Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)

1954-06-12 / 46. szám

1954. június 12. 01IFJÜSÜG 13 Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának beszámolóba mára nagy iskolát jelentett. Csehszlovákia Kommunista Pártja sikerrel helytállt. Jelentős politikai feladati lesz a Nemzet- gyűlésbe ősszel megtartandó választások megvalósitása. Népi demokratikus rendsze­rünk további megszilárdulását fogják je­lenteni. A nemzeti bizottságoknak további tevé­kenységükben minden erőfeszítésüket a párt- és kormányhatározatok teljesítésére, főleg a mezőgazdasági termelés lényeges nő. vetésére vonatkozó irányelvek teljesítésére kell összpontosítaniok. A nemzeti bizottsá­gok feladata, hogy ügyeljenek a dolgozók anyagi és kulturális színvonalának állandó emelésére. Ennek érdekében fontos, hogy a nemzeti bizottságok erőteljesen küzdje- jenek a belkereskedelemben, az egészség­ügyben és a lakásról való gondoskodásban, a helyi ipar és a kommunális szolgálatok munkájában felmerülő hiányosságok ellen. Jó munkájuk és tettrekészségük legjobb mértéke polgáraink elégedettsége tesz. Az emberről való gondoskodással összefügg a nemzeti bizottságoknak abban az irányban kifejtett gondoskodása, hogy még a legel­dugottabb falvak polgárai is hozzáférhesse­nek a kultúrvívmányokhoz. A nemzeti bizottságok halaszthatatlan fel­adata a választási kampánv folvamán a vá­lasztókkal megtárgyalt akcióstervek teljesí­tése. A nemzeti bizottságok funkcióik teljesí­tése érdekében szak- és igazgatási osztá­lyokat létesítenek. Miben kell különböznie a szak. és igazgatás osztályok munkájá­nak a régebbi ügyosztályok munkájától? Elsősorban abban, hogy nem szabad büro­kratikus hivataloskodásba süllyednie. A szak- és igazgatási osztályok építsék ki ma­guk körül azon üzemek és szakaszok leg­jobb dolgozóinak aktíváját, amely üze­mekért és szakaszokért felelősek. Ennek az aktívának segítségével azután megoldják az adott problémákat és feladatokat, kezde- ményezően előkészítenek javaslatokat a nemzeti bizottsághoz és hatást gyakorolnak a párt- és a kormányhatározatokból eredő feladatok teljesítésére. ★ Most, midőn a párt • küzd a népgazdaság további fejlődéséért, a mezőgazdasági ter­melés rohamos fejlődéséért, a nép életszín- jibonalanák állandó emelkedéséért, különö­sen fontos az államapparátus — a szocialis­ta építés ezen fontos eszköze — munkájá­nak lényeges megjavítása. A régi burzsoá államapparátus a kapita­listákat szolgálta a dolgozók elnyomásában. Küldetésében és szociális összetételében a néptől idegen és vele szemben ellenséges volt. Nekünk azonban olyan államappará­tusra van szükségünk, amely a nép érde­keit védelmezi belső és külső ellenségei ellen. Ezért alapjában meg kellett változ­tatnunk a régi ^ államapparátust, meg kel­lett tisztítanunk az ellenséges és karrie­rista elemektől, új, megbízható, elsősorban a munkások és dolgozó parasztok soraiból származó kádereket kellett ültetnünk az államapparátusba Az osztályellenség azon­ban nem hagy fel kísérleteivel, hogy be­férkőzhessen az államapparátusba, hogy po­zíciókat szerezhessen magának a népi de­mokratikus rendszer elleni támadásra. Ezért mindig meg kell őriznünk a forradalmi éberséget. A burzsoá államapparátusnak nem volt gondja a termelés szervezésére. Feladata az elnyomás volt. Ezért elég volt számára a gumibottal és szuronnyal felfegyverzett rendőrök és csendőrök brutális ereje. A' népi demokratikus államnak azonban az ál­lam kezében összpontosított termelési esz­közök társadalmi tulajdonából és a szo­cialista gazdaság tervszerű jellegéből eredő