Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-05-21 / 20. szám

T

1855. május 21,

Nem tudja elfelejteni a Tatrasvitet

Mint tanonc kezdte. Az úgynevezett szlovák állam idején gondos liptói édesanyja Zdiarból kézenfogva vezette a Bafa Tátra alatti Svit gyárába „sorozásra". Ott aztán az urak megtapogatták izmait, vajon jól blr- ja-e a munkát és a fiúnak, de meg az anyjának is megkönnyebbült a szíve, amikor kimondták: alkalmas.

Odaállították a harisnya szövőgéphez és megkezdődött a Bafa-féle híres „kiképzés“. A fiatal fiút alaposan megforgatták. Kilenc órát dolgozott naponta, négy éven keresztül gyűr- ték-faragták, míg olyan „fiatalember” nem lett belőle, aki tud dolgozni és engedelmes.

És amikor a szovjet katonák elhozták a szabadságot a Svit-üzembe is, akkor Koren Eudovít, az államosított Tatrasvit-üzem fiatal mesterének életében is derengni kezdett. De Baía szelleme még mindig kísértett. Csak amikor 1948 februárjában a nép ö- rökre elbűcsúztatta az’ urakat, akkor kezdtek a Tatrasvit dolgozói feléledni és úgy élni, mint egy összetartó, békés kis család. Koren CSlSZ-tagot felvették a kommunista pártba és azóta új gondolatok rajzanak fiatal koponyájában. Olyan gondolatok, amelyekről még nem hallott, vagy úgy tűnik, mintha valahonnan messziről, mégiscsak hallott volna róluk.

Megérlelődik benne az elhatározás: új típusú mester lesz belőle. Nem olyan mester, mint amilyeneket a nagyhatalmú Bafa nevelt fel, akik csak félelmet keltettek a munkásokban, hanem olyan mester lesz, aki személyes példaadásával lelkesíti és buzdítja munkatársait. Még nem voltak meg a kellő tapasztalatai. Fiatal volt és a fiatalra nem hallgattak az idősebbek, ha mindjárt a mesterük is volt. Bajban ismered meg a jó barátaidat —- mondja a közmondás és Csutkíh, Korabelnyikova. Kovaljev lettek a fiatal mester jóbarátai, A könyvek hasábjairól megszólaltak és tanácsokkal látták el. koren mester fellélegzett, amikor 1950-ben a Tatrasvit üzemben megszervezték a CSISZ Ifjúsági műhelyét. Öntudatos fiatalok dolgoztak ott, olyanok, mint Pohorelec Magda, ma már « Munka Érdemrend viselője. Vettenicky, Pevnjf, Simko, Samos mechanikusok és mások. Ezt a munkacsoportot nemcsak a CSISZ-szervezet kötötte össze, hanem a szocialista munkaverseny is, amelyben már végleg eltűnt a Bafa- féle létrán valö kapaszkodás. Korefi mesterben megerősödött az az érzés, hogy segíteni akar a gyengébbeken. Az ifjúsági műhely valóságos kísérleti laboratórium lett, ahol az új munka- módszerek tanulmányozásával foglalkoztak. Itt kezdtek el Korabelnyikova Ltfdia példája nyomán takarékoskodni az anyaggal és a fiatalok már 1950-ben a hét egy napján csakis a megtakarított anyagot dolgozták fel. Mindennel takarékoskodtak, fonallal, tűvel, olajjal és papirossal is. Nem sokkal később, az ifjúsági műhely tanulmányozni kezdte Csutkíh „Elsőrendű anyagot gyártunk” című könyvecskéjét. Mindenki igyekezett a leg-i jobban dolgozni. Minden tudásukat felhasználták és nem bocsáttattak ki selejtet. Kis Idő múlva a minőség

7,5 százalékkal javult. Mégis történt egy kis hiba. A minőség javult, de ezzel szemben több anyagot használtak fel, És ez nagyon bosszantotta a CSISZ-tagokat. Hiszen Korabelnyikova Lydia a „Komplex takarékoskodásról" című könyvéből megtanulták, hogy a minőségnek és a takarékoskodásnak párhuzamosan egymás mellett kell haladni. Sokáig nem tudták mi tevők legyenek. Míg egy szép napon ...

