Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)

1954-12-25 / 101-102. szám

1954. december 23.

Ol IFIÓSÁG

II

Az ötödik VIT előkészületeit össze kell kapcsolni a új háború veszélye elleni harccal

A Nemzetközi Előkészítő Bizottság ülése

Pénteken délelőtt a Konzerthaus Schubert-termében megkezdődött az V. VIT Nemzetközi Előkészítő Bizottságának ülése. Az ülést Jirí Pelikan, a Nemzetközi Diákszövetség főtitkára nyitotta meg, majd Jacques Denis, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség főtitkára tartotta meg referátumát a varsói találkozó előkészítéséről az ezzel kapcsolatos feladatokról.

Jacques Denis a bevezetőben hangoztatta, hogy a fesztivál a/ elmúlt évek során már hagyományossá vált. Prágában, Budapesten, Berlinben és Bukarestben a részvevők az ifjú tehetségek nagyszabású felvonulásának voltak tanúi, megmutatkozott, hogy a demokratikus ifjúság az egész világon megbecsüli és magáénak tekinti az emberiség kultúrkincseit Az eddigi találkozók nagy sikereket hoztak és a jövő évben, augusztus 1—14-ig Varsóban megrendezésre kerülő találkozónak e sikereket kell továbbfejlesztenie,

Denis rámutatott, milyen nagyjelentőségű az a tény houv az V. Világifjúsági Találkozó a Lengyel Népköztársaság fővárosában, Varsóban lesz. Varsó a háborús pusztítás, de egyúttal a békés újjáépítés sz'mbóluma is Hangsúlyozta, hogy a VIT előkészületeit minden országban egybe kell kapcsolni az új háború veszélye ellen, a párizsi és londoni egyezmények ratifikálása ellen folytatott harccal, mert az új háború előkészítése alapvetően veszélyezteti az ifjúság jogait és érdekeit.

Az előadó ezután részletesen ismertette, milyen terveket dolgozott ki már eddig a Nemzetközi Előkészítő Bizottság a varsói találkozóra. Varsóban nagyszabású kultúrversenyek, olimpiai alapon megrendezett sportversenyek lesznek. A delegátusok és az egyes csoportok különféle találkozókon vesznek részt, amelyek elősegítik egymás alaposabb megismerését. A nemzetek közötti találkozókon túl megszervezik a diákok, egyetemisták, parasztfiatalok találkozását, ezenkívül a VIT részvevői találkoznak a békemozgalom, a szakszerveze tek, más társadalmi szervezetek és a művészetek kiváló képviselőivel. Különféle emléknapokat is rendeznek, így például az Ifjúság jogainak napjait, a fiatal lányoknak, a gyarmati ifjúságnak, a háborús előkészületek elleni harcnak napját. Javasolta továbbá, hogy válasszanak munkabizottságot amely Varsóban közvetlenül irányítani fogja a VIT előkészületeit.

A pénteki ülés folyamán 32 ország képviselői szólaltak el, köztük Lengyelország, Francia- ország, az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Kanada, Olaszország, Japán, Németország, Kína több más ázsiai és afrikai ország képviselői Majd három bizottság külön ülésen tárgyalta meg a VIT előkészítésének egyes részletkérdéseit.

í*Cél ka rácsony 13 udapeslen

A decemberi öreg téli estéken, hamar el- csendesül az utca és még a nagy .városokban is inkább az otthon tűzhelyének melege mellett tölti idejét a család■ De van az év utolsó hónapjának kedves tartogatni valója is, ami a legnagyobb hidegben is meleget varázsol az emberi szívekbe. Karácsonyra mindenki örömöt akar szerezni szüleinek, gyermekeinek, barátnak és ismerősnek egyaránt, ilyenkor a hideg téli utcák ismét benépesülnek, mintha tavaszi sétájukat járnák az emberek. Szinte megváltozik a város régi képe. Karácsonyi fenyőillat vegyül a város megszokott kormos levegőjébe. Öröm nézni a sürgő forgó embereket a díszes karácsonyi kirakatokat, melyek előtt a gyermeksereg csodálkozása és mosolya váltják fel egymást. Ezt a képet figyeltem a karácsonyi előtti ,.ezüst’’ vasárnapon Budapest utcáin.

