Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)
1954-12-25 / 101-102. szám
10 UI IFIUSAG 1954. december 23. A francia nemzetgyűlés ratifikációs vitájáról A francia képviselőház megkezdte a nyugat-német Wehrmacht újrafelállítását célzó háborús párizsi egyezmények ratifikációs vitáját. Érthető, hogy a következő napokban az egész világ feszülten figyel Párizs felé. A békeszerető emberiség és Franciaország népe azt várja, illetve követeli a francia nemzetgyűléstől, hogy — mint nemrég az „európai védelmi közösség” vitája során — utasítsa el a végzetes szerződés ratifikálását. Ugyanakkor a Párizsban tartózkodó Dulles és Eden. Mendes-France-szal együtt minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy kierőszakolja a ratifikációt. Az utóbbi napokban — különösen az emlékezetes szovjet jegyzék után, amely a ratifikálás esetén a tíz esztendeje kötött francia-szovjet szerződés hatálytalanítását jelentette be — megerősödött a francia nép ellenállása és a parlamentben is érezteti hatását. A költségvetési vitában mindössze két szavazati többség mentette meg a kormány helyzetét. Lehetséges talán, hogy a ratifikációval szemben fokozódó ellenállás bírta rá a külügyi bizottság előadóját arra, hogy újból csatolja a párizsi egyezményekhez azt a két kiegészítő záradékot amelyet elózőleg éppen a miniszterelnök kívánságára mÜr visszavont. A szovjet jegyzék hatására mi sem jellemzőbb, mint. az a dühös ingerültség, amellyé’ a francia jobboldali sajtó reagált. De a polgári lapok egyrészében utat törnek maguknak a józan megítéléshez. így például a Combat felhívja a figyelmet azoknak az állam!áriaknak hibáira, akik „Őszintén hiszik, hogy a tárgyalások, újrafelvétele Kelettel könnyebb lesz, ha Németországot felfegyverzik.” A Le Monde beismeri: „Felfegyverezni Nyugat-Németországot, egjnk fő legyőzőjének akarata ellenére annyit jelent, mint hivatalosan törvényesíteni a szövetségek felmondását.” A Liberation vezércikkében így ír: „A ratifikálás a francia-szovjet szerződés érvénytelenítésével járna. A Szovjetunió tehát nem lenne többé köteles segítséget nyújtani Franciaországnak, ha azt Németország részérOi támadás érné. llymódon pontosan akkor, amikor Németország megkezdené a fegyverkezést, mi elveszítenénk az egyetlen koma’ ii katonai garanciát, a németek negyedik franciaországi betörésével szemben.” Mendés-France-ot mindössze két szavazat mentette meg a bukástól A ratifikációs vita megkezdése előtt Mendés-France kormánya kis híján belebukott a költségvetési vitába. A francia nemzetgyűlés ugyanis péntek este szavazott az . indokínai társállamokkal kapcsolatos költségvetés felett. A kormány javaslatát a nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága elvetette s a nemzetgyűlési szavazás során 301 szavazattal 291 ellenében szintén elvetették a költségvetési javaslatot. Ez volt az első eset. hogy a nemzetgyűlés többsége Mendés-France eilen szavazott. A kormány ekkor elhatározta, hogy egy újabb költségvetést terjeszt be — amely azonban csaknem azonos az elvetett költségvetéssel — és ezzel kapcsolatban felveti a bizalmi kérdést. A pénzügyi bizottság ezt az újabb javaslatot is elutasította, majd a nemzetgyűlésen került sor az újabb szavazásra. Ennek során a pénzügyi bizottság elutasító javaslata mellett (vagyis a kormány ellen) 293 képviselő, a bizottság jelentése ellen (vagyis a kormány mellett) 295 képviselő szavazott. Halasztó hatályú javaslat Francia politikai körökben nagy feltűnést és