Új Ifjúság, 1953. január-június (2. évfolyam, 1-38. szám)

1953-05-30 / 30. szám

19^ május 50 Dl IFJÚSÁG A leleszi állami gazdaság üzemi CsISz-szervezetének levele köztársasági elnökünkhöz TISZTELT ELNÖK ELVTÁRSI Mi, a leleszi állami gazdaság fiatal­jai, miután tudatában vagyunk a szo­cializmus építésének, örömünket fejez­zük ki Önnek s további vállalt munká­val igyekszünk azt elősegíteni. Tud’uk, hogy apáink és elődeink milyen nehe­zen éltek, azért Csehszlovákia Kom­munista Pártjának vezetésével maga­sabb életszínvonalunk elérésére május elseje és kilencediké alkalmából köte­lezettségvállalásokat tettünk. Az állami gazdaságunk istállóiban vál­laltuk 400 négyzetméter fal kijavítását és bemeszelését. Továbbá vállaltuk egy fél hektár cukorrépa kiegyelését, E kötelezettségvállaláso'kat 210 mun­kaóra alatt 100 százalékra elvégeztük. Szervezetünk még csak egy éve mű­ködik, taglétszáma is elég kevés, de ml fiatalok jó munkáinkkal igyekszünk a békét megerősíteni és megvédeni, Mt, állami gazdaságban dolgozó fiatalok gazdasági téren építünk. Célunk az, hogy dolgozóihk és gyermekeink men­nél nagyobb mennyiségben és olcsób­ban jussanak a gazdasági termékek­hez, tejhez, húshoz, kenyérhez, stb. Mi, fiata’ok, ezeket a termékeket állít­juk elő és minden erőnkkel azon va­gyunk, hogy e téren jobb munkát fejt­sünk ki. Szlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusának tiszteletére még az alábbi vállalásokat tettük; Munkaidő után megművelünk egy fél hektár dohányt. A széna szárításánál 120 brigádórát dolgozunk le. Hatvan óra anyagi érté­két a IV. Világifjüsági és Diáktalálkozó tiszteletére ajánljuk fel. Tisztelt elnök elvtársi Levelünket vé­gül azzal erősítjük meg. hogy ml e kö­telezettségvállalásokat nemcsak vállal­juk, de száz százalékra teljesítjük is. Tiszteljük pártunk és kormányunk ha­tározatait, mert tudatában vagyunk annak, hogy ha pártunk vezetéséve: haladunk előre, hazánkban hamarább felépítjük a szocializmust és Zápotoc- ký elvtárssal az élen megvédjük a vi­lágbékét. Lelesz, 1953. május 22-én. A CsISz üzemi szervezetének tagjai. Péntekes mozgalom a rozsnyói bány ászotthon ban A tanulóotthonok CsISz funkcioná­riusainak I. országos konferenciája nagyban elősegítette a tanulóotthona­ink fejlődését. A konferencián elhang­zott vitafelszólalások mindegyike i- ránymutatő volt az otthonok to/ábbi munkájában, mart leleplezte a h.á- nyosságokat és megmutatta a kive­zető utat. A konferencia résztvevői Prágából azzal az elhatá.-ozással tér­tek haza, hogy otthon tdjesen leszá­molnak az addigi hiányosságokkal. Jobban megszervezik a tanulóköröket, nagyobb összetartásra oktatják ,a ta­nulókat, egyszóval minden részvevő kidolgozta saját tervét, mely szerint akarja megjavítani a rosszul működő otthcmok munkáját. A rozsnyó; tanulóotthonból a kon- fere.Tcián hámnan vettek részt. Gaz­dag tapasztalatokkal tértek haza s mindjárt másnap felszólaltak az ott­hon vezetőségének és a CsISz-szer ve­zetnek a péntekes mozgalom beve­zetésének lehetőségéről. A tanulókö­rökben ezen a napon nem is beszél­tek másról, mint a péntekes mozga­lom megszervezéséről. A lehetőségek meg vannak, ellenben a mestereknek és az instruktoroknak kell kezükbe venni a dolgot s a péntekes mozga­lommal a .xizsnyói bányásztanulók is nagyszerű eredményeket érhetnek el. A póton ifjú bányászok tapasztalatai rilágosan mutatják, hogy a fiatal CsISz-tag oknak is mennyira segítsé­gükre van a péntíkes mozgalom, mi­vel ezáltal hozzásegítik az üzemet a tervek teljesítéséhez, sőt túlteljesíté­séhez. Azonkívül a fiatal bányászok­nak magasabb szaktudást nyújt és növekedik a kereset is. A mesterek, az instruktorok, az otthon vszetösége és a CslSz-sze.