A Könnyűipari Megbízotti Hivatal dolgozói új jelszót hoztak a Tatra- Svit dolgozói közé. Nehezen ejtették ki eleinte: chozraszcsot — önelszámolási rendszer. A szovjet emberek így nevezték el azt a rendszert, amely a munkást megtanítja arra, hogy jól szervezze meg a munkát, gazdaságosan bánjon az anyaggal, emelje a munkatermelékenységet, győzedelmeskedjen az idő felett és jó minőségű árut hozzon forgalomba.

Az ifjúsági műhelyben kísérletezni kezdtek a2 önelszámolási rendszerrel. A CSISZ-tagok alaposan megismerkedtek az önelszámolási rendszer lényegével és jelentőségével. Majd pontosan kijelölték a teljesítményi normákat. Megállapították, a tervteljesítés, a minőség és a gazdaságos termelés irányszámait, Az ifjúsági műhely tögtön az első jő eredmények után 34 százalékkal megszilárdította a normát és az 1952-es év harmadik negyedében az önelszámolási rendszer alapján termelők között kiosztották az első jutalmakat. Az önelszámolási rendszernek köszönhető, hogy az ifjúsági műhely az üzemverseny keretén belül tartósan az első helyre került. Az ifjúsági műhelybe sok látogató és érdeklődő érkezett, akik meg akartak győződni arról, hogy vajon milyen csodák mennek ott véghez. Az ifjúsági műhelyről átragadt a buzgalom a többi műhelyre is. 1953-ban a Tatrasvit üzem fő műhelyei már az önelszámolási rendszer szerint gazdálkodtak.

Egy fecske még nem csinál tavaszt — mondták a Tatrasvit dolgozói, amikor 1954 elején felhívást intéztek köztársaságunk összes üzeméhez, hogy vezessék be az önelszámolási rendszert. Száz és száz üzem elfogadta a felhívást. Azután egymás után jöttek az elismerések. Az ifjúsági műhelyt beírták a „becsület könyv”-be. A Tatrasvit kollektíváját Munka Érdemrenddel tüntették ki. A Tatrasvit üzem • valóságos búcsújáróhely lett, oda jártak elsajátítani az önelszámolási rendszer alapjait.

Ha most Korefi mestert a Tatra- Svitben fel akarnátok keresni, és kezet akarnátok szorítani vele, gratulálni, amiért a győzelem napján az önelszámolási rendszer bevezetésének kezdeményezéséért „A Szocialista Haza Építéséért” érdemrendet kapta, nem találnátok a műhelyben. Átmenetileg a Mezőgazdasági Megbízotti Hivatalban dolgozik, ahol most nagy szükség van reá. A mezőgazdaságnak is szüksége van arra, hogy megtanítsa a gép- és traktorállomások dolgozóit az önelszámolási rendszerre, megtanítsa őket arra, hogy jől gazdálkodjanak minden koronával, több nyersanyagot termeljenek az ipar számára és több élelem kerüljön asztalunkra. És ha Itt Is termékeny földbe veti el az önelszámolási rendszer magvait, Korén mester visszatér a Tatrasvitbe, amely annyira a szívéhez nőtt és amelyet nem tud elfelejteni.

KAREL WEISS

A nemzeti függetlenség ügye

„Rybecky karmestpr bány ász-zenekar d‘

Bányász leszek

Ciklusban dolgozni annyi, mint egy zenekarban játszani, — mondogatja Rybecky elvtárs, az oslavanyt Václav Nősek bányában. Amíg minden zenész ügyéi a saját hangszerére és a karmester vezényletét pontosan, figyelmesen betartja, addig öröm hallgatni a zenekar játékát.