visszhangot keltett Gaston Palewski gaul- leista képviselőnek a nemzet- gyűlés külügyi bizottsága előadójának bejelentése, hogy újból csatolja a párizsi egyezményekhez azt a két kiegészítő záradékot, amelyet a miniszterelnök kívánságára egyszer már visszavont. Az egyik záradék azt célozza: a nemzetgyűlés mondja ki, hogy az esetleges ratifikációs döntés csak 1955. december elsején léphet hatályba, „amennyiben addig nem jönne létre megegyezéses döntés a nyugati szövetségesek és a Szovjetunió között az általános leszerelés, valamint a német kérdés rendezése ügyében“. A másik záradék azt követeli: mondja ki a nemzetgyűlés, hogy a párizsi egyezmények összefüggő egészet képeznek és így — ratifikálás esetén — a ratifikációs okmányok kicserélése és letétbehelyezést valamennyi egyezmény számára — beleértve a Saar-egyezménvi is — csak együttesen történhet. A nyugatnémet szociálde mokraták parlamenten kívüli akciókat jelentenek be A Neues Vorwärts, a Német Szociáldemokrata Párt központi lapja, vezércikkében bejelentette, hogy a párt parlamenten kívüli akciókkal is nyomatékot ad majd annak a követelésnek hogy a szövetségi gyűlés ne döntsön a párizsi szerződések ratifikálásáról egy újabb négyhatalmi értekezlet befejezése előtt. A hamburgi asszonyok december 2-án tiltakoztak Nyugat- Németország újrafelfegyverzése ellen. Egységes és békés Németországot követelnek. Idősebb francia munkások és munkásnők Párizsban tüntetnek a gyalázatosán alacsony nyugdíjak ellen. „Kenyeret az öregeknek”, „Hadd fizessenek a gazdagok", ilyen feliratú táblákat hordoznak. IUA ERENBURG: Franciaországé a szó Tíz évvel ezelőtt írták alá a a francia-szovjet szerződést. A- zokban a napokban a Szovjet Hadsereg végezetes csapásokat mért a megszállókra s ellenállhatatlanul nyomult előre. Németország határai felé. A német megszállók azonban néhány elszászi várost még karmaik közt tartottak. Franciaország romokban hevert s egyes amerikaiak azt állították, hogy hosszas gyámságra van szüksége. A Szovjetuniónak érdeke volt, hogy Franciaország független és erős legyen, s minthogy bízott a francia nép alkotó géniuszában, szorgalmában és bátorságában kölcsönös se - gélynyújtási egyezményt kötött Franciaországgal, mint nagyhá- talommal. Az egyezmény becsületes volt. célja pedig világos az egész világ számára: két o- lyan állam, amely egyetlen nemzedék rövid élete alatt két inváziót élt át, elhatározta, hogy egy harmadik inváziónak nem kell, nem szabad bekövetkeznie. Tíz év telt el azóta. Nem a- karok kitérni arra, hogy mi homályosította el a két ország barátságát. Most nem a múltra. hanem a jövőre gondolunk. A lényeget akarom hangsúlyozni: az 1944-ben megkötött e- gyezmény, amelyet egyes francia politikusok már-már ,,papírrongynak” akarnak minősíteni. még olyan hatalmas falnak bizonyulhat, amely megvédheti országainkat és egéiz Európát azoknak a szerencsétlenségeknek a megismétlődésétől, amelyeket oly jól ismernek népeink. A francia-szovjet egyezmény a német militarizmus fő.támasztása ellen irányul. A felék egyike — Franciaország — ebben a pillanatban külső nyomásra nemcsak arra áll készen hogy visszaadja a Wehrmacht tábornokainak, az SS-eknek és az oradouri hóhéroknak vértöl szennyes egyenruháját, hanem azt is meg akarja engedni e- zeknek, a megrögzött, visszaeső bűnösöknek, hogy a termonukleáris fegyvert is kezükbe kaparintsák Nem akarok az emberszeretetről, a hűségről vagy a becsületről beszélni, mert egyes diplomaták esetleg „szép szavaknak“ minősíthetnék ezeket az egyszerű emberek számára oly könnyen érthető szavakat. A rációról akarok beszélni. Mire számítanak egyes, amerikai dicshimnuszoktól és angol ígéretektől fűtött francia politikusok? Azt hiszik, hogy a mai bankettek mentik őket a holnapi bombáktól? Vagy talán azt remélik, hogy az újjáéledő Wehrmacht hadosztályai okvetlenül Kelet felé fognak indulni? Vájjon nem hasonlóképpen gondolkodtak-e egyes rövidlátó francia politikusok 1939-ben, elfeledve azt, hogy a leigázók Kelet felé tartva Nyugat irányá - ba is elkanyarodhatnak? . . Franciaország most válaszúi előtt áll. Az a penna, amellyel a párizsi egyezményeket ratifikálják. egyetlen tolvonással megsemmisítheti a francia-szovjet szerződést is. Minden francia meg kell hogy értse, vagy szövetség a Szovjetunióval a német militarista klikk feltámasztása ellen, vagy pedig szövetség a német militarista klikkel. Nem lehet egyszerre e- gyezséget kötni a juhásszal is, a farkassal is. Nem biztosíthatod a saját házadat se, ha u- gyanakor gyújtóanyagot szállítasz egy hétpróbás gyújtogató- nak. A franciák szeretik a nyíltságot — a francia géniusz csodálatos jellemvonása ez. Legyen hát világos minden eben a kérdésben is. A franciáknak hatá- rozniok kell, hogy egy olyan békeszeretö országgal akarják-e tartani a szövetséget, amely segített felszabadítani országukat a német iga alól, vagy a baráttal kötött szerződéssel szemben előnyben részesítik a lei- gázókkal, a Kommandatur Sturm- band-Führerjeivel, a kesselrin- gekkel, a kruppokkal és a von neurathokkal kötött vásárt. Egyes francia álamférfiak — honfitársaik nyugtalanságát látva — azzal igyekeznek megnyugtatni őket, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása korántsem akadályozza meg a baráti tárgyalásokat a Szovjetunióval. Amíg még nem késő. meg kell cáfolnunk ezeket a nem túlságosan őszinte, olykor ostoba nyilatkozatokat. A ratifikálás prókátorai így beszélnek: előbb felfegyverezzük a németeket, azután majd ráérünk megvitatni az oroszokkal, hogyan is szilárdítsuk meg a békét Európában. Az egyszerű ember nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy előbb megtöltjük a puskaporos hordót melléje állítunk egy gyujtóka- nőchoz jól értő embert, aztán majd beszélünk a tűzvész ellen i védekezés megszervezéséről. Képzeljük el, hogy monsieur Durand kijelenti: meg szeretne egyezni szomszédjával, monsieur Duvallal, hogyan is tatarozzák ki közös házukat. Monsieur Durand azonban majd csak tavasszal, orgonanyüáskor hajlandó megbeszélni ezt a kérdést. Most egyelőre vásárol egy jófajta pisztolyt, mert — úgymond — monsieur Duvallal csak úgy tud teljes nyíltsággal beszélni, ha maga előtt látja a pisztolyt az asztalon. Nem akarom azt mondani, hogy ez udvariatlanság. Ez egész egyszerűen megdöbbentő. Mindenki tisztában van azzal, hogy monsieur Duval, amikor tudomást szerez monsieur Durand megengedhetetlen viselkedéséről, ő sem marad fegyvertelen. Viszont, ha az ember békésen el akar beszélgetni és meg akar egyezni valamiben, akkor feketekávé vagy bor kerül az asztalra, ha meg dohányos, akkor cigarettatárca, de semmikép sem — pisztoly. Ma meg tudjuk érteni és meg is kell értenünk egymást. A nyugati hatalmak közül elsősorban éppen Franciaország ra- gaszkodhatik és kell is, hogy ragaszkodjék az azonnali tárgyalásokhoz. Nemcsak azért mert aláírása ott van azon a szerződésen, amelynek tizedik évfordulóját ünnepeljük ma, hanem azért is, mert a Wehrmacht hadosztályai egyik napról a másikra ott teremti' tnek az ablaka alatt. Ma könnyen, megegyezhetünk, de ha megtörténik a helyrehozhatatlan lépés, akkor ez már nem lesz olyan könnyű. Figyelmeztetni akarjuk azt az országot, amelyhez szerződés köt bennünket és meg akarjuk mondani neki: mi tiszteletben tartjuk szerződésünket, de nem engedhetjük meg, hogy a német katonásdi kegyetlen vérontással végződjék. Engedjék meg- nekem, hogy kimondjam, éppen úgy. mint régebben, mint mindenkor: hiszek Franciaország józan eszében, szellemi erejében és szívében. Mi tudjuk, hogy a legjobb és legtisztábban látó franciák ellenzik a veszély' a egyezmények ratifikálását. Vannak közöttük olyanok, akik szeretik hazánkat és olyanok is vannak, akik nem szeretnek bennünket, de szeretik Francia- országot és meg akarják menteni hazájukat egy újabb szörnyű . katasztrófától. Szeretném kifejezni tiszteletemet Eduard Herriot, a nemzetgyűlés diszel- nöke iránt, akinek a szíve, agg kora ellenére is fiatal és lángoló, s akj fennhangon hirdeti Franciaország élni akar és élni is fog. Az ő szava, ismét felhangzik majd, amikor felvetődik az egyezmények ratifikálásának kérdése. Ezeknek az egyezményeknek a ratifikálása ugyanis azt jelentené, hogy Franciaország lemond az életről. Felhangzik majd minden hazafi, minden ellenállási harcos hangja, tekintet nélkül arra, hogy melyik csoporthoz vagy párthoz tartozik — azoknak a partizánoknak a hangja, akik Franciaország területén harcoltak s azoknak a katonáknak a hangja, akik távol hazájuktól küzdöttek Franciaországért. Az oradouri hamvak között láttam ezt a feliratot' „Legyen nyugalom a földön!“ Szólani fognak ezek a halottak is, azokhoz, akik gyilkosaikkal akarnak barátkozni. Árnyékuk megtölti majd a Bourbnn-palo- ta épületét s az élőkkel egyet 3 NEM-et fognak mondani, ha a... Wehrmacht'ól s a Franciaor-"' szág ellenségeivel való vásárról lesz sző’. Azért mondom ezt, mert egész életemmel bizonyítottam hogy szeretem Franciaországot. Bizonyosak lehetnek felőle, hogy a mi országunk nem gyenge és nem tartozunk azok • közé, akiket meg lehet ijeszteni. De népünk szereti Francia- országot, kedvesek neki Franciaország nagy hagyományai, szenvedéllyel olvassa a francia könyveket, tiszteli a francia tudósokat, csodálja a francia művészetet. Minden szovjet ember szeme felragyog, ha » „francia népről” van szó, mert barátját látja a franciákban. I Meggyőződésünk, hogy a fran- ! cia nép sohasem fogja megengedni az országaink közötti szerződés megszegését. Hiszünk barátságunk jövőjében s tiszta szívből és önzetlenül meg akarjuk erősíteni ezt a barátságot. Most Franciaországé a sző. Aki Panama nevét hallja, az elsősorban a csatornára gondol és nem arra a kis középamerikai országra, amely Columbia és Costarica között fekszik. Ezen nincs is mit csodálkozni. hiszen magáról Panamáról nem sokat mondhatunk. Területe 74.500 négyzet- kilométer, lakosainak száma 770.000 — többnyire indián. A kis ország 1930-ig Columbiához tartozott. Nagyrészt őserdők bor'tják, a sűrűbben lakott részeken banánültetvény'ek vannak. Panama gazdasági és politikai jelentősége mégis óriási. FC,'eg a csatorna miatt, mely az Atlanti-óceánt összeköti a Csendes-óceánnal. A csatornaépítés eszméje még a XVI. század elején született, röviddel azután, hogy a spanyolok meghódították Közép- Amerikát. 