-ve­zet elfogadta a konferencián résztvett elvtársak a péntekes mozgalomra vo­natkozó ajánlatát. A tanulók pártunk X. kongresszusára tett felállásuk­ban is msgemlítik, hogy mindrti téren hozzásegítik az üzemet a nigyszerü mozgalom kiszélesítéséhez és megszi- !á ždításához. * A gömöri vasércbányák rozsnyói ü- zeme nemrégen a kormány vörös zászlaját nyert a el. Nam kis részük van ebben a bányásztanulóknak is. Az ő érdemük, hogy a bánya az utóbbi hónapokban teljesíti, sőt túlteljesíti tervét s ennek következtében elnyer­te ko.'mányunk vörös zászlaját. Imre László instruktor elvtárs munkacsj- portja áprilisban 244.2 %-ra teljesí­tette a vájári normát. Berecz elvtárs munkacsoportja má: kissé lemaradt, de 183.4 0/q-os teljesítményével az otthon munkacsoportjai között a má­sodik helyen áll. Imre László elvtárs muiokacsoportjának tagjai — Gloven- sky László. Varga Károly, Orosz Fe­renc, Krcsmár István, Kása Fe-enc — már „igazi” bányászok. A rozsnyói otthonban eltötltött két év nagyon so­kat adott nekik. Készüljünk fel az aratás, a begyűjtés és az üszi munkálatok sikeres elvégzésére A Csehszlovákia Kommunista Párt­ja Központi Bizottsága Elnökségének és a Csehszlovák Köztársaság kormá­nyának az aratásra, a begyűjtésre és az őszi munkálat ek-a vonatkozó fel­hívása kiemeli a nemzet; bizottság teljes felelősségét az ezévl aratás, begyűjtés és az őszi munkálatok jó menetéért. Azoknak a feladatoknak a biztosí­tására, amelyek Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bizottságá­nak Elnöksége és a Csehszlovák Köz­társaság kormányának felhívásából a nemzeti biznrttság okra hárulnak, V. Nősek belügyminiszter utasítást adott ki. CsISz-funkc'onárkisalnk és minden CsISz-tag becsületbeli kötelessége, hogy szilárdan segítse a nemzeti bi­zottságokat az aratási, begyűjtési és az ŐSZI munkálatok sike-es megszer-^ vezésében és elvégzésében. Különösen példát kell mutatniok a- zoknak a fiataloknak, akik az Egy­séges Földműves Szövetkezetben dol­goznak. Habár az elmúlt évben egyes járásokban és kerületekben szép e- redményeket értek el a fiatalok az aratási és begyűjtési munkákban, nem nyugodhatunk bele az edd'g elért e- red ényekbe. Ebben az évben, ami­kor gottwaldi-ötéves tervünk ötödik évének sikeres teljesítéséért küzdünk, meg kell sokszo"ozni minden eddigi igyekezetünket, hogy sikeresen telje­sítsük ötéves tervünket. Ajánlatos leone, ha az alapszervezeti csopor­tok tagja; részt vennének a helyi nemzeti bizottságok által rendezett a- ratási és begyűjtési előkészületi ösz- szejöveteleken és velük közösen dol- gozn^'k ki az aratás, cséplés és be­gyűjtésre vonatkozó tervüket. A CsISz-tagok a péntekes mozgalom élén A Handlován megtartott, a propa­gandisták és legjobb munkások aktí­vája után a kékkői szénbánya üzemei­ben is nagy ütemben lendült fel a péntekes mozgalom. Az üzemben Dulaj András és Ivanics CslSz-tag voltak e mozgalom kezdeményezői. Versenyre hívták a háji bánya minden váltását. A péntekes mozgalom nagyon gyorsan terjedt el az üzemben. Andrejka Ferenc és Mihály CslSz- tagcác, akik a háji bánya 7. számú munkahelyén dolgoznak, versenyre hív­ták a többi munkahelyeket. Felhívá­sukra újabb öt munkahely kapcsoló­dott be a péntekes mozgalomba. Eddig 11 munkacsoport segíti a péntekes mozgalom fejlődését. A péntekes mozgalom sok szép eredményt hozott. A pótori üzem ma 1040/o-ra teljesíti a havi tervet. Ebben a CsISz-tagoknak is nagy az érdemük, mivel a péntekes mozgaJiHi élén áll­nak. A péntekes mozgalom visszhangja Magyarországon A magyarországi Szabad Nép írja: Szabó Antal, a