Mi történne azonban, ha a hegedűs felcserélné hangszerét a dobossal, vagy pedig a klarinétos kottájába nézegetne, és nem ügyelne a karmesterre, hanem mindenki a saját szája-íze szerint játszana. Hasonló a helyzet a ciklusos munkában. Mindenkinek meg van a maga helye, ügyelni kell az élmunkásra, ugyanúgy, minta zenésznek a karmesterre, ha azt akarja, hogy a ciklus eredményt érjen el. A mi „zenekarunknak" jó az összjátéka. Januárban kezdtünk ciklusban dolgozni és azóta jól megy minden, havonta még két és fél ciklussal többet végzünk. Mivel a „zenészek" még fiatalok és tapasztalatlanok, itt-ott még felhangzik egy-egy hamis hang. Minden igyekezetem az, hogy a fiatalokat áthangoljam, ha hamis nézetekkel állnak elő. A mi munkacsoportunkban nemrég hangzott el egy hamis akkord. A fiúk, — hiszen mind egészen fiatal, — tele vannak lendülettel és hamar lelkesednek. Amig sikereket érnek el, addig olyan erősnek érzik magukat, hogy képesek volnának még a hátukon is kicipelni a szenet a bányából. De mihelyst valami akadály gördül elébük, rögtön elvesztik lélekjelenlétüket. A minap történt: A fiúk jókedvűen dolgoztak. Amikor azonban már hosszabb ideje vártak az üres kocsikra, elvesztették jókedvüket. „Ugylátszik ezt valaki erOszakkal csinálja, azt akarják, hogy ne végezzünk el több ciklust" — mondották, ráültek a szénre és igen rosszkedvűek voltak.

— Hát, talán, csak nem adjátok meg magatokat. De mondjátok meg Őszintén, kinek is állna érdekében, hiszen jól tudjátok, hogy az igazgatótól a felügyelőig mindenkinek az az érdeke, hogy sikert érjünk el. Ugylátszik, valami kis zavar ál't be, de meglátjátok, nemsokára itt lesznek az üres kocsik — biztosítottam őket. Ha azonban beszélni fogtok és ilyen üres beszédeket folytattok, akkor bizony nem végeztek több ciklust, sőt még adósok is maradtok. Nem volna helyesebb, ha most ftl- állnátok és tartalékba készítenetek elő a szenet?

A fiúk hajlottak « jó szóra, amikor egy óra múlva megérkeztek a kocsik, a segédmunkaerők is nekifogtak és csakhamar behozták a mulasztást.

Gyakran eWfordvl, hogy a fiúk fejébe száll a dicsőség. — Meglátod

— fordult felém az egyik — annyi szenet bányászunk mi, hogy csuda!

— De az ilyen beszédeket se szeretem. Szerény véleményem szerint a bányásznak állandóan tanulni kell, és ezért az ilyen hetvenekedőket mindig szerénykedésre intem.

— Mirko — mondom — látod, nézd csak meg a mennyezetet, ha olyan ügyes vagy, akkor csak jól nézd meg. — Természetesen, elvtárs,

— feleli a fiú, akinek úgylátszik jól esett a dicséret.

A műszak befejezése előtt még odamentem és láttam, hogy a fiú bizony nem hozta rendbe a mennyezetet. Kezembe veszem a csákányt és azt mondom neki, hogy egy óra alatt majd többet végzek, mint ő az egész műszak alatt.

— Látod, barátom, nem az a jó bányász, aki a jó munkahelyen végez jó munkát, az igazi bányász ott is jól dolgozik, ahol rosszul megy a munka. Te is jó bányász leszel, csakháf persze még sokat kell tanulnod.

A fiúkba önbizalmat öntök, mert

az a véleményem, hogy a jó bányász bízik a saját erejében és mindig tudatában van annak, hogy sohase tud eleget. SVITÁKOVA VLASTA

Susztek Justin a Viliam Siroky üzem dolgozója már határozott, amikor az üzem kapujában találkozott egy ismeretlen férfival, aki a körülötte állóknak beszélte hol dolgozik, hogy érzi magát munkahelyén.