A városra koradélután leszállt az est. ,.Őszi” eső mosta az aszfaltos utakat, mintha nem is lenne tél. A járókelőket ez azonban nem riasztotta vissza, sőt, ezen a vasárnapon nagyobb volt a forgalom, mint máskor.

Vidéki bőszoknyás leányok, asszonyok, öreg magyarbajszú kucsmás bácsikák látogattak el a fővárosba, hogy karácsonyi ajándékokat vásároljanak, van is miből válogatni, az a sokféle áru csak úgy kináigatja magát. A keleti pályaudvarra beérkező utasok a szélrózsa minden iránya felé szétoszlanak. Vannak olyanok is. akik még nem látták az ,.esti” Budapestet. Elbámészkodnak a kivilágított hirdető oszlopoknál és figyelemmel nézik a neonfények betUjének mondanivalóját. Kissé bizonytalanul járnak a nagy forgalomban. A Rákóczi-út köz- ’ ismert .,Magyar Divatcsarnoka” hűen jelképezi a közelgő ünnepet. Ki ne állna itt meg a ha- ta'mas áruház előtt? Huszonnégy kivilágított fenyőfa, díszes kirakata megéri, hogy időt töltsünk. Van. aki kíváncsiságból belül is megnézi a sok szép ajándéktárgyat és csakhamar a kíváncsiskodókból is vásárló lesz Mennyi szeretet, boldogság sugárzik az emberek szivéből. Még talán a haragosok is megfeledkeznek haragjukról. A fényes kirakat előtt hangos gyermekkiáltozások hallatszanak, még a felnőttek is érdeklődve nézik a sok ötletet. ■— ..Apu, nézd, hogy mászik a fára o kis mókus” — szói Ujjongva egy kis szőke kisleány

— Jaj de szép karácsonyfa — kiált egy kisfiú. — És ezek a mondatok pererői-perere ismétlődnek az újabb ,.nézők” ajkán. A szidok elfeledve a napi gondokat, elhatározzák mit is vegyenek a gyermekeknek? Gondolnak az ünnepi ebédre, sütés-főzésre. — De megyek tovább a budapesti utcákon. Két fiatal halad. Nagyban beszélgetnek. Csak a hangio.. lányok jutnak el hozzám. Valami meglepetésről folyhat a szó. „Tudod, aztán a kultúrműsor bevételéből megvendégeljük és megajándékozzuk a mellettünk lévő óvoda kis pajtásait” ■— mondogatják egymásnak a beszélgetők. Szép az 'elhatározás — gondolom magamban. Ismét a szeretet melegével találkoztam. Igen. szeretet melyben a béke, az élniakarás elolthatatlnn lángja ég Figyelem a város karácsonyi lüktetését. Az esti fényben úszó várost. Milyen szép is lettél Budapest. Vidám, boldog élettel teli. Békés alkotó munkánk eredménye ez. A Duna-parthoz érve. ismét ott látjuk 'a tündöklőén kivilágított Halászbástyát. A Duna hullámai fölött a két partot büszkén kötik ösz- sze az újjáépült gyönyörű hídjaink- Igen. a hidak, melyek tíz évvel ezelőtt a vízbe zuhantak és kettészakították a szenvedő várost. A béke fényének ragyogása erre a karácsonyra ismét széppé tették a budapesti Dunapartot. A budai hegyek apró lámpái, a pesti épületek ablakaiból kiszűrődő fény az új életet jelképezik. Távolabb egti sötét folt. Az esti szürkületből sötéten meredeznek az Erzsébet-h.íd roncsai a pesti Duna-parton. Mily monumentális ez a kép. Milyen emlékeztető ez számunkra. Erről a kidről jut emlékezetembe a tíz év előtti budapesti karácsony.

