és sok esetben a színalakítás kerül sok időbe. Ilyenkor szükséges a szöveget rövidíteni, vagyis húzni kell a szövegből. Mivelhogy a színjátszó csoportok rendezőinek nincs elég tapasztalatuk az ilyen feladatok megoldásához, azt tanácsoljuk, hogy túlságosan hosszú és sok időt igénylő diarabok betanítására ne vállalkozzanak. Helytelen, ha olcsó sikerre számítva a rendező megváltoztatja az iró szövegét. A rendező lehetőleg ne változtasson a szövegen. A szövegen változtatni csak abban az esetben indokolt, ha a szöveg hibás, ha félreérthető, ha politikai tévedést tartalmaz. A szövegjavítás célja csak a fő utasítás fokozottabb érvényesítése a valóság helyesebb, igazabb. művészibb ábrázolása lehet. * A rendező elképzeléseit, elgondolásait, utasításait a munkatársainak és a színjátszóknak tervben rögzíti. A rendező igyekezzen minél pontosabb, minél kidolgozottabb tervet készíteni elképzeléseiről. Ne sajnálja az időt a terv készítésre, mert ezt kétszeresen visszanyeri a darab betanításakor és előkészítésekor. A rendezőnek feltétlenül írásban kell rögzítenie a következőket: díszlettervek, bútor- jelmez kellékjegyzék, a szereplők kellékei és ruhái, a színpad berendezésének tervrajza stb. . A rendezői tervekben általában három fajtáját különböztetjük meg: a szcenikai terveket, amelyek az előadás dologi tárgyi, elemeire vonatkoznak, a játéktervek, (rendezőpéldány) amelyben a rendező az előadás lefolyásának elgondolását rögzíti le, végül a muipkatervek, amely az előadás megszervezésének, a megvalósítás módjának és időbeosztásának előzetes leírását tartalmazza. Díszlettervezés A színjátszó csoportokban a díszlettervezést is maga a rendező valósítja meg. A több képből álló színművek több díszletváltoztatást igényelnek. A díszletváltoztatások gyors lebonyolítását az adott színpad lehetőségeihez alkalmazott díszletszerkesztéssel kell biztosítani. A rendezőnek az egyes díszleteket egységes szerkezeti megoldáson felül kell megvalósítania. A díszletszervezés másik követelménye, hogy elegendő teret biztosítson a szereplők mozgásának, cselekvésének. A díszletnek olyannak kell lennie, hogy a néző számára a lehető legjobban szemléltesse azt a környezetet, amelyben a cselekmény lejátszódik, A díszletezést a rendezőnek úgy kell megterveznie, hogy előadás közben valamelyik díszletező (rendszerint maguk a színjátszók) minden külön u- tasítás élkül pontosan tudják a feladatukat. A közönség nem szereti a hosszú szüneteket, ezért a díszletváltoztatást úgy kell megszervezni, hogy azt a lehető legkevesebb időt vegye igénybe. A színpadképnek a színhelyet kell átgázolnia, az a környezetet, ahol a cselekmény játszódik, és érzékeltetnie kell azt a kört, amelyben a cselekmény játszódik. Ezenkívül a színpadképnek jellemeznie kell azoknak az embereknek szokásait és ízlését, életkörülményeit, akik az ábrázolt környezetben élnek. A színpadképnek ki kell fejelnie a lejátszódó jelenetek hangulatát is. A díszletek színe, formája befolyásolja a közönség hangulatát, ezért például vígjátékot nem szabad komor hangulatú, sötétszínű díszletek alkalmazásával játszani, kivéve, ha ezt művészi követelmények szükségessé teszik. (Ilyen esetre példa a szatirikus színmű). Bútorok és kellékek A színpad berendezésének jellemzőnek, korhűnek kell lennie. A bútorokat és a kellékeket a rendezőnek e követeléssel összhangban kell megvilágosítaniia. A színpadra csak annyi bútort helyezzünk, a- mennyi szükséges. Olyan bútordarabokat kell használni, melyek nem akadályozzák a szereplők mozgását és úpy kell elhelyezni a bútordarabokat, hogy a közönség jól láthasson minden szereplőt. Világítás A világítás arra szolgál, hogy a szereplők színpadi cselekvéseit a néző jól láthassa.. A sötét színpadon is kell, hogy legyen annyi fény, amennyi a szereplők játékának megvilágításához szükséges. A fényerő elosztásával és a fénysugarak irányának beállításával, valamint a színezéssel a színpadot világosabb és sötétebb részekre tagoljuk. Az erősebb, világosabb fény kiemeli a színpad legfontosabb, leggyakrabban használt helyeit és a nézők figyelmét az ott lejátszódó jelenetekre összpontosítja. A világítással meghatározzuk a színpadi cselekmény időpontját . is. Például: napfelkeltével lassan kivilágosodik a színpad és a világítás színe kékből vörösre, majd vörösből sárgás-fehérre változhat. A világítási tervben a rendező jelölje meg hogy a színpadon és a nézőtéren hol és milyen világítótesteket helyezzenek el. A világítás változásait és a változás időtartamát a rendező a játéktervben tűntesse fel. (Folytatása következik) Különös magasztos érzés lesz úrrá az emberen valahányszor múzeumokban, képtárakban bolyong. Ilyenkor úgy tűnik, mintha a nemzet múltja vonulna fel a néző szeme előtt. A moszkvai Tretjakov képtár i silyen magasztos érzést kelt az emberben, Termeiben ott halad el szemünk előtt az orosz történelem. Ez a képtár különbözik a párizsi Louvre, a le- ningradi Ermitázstgl. A moszkvai Tretjakov képtárnak más a rendeltetése. Amíg a Louvre és az Ermitázs csakis világhírű festők egyedülálló műveit tárolja, a Tretjakov képtárban megtaláljuk az orosz, később a szovjet művészek minden nagyobb művét. Ez a képtár kimondottan nemzeti, tisztán o- rosz jellegű. A képtár története nem egyszerű. Száz évvel ezelőtt 1856- ban, Pavol Nikolajevics Tretjakov elhatározta, hogy házában összegyűjti Oroszország festőinek híres képeit. Az első két kép, amely alapját képezi a mostani képtárnak, magában- véve elárulja milyen érdekek vezették P. N. Tretjakovot a képtár megteremtésekor. A két kép közül az egyik Nikolaj Bilder „Kisértés“ című képe, a másik V. Chudjakov „Csempészek találkozása a finn határon.“ A két kép ma is alapját képezi a képtárnak és a vezetők külön is felhívják a látogatók figyelmét erre a két képre. Különösen Bilder képe hat a látogatókra. A kép egy orosz anyát halálos ágyán ábrázolja. Az anya mellett ott téplelődik fiatal lánya, aki azt sem tudja mitevő legyen. Egy öreg kéjnő igyekszik a fiatal lány segítségére. Ő akarja „megmenteni“ a fiatal lányt Íme, jellemző történet ahhoz, hogy megértsük milyen volt a helyzet a cári Oroszországban Tretjakov később is főleg azokra a festőkre irányította a figyelmét, akik műveikben híven ábrázolták a cári Oroszország elnyomott népét. Tretjakov képtára az évek folyamán egyre gyarapodott. A képtár nemcsak mint képtár állt fenn, hanem iskolája volt, az orosz festők legjobbjainak. Azelőtt is, ma is legnagyobb kitüntetésnek számít egy festő számára, ha képét ebben a képtárban tárolják. Tretjakov iskolájában nőttek fel olyan festők, mint a XVIII. század híres Leviekij-e, Rakotov-ja, Borobikovszkij-a. A XIX. század híres művészei mint Repin, Serov, Kramszkoj. De nemcsak a festők találtak otthonukra ebben a képtárban. Tretjakov széleskörű levelezésben állott a kor legnagyobb íróival, kritikusaival, esztétáival. Festőiskolájának fiatal tagjaira óriási hatást gyakoroltak Tolsztoj, Turgenyev, Csehov művei. Ebben rejlik Tretjakov óriási érdeme. P. N. Tretjakov nem a saját számára tartogatta képtárát. 1872-ben megnyitotta házának kapuit a nagyközönség számára, és hat évvel halála előtt 1892-ben képtárát szülővárosára, Moszkvára hagyta. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után megváltozott a képtár jellege. 1918 június 3- án Lenin dekrétumot írt alá, amelyben a képtárat állami intézetté nyílvánította. A képtár azóta igazán a népé. Csak két évszámot kell megemlíteni. 45 év alatt 1872-től 1917-ig hárommillió ember látogatta meg a képtárat. A szovjet kormány nem egész negyven éve aiatt pedig több mint húszmillió látogatója volt a képtárnak. Nem csoda tehát, hogy a képtár fennállásának százéves évfordulóját az egész Szovjetunió népe saját ünnepének tekinti. R. B.