„Elég jól keresem, — mondta az ismeret’en. — Már két éve dolgozom és lehet, hogy a harmadik évben már házat építek.”

Justin most már jobban odafigyelt és meg is kérdezte az ismeretlentől, hogy hol dolgozik. Az készségesen felelte, hogy a jáchimovi bányában.

„Engem ez érdekel, mert én is nemrég, négy nappal ezelőtt jelentkeztem bányába. 20 éves vagyok, dolgozni tudok. Igaz, hogy kitanult villanyszerelő vagyok, de inkább megyek bányába, mert tudom hogy ott nagyobb szükség van rám és ha jól. fogok dolgozni, jobban is keresek.”

Ezer tonnával több nyersvasat

A Vitkovici Element Gottwald vasművekben a martinászok és olvasztárok eleget tesznek a tavaly decemberben a moszkvai konferencia tiszteletére tett kötelezettségvállalásaiknak, és mindent elkövetnek, hogy megerősítsék a béketabort.

Olivka olvasztár most hétfőn az éjjeli műszak előtt felhívta a kollektív figyelmét a vállalás teljesítésére és kihangsúlyozta, hogy a varsói konferenciával kapcsolatosan is fokozottabb mértékben iparkodni kell, mert csakis a munkasikerekkel támogatjuk a konferencia határozatait. A május előtti versenyben *z olvasztárok 1.130 tonna nyersvassa! többet adtak és ezt a karbantartók jó munkájának köszönhetjük. Amikor a martinászok másnap kiértékelték az előtte való nap eredményeit, Olivka elvtárs a következőket mondta: „A varsói határozatokat melegen támogatjuk és bátran kiállunk értük, ugyanúgy mint a moszkvai határozatokért.”

Amikor 1914-ben kitört az első világháború, a II. Intemacionále a nacionalizmus mocsarába süllyedt. Mint Lenin 1914 őszén a háborúról írt téziseiben kimutatta, ez a nacionalizmusba süllyedés korántsem a véletlen müve, hanem összefüggésben állt az opportunizmussal és azzal az elmélettel, hogy a kapitalizmus békés úton belenő a szocializmusba. A munkásosztály tudja, hogy a nacionalizmus és az opportunizmus mindig együttjár.

A II. Intemadonáléval, szemben, a Lenin és Sztálin vezetése alatt álló bolsevik párt hű maradt a proletár internacionalizmus eszméjéhez, a végsőkig harcolt az imperialista háború ellen és igyekezett maga köré tömöríteni a nyugati szocialista pártok internacionalista elemeit,

Lenin harcolt a soviniszták ellen, ugyanakkor élesen bírálta azokat, akik tagadták a nemzet fogalmát, tagadták a nemzetek önrendelkezési jogát. Lenin hevesen küzdött a koz- mopolitizmus ellen is, melyet Pjata- kovék és Buharinovék terjesztettek. Lenin rámutatott, hogy ez a csoport teljesen eltávolodott a marxizmustól és elhajlott az imperializmus védelme felé. Abban az időben, amikor mindenfajta politikai probléma különösen kiéleződött, Lenin összekapcsolta a nemzetek önrendelkezési jogának kérdését — beleértve a teljes különválás jogát is — az igazságos és igazságtalan háború, a honvédelem kérdésével. Kifejtette, hogy a nemzet tagadása az igazságos és felszabadító háború tagadásához vezet.

Lenin ezt irta: A honvédelem hazugság az imperialista háborúban, de egyáltalán nem hazugság a demokratikus és forradalmi háborúban.

Lenin 1916-ban Rosa Luxemburg brosúrájának bírálatában kifejtette a bolsevikok nézetét: Nemzeti háborúk az imperialista hatalmak ellen nemcsak lehetségesek, de elkerülhetetlenek; ezek pedig progresszív és forradalmi háborúk.

