Új Ifjúság, 1953. január-június (2. évfolyam, 1-38. szám)

1953-04-29 / 21. szám

f. Ol IFIŰSÁC 1953. április 29. ' „Sztálin elvtársnak és Gottwald elvtársnak tett hűségeskUnk teljesítése arra kötelez bennünket, hogy még jobban segítsük a szocializmus kiépítését, harcoljunk azért, hogy minden fiatal naponta telje­sítse munkahelyén az ötéves terv feladatait, megszi­lárdítsuk és kiszélesítsük az Egységes Földműves Szövetkezeteket, bátran és megalkuvás nélkül har­coljunk a nehézségek ellen.” (A Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetség felhívásából.) A májusi nap alatt A Duna hidján álltunk, a korlátra támaszkodva, tekintetünket a varosra szegeztük. Autók tülkölése, villlamusok csilingelese vegyült a város ünnepi zajába. Az utcákon mindennemű embert láttunk Fiatalt, öreget, középkorút, lányt, asszonyt, gyermeket, pionírt. .A lányok, asszonyok tarka, viragos öltözete még tava- sziasabb hangulatot kölcsönzött az ünneplő város Eorgatagának. 1952, május elseje volt. Mindenki mosolygott, mindenki örült, nemcsak a lágy napsugaraknak, az ünnepi hangulatnak, hanem annak, hogy ma köszöntött ránk az a nap, amikor a világ min­den dolgozója ünnepli a tavaszt, a munkát. — Gyerünk mi is valahová szórakozni. Legjobb lesz a Liget­ben — szólt barátom. Barátom traktoros. Ott dolgozik a püspöki szövetkezet föld­jein Zetor 25-ös traktorával kitiiiiő eredmények megteremtője. Neve Erdős Pista, de a faluban Pistinek becézik. Becézni' akkor szoktak az embert, ha szeretik .A püspökiek valóban szeretik Pistit, hát ezért becézik Mert Pisti legény ám a talpan, ez már néhányszor bebizonyosodott. Például, amikor borongós idöbtm senki se akart kukoricát vetni, Pista kiment egyedül, a szövet­kezetből is ment vele egy ember és öt hektáron elvetette a ku­koricát. Masnap szintén permetezett az eső, de akkor már a bri­gád minden tagja a határban volt, énekszó meilett dolgoztak, fittyet hanyva a rossz időnek. Többnyire mosolyogni szokott, de ha gondolkodik, arca komoly szint ölt ... Most nem gondolkodott, tehát mosolygott... — Hát jó, gyerünk, hiszen mi is mulathatunk egy kicsit, — feleltem az előbbi megjegyzésére. Elindultunk. Előttünk két cifraruhás lányka sietett. Mi csak ballagtunk. így jóval maguk mögött hagytak. Barátom halkan Így szólt: — .Az egyiket ismerem. A Dimitrov-üzem hegesztőnője. Ta­valy találkoztam vele május elsején. Most egy éve. — Azóta nem találkoztatok? — Nem, mert én ritkán jövök fel Pozsonyba, ő meg csak nem jöhet utánam a szövetkezetbe. — Miért ne? — jegyeztem meg — történt már ilyesmi is — Na, hagyjuk ezt, — legyintett később — valószínűleg ők is a Ligetbe sietnek. Ha megismer, szóink hozzá, ha nem . . f’n bizony rá se nézek. Pedig annakidején megértettük egvmást Ne légy gyerek, — igy én — Igenis, megszó'itod őt. Még táncolni is el kell vinned Most elárulok valamit: Mikor megelőz­tek bennünket, az egyik féléd kacsintott. Mindjárt gondoltam, hogy ismered. A traktoros újra legyhiren;. Letértünk a hídról, a Duna-partjn haladtunk tovább. Leültünk az egyik sétány padjára. A . fentemiített két kislány egy közeleső pádon foglalt helyet. Észrevettem, hogy sugdoloz- nak. néha-néha nevetésbe fakadtak. Pista megvető pillantást mért feléjük, majd megjegyezte: — Fogadni pierek, hogy rajtunk nevetnek. — Elhi.szem. A gyávaságcxiat nevetik, hogy nem mered őket megszólítani. — — Hát tudd meg, hogy nem vagyok gyáva! — és... elindult feléjük. Nagyon örültem s a pádon maradtam. Tekintetemmel