1944 decembere a „vég” kezdetének napjait ~~ jelentették Budapest, a földalatti város életében. A kihalt utcák rombadőlt házai fájó sebként tátongtak az est szürkületében. Néhol egy-egy résen, halvány fény szűrődött ki az elsötétített ftóeak ablakán. Egy bombatölcsér gödrében kopottöltözetű emberek egy ló teteméből hasítottak és a húsdarabokat rongyos kabátjuk mögé rejtették, hogy biztosítsák a család „élelmezését”. Jó magamnak is egy kis erőt adott ez a kép és folytattam utam hazafelé. Távolról fegyverek dörrenése törte meg a komor csendet. Otthon már türelmetlenül vártak, a szokottnál is későbben jöttem haza a munkából mert ismét megszakadt az ‘áramszolgáltatás. A villamosok némán álltak, mintha kővé meredtek volna. Szüleimnek minden okuk megvolt rá, hogy aggódjanak. Aznap végeztek ki a nyilasok több ártatlan embert a Duna-parton. Katonai behívó érkezett számomra, mely szerint azonnal be kell vonulnom. Nem. Nem létezik — feleltem izgatottan anyámnak. Tévedés lehet. — Katonai behívót — nekem? Hiszen csak tizenötéves vagyok. — Hiába gyötört az éhség, nem akart, lecsúszni a harapnivaló. Részben még örültünk is neki, hogy megmaradt a mai borsófőzelék és így holnapra „nemcsak” kukoricamáié marad. Hosz- szú, mivel nem volt légitámadás, nyugodt éjszaka következett.

Reggel szomszédunk kopogására lettünk figyelmesek. Kovácsné a már idős nénike remegő hangon panaszolta, hogy unokájáért az éjjel két fegyveres ember jött. „Milyen világ istenem, már a gyerekeket is katonának viszik” és Kovácsné szeméből sűrűn folytak a könnyek.

Anyám mindent elkészített nekem az útra, mert attól félt. hogy értem jönnek.” Azután vigyázz magadra és karácsonyra haza gyere. Kovácsáétól is búcsút vettem és a pince többi lakóitól. „Karácsonyra haza gyere” — ez a szó állandóan ott csengett fülemben. Hiszen, holnapután karácsony — állapítottam meg « naptár kopott lapjain.

a laktanya udvarán névsorolvasásra gytí- lekeztünk több százan, csupa fiatal gyerek. Nem tudtuk milyen sors vár ránk. Ásót, lapátot kaptunk és vártuk a következő parancsot. Messzebbről repülőgép zúgását hallottuk, majd feljajdult a szirénák éles bugása. A németek és cinkosaik magukra hagytak bennünket a váratlan légitámadásban . Mi, gyerekek pedig, ki merre látott szétszaladtunk. A laktanyával szemközti rozzant ház pincéjében kerestem menedéket. Itt találkoztam a ház többi lakóival is. A pincéből hallottuk a bombák süvítését, becsapódását. Több mint két óra hosszat tartó légiriadó volt. Egy bácsika kis csomagot nyújtott, felém. Fogadd el — szólt hozzám — nekem már úgyis mindegy. Kibontottam a csomagot s egy szelet barna kenyér volt benne. A kedves bácsika tanácsot is adott: „Fiam, ne menj vissza a laktanyába, az oroszok már közel vannak”. S én elindultam a dohos pincéből az összebombázott úton hazafelé. Amerre csak jártam, mindenütt ősz- szedőit családi otthonokat láttam, halottak feküdtek az utcákon. így értem haza 1944 karácsony estéién.

Otthon a pince falai között vártuk, hogy mikor lesz ismét békés, boldog karácsonyunk. Vártuk a mai békés boldog életet.

A volt Erzsébet híd roncsait elhagyva, ismét elém tárult a mai karácsony, a körút forgataga, a fényes kirakatok, a lüktető élet. A béke. mely nekünk mindennél drágább. Nem engedjük, hogy elvegyék tőlünk, azok, akik azt akarják, hogy visszatérjen az 1944. év karácsonya

UH

A nyugateurópai és amerikai lapok olvasói az utóbbi hetek folyamán alaposan zavarba jöttek. Zavarba hozta őket az, amit újságjaikban olvastak. S ezen nem is lehet csodálkozni. Korábban ezeknek az újságoknak az olvasói megszokták, hogy már e lapok első oldalán vastagbetűs címek rikoltoztak arról, hogy sürgősen meg kell támadni a Szovjetuniót, lehetőleg holnap, de jobb lenne még ma, hogy a há ború Kelet és Nyugat között elkerülhetetlen és ezért meglepetésszerűen hidrogénbombákat kell dobni a vörösök centrumaira, de végső esetben az atombomba is megfelel és így tovább. Valóban, hála egyes újságok jobb ügyet megérdemlő erőfeszítéseinek, egyes országok polgárai este, amikor lefeküdtek már nem voltak biztosai: abban, hogy mikor másnap reggel felébrednek — ha egyáltalán felébrednek —, már nem tombol-e teljes erővel a háború.