Az első világháborútól napjainkig lejátszódó történelmi események a ! bizonyítékok egész sorát szolgáltatják a nemzeti kérdésben elfoglalt bolsevik álláspont helyességéről. Ma mérnem akad egyetlen marxista sem, aki egyetért Rosa Luxemburg állításával. Mi történt volna valójában, ha Lenin és Sztálin nem győzték volna meg mind az orosz, mind pedig a nemzetközi forradalmi munkásmozgalmat az imperializmus ellen irányuló nemzeti háborúk szükségességéről s ehelyett Rosa Luxemburg véleménye kerekedett volna felül? A marxista pártok tehetetlenül nézték volna a forradalmi mozgalom egyik legdöntőbb megnyilatkozását az imperialista korszakban: a függő népek felszabadító harcát. Az Oroszország központi tartományaiban kitört proletár forradalmat nem támogatták volna a távoli tartományokban élő elnyomott nemzetek és az elbukott volna az ellenforrada'mi és intervenciós hadseregek csapásai a- latt. Mi lenne ma Kínával? Gondoljunk csak a német imperializmus ellen folytatott nemzeti felszabadító mozgalmakra, a második világháborúban. És gondoljunk végül arra a harci programra, amelyet ma Franciaországban, Olaszországban és egész sor más országban követünk, hogy megvédjük a nemzeti függetlenséget és szuverenitást az amerikai imperializmussal szemben.

Ha összehasonlítjuk a bolsevikoknak a nemzeti kérdésben elfoglalt álláspontját más, magukat marxistának nevező irányzatoknak, akár a németországi baloldali irányzatoknak álláspontjával, fényesen bebizonyosodik, hogy a bolsevikok elévülhetetlen érdemeket szereztek ebben a vonatkozásban éppen úgy, mint annyi más területen.

Lenin „A nagyoroszok nemzeti büszkeségéről” írt cikkében világosan megmutatta, hogyan kapcsolják ösz- sze a marxisták a hazaszeretetét a proletár internacionalizmussal. „Idegen tőlünk, a nagyorosz öntudatos proletároktól, a nemzeti büszkeség erzese? Persze, hogy nem! Mi szeretjük nyelvünket és hazánkat, mi legtöbbet azon munkálkodunk, hogy hazánk dolgozó tömegeit (vagyis hazánk lakossága kilenctized részét) tudatos demokrata és szocialista életre emeljük. Nekünk mindennél fájóbb látni és érezni azt, hogy a cári hóhérok, a nemesek és a kapitalisták mennyi erőszakot, elnyomást és komiszkodást követnek el szép hazánkon. Mi büszkék vagyunk arra, hogy ez az erőszak a mi körünkben, a nagyoroszok kőiében ellenállást vál- ; ki, hogy ebből a környezetből j n&tt ki Radíscsev, nőttek ki a de- I kabristák, a 70-es évek raznocsínyec I forradalmárai, hogy a nagyorosz I munkásosri i y 1905-ben hatalmas ! forradalmi tömegpártot teremteti

meg, hogy a nagyorosz muzsik ugyanakkor demokratává kezdett lenni, kezdte lerázni magáról a papot és a földesurat...

Minket a nemzeti büszkeség érzése tölt el, mert a nagyorosz nép szintén létrehozta a forradalmi osztályt, szintén bebizonyította, hogy a szabadságért és szocializmusért folyó harc nagyszerű példáit tudja adni az emberiségnek...”

És Lenin megállapítja:

A nagyoroszok... nemzeti büszkeségének érdeke egybeesik a nagyorosz (és az összes egyéb) proletárok szocialista érdekével.