1519-ben a spanyol hódítók a csendes-óceáni tengerparton megalapították Panama városát. A csatornaépítés gondolatát elsőnek Alvero de Saavedra spanyol kalandor vetette fel 1529-ben és ki is jelölte a csatorna vonalát. Az eszme felkeltette a spanyol király érdeklődését. De amikor a spanyol világbirodalom megbukott. Közép-Amerikában önálló kis á'lamolc alakultak. Panama akkoriban Columbiához tartozott. 1846-ban az USA egyoldalú szerződést kényszerített rá Columbiára, mely szerint jogot kapott arra, hogy a megépítendő úton vámmentesen szállíthasson a földszoroson át. Az amerikaiak csakhamai 77 kilométer hosszú vasútvonalat é- pítettek a földszoroson át. A szó legszorosabb értelmében emberi csontokra építették. A munkánál foglalkoztatott 30-40 ezer munkás — néger, indián, kínai — pusztult el a trópusi erdőkben és mocsarakban. A vasút megépítése ugyan megkönnyítette az óceánok közti forgalmat, de kétszeri átrakodást tett szükségessé• Ezért a csatornaépítés gondolata továbbra is időszerű maradt. Végül 1879-ben Francia- országban megalakult a „Panamai Csatornatársaság”, Les- seps Ferdinánd, a szuezi csatorna egyik építőjének vezetésével. A társaság részvényeket bocsátott, ki, majd kisebb- nagyobb huzavonával 1880-ban megkezdődtek az építkezési munkák. Minden azonban a féktelen spekuláció és kalanpanama dorszellem légkörében történt. Nem is volt csoda, hogy a társaság rövidesen csődbe került. nyesek 5 00 millió frankját mintegy 350 millió frankot fordítottak a sajtó és a kormány.1 („inkáiOk és tőzsdeügynökök elsikkasztották a részvéhivatalnokok megvesztegetésére. 150 francia képviselő és miniszter a társaság pénzéből töltötte meg a pénztárcáját. Százezernél több kisrészvényes, aki egész megtakarított pénzét és nyugdíját a részvényekbe fektette — koldusbotra jutott. A főbünösök elrejtőztek, csupán Lesseps fia jutott börtönbe. A nemzetközi botrány a „panama" nevet kapta. — Azóta ez az elnevezés a kapitalista világban a rendszeresen előforduló nagyarányú megvesztegetések és botrányok kifejezője lett. A csatornát. 35 évig építették, 1880-tól 1915-ig. Ez idő alatt 212 millió köbméter földet mozgattak meg. A csatorna hossza nem egészen 65 kilométer a szárazföldön, — többi része a tengeröblökben halad. Szélessége átlagosan 94, mélysége a zsilipekben 13 méter. Az építkezés során a járványos betegségek, az erejüket meghaladó munka következtében — 60.000 munkás pusztult el. Nem messze a panamai csatornától épültek az Egyesült Államok haditengerészeti és repüh'lgé)> támaszpontjai. Az Egyesül Államok háborús kalandjaiban a Panama-csatorna az az eszköz, amely a Csendes vagy az Atlanti-óceánon nagy haditengerészeti erők gyors összpontosítását biztosítja. A- müyen mértékben szövögeti az USA háborús kalandjai szálait a földgolyó különböző részein, oly sűrűn osonnak keresztül a Panama-csatornán a cirkálók és torpedórombolók és csajxit- sfállítóhajók. A Panama-csatornát kifelé úgy festik le, mintha nyűt, szabad út lenne a nemzetközi hajóforgalom számára. Csakhogy más országok hadihajóinak tilos a csatornát raisznól- niok. A polgári hajók zöme pedig az USA tulajdonában van, vagy érdekkörébe tartozik. Sajnos nem az egész emberiség számára építették a Panama-csatornát, nem a népek közötti békés együttélés, a gazdasági kapcsolatok kiépítése szolgálatában áll. A csatorna helyes kihasználása kétségtelenül elősegítené az országok közötti kereskedelmi kapcsolatok megszilárdí- tásá az ipar és kereskedelem lellendülését Az amerikai kapitalistákat azonban merőben más érdekli. A Panama csatornát háborús célokra építették és ezt a célt szolgálja jelenleg is.
