Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-04-21 / 16. szám
Bratislava, 1956. április 21. Ars 60 fillér IV. évfolyam 16 szám. Minden a párt Sok kérdést teszünk fel ezekben a napokban. Kérdéseket melyek közvetlenül összefüggnek Sztálinnal, a személyi kultusszal, és elgondolkodunk azokon a problémákon, melyek előtt az SZKP XX. kongresszusa után állunk. Ezek a kérdések többé kevésbé mindnyájunkat érintik. Összefüggnek a mi jelenlegi munkánkkal, életünkkel és a mi jövőnkkel. Mi a leglényegesebb a sok probléma között? Az, hogy az SZKP XX. kongresszusának nagy eszméi és lenini következtetései, gondolatmenetünkben új áramlatoknak adtak helyet, eltávolítottak egy hatalmas bálványt, amely útjában állt a kommunisták és a pártnélküliek alkotó aktivitása fellendülésének. Ez a bálvány, ez az akadály a személyi kultusz volt. Sokan felteszik a kérdést: hogyan lehetséges, hogy Sztálin önkényes eljárását és hibáit most egyszerre leplezték le, hogyan lehetséges, hogy húsz éven keresztül senki se lépett fel Sztálin ellen? Ezek nem akarják figyelembe venni a kongresszus anyagának azon részét, amely azt fejezi ki, hogy a személyi kultusz mindnyájunkon áthatolt, fentről lefelé és nem veszik tekintetbe azt, hogy maga Sztálin határozott az ellene felszólaló szavazatokról is. Nem veszik figyelembe Berija áruló és aljas tevékenységét, aki a párt vezetői előtt sok komoly dolgot elhallgatott, azt hogy a biztonsági szervek, amelyek a párt és a nép érdeke fölé emelkedtek, a Berija kezében voltak. És mit látunk megint? Megint a legfontosabbat. Ismeretes, hogy a történelemben a vezető személyiségek sok hibáját és visszásságát gyakran csak évtizedek, sőt évszázadok múltán derítjük fel. Az SZKP Sztálin hibáinak leleplezésével elérkezett ah- • hoz a nyílt és időszerű kérdés megoldásához, hogy el kell távolítani a személyi kultuszt. A hibákról nyíltan minden félelem nélkül beszélni kell. Mi bizonyítja ennél még világosabban a párt politikai erejét és a tömegeknek a pártba vetett bizalmát? És éppen a Szovjetunióban, ahol Sztálin neve olyan mély gyökeret vert nemcsak a nép tudatában, hanem a szívében is, sokan óvatosabb és burkoltabb eljárást várhattak. A párt azonban igazat mond a népnek és ebben rejlik az ereje. Vannak olyan elvtársak, akik a személyi kultuszt. Sztálinra, vagy más vezető személyiségre vonatkoztatják. Azt hiszik, hogy a személyiségek elítélésével már megszűnnek a további problémák. Nagyon tévednek. Mert. ennél sokkal többről van szó. Arról van szó, hogy el kell távolítani a személyi kultuszt nemcsak a személyiségeknél. A vezető személyiségek kritizálása folytán még nem oldódik meg a kérdés. A személyi kultusz hatásának időszakában — ellenkezésben a lenini elvekkel — bizonyos helytelen politikai munkarendszer alakult ki a gondolatok tettekké való váltása terén. Arról van szó, hogy a kritika és önkritika szellemét minden kollektívába, mindenhová be kell vezetni. Arról van szó, hogy mindenütt érvényesíteni kell a kollektív vezetés elvét. Arról van szó, hogy a szocializmus építésében minden erőnek érvényesülni kell, az erőket helyesen kell elhelyezni és felmérni, kiemelni és oktatni. Főképpen az oktatásról van szó. Éppen azért, mert már elmúlt az az időszak, amikor sokan abban a hitben éltek, hogy helyettünk Sztálin vagy más valaki gondolkodik, kitartóan el kell sajátítani a tudományt és technikát és hozzá kell járulni a nép gazdagításához. Már most észleljük milyen áldásos hatást gyakori^ az SZKP XX. kongresszusa és ez a befolyás egyre job— ., ban kiterjed. * Ki ne örülne annak az új és egészséges szellemnek, amely a mai nemzetközi kapcsolatainkat jellemzi? K' ne örülne annak, hogy a tartós béke egyre biztosabb és megfoghatóbbá lesz? Amikor a szocialista tábor szomszédaihoz, a kapitalizmus országaiban így szól: tárgyaljunk, állapodjunk meg, kereskedjünk, ismerkedjünk meg egymással, vajon ez azt jelenti-e, hogy feladjuk céljainkat? Az, hogy elítéljük a hidegháborút, az elfogult megszólásokat, az nem jelenti azt, hogy feladjuk eszmei harcunkat, azt hogy nem akarunk még szívósab- ban harcolni népünk boldogságáért a szocializmusban és a kommunizmusban. Vannak olyanok, akik óbégatnak, elvették tőlünk Sztálint. Nem, nem erről van szó. Továbbra is szigorúan kiértékelik majd a hibákat és a helytelen cselekedeteket, kihangsúlyozzák a példás munkát, és a szocializmus érdekében kifejtett érdemeket. Az egyén semmit sem tehet, egyedül van — mondjuk Majakovszkij-val. Olyan erővel rendelkezünk, amely minden helyzetben előbbre visz minket, amely idejében eltávolítja a rossz befolyásokat és a legnehezebb kérdésekben is irányít bennünket. Ez az erő a párt, a kommunista párt. A pártban kell hinni, a párt minden. A kommunizmus immár több mint százéves útján nem egy harcot vitt győzelemre. A kommunizmust akarják a száz és száz milliók, mert a párt megértette, hogy a dolgozó nép a szabadság és a boldogság után vágyik. A párt, a munkások, parasztok és a haladó rétegekre támaszkodva szilárd egységben sohase áll meg, a párt legyőzhetetlen. PIP€$ PILLE — Piros pille, be szép voltál, Engem is körül táncoltál, S tovább szállva megpihentél Egy nyíló rózsa bokornál. Kórónak néztél csak engem, Nem volt virágporos kelyhem. < — Vergődhetsz most rózsa ágon, Tüske-tépett, szárnyszegetten. » Csontos Vilmos ♦ 4 Piros pille karikázva Repült virágról virágra, S mártogatta szárnya végit A virágok hímporába. Karikázott, karikázott, Szépnek látta a világot, Hogy a szárnya le ne törjön, Jaj, csak arra nem vigyázott.