tatabányai 10. akna fiatal csapatvezető vájárja megtudta, hogy Csehszlovákiában a handlovai bá­nyában érdekes kezdeményezés szüle­tett. . A bányászok minden héten már a pénteki műszakon teljesítik heti ter­vüket s a hét utolsó napján már ter­ven felül termelnek. Ezt a péntekes mozgalomnak nevezik. Szabó elvtárs megbeszélte csapatá­nak tagjaival, hogy kövessék ezt a példát, ök is minden héten egy nappal előbb, a pénteki műszakon befejezik tervüket. Szombatonként a csapat bé- keórséget áll: terven felül termel. Szabó elvtárs erről a kezdeménye­zésről beszámolt a bányászfiatalok va­sárnapi tatabányai találkozásán, ,p^ péntekes mozgalom magyarországi meghonosításával az a célunk, — mon­dotta — hogy termelésünk egyenlete­sebbé váljék, megszüntessük a hóvégi kapkodást és a rohammunkát ★ *« Kultúrműsorral serkentik a szövetkezeti tagokat A Slovenský hodváb CsISz-tagjai­nak az SzlKP X. kongresszusára tett koUektív kötelezBtlségválialásában t következő sorokat olvassuk: «...ének és táncegyüttest alakítottunk, ame­lyek különböző alkalmakból lépnek fel. Még az aratás előtt meglátog lt­juk Cáryban üzomünk petrunátusi EFSz-ét, valamint a jáiás több; szö­vetkezetét.« Az ének- és táncegyüt­tes már most szorgalmasan gyako- | roJja 17 új kuUúr.számokat, amelyek | Szme-kömyéki népdalokból és szlo- I vák pé^ptáncokból állanak. Az idei aratásnál gazdag kultútműsonal, va­lamint jó munkájukkal scgíie.iek mejd a cári szövatkezeti tigokuak. Az együttes nem most lép fel elő­ször a cári szövetktzeci tagok előtt. .A kultúrcsopjrt tagjai már több íz­ben részt vettek kultúr- és munka- b-gádokoíi. Háromszor lépett tel a rokon-üzemekben is. Ezen kívül a já­rási nemzeti bizottság együtteseket küld ki a szomszédos falvakba, ahol a kultúrcsoport tagjai sze.mélyesen meggyőzik a kis- és középparasztoka' mezőgazdasági feladatok teljesíté.sére. Az együttes május elsején ünnepély­re hívta meg a környék lakóit. A CsISz üzemi szervezete tánc- és é- nekcsoportjának tagjai, a legaktívabb CslSz-tagoic. Sokan közülük az üzem legkiválóbb dolgozói közé tartoznaik és m'ndannyian részt vesznek a szo­cialista v5"senybe;i. Svatíková Justína elvtársnő, a kul- túregyüttss politikai vezetője, aki a kísérleti ellenőrzésnél dolgozik, már­ciusban az üzem legjobb dolgozója volt. Ezenkívül egyedül 40 előfizetőt szerzett a Smenának és a CsISz Já- rá.si Bizottsága indítványozta, hogy navét írják be a CsISz Központ' Bi­zottságának becsületkö;iyvébe. Áprilisban Haba eJvtársat, az e- gyüttes egyik tagját, a legjobb kar­bantartóként 6-tékeIték. Haba elvtárs a 12. sz. szövőgép javítási idejét 24 órával rövidítette meg. Ennél a kö- zépjavltá.snál a vezetékek alátámasz­tására, régi hulladékanyagot használt fel és ezzel 2.000.— Kčs-t takarított meg. Široký elvtárs Hiúságunk nevelöíe Ifjúságunk egysége felszabadított hazánkban 1948 februárjában vég­legesen megvalósult és szilárd alapokra helyeződött. Az azóta eltelt idő komoly bizonyítékkal szolgál arra, hogy a februári győzelem, dolgozó népünk győzelme adta meg a lehetőséget ifjúsági szerveze­tünk a Csehszlovákiái Iljüsági Szövetség, mint egész hazánk ifjúsá­gát egybefogó hatalmas szervezet megszületéséhez, további fejlődé­séhez, megerősödéséhez. Az a tény, hogy ifjúsági szervezetünk, egé.w ifjúságunk ma komoly tényezője a csehszlovák szocialista építkezés­nek, hogy ifjúságunk Csehszlovákia Kommunista Pártja biztos táma­sza és kezdeményező megvalósítója pártunk célkitűzéseinek, hogy pártunknak bátor kUzdőtársa hazánk felvirágoztatásáért, jobb éle­tünkért, a világbéke megvédéséért folytatót' harcában; népidemokra­tikus rendszerünk alapvető szilárdságának, dolgozó népünk bizalmának, szUIöpártunk ifjúságának erejébe vetett hitének, .iatalságunk iránt érzett szeretetének és fokozott gondoskodásának köszönhető. 