azonban tovább kisértem a traktorost, míg elért a lányokhoz és beszédbe elegyedett velük. „No, majd csak bsszemelegednek” — gondoltam s azonnal táncra kértem egy, hozzám közelálló CslSz-inges lányt. Tán­coltunk, mégpedig igen vígan, néha-néha azonban Pisti felé pil­lantottam Egyszerc.sak látom, hogy Pisti feláll. „.Na, mindennek vege” — mérgelődtem magamban — „a fiú ott hagyja a kis­lányt.” De azonnyomban meg is nyugodtam, mert a két kislány is felállt s Pi.stával együtt sétálni kezdtek. Nem haladtak messzire: talán csak tíz lépést tettek, majd visszafordultak és újra a padra ültek. Én pedig tovább táncol­tam, de néha feléjük pillantottam. Csakhamar észrevettem, hogy a hangulat már nem annyira feszült, hogy mindhárman nevet­gélnek és, hogy Pisti, a traktoros táncra kérte az egyik kislányt. De — fájdalom — egyet fordultak és a kislányt egy másik fiatalember kérte táncra. Tőlem is elkérték a táncosomat, leül­tünk hát mindketten a padra. — Mennyire vagytok a kislánnyal ? — kérdeztem. Mennyire ... mennyire ... nem értem az egészet. Azt mond­ja, hogy többször járt Püspökin, engem is látott, beszélt is ve­lem. Emlékszem, hogy voltak kultúrbrigádosok Pozsonyból, de 6t nem láttam köztük ... — Már pedig amit mond, az úgy Is van. Élmunkások nem ha­zudoznak. — Még elég meleg volt. A napsugarak erősen, szinte fullasz- tóan tűztek. Szellő Is lebbent néha, ezáltal kellemesebb lett a hangulat. Lekerültek a kabátok is, pedig már négy óra felé járt. A tánc is végétért. A párok a fák alá menekültek, a hűvösre. A szóbanforgó' lányok, táncosukat magukra hagyva, hozzánk jöttek, leültek. A traktóros bemutatott a lányoknak. így hát én is bekaposolfKltam a beszélgetésbe — Hallottam, hogy az elvtársnő heggesztő, — kezdtem. Pis­ta megkönnvebülten gyújtott egy cigarettára. — Valóban az vagyok. De honnan tudja ezt? — A Pistitől Ö Ismeri magát . . — Na tessék! Előttem pedig tiltakozik. Azt mondja, soha se látott még — Pista mosolyogva nézett a lányra. — Majd később mondok valamit, — szólt Mariska a trakto­roshoz. — De most gyerünk táncolni. Pista, — amint később mesélte — állandóan arra gondolt, ugyan mit Is akar mondani Mariska. A traktoros valami szerel­mi vallomás-félét várt, vagy legalább is azt, hogy a kislány meg­kérdezze öt: „Pista, nem kisérne haza?” Szivét kellemes érzés töltötte el, róz.sásnak látta a világot. Hallgatott tehát és tánc után, amikor újra leültünk a padra, kérlelte Mariskát, mondja már el. — Hát jó, — kezdte a kislány — azt akarom mondani, hogy... hogy... versenyre hívom magát. A verseny feltétele: az ötéves terv negyedik évének minnél előbbi teljesítése Ha­táridő: 1953. május elseje. ■ Pista ámuldozott. Szerelmi vallomás helyett ilyesmi. De nem hagyta magát. — Elfogadom! Nyomban megfogalmaztuk a verseny szövegét, majd mind a négyen aláírták. Most sűrűn leveleznek egymás között. Mindketten várják 1953 május elsejét, mert akkor dől el, hogy ki a győztes. Lehet, hogy talán más valamit is megbeszélnek. Május elseje jó alkalom erre! Jakubecz Tibor. VIRÁGZÓ MÁJUS, BOLDOG FIATALOK A Szövetségi Vasútvonal _ szerszámműhely rwzetője át­adja tapasztalatait a fiatal tánulóknák. Felső- és Kelet-Szlovákia munkásaira ugyanolyan erősen ne­hezedett a töke súlya, mint hazánk más részein élő dolgozókra. A Tátra hiába uralkodott büszkén a hegyóriások között, olyan volt mint a márványpalotában csillogó brill:0ni, csakhogy szép­ségében kevesen gyönyörködhettek. .A szegény emberek bizony nagyon haragudtak