Franciaországban Maurice Thorez, Lenin tanítványa, a nemzeti egység megvalósítását sürgeti az uralkodó 200 családdal szemben. „Le füg du peuple” (A nép fia) című könyvében, a Francia Kommunista Pált 1936. évi viliéurbanne-i kongresszusával kapcsolatban ezt írja: „Jelentésemben kiemeltem, hogy a kommunisták, ezek az internacionalisták, jogosan büszkék nemzetük dicsősége? múltjára, 1793-as nagy (keikre. 1848 februárjának és júniusának harcosaira és a kommün hőseire.

A kommunisták egyazon hálával és tisztelettel emlékeznek meg a paraszti tömegekről, a proletárokról és az értelmiség legjaváról, mert nemzetünket naggyá és dicsőségessé tették.”

Amilyen erélyesen hangsúlyozza Lenin az orosz proletár nemzeti büszkeségét, ugyanúgy hangoztatja annak szükségességét, hogy nemzetközi viszonylatban tiszteletben kell tartani minden nép érdekét; az Októberi Forradalom után követendő példaként idézi a Bolsevik párt és az a szovjet állam nemzeti politikájával elért sikereket. Visinyszkij az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének politikai bizottságában, 1949 november 16-án elhangzott beszédében, emlékeztetett arra a sajtó- nyilatkozatra, amelyet a szovjet nép vezetője 1922-ben, az Observer és a Manchester Guardian angol lapok tudósítójának adott:

„Tapasztalataink — mondotta Lenin — azt a megingathatatlan meggyőződést alakították ki bennünk, hogy csupán a különböző nemzetek érdekei iránt tanúsított hatalmas figyelem húzza ki a talajt a konfliktusok alól, szünteti meg a kölcsönös bizalmatlanságot, vet véget a cselszö- vényektő! való félelemnek, hozza létre a bizalmat, különösen a különböző nyelven beszélő munkások és parasztok között, Enélkül teljesen lehetetlen, hogy békés kapcsolatok legyenek a népek között és hogy valamennyire is sikeresen fejlődjék mindaz, ami a modern civilizációban értékes.”

Lenin tehát már jóelőre megcáfolta az imperializmus propagandistáit, a- kik ma azt hirdetik, hogy a nemzeti szuverenitás e'avult fogalom és legfőbb ideje volna már sutba dobni.

Sztálin elvtárs a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusán megállapította, hogy a burzsoázia áruba bocsáj tóttá nyugaton nemzeteik függetlenségét és éppen ezért a kommunista és demokratikus pártoknak a feladatuk, a nemzeti függetlenség védelme. „A burzsoáziát azelőtt a nemzet vezetőjének tekintették; védelmezte a nemzet jogait és függetlenségét, amelyet „mindenek” fölé helyezett.” A „nemzeti elv"-nek most már nyoma sem maradt. /. burzsoázia most dollárokért áruba bocsáj tja a nemzet jogait és függetlenségét. A nemzeti függetlenség és a nemzeti szuverenitás zászlaját félrelökte. Kétségtelen, hegy ezt a zászlót Önöknek, a kommunista és demokratikus pártok képviselőinek kell magasra emelniük és előre vinniök. ha hazafiak akarnak lenni, ha a nemzet vezető erejévé akarnak válni. Nincs más, aki magasra emelje ezt a zászlót.” — mondotta Sztálin elvtárs.

A párizsi egyezmények ratifikálásával nyugaton a burzsoázia eldobta a nemzeti függetlenség utolsó látszat-maradványait is, új háború ki- robbantása érdekében eladták nemzeteik függetlenségét. Ugyanakkor a kommunista pártok által vezetett dolgozó nép még magasabbra emelte a nemzeti függetlenség zászlaját ezekben az országokban is.

A béke és a szocializmust építő országok élükön a Szovjetunióval a varsói értekezleten új utat, új tehetőségeket mutattak a nemzeti függetlenség megvédésének útján A Szovjet uni, a nagy K'na, és a népi demokratikus országok egyes t k erejüket a háború elten, népeik függetlenségének megvédése érdekében. Olyan szilárd szövetségbe tömörültek függetlenségük védelmének érdekében, amilyenre eddig a történelemben még nem volt példa.