1948 februárjától kezdve indult meg ifjúságunk azon az úton, amit Ifjúsági Szövetségünk milliós szervezete megteremtésének, politikai ereje megnövekedésének nevezünk. Nagyjelentőségű volt további fejlődésére a februári győzelem után az ifjú kommunisták kassai értekezlete és az első ifjúsági munka­brigád munkába lépése az Ifjúság Vasútvonalán. Előkészítői voltak a Szlovákiai Ifjúsági Szövetség első össznemzeti értekezletének, amely közvetlenül a választások előestéjén ült össze. A következő év az ifjúság összállami szervezete megteremtésének esztendője volt. Az 1948 decemberében megtartott csehszlovákiai nemzeti ifjúsági szö­vetségei központi bizottságainak közös pozsonyi ülésén és a Cseh If.lúsagi Szövetség IV. kerületi prágai konferenciáján keresztül har­cos volt az út a csehszlovákiai ifjúság szövetségeinek egyesítő kon­ferenciájáig, amelyet 1949 április 23-án tartottak meg Prágában. Győzött az ifjúság egységre törekvő ereje. Csak Szlovákiában 128.000-re nőtt a Csehszlovákiai Ifjúsági Szövet.sép taglétszáma. 1949 olstóberére eliiészült az Ifjúsági Vasútvonal. 1950-ben volt a Csehszlovákiai If­júsági Szövetség dicsőséges kongresszusa, amelyen Gottwald elvtárs kitűzte azokat a nagyjelentőségű irányelveket azoknak a feladatok­nak a megvalósítására, ame'yek az újonnan megalakult Csehszlová­kiai Ifjúsági Szövetség milliós szervezete előtt állottak. 1951-ben a Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetség brigádosai határidő előtt építették meg a Szövetségi Vasútvonal ifjúsági szakaszát. Široký elvtárs személyesen résztvett az ifjúság minden nagyobb jelentőségű megmozdulásában. Odaadóan vállalta az ifjúság nevelé.sét, mindannyiszor készségesen fogadta el a CsISz Szlovákiai Központi Bizottsága meghívását az ifjúsági szövetség nagyjelc-töségű össze­jöveteleire, amelyek döntő befolyással bírtak a Szlovákiai ttjúsági Szövetség fejlődésére. Segítette az ifjúság minden olyan vállalkozását, amely az ifjúsági mozgalom fejlődését szolgálta. Állandóan irányított, tanácsokat adott, lelkesített, kommunista helytállásra nevelt. Kitartó munkájával táv­latokat nyitott meg ifjúságunk előtt. Nélküle el nem képzelhető ifjúsági mozgalmunk egyetlen jeietösebb sikere. Számtalanszor kihangsúlyozta, hogy minden, amit építünk, az ifjú­ságnak van szánva, hogy ne fenyegesse soha többé az elmúlt rend­szer sötét árnya; a munkanélküliség, a cél nélkül élő ifjúság keserű sorsa, hanem megvalósuljon a kommunizmus ^eszméje, hogy a «mi szlovákiai ifjúságunk tátrai sasként kitárva hatalmas szárnyát, száll- ,1on az alkotó munka és boldogság felé, erőben, egészségbel^ megbíz­hatóan és híven védelmezve nemzetét és hazáját...« ■ Široký elvtárs szüntelenül tanította ifjúságunkat a polimai élet bennünket érdeklő kérdéseire, külön kihangsúlyozva, hogy az összes fontos kérdéseket az egész élet nemzetközi politikai összefüggései­ben fogja fel, arra, hogy saját életünk szoros kapcsolatban áll a világ béketáborának küzdelmével, hogy Ifjúságunk aktivitása «részét teszi a , nemzetközi imperializmus húborús úszítól ellen, a béke meg­őrzéséért és meg.szilárdításáért indult nagy nemzetközt népmozgalom­nak”. Ezzel a CsISz legfontosabb feladataként a háborús gyújtogatók elleni, a békéért folytatott harcot jelöli meg. «A nemzetközi helyzet fejlődé.se c.sak igazolja, hogy a békeharcban fáradhatatlanoknak kell lennünk és azt egyre fokoznunk kell.