nagy gazdasági-szervezési feladatokat kell megoldania. A burzsoázia igyekezett szellemi sötétség­ben és politikai tudatlanságban tartani a népet. Népi demokratikus államunk erős­sége azonban éppen a tömegek öntudatos­ságában van. A népi demokratikus állam legfontosabb vonása a politikailag és kul­turálisan fejlődő, tudatukat, életmódjukat, kultúrájukat a szocialista rendszer szük­ségleteivel és feltételeivel összhangban át­alakító tömegek öntudatos alkotó tevékeny­sége A népi demokratikus állam a szocialista gazdasági és kulturális építésnek, ellensé­geink cselszövései meghiúsításának hatal­mas eszköze. Ebből erednek az apparátusá­val szemben támasztott nagy követelmé­nyeink és igényeink is. Ezért fokozott fi­gyelmet kell fordítani az államapparátus dolgozóinak, főleg a reményteljes munkás­kádereknek nevelésére, akik a munkában már megállték a helyüket és minden fel­tételük megvan a további szakmai és po­litikai fejlődésre. A néppel szorosan összeforrt és a néphez hü új dolgozók tízezreit küldtük az állam- apparátusba. Ezzel leraktuk az új állam- apparátus alapjait Most az előtt a hosszú időre szóló feladat előtt állunk, hogy a szocialista építés folyamán államapparátu­sunkat a munkásosztály és a dolgozó pa­rasztság szövetségének további szilárdítá­sára, a szocialista gazdaság és a szocialista kultúra építése feladatainak megoldására neveljük Annál jobban kell küzdenünk az állam- apparátus munkájában felmerülő hiányos­ságok, különösen a bürokratizmus ellen. Minisztériumaink és más hivatalaink szá­mos hivatalnoka babonásan hisz a papír- rendeletek és határozatok természetfölötti erejében. Irodai-bürokratikus munkájuk a faféreg mellett erdeink legnagyobb ve­szedelme Minél jobban táplálják a föld­művelésügyi minisztériumban és a kerületi nemzeti bizottságokban az irodai vesszőpa­ripákat. annál kevesebb abrak jut a vá­lyúba az élő lovaknak. A bürokratizmus ártalmas hatása éppen abban van, hogy megakadályozza a töme­gek alkotókezdeményezésének és ezzel gaz­daságunk fejlődésének kibontakozását, hogy a dolgozók figyelme és ereje nem a való­ban égetően sürgős feladatok megoldására, nem a tömegek körében végzett szervező- munkára irányul hanem az íróasztal mel­lől kiadott és a való élettől nagyon is tá­voleső különféle utasítások összeállítására Ezért feladatunk, hogy kiirtsuk hivatalaink­ból az irodai — bürokratikus módszereket, hatékony bírálattal kiküszöböljünk minden bürokratikus rákfenét és ezzel egyengessük a tömegek alkotóaktivitása felszabadulásá­nak útját. Az állami szervek irányító és ellenőrző funkciójának megjavítására már az elmúlt években jelentős változásokat hajtottunk végre a minisztériumok, megbízotti hivata­lok és más szervek szervezetében. Az ál­lamapparátus új szakaszainak építésében túlságos tagozódás állott elő, elnéztük, hogy az államapparátus szétterjeszkedett és túl­burjánzott. A funkciós alakulatok az ope­ratív alakulatok rovására, terjeszkedtek. Ezért a legutóbbi időben intézkedések egész sorát foganatosítottuk a minisztériumok és a központi hivatalok szervező és irányító tevékenysége megjavításának elősegítésére, új, hatékony munkamódszerek bevezetésére. A szocialista építés növekvő feladataival kapcsolatban előtérbe lép az a követel­mény, hogy mind az állami és gazdasági szervek és munkatársaik, mind pedig álla­munk összes polgárai tartsák be szigorúan a szocialista törvényességet és az állami fegyelmet. Az állami fegyelem megszegése jelentős károkat okoz a szocialista gazda­ság építésében. Ezért ellenőrző szerveket létesítettünk, hogy felügyeljenek a szocia­lista törvényesség és az állami fegyelem következetes betartására A párt, az álla­mi- és gazdasági apparátus minden egyes dolgozójának, a dolgozók szervezeteinek fi­gyelmet kell fordítaniok erre a kérdésre A kommunista párt vezetésével, népünk támogatásával és a Szovjetunió sokoldalú segítségével új népi, haroképes hadsereget építettünk Az elmúlt időszakban pótoltuk azt, amit azelőtt a hadsereg építésében el­mulasztottunk. Hadseregünk ma valóban népi, a népi demokratikus Csehszlovák Köz­társaság iránti határtalan hűségre és sze- retetre van nevelve. Megjavult a tisztikar káderösszetétele, tökéletesedett a hadsereg politikai és katonai szakkiképzése. A poli­tikai nevelőmunka amelynek alapja a tu­dományos világnézet, a csapatok kiképzé­sének elválaszthatatlan részévé vált. Mind­ezt a párt, a kormány és egész népünk nagy gondoskodása tette lehetővé. Hadsere­günk folytatja a huszita seregek dicső for­radalmi hagyományait és felhasználja a le­győzhetetlen Szovjet Hadsereg tapasztala­tait. Biztosítja népünknek a szocializmus építésében végzett békés munkáját. Biztonsági szerveink a párt Központi Bi­zottsága vezetésével és a dolgozók segítsé­gével felszámolták a burzsoá pártoknak, a fő­papság képviselőinek és a gazdasági kár­tevőknek ellenforradalmi kísérleteit, A párt szilárd támaszát alkották az államellenes összeesküvő központ felszámolásában. A biztonsági szervek feladata, hogy rendszeres munkájukkal segítsék a polgároknak a szo­cialista rend és törvényesség betartására való nevelését. A népi milíciák. amelyek jelentősen ki­vették részüket Csehszlovákia dolgozó né­pének februári győzelméből, az Ötéves terv folyamán jelentős részt vettek a szocializmus építésének biztosításában. A párt gondos­kodásából a népi milíciák sorai szervezeti- ieg megszilárdultak. Harci és politikai fel- készültségük, anyagi ellátásuk minőség'' megjavult. Minél nagyobb sikereket érünk el szocia­lista építésünkben, annál jobban szűkül s kapitalista elemek gazdaság) alapja, annal bőszültebb az ellenállásuk- A volt gyárosok­tól, bankároktól, építkezési vállalkozóktól, nagykereskedőktől elvettük termelési esz­közeiket és munkára fogtuk őket. Egyesek üzemekbe, mások hivatalokba és egyéb he­lyekre kerültek. „Dolgozókká” lettek. Né- hányan még a kék munkaruhát is feloltot- ték. Ezzel azonban csak gyűlöletük fokozó­dott a munkásokkal és parasztokkal szem­ben, akiket azelőtt kizsákmányoltak és el­nyomtak, és akik most őket küldték „kö­zönséges” munkára, ahogyan ők ezt neve­zik. Ezek a kapitalista elemek ezért igyek­szenek ártani, természetesen titokban,, ész­revétlenül. Az ellenség érzi, hogy a szocia­lista tula.idon rendszerünk gazdasági alapja. Ezért igyekszik felforgatni ezt az alapot, elősegíti az állami és szövetkezeti tulajdon lopását, a nyersanyag- és energiapazarlást. A személyes felelősség hiánya, a rendetlen­ség, az ellenőrzés hiánya az az eszköz, amely megkönnyíti az osztályellenség aknamunká­ját. A nép ellenségei gyakran a nép legjobb barátainak álarcát öltik magukra. Igyeksze­nek kihasználni a maradi hangulatot, dema­góg módon uszítják a dolgozókat, hogy 'meg­bénítsák építésünket és megbontsák népünk politikai egységét. Mivel itthoni ellenségeink ereje már nem hatalmi pozícióikban van, mert gazdasági pozícióik szűkülnek és gyengülnek, ideoló­giai fronton igyekszenek magukat fenntar­tani és erősbödni Ebben a régi reakciós előítéletek és nézetek szívósságára támasz­kodnak. Ezért fokoznunk kell erőfeszíté­seinket az ideológiai fronton. Állandóan gondoljunk arra, hogy á szocialista ideológia bármilyen gyöngülése, ennek az ideológiá­nak bármilyen elhanyagolása a burzsoázia ideológiáiénak erősbitését jelenti. Az ellenséges osztályokat levertük, de nem semmisítettük meg. Soha sem békülnek meg azzal, hogy megfosztottuk őket a ha­talomtól, a termelési eszközöktől. A belső reakció azonban tudja, hogy erői nem ké­pesek a hatalmi viszonyok megváltoztatá­séra Csehszlovákiában. Ezért szövetkezik a nemzetközi reakcióval és az imperialisták ötödik hadoszlopává lesz. Elsőrendű feladatunk az összes szerveze­tek, állami és gazdasági szervek, egész né­pünk politikai éberségének fokozása. Az alulról jövő bírálat fejlesztése, a kiosztott feladatok teljesítésének rendes felülvizsgá­lása, a fegyelem megszilárdítása, a párton belül és a dolgozók széles rétegei körében kifejtett nevelő munka fokozása éles fegy­ver az osztályellenség ellen, bármilyen jól is álcázza magát Éberen figyeljünk a töme­gek szavára, mely a különböző helyeken (elmerülő hibákra és fogyatékosságokra hívja fel figyelmünket, reagáljunk meg­jegyzéseikre. Ezáltal fokozódik a tömegek aktivitása és a pártba vetett bizalma. Dol­gozóink milliói éber szemmel fogják őrizni harcuk és munkájuk eredményeit és mind­járt csírájában kudarcba fuliasztjék az osz­tályellenség kísérleteit. Ilyen körülmények között nem terem babér az osztályeilenség- nek hazánkban. ★ A szocializmus végső győzelmének és a dolgozók állandóan növekvő anyag) és kul­turális szükségletei maximális kielégítésé­nek érdekében belpolitikai téren a kővet­kező nagyjelentőségű feladatokra kell összpontosítanunk a párt munkáját. Biztosítanunk kell a népgazdaság fejlesz­tése 1954—1955. évi tervének teljesítését és meg kell teremtenünk a gazdaság egyenletes fejlesztésének előfeltételeit a második ót­éves tervben. A legközelebbi 2—3 éven belül lényegesen növelnünk kell a mezőgazdasági termelést. Gyorsan ki kell küszöbölnünk a fűtő­anyag, energetika és ércalap elmaradását a népgazdaság szükségletei mögött. Növelnünk kell a közszükségleti cikkek termelését és javítanunk keli minőségüket. Csökkentenünk keli a termelési önkölt­ségeket, ügyelnünk kell, hogy a népgazda-» ság és az államigazgatás minden ágában be­tartsák a legszigorúbb gazdaságosságot. A szocialista munkaverseny útján egyre jobban fejlesztenünk és érvényesítenünk kell a dolgozók alkotókezdeményezését. Állandóan fokoznunk kell országunk vé­delmi képességét, egész népünket politikai éberségének fokozáséra kell ösztönöznünk. Minden irányban szilárdítani fogjuk népi demokratikus állami- és társadalmi rend­szerünket, a dolgozókat tevékeny részvétei­re késztetjük az államhatalom gyakorlásá­ban és az államigazgatásban. IV. A párt Pártunk, Csehszlovákia Kommunista Párt. ja egységesen, haTcadZetUn és szilárdan a Központi Bizottság köré tömörülve tartja X. kongresszusát. A párt eszmei és szerve, zeti egyöntetűsége és rendületlen hűsége a marxizmus-leniniz-mus eszméihez, pártunk életének alapvonása. A párt a Szovjetunió dicse Kommunista Pártja kimeríthetetlen tapasztalataiból ta­nulva tömörré kovácsolta sorait, megszilár­dította megbonthatatlan kapcsolatát a törne, gekkel. A párt a IX. kongresszustól terjedő idő. szakban erőteljes csapással meghiúsította a nyugati imperialisták szolgálatában álló ellen­ség aljas szándékait, melyek a párt egy­ségének és tömörségének belülről vaió meg- bontására irányultak. Megszilárdult és meg. erősödött a párt egysége, fokozódott akció, képessége. A párt az 1952 decemberében tartott or­szágos konferencián új alapszabályzattal vér­tezte fel magát. A párt alapszabályzati pont­jainak alkalmazása oda vezetett, hogy a párt életében még nagyobb intenzivitással indult meg az ideológiai, politikai és szerve­zeti munka. A párt valóban az azonos elve. két valló embereknek — kommunistáknak — a munkásosztály, a dolgozó parasztság és a dolgozó értelmiség tagjaiból szervezett harci szövetségévé válik. ★ A párt X. kongresszusán 1,385.610 tag és 103.624 tagjelölt van képviselve. A pártban összesen 1,489.234 tag és tagjelölt van szer. vezve. A párt Központi Bizottsága tudatában van annak, hogy a párt erőssége nemcsak tagjainak számától, hanem elsősorban minő­ségétől függ, és ezért az elmúlt időszakban a fontos intézkedések egész sorát tette a párttagok ideológiai és politikai nevelésére, a párt szociális összetételének megjavításá­ra és a párt növekedésének szabályozására. A párt megtisztult az összesküvö árulók helytelen és ártalmas toborzása következte, ben a pártba véletlenül bekerült passzív, karrierista és ellenséges elemektől. A párt adminisztrációjába és nyilvántartá. sába, amelyet az árulók a párt tényleges állományának szándékos nagyítására és el­ferdítésére használtak fel. rendet vezettünk be. A párt szociális összetétele igazolja, hogy pártunk a munkásosztály pártja. Eredeti hivatása szerint a párttagok 60 százaléka munkás. Törekednünk kell arra, hogy állan­dóan növeljük a munkások számát a párt­ban. A pártban szervezett parasztok 68 szá­zaléka tagja az EFSz.nek. A párt fontos feladata továbbá, hogy lényegesen fokozza törekvését és gondoskodását a legjobb sző. vetkezeti dolgozók és mezőgazdaságunk töb­bi élenjáró dolgozói neveléséről, erősítse a pártot a dolgozó parasztok soraiból kikerült legjobbakkal. Az értelmiség tagjainak nagy száma van szervezve pártunkban. Gondoskodni fogunk róla, hogy számuk egyre növekedjék. Növekszik az országunk különböző nem­zetiségű dolgozóinak soraiba tartozó pártta­gok száma. Ez azt bizonyítja, hogy egyre nagyobb mértékben érvényesítjük a Közpon­ti Bizottságnak a pártba való felvétel alkal­mával a proletárnemzetköziség következe­tes betartására vonatkozó irányelveit. A párt szociális összetétele és állapota a IX. kongresszus óta jelentős fejlődési válto­zásokon ment keresztül. A IX. kongresszus óta felvett 83.154 tagjelölt 56.2 százaléka munkás. Az új tagjelöltek 51.2 százaléka 25 évnél fiatalabb, 29 százaléka 35 évnél fiata­labb. Továbbra is figyelmet kell fordítani arra, hogy a fiatalok legjobbjait előkészít­sük a pártba való belépésre. A szervezetek­ben rendszeresen meg kell tárgyalni a párt növekedésével és összetételével Összefüggő kérdéseket, állandóan új, egészséges vérrel kell erősíteni a pártot. A szocialista építé. sért folytatott harc tüzében új, pompás em­berek fejlődnek a munkahelyeken, az üze­mekben és falvakon, akik megérdemlik a párttagságot. Rendszeres figyelemmel és gon­doskodással kell körülvennünk őket. Nevel­jük és készítsük elő őket a pártba való be­lépésre. „A CsKP tagjai és tagjelöltjei nyilvántar­tása vezetésének szabályai“, melyeket a Köz. ponti Bizottság jóváhagyott, és következe­tes gyakorlati megvalósításuk r ^teremtette a pártadminisztráció szigorú rt-n bentartása bevezetésének előfeltételeit. Ezek s szabályok kifejezik a párttagokról való fokozott gon­doskodást és nem kis mértékben hozzájárul­nak a párt sorai egységének és tömörségé­nek megerősítéséhez. A párt szilárdulásának további bizonyíté­ka a pártszervezetek szervezeti építésének javulása, elsősorban a szocialista építés leg­fontosabb központjaiban — az üzemekben. A pártnak a IX. kongresszus idején 10.407,

Next

/
Oldalképek
Tartalom