rá. Népi demokratikus "endszerünk egyik legfőbb feladata, hogy ennek a vidéknek dolgozóit boldoggá tegyük. Nagy építkezések folynak ezen a tájon. Kelet-Szlovákiában az építkezések egyik büszkesége a Szö­vetségi Vasútvonal .amely Közelebb hoz Ix-nnünket a Szovjetunió­hoz. A részleg üzemi csoportjának CslSz titkára a legfontosabbnak tartja elsősorban, hogy a fiatalok életéről tájékoztasson bennün­ket. A sok látnivaló közül mégis az alagút fúrása a legérdekesebb. Az alagút 3.800 méter hosszú. A fiatal CsiSz-tagok az idősebb vájárok irányításávil serényen dolgozn.ik A vájár munkája sok leleményességet kí'/án, eiy jó vájárnak ped'g sokat kell tudni, ezért még kevés fiatal vajár van itt közöttük, de a vezetőség azon igyekszik, hogy az ifjak közül minél többen elsajátíLsák a vájás nehéz tudományát. Az alagútban dolgozik Debnár .lános is, aki a fúrás kezdete óta folyamatosan 150 százalékra teljesíti normáját, így a rész­leg egyik legjobb dolgozója. Ezért a Szövetségi Vasútvonal ér­demjelével tüntették ki. Munkamófiszerét átadja a többi részleg dolgozóinak is. Örvendetes, hogy a fiatalok nagy része az alagútban dolgozik. Vállaltak, hogy az alagutat az év végéig teljesen elkészítik. Má­jusi kötelezettségvállalásuk 500 munkaóra, amit nagyobb részben már teljesítettek. Sok munkacsoport dolgozik itt, öt-hat munkás alkot egy csoportot. Az igy megszervezett csoportok a legna­gyobb teljesítményt tudják nyújtani. Ifjabb Lunter János munkacsoportja is a vájásnál az alagútban dolgozik. Rajta kívül a csi'portban még 3 CsISz-tag van. A esti- port a normáját 200 százalékra teljesíti. Óránként 6.55 köbméter földet mozgatnak meg egyénenkét. Itt dolgozik Stradny János csoportja is. Ez a csoport két hó­nap alatt teljesítette a tervet. Ezzel húszezer koronát takarított meg a nemzetgazdaságnak. Lunter János II. csoportjában, amely az első műszakban dol­gozik, az igazgató szavai szerint a legnagyobb munkafegyelem uraikodik. .A munkafegyelem itt különösen fontos, mert az el­maradott munkával veszélyeztetné a többi dolgozók testi épségét. Tervüket mégis 205 százalékra teljesítették és a csoport minden dolgozója óránként 6.11 köbméter földet forgatott meg. Az év elején 21 százalékkal szilárdították normájukat, ezzel a fontos lépéssel 6 millió korona értékű anyag- és munkameg­takarítást értek el. Azonkívül 3 egész napot nyertek minden hó­napban, a három munkanap kihasználásával pedig még fokoz- záK a részleg munkájának sikerét. Erről aztán büszkén beszél­nek a dolgozók. Mintha felvil’anyozta volna őket ez a tett. Va- lamennyiüket jobb munkára készteti, hogy többet adjon a társa­dalomnak. Különösen a CsTSz-tagok büszkék erre, akik azon igyekeztek, hogy a normaszilárdítá^t végrehajtsák és ennek fon­tosságát az egész részlegen propagálták. A többi dolgozó meg­győződésével bebizonyították, hogy hívei az új termelési rend­szernek, amelyet a normaszilárdítás után vezettek be. A régi vasút a sziklafalak között kanyarog, fojtó köhögés­sel erőlködve közlekednek rajta a vonatok. Mennyire gyorsab­ban kerülnek hozzánk a Szovjetunióból küldött értékek, ha az új vasút elkészül. A gyorsabb közlekedés nemzetgazdaságunk szá­mára nagy összeget jelent. Tudják ezt a Szövetségi Vasútvona­lon dolgozó fiatalok is. Jó munkájukkal segítik elő, hogy a vasú­ton minél előbb végigmehessen az első vonat. Bagota István Ömlött az eső. Az első tava­szi vihar gyorsan váratlanul zúdult a völgybe. A megva- duH szél tépte, cibá'ta és meg­hajlásra