« Ifjúságunk legközvetlenebb feladata hozzájárulni a béke ügyéhez, a világ demokratikus és szo­cialista erőinek győzelméhez, építő feladataink maradéktalan valóra váltásával. Ifjúságunk kész is vállalni ezt a nemes feladatot, kész minden erejét és lendületét ennek a nagy célnak alárendelni. «Ma már nem csak a kommunisták, ma az egész olgozó nép tudjh, — mondta Široký elvtárs a CsISz kongresszusán, — hogy Sziovákla szocialista iparosítása nem csupán új oyárakat, gépeket, munkát jelent; tudja, hogy ez sokkal többet jelent, jelenti az életet, a ra­gyogó szép jövőt, boldogságunkat, gyermekeink boldog.ságát.« «Igen, a mi ujúságunk látja, látja a gyakorlatból, naponként látja, hogy a békét védve saját ifjú életét védi, saját jogát békés alkotó mun­kára, a Jólét és a kultúra kifejtésére, a maga boldog és örömmel tele életére és ezért el van szánva védeni a békét a véq.sökig, meg­védeni a maga nagy építő alkotását az Imperialista rablók és csatló­saik piszkos karmaitól ...« Ifjúságunk Široký elvtárs által megjelölt feladatok megvalósításá­ban félreérthetetlenül pártunk oldalára állt. Bebizonyította ezt a szocialista építésben vállalt magas tervfeladatok megvalósításával a szociali.sta munkaversenyben való széleskörű részvéteiével, a munka magasabb formáinak elsajátításával, a termelékenység növelé.séért folytatott harcban elért eredményeivel. Ifjúságunk követte Široký elvtárs útmutatásait. Široký elvtárs nem szűnt meg újra meg újra hangoztatni beszé­deiben a nevelés fontosságát. Mindenekelőtt a lenini-sztálini Kom- szomol tapasztalataira és példájára hivatkozott. «A nevelő munka alapja — hangsúlyozza Široký elvtárs — a marx- leninizmus tanulmányozása és terjesztése. A “műveltség hatalmas fegyver a szocializmusért való harcban. A marx-lenini elméleten alapuló műveltség legyőzhetetlen fegyver, amely a szocialista moz-v galmat győzelemről győzelemre vezeti. Tanuljátok meg forgatni ezt a fegyvert!« Široký elvtárs tanításait követni annyit jelent, mint kifejezni há­lánkat példaképünk, a nagy Szovjetunió iránt, annyit jelent, mint betölteni a szülő Kommunista Párt várakozásait, annyit jelent, mint meghálálni dolgozó népünk bizalmát. Szeretjük pártunkat A gombaszögi kőbánya fiataljai lel­kesedéssel készülődnek pártunk X. kongresszusára. Ebből az alkalomból levelet intéztak Zápotooký köztársa­sági elnökhöz, melyban kötelezettség­vállalásukat közölték. DRÁGA KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK ELVTÁRS! Má.' csak rövid idő választ el ben­nünket szeret att pártunk X. kon­gresszusától. Üzemi CsISz-szerveze- tünk tagjai szeretettel készülődnek a kongresszusra és felajánlásuk min- d?n nap; teljesítésével járulnak hoz­zá gottwaldi ötéves tervünk ötödik évének sikeres teljesítéséhez. CsISz-tagjaink a kjngresszus tisz­teletére vállalták, hogy a kong.'esz- szusig négy vagon követ fsjtenek ki tar ven felül. Minden fiatal magáévá tette ezt a kölelerettségvállalást. Lelkesedéssal készülődünk a TV. Világifjúsági találkozóra is. OtlSz- tagjaink nemcsak a munkában, hanem a szervezet: életben és a szocialista kultúra terje.szté.sében is példát mu­tatnak. A Világifjúsági Találkozó tisz­teletére kultúrelöadásokat rendezünk, amelyekben ismertetjük a falu dol­gozóival a VIT jelentőségét. kedves elnök elvtársi Minden igye­kezetünkkel azon leszünk, hogy eze­ket a kötelezettségvállalásokat miné, előbb teljesítsük. Egyúttal közöljük, hogy május el­sejére és 9-ére tett kötelezttségvál­lalásunkat 130 o/„-:a teljesítettük, vagyis 10 vagón követ fejtettünk ki terven felül. Gombaszög. 1953. május 22. Cseío Miklós, atatüc Cselényi Zoltán, alelnök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom