Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-06-09 / 23. szám
1356. -fEmius 9. 3 TITA: IRODALMIM HELYZETÉRŐL Őszinte lelkesedéssel és figyelemmel kísérem az Új Ifjúságban megindult vitát a csehszlovákiai magyar irodalmunk helyzetéről, hiányosságairól és fejlődésének alapvető követelményeiről. Végre! Végre valami, aminek — erősen bízom benne — hasznát veszi majd ez az úgynevezett speciális körülmények között botorkáló irodalom. Mert, hogy botorkál azt nem lehet és nem is lenne ésszerű dolog elhallgatni. Éppen abban látom a most megindult vitára váró feladatokat, hogy egyenesén feltárja irodalmunk sajnálatos tétovaságának és erőtlenségének igazi okait. Ha a csehszlovákiai magyar ''■adatom és általában az irodalmi é'et gyengeségének lényegét meg akarjuk érteni, egészen a gyökerekig kell lehatolnunk és onnan kibányászni azokat az okokat, melyek kibontakozását akadályozzák. Meg kell vizsgálnunk tehát, mit jelent az, hogy irodalmunk, speciális helyzetben élő irodalom. Mi az, hogy speciális helyzet? Ez a körülmény abból adódik, hogy mi, három nemzeti irodalom, a cseh, szlovák és magyar érintkező felületén élünk, mint a Csehszlovák Köztársaság magyar anyanyelvű polgárai. Irodalmunkra természetesen legnagyobb hatással a magyarországi irodalom van, de helyzeti adottságánál fogva a cseh, szlovák irodalmi és szellemi élet is erősen befolyásolja. Ennek a ténynek természetesen különféle következményei vannak. Egy példán próbálom bemutatni a dolgot. Bábi Tibor második Néhány megjegyzés verskötete a Hazám, hazám .., eddig még nem kapott kritikát, véleményem szerint azért, mert nemzetiségi kérdéseket vet fel, amelyekről kényelmetlen és kellemetlen dolog beszélni. Hogy miért kényelmetlen? Sajnos nem tudjuk még hol végződnek anyanyelvűnkkel és magyal- nemzetiségünkkel szemben fennálló kötelességünk határai és hol kezdődnek a sovinizmus és burzsoánacionalizmus területei, így aztán túlzott óvatosságból vonakodunk megcsinálni, vagy kimondani azt is, amiben semmi elítélendő nincs, és sokszor csomót keresünk a kákán, ahol reális szemmel nézve, még kákát sem találnánk. Így irodai műnk éppen azt a témát nem tudja hitelesen feldolgozni, amely pedig egyik legjellemzőbb vonása lehetne, és pedig három nemzet fiainak, a cseh, szlovák és magyar dolgozóknak, értelmiségieknek életét, egymásra való kölcsönös hatásukat és együttélésük közben felvetődött problémáikat. A burzsoánacionalizmus jegyében a múltban sok bűnt követtek el, sok rossznak a gyökerét ültették el. Reánk, a mai generáció fiataljaira maradt az a feladat, hogy e bűnöket jó- vátegyük és az esetleges egyenetlenségeket, melyeknek népidemokratikus rendszerünkben szilárd alapjuk nem lehet, megszűntessük. De ezt a munkái soha hallgatással, vagy a tények elkendőzésével vagy megszépítésével elvégezni nem tudjuk. Ide nyílt, egyenes beszéd, kölcsönös mély emberi megértés és következetes leninista magatartás szükséges. Ennyit talán irodalmunk speciális helyzetéről. Vegyünk egy más dolgot. írtam egy erősen szatirikus hangú, gúnyoros bírálatot a Fáklyában megjelent egyik novelláról. Az írást azzal a megjegyzéssel visszakaptam, hogy személyeskedő és nem közölhető. Ugyan kérem! Miért személyeskedés, ha valakinek az írására megmondjuk nyíltan, még ha szatirikus formában is, hogy nem értünk vele egyet? Hogyan fejtsünk ki akkor termékeny és hasznos vitákat, ha ennyire érzékenyek vagyunk ? Pedig ez a csiklandóság és bíráló szóval szemben tanúsított ingerlékenység egész . kritikai vonalunkra jellemző. Ez az oka aztán, hogy irodalmi életünk belső problémái nem kerülnek nyilvánosságra a lapok hasábjain és így természetesen azokat a közvélemény nem ismeri, íróink, kpltőink népszerűsége csekély, nevüket alig ismerik és műveiket kevesen olvassák. Az ilyen felfogásnak persze a következménye az, hogy csehszlovákiai magyar irodalmunknak jóformán nincs nyilvánossága, nincs fóruma, amely számon tartaná, sőt ha nem végzünk ezzel a „ne szólj szám, nem fáj fejem” stílussal, akkor nem is lesz. Ha az irodalmunk létfeltételét jelentő irodalmi nyilvánosságot meg akarjuk teremteni, ha azt akarjuk, hogy a csehszlovákiai magyar irodalomnak olvasói és figyelemmel kísérői legyenek, többet és jobban kell propagálnunk problémáinkat, írásainkat. Többet kell írnunk művészi és esztétikai kérdésekről, többet kell bírálni egymás műveit, mert mindez irántuk, munkánk iránt való érdeklődés és egyben egy pezsgő, dinamikus irodalmi élet alapjainak a kialakulását jelenti. Felvetődik a kérdés. Hová írjon a szlovákiai magyar író hosszabb novellát, hat-nyolc flekken (1 flekk egy géppel írott oldal) túl terjedő tanulmányt, vagy alaposabb elemző kritikát? Felvetődik a másik kérdés. Mit olvasson a szlovákiai magyar olvasó, ha szlovákiai magyar irodalmat akar olvasni? Lapjaink közölnek ugyan irodalmi műveket, de csak alkalomszerűen és rendszertelenül. Kivétel talán a Fáklya, amely azonban havilap lévén, nem alkalmas időszerű problémák megtárgyalására. Felvetődik az irodalmi lap szükségességének kérdése. Kell az irodalmi lap! Kell arra, hogy a már említett nyílvánsságot meg tudjuk teremteni. Kell azért, hogy az irodalmunk után érdeklődőknek rendelkezésére álljon egy sajtószerv, mely megbízhatóan és részletesen tájékoztatja őket irodalmi életünk eseményeiről. Kell arra, hogy teljesíteni tudjuk feladatunkat, megteremteni és ápolni a kapcsolatot a cseh, szlovák és magyar irodalmi élet között. Meggyőződésem, hogy lapunk ezt a hivatást teljesítené. DUBA GYULA * * * * * * * * * A lakszakállasi fiatalok közöli A tavaszi nap már jó magasan járt, mikor megérkeztem ■^“■{erékpárommal Lakszakáliasra. Nagymegyerhez négy kilométerre van ez az ezerötszáz lelket számláló falucska. Enyhe szél fütyül a házak falai között, az utcák üresek, csak itt-ott látni egy-egy hancúrozó gyereket, vagy pipázgató öregember!. Megállók a községház előtt, mely a falu közepén van. Bemegyek, de a szoba üres és csendes. Hallgatózok, a szomszéd helyiségből írógép kattogása hallatszik. Ide is benyitok, itt már négyen vannak. Megmondom, hogy mi járatban vagyok, s hogy a CSISZ helyi titkárával szeretnék beszélni. — őt most nehezen találod meg — mondja a helyi nemzeti bizottság elnöke. Ilyenkor minden fiatal dolgozik, a titkár is kint van a határban. De itt van a mi Katónk, aki szintén tagja a GSISZ-nek, ő talán tudna felvilágosítást adni a fiatalok munkájáról és életéről. — Igen, én is tagja vagyok a CSISZ-nek — mondja egy kissé szemérmesen, Kürti Katalin, a 17 éves barna kislány. Szelíd tekintetű, csendes lány ez • a Kató, aki mint gépírónő dolgozik a helyi nemzeti bizottságon. Amikor megláttam, azt hittem, hogy harapófogóval kell majd kihúznom belőle a szavakat. De tévedtem, mert mikor megtudta, hogy az üj Ifjúság levelezője vagyok, a kis Katinak is megeredt a nyelve. — Hátha csakugyan írni akar rólunk, én szívesen elmondok egyet-mást fiataljaink munkájáról. S majd ekkép folytatja: Lakszakállason az ifjúság nagyobb része tagja a CSISZ-nek. Rendszeresen megtartjuk gyűléseinket, olvasókörünk is van, és most készülünk a Fucsík-jelvény megszerzésére. Karácsonykor mutattuk be a Bujócska című színdarabot, mellyel mondhatom, igazán nagy sikert arattunk. Most egy kissé megáll s maga elé mereng, mintha gondolkodna valamin. En felhasználom e pillanatnyi csöndet s megkérdem tőle, hogy szabad idejében mivel foglalkozik. — Ha a hivatalból hazamegyek, az édesanyámnak segítek a háztartási munkákban. Estéim legnagyobb részét pedig olvasással töltöm. A könyveket a községháza könyvtárából kölcsönzőm. — — Ha nem tudná az elvtárs, elárulom, hogy nekünk sok könyvünk van, — veszi át a beszéd fonalát Barta Lajosné, aki szintén a községházán dolgozik és egyben a népkönyvtár vezetője is. ----— Jöjjön — folytatja tovább — megmutatom a könyvtárunkat. ---------------------Belépek a könyvtárba, ahol valóban sok szép könyv sorakozik a polcokon. — Amint látom, könyv az van sok, hanem olvassák-e is azokat a könyveket — kérdem Barta elvtársnőtöl. — Olvassák bizony, több mint 85 rendszeres olvasója van könyvtárunknak. S most megkérdem, milyen könyvek után érdeklődnek a legjobban. Amire a válasz az, amit vártam. Jókai, Mikszáth. Móricz ezek a legolvasottabb írók. Sőt Ady Endre versei is szeretett olvasmánya mind a fiataloknak mind az öregeknek. A fiatalok különösen a Lédához írt verseket szeretik. Ám tévedés volna azt hinni, hogy olvasóink csupán csak a magyar irodalmi termékekből olvasnak a legtöbbet, nem, mert nagyon szeretik például Tolsztoj, Dosztojevszki, Erenburg és Polevoj könyveit is, — mondja Barta elvtársnő. S még egy néhány szót váltva, visszamegyünk az irodába. — No, ugye, hogy van sok könyvünk — mondja büszkén Katalin. ----— Ám, de mi nemcsak könyveket, hanem újságot is olvasunk. Nálunk minden fiatal asztalán ott van az Üj Ifjúság. Tizenkét óra volt, amikor elhagytam a helyi nemzeti bizottság épületét. Megszaporázva iépteimet, a kertészet felé vettem az útirányt, mely körülbelül egy kilométerre fekszik a falutól. Ahogyan odaértem, az ügyesen összetákolt fabódé mellett két lányt láttam sütkérezni. Kicsit meglepődtek, amikor közéjük toppantam. A lányok neve- Farkas Teri és Szuha Mária, akik úgy 17 évesek lehetnek. Arcukat barnára ■ csókolta a csallóközi tavaszi szél. Hol egymásra, hol pedig rám tekintgettek, huncút mosolygással. Egy kis bátorságot vettem — mert ugyebár két lány előtt az ember egy kicsit mégis csak elszégyeli magát — s megkérdeztem tőlük, hogy merre vannak a többi fiatalok? -------—• Mindenki elment ebédelni — mondja Farkas Tériké — csak ketten maradtunk, Marissal, a barátnőmmel. Ugyanis mi legtöbbször magunkkal hozzuk az ebédünket s itt fogyasz- szuk el. _______ — Mióta dolgoznak a kertészetben — teszem fel nekik is a már megszokott kérdést. — Mióta? Csak március óta — válaszolja Tériké, aki még elmondja azt is, hogy az édesapja is itt dolgozik, mint dohányos. Mind a ketten szépen keresnek, és igazán elégedettek, — Körülbelül hányán dolgoznak itt — kérdem én. — Mi lányok, vagyunk vagy húszán, a férfiak pedig tizen. — S most milyen munkálatokat végeznek? — Jelenleg a melegágyak öntözése, gyomlálása és pikiro- zása folyik. Az ittlévő lányok kötelezettséget vállaltak, hogy az összes palántaféléket május 31-ig kiültetik. S meg kell mondanom, hogy ez nem lesz könnyű munka, mert kertészetünk 20 hektárnyi területen gazdálkodik. S lesz itt kérem minden. Saláta, paradicsom, édes és fűszeres paprika, korai káposzta, retek, kalarábé, hagyma, dinnye, stb. Ahogy :gy beszélgetünk, lassan a lányok is megjönnek az ebédről. S még velük is váltok egy-két szót s maid búcsút véve tőlük, visszaballagok a faluba, azzal az érzéssel és tudattal, hogy lám mégis csak érdemes volt eljönnöm a lakszakállasi fiatalok közé. TÓTH GYULA Több megértést, több szeretetet Meglepett és boldog örömmel töltött el az Üj Ifjúságban megjelenő irodalmi vita. Az őszinte, bátorító hangok jólesnek a kezdő, gyámolítás nélkül álló toliforgatóknak. De engedtessék meg nekem, hogy mindjárt az elején kifejtsem aggályaimat. Akik segíthetnének irodalmi életünk fel- frissítésén, akik felelősek a jelen és jövő előtt a felbukkanó tehetségekért, azok kevésbé törődnek a fiatalok fejlődésével, hiszen írásaikat is csak elvétve olvassák el, mert bizony meg kell vallanom sokan el sem olvassák' hazánkban megjelenő magyar napi, heti, havi folyóiratokat vagy újságokat. Legfeljebb saját cikküket, versüket, novellájukat vagy kritikájukat olvassák el és észre sem veszik a kezdő fiatalok őszinte al- kotnivágyását. Azt hiszem ez egy kömoly hibája irodalmunknak. S ezek után nem csodálkozom, hogy Kerekes István pesszimisztikiísan nézi irodalmi helyzetünket. A szerkesztőkhöz is volna egy pár szavam. Ami az egyes írások megjelenését illeti, őszintén szólva sok esetben a szerkesztőktől is függ. Ha több helyet szorítanának az irodalmi művek közlésére, úgy vélem nemcsak a lap, de a szerző és az irodalmi közvélemény is sokat nyerne vele. Fel tudnám sorolni név szerint, hogy egyes szerkesztőségekben hány versem fekszik több mint egy éve, melyekre még választ sem kaptam. Az őszinte szó hiánya is gátolt minket az előrehaladásban. Az írófélék összeültek a kávéházban és szidták azt, aki nem volt jelen, mert valamilyen hibát mindig annak vagy azoknak tudtak be. Mi vidékiek pedig magunkat, esetleg környezetünket szidalmaztuk. Nagy, sőt óriási hiba volt s — véleményem szerint még ma is az, — hogy elzárkózunk a szlovák írótársaktól. A csehszlovákiai magyar írók munkaközösségének vezetői helyesen tennék, ha közelebb hoznának bennünket a szlovák és cseh írókhoz és elmélyítenénk egymás között a baráti kapcsolatot írásaink megismertetésével. Nem szigeten élünk, csupán akarva, nem akarva elszigetelten. Hiába éneklünk és írunk a kölcsönös barátságról, ha mi magunk nem mutatunk példát e téren. Hányszor fordultunk tanácsokért a szlovák írószövetséghez? Pedig az elvtársak segítőkészségéről magam is meggyőződtem.. Ne különüljünk el a jövőben, éljünk kollektív életet. S ne a mások vállán igyekezzünk felemelkedni. Legyünk őszinték egymással szemben. A mi korunk jellemes embereket FECSÓ PÁL J í 9 9 • * i | I f ? * ? PETRIK JÓZSEF: APÁM Apám, a véred! jaj, a por issza életed nedvét, kfekes sugárral szökik a véred! Öh vissza, vissza vészhozó csermely, térj az utadra, térj a mederbe, hol halk zsongással hatvanegy évig égtél pirosán s hat élet fáját tápláltad édes meleg sugárral; térj vissza, rémes, vészes a sodrod, ellopni készül mosolyt, szerelmet, az apa képét hat fájó szívből indul kitépni ___ S a por e Szomjas — mily mohón nyalja a drága nedvet, hát nem elég volt hatvanegy évig verejték tenger! még vért is kívánsz! Állítsátok meg: vérár van, vérár — öh minden késő — Égő testemben mint a higanyszál úgy fut a fájás .. csordul-e könnyem? — Üveges szemmel hiába nézel, szegény apám, .oh, nem látod már meg csordul-e könnye konok fiadnak ... Engem is nemzett; apám volt. Meghalt. Ügy ment el, gyorsan, kezén a kérgek meg sem lágyultak, arcát az ős rög pora kendőzi; kihullt kezéből a parasztszerszám, ki a jövő is, amit fiának — nekem készített. Elhagyott engem. Barátok jertek, emeljétek fel, nehéz a szívem. Legyetek vélem, bennetek bízva nehéz szívvel is tudok remélni # gyógyító órát, vígabb időket — Tiszteség módján igyunk torára, Ö is szerette a jó borocskát, s baráti körben dalokba kezdett — Dalolok én is, de nem oly vígan, bánat facsarja — nehéz a szívom.. Barátok jertek, legyetek vélem! Egy fekete sereg szívére nehéz bánat hajol... Körös körül zúg, zsong a világ: az élet dalol. Fütyölve farag az ácslegény, kenyeret süt a pék. Téglát szántanak, sűrű port ver a vontató-kerék. Minden robog a régi úton, az élet forr, dalol... Már apám is nevetve tesz-vesz ott benne valahol. Magtár falában él munkája, vetések zöldje lett, A zengő határ őrködik majd emléke felett.