kényszerítette a hegy­tetők büszke fenyőit, a bő eső­víz széles patakokban iramo­dott a bányatelep felé. ahol a földre megszorulva a bánya­telep nehéz szénfüstje neheze­dett, hogy fojtogatóan rátele­pedjen az emberek mellére. A völgy aljából, a vasúiti ál- lomás felől egy fiata', húsz év körüli barna legény csurom­vizesen kapaszkodott fei a si kamlóssá vált keskeny szer­pentinen a hármas számú ak­na felé. Varga László tavaly került ki a bányásziskolából és azóta mint ács-vájár itt dolgozik a hármas számú aknában. Na­ponta hazajár szüleihez, pedig már nem egyszer elhatározta, hogy beköltözik a telepre, de rászánni mindmáig nem tudta magát. Az aknában öreg sza­kikkal dolgozik együtt és bri­gádját az öszü'ő Bozó elvtárs ve.7o* *i. oki ■’’énséoérp lett ,.bo londja” az új technikának és egyike azoknak, akik a bá­nya gépesítéséért küzdenek. Jó szakember az öreg. Érti mesterségének minden csíny- ját-binviát. úgy ismeri az egész bányát, mint a saját te­nyerét. Kezdetben a közöm­bös, fiatal Varga Laci, az akna nevetséges figurájának, bohó­cának tartotta az öreget és ka­jánul együtt nevetett szaktár saival a vén bányász gyere­kesnek vélt „bogarain”. De a brigád tagjai a csipkelődés mellett mégiscsak szerették Bózát, mert rendet tudott te­remteni és a sok ötlete a bri­gádot a normák túlszárnyalá­sában jelentősen segítette. Ezért kapta meg Bozó bri­gádja az akna első „Dombass" kombájnját, amelyet ez év elején állítottak munkába. A termelés emelkedett azóta, de az öreg szervező képessége úgy látszik felmondta a szol­gálatot, mert a kombájn töb bet állt, mint működött s ezért az öreg szörnyű dühös volt. Az aknában már mindenki rajtuk nevetett, csipkedték gúnyolták az öreget. Egyszer, úgy január közepén, amikor a kombájnt munkába állítot­hsszel és szívvel.,. ták és mindent pontosan elő­készítettek, kiderült, hogy a munkát le kell állítani, mert az egyik vágat annyira „le­ült”. hogy a csVlék nem fér­tek keresztül rajta. A vágat­nak ez a része laza földréte­gen haladt keresztül és a fa- támokat háromnaponként ki kellett cserélni, mert meghaj­lottak és a nyomás súlya alatt besüppedtek-. Az öreg most is szörnyű dühös lett és azonnal intézkedett, hogy rendbe hozzák a vágatot. — Varga Lacit is munkába állí­tották, és ö mosolyogva szem- lé'te az öreg zsörtölödését. Az öreg mintha megérezte volna, odament hozzá, és rámorduH: — Hát, Te meg hogy fogod azt a szekercét? Az anyád ... úgy állsz ahhoz a gerendához, mint az ünnepi tekén a jászol­hoz! — Kivette kezéből a ze- kercét és maga állt neki. — ^gy fogd és így vágd! — mu­tatta. Varga elpirult és ismét munkához látott. Most már jobban ment a munka. Mégis­csak van egy kis sütnivalója az öregnek, állapította meg magában, amikor a munkával elkészült. De az öreg rnegint- csak mellé keveredett s csí­pős hangon megjegyezte: — No, díszbányász! ügy e, hogy lehet még az öregektől is tanulni? Vedig lehetne még belőled is valami, dehát Te is csak a kezeddel dolgozol, de a fejeddel meg a szíveddel nem, — lemondóan legyintett kezé­vel és faképnél hagyta az ámuló Vargát. Így ismerkedett meg az öreg kommunista Bozó és Varga Laci, a hármas akná­ban. Ez még februárban történt. Azóta a mérnökök segítségé­vel az öregnek sikerült meg­szerveznie d~ciklusos munka- módszert és ma már az egész akna úgy működik, mint egy hatalmas gépezet. De ez a gé­pezet még sokszor elakadt. — Különösen a biztosítási mun ká'atokkal volt sek baj. ahol Varga dolgozott. Az öreg Bozó most már