Hogy ez a hisztéria milyen méreteket öltött, arra nézve talán elegendő megemlíteni az amerikaszerte megrendezett próbariadókat és hogy Hollandiában számos ház belsejét valamiféle anyaggal vonták be, amely — úgymond — megvédi a bentlévőket a halálos radioaktív sugárzástól. (S eközben a jámbor polgárok megfeledkeztek arról, hogy egyetlen hidrogénbomba talán egész országukat lángba boríthatja és a földdel teheti egyenlővé.)

Az újságok tehát szorgalma- j san gyártották féleimetkeltő j híreiket és az olvasók rémülete j fokozódott. Ez volt az általános helyzet még nem is olyan ré- ! gén. Azóta azonban valami vál- i tozás észlelhető.

A közelmúltban például a New York Herald Tribune hasábjain az olvasók az alábbi figyelemreméltó kijelentést találhatták: „Az elnök (Eisenhower) és Dulles külügyminiszter reméli, hogy a kommunista világ és a szabad világ között létre lehet hozni egy modus vivendit, — egy háború nélküli életet egyazon égitesten” Ez valóban figyelemreméltó megállapítás. És ez a vélemény ma már kezd gyakoribbá válni azokban az újságokban, melyek nem is olyan régen még minden erővel igyekeztek tagadni a keleti és nyugati országok békés egymás mellett élésének lehetőségét. Az olvasók fellélegeztek.

Ám, aki ezekután azt hinné, hogy most már minden rendben van és talán a tartós béke biztosításának új lehetőségei

(A Béke Világtanács stockholmi ülése nyomán)

J

nyíltak meg, az keservesen csalódik. Mert, hogy mi a valóság, arra rávilágítanak Adenauer, Eden, Mendes-France és a többi szakavatott politikusok kijelentései, akik egy alkalmat sem szalasztanak el békés szándékaik hangoztatására, csak éppen egy feltételt szabnak meg. Ugyanis azt mondják Lehetséges a két világ békés egymás mellett élése, de csak akkor, ha mielőbb létrehozzuk a mi katonai tömbünket, felfegyverkezünk atomágyúval, hidrogénbombával és más tömeg- pusztító fegyverekkel és azután jöhet az áldott béke.

D

e vájjon iehet-e béke a fegyverek árnyékában? Növekedhet-e a népek jóléte, virágozhat-e a kultúra, miközben a népek terhére a fegyverraktárakban szakadatlanul halmozzák azokat a fegyvereket, melyek alkalmazása az egész emberiség pusztulását vonhatja maga után.

Az első és a második világháború és azok előzményei azt , bizonyítják, hogy az azokat | kirobbantó sötét erők minden- í kor a béke biztosításának Urü- 1 gyével készülődtek a háborúra | Békét hangoztattak és kirobbantották a háborút, mely vé- I gigsöpört Európán, Ázsián és 1 Afrikán, elpusztította az évszázados kulturális alkotásokat, műemlékeket és templomokat, gyárakat és kórházakat, s milliószámra pusztította a föld legbecsesebb alkotását — az embert.

A háború kirobbantói bűnt követtek el az emberiség ellen s ezért legtöbbjük elnyerte méltó büntetését. Vájjon azok, akik ma ismét a fegyverkezés útját választják, nem emlékeznek erre? Pedig — ha szabad ezt a kifejezést használni — a tétel most még sokkal komolyabb és következésképpen » felelősség is sokkal nagyobb Felelős nyugati kormányférfiak — ugyanazok, akik a fegyver- j kezést sürgetik — maguk is I számtalanszor hangoztatják, 1 hogy egy új világháború az emberiség létét fenyegeti. A józan ész ebből azt a következtetést vonná le, hogy minden módon csökkenteni kell a fegyverzetet, különösen a tömegpusztító fegyvereket. És mégis ezek a politikusok döbbenetes módon az ellenkezőjét teszik. Növelni kell a fegyverzetet — mondják —, a béke érdekében. S közben ugyancsak a béke érdekében Nyugat-Né- metországban nagy sietve felállítottak 30 atomágyút, az Egyesült Államokban kísérleteket folytatnak a halálgáz nagyméretű alkalmazására és így tovább.

KANDIKÓ OTTÓ

Ukrán és magyar erdömunkások a kárpát-ukrajnai jaszinyai (kőrösmezői) fakitermelésen: L. engyel József villamosfűrész- kezelő és Juríj Ribor főmérnök.

apánban, ahol a hidrogénbomba kísérletek következtében már eddig egy halász meghalt és 17 súlyosan megsebesült, 25 millió ember követeli aláírásával az atomfegyverek betiltását. S ekkor, hogy a felháborodott néptömegeket lecsillapítsa, megjött Mr. Claus az Egyesült Államokból és kijelentette, hogy a japánoknak már nem kell többé félniök az atombomba kísérletektől. És vájjon miért nem? Az USA lemondott ezekről a fegyverekről? Szó sincs róla. Mr. Claus mindössze azt a „megnyugtató” felfedezést közölte, hogy az amerikaiak legutóbbi kutatásai szerint a rádióaktív sugárzás szappannal és vízzel épúgy lemosható a bőrről, mint bármely más szennyeződés.

igen, ez a legfontosabb. A Pentagon urai megnyugtatták hát saját lelkiismeretüket, hiszen most már tudják a japánok, hogy mit kell tenniük. Robbanthatnak tehát ismét atombombákat, jöhet egy újabb háború, ők nem bűnösek, hiszen előre megmondták, hogy mit kell tenni.

Mégis, akik úgy vélik, hogy a tömegek háta mögött készíthetnek elő egy újabb háborút, azok mélységesen tévednek. S ha valaki ezt nem hiszi, annak talán elegendő a figyelmébe ajánlani a nyugatnémetországi Cologne-ban megtartott ifjúsági gyűlés eredményét, amelyet a Blank Hivatal hívott ossz-* a húszéves német ifjak számára, hogy megvitassák: Katonák akarnak-e lenni a húszévesek? Nos, a Blank Hivatal, amely arról álmodozik, hogy a nyugatnémet fiatalokat saját honfitársaik ellen küldjék, alapos választ kapott. A gyűlésen résztvevő fiatalok 95 százaléka határozott nem-mel válaszolt. Hiába szónokoltak a gyűlésen a volt náci katonatisztek a keleti veszedelemről, nem tudták becsapni a német fiatalokat. Hitler volt zsoldosai ismét háborúra bujtogattak, de alapos választ kaptak. Szelet vetettek és vihart arattak. Az összegyűlt fiatalok egy emberként tiltakoztak: „Nem leszünk katonák egy kettéosztott Németországban! Nem fogunk harcolni testvéreink ellen!"

I

ehetséges lenne, hogy JBonnba, Londonba, Párizsba és Washingtonba nem hallatszik el a nyugatnémat fiatalok tiltakozása? Lehetséges lenne, hogy a nyugati világ felelős politikusai nem hallják az egész világ népeinek békét követelő szávát? Nem, ez lehetetlen. Ma, amikor többszáz millió ember aláírásával tiltakozik a háborús tervek ellen, a népek békét követelő szavát csak az Rém hallja meg, aki nem is akarja.

Azok, akik ma a német mili- tarizmus újjáélesztésen fáradoznak, úgy tesznek, mintha nem hallanának. Ez azonban egy cseppet sem csökkenti felelősségüket és a népek előtt felelniök kell tetteikért.

A Béke Világtanács stockholmi ülése által a világ népéhez intézett felhívás rámutat erre a felelősségre és felszólítja az emberiséget, hogy cselekedjenek a háborús tervek ellen, amíg nem késő! A felhívás a világ békeszerető százmillióinak leghőbb vágyát fejezi ki, midőn így szólítja fel a népeket: „A népeknek követelniök kell a tárgyalások haladéktalan megindítását az összes európai államok között — tekintet nélkül az államok rendszerére — hogy megteremtsék biztonságukat és általános felvirágzásukat az összes államokkal való együttműködés útján.

Egyetlen kormány, egyetlen parlament sem jogosult a nép akarata ellenére rendelkezni a nép sorsa felett. A népek nem engedhetik meg helyrehozhatatlan dolgok elkövetését.

A népek nem engedhetik meg Németország újrafelfegyverzését és közös akciókkal szabaddá teszik az utat Európa biztonsága és a világ békéje felé“.

Igen, az emberiség békéje forog a kockán. Küzdjúnk hát teljes erővel az új világháború kirobbantására készülő német militarizmus ellen, — míg amm késő!

Ilyen békét akarunk. VaiMt békét. PATAKi