bá­nyamester volt, de az ácsoló vájárokkal még most is sokat bíbelődött. Sok függött tőlük. Tőlük függ, hogy az akna tel­jesíteni tudja-e becsületvá'lá­tását május 1,-re. A munka üteme lendülete január óta Vargát is magával ragadta és ma már átérezte felelősségé nek súlyát, munkájának je lentőségét. Az öreg Bozó \egí- tette ebben, aki minden alkal­mat kihasznált, hogy elbeszél­gessen vele, tanácsokkal lássa el munkája közben. Még három hét választotta el őket május 1-től, de ha győzni akartak, már most minden erejüket latba kellett vetniök. A munkanap zökkenő nélkül folyt le s csak a váltás végére vált ismét használhatatlanná az egyik vágat. Ki kellett cse­rélni azonnal a támfákat. de az emberek már szedelőzkód- tek és a felvonó felé indultak, amikor az öreg Bozó megje­lent a veszélyes ponton. — Hé, emberek, hová, hová ilyen gyorsan? Néhányan megálltak és visszafordultak. Hát ezt így akarjátok hagyni? — s lámpájával rávilágított a besüppedt támfákra. — No és, majd talán helyet­tük is mi dolgoznak?! — szó­lalt meg valaki a sötétben. — Nem úgy van az, amíg a váltás megérkezik, még rend­beszedhetjük és így a munka zökkenő nélkül folyhat to­vább. — Nekünk már elég, Az öreg dühbe gurult. — Ez aztán igen, a... — fújt es köpött egyet megvetően. — Belepiszkítotok a tálba, aztán odatoljátok mások elé, hogy egyenek belőle, ez aztán bá. nyászbecsület, hogy nem sül le a képetek ... Add ide a baltát! — mordult Vargára és maga látott hozzá a munká­hoz. Az emberek először této váztak, morgolódtak, aztán megint munkához láttak. Mire a váltás odaért, a vá­gat már szabad volt. Varga a többiek után indult, de sze­me megakadt az egyik lám- fán, amely ferdén állt. Meg­tapogatta. Jól sejtette. Nem tartott semmit. — Istenit a trehány kezük­nek! — káromkodta el magát és visszament, hogy aláéke'je. Az öreg Bozó még mindég ott állt elgondolkozva. Amikor a motoszkáló Vargát észrevette, rámordult. — Hát, Te meg mit kószálsz itt? Most miért nem mész már? — Az egyik támfa nem tart, alá kéné ékelni, — felelte té­tován. — — Mit törődsz vele? Hiszen azért már nem kapsz fizetést. Varga az öregnek ezen a O'á- nyos kifakadásán szörnyen meglepődött és nem tudott válaszolni. Valamit hebegett, de maga sem tudta, hogy mit. Az öreg pedig nézte, nézte » fáradt, szénporos arca lassan fehagyogodott. Amikor a tám- fát aláékeHék, együtt indultak a felvonó felé. — És mi lenne, Bozó e’v- tá~s. ha vastámokat alkalmaz­nánk? — az öreg ránézett, az­tán csak legyintett. — Próbál­tuk már, de hamarább besüp­pedt, mint a fa! — No és. ha mondjuk, vas­lemezt vagy erős fadeszkát tennénk alájuk, akkor is bt­süppednének? Az öreg megállt, és Vargára nézett. — Hű! Hogy mi erre nem is gondoltunk! Gyere csak, gyere fiam! Ugorjunk a mérnökhöz, mit fog mondani. * * * Varga Laci ötletét jónak ta­lálták. Megtették az intézkedé­seket és két nap múlva meg­kezdték a vágatok vasbiztosí­tásának beszerelését. Még három hét hiányzott május 1.-hez. A vastámok szi­lárdan tartottak két hétig. — Amikor az első csillén dolgoz­tak Vargáék. az öreg Bozó mo­solyogva lépett hozzájuk. — Hé, legény, faragd csak meg azt a sínt egy kicsit^ — szólt rá csipkelődve Vargára. — Gyűjjön, mutassa meg, hogy hogyan kell, Bozó elv­társ, — válaszolt nevetve Varga. Az öreg zavarba jött, aztán csak ennyit mondott: — Hiszen meg is mutatnám én neked fiam, ha még most is csak napszámos lennél, és nem valódi bányász! Szőke József.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom