Új Ifjúság, 1952 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1952-03-05 / 7. szám
1952 március 5 Ol IFJÜSÄG 3 képet festett a magyar társadalomról. Nyolc és fél évi fegyházra ítéli a bíróság. A börtönben különféle módon próbálkoznak Rákosit meggyilkolni. A dolgozók újra tiltakoznak. 1934-ben telik le Rákosi elvtárs büntetése. A magyar reakció azonban látva a megváltozott nemzetközi erőviszonyokat (Németországban hatalomra jut a fasizmus és a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom visszavonulóban van) vérszemet kap és Rákosi elvtársat újra bíróság elé állítja a Magyar Tanács- köztársaság idején kifejtett ténykedéseiért. A magyar uralkodó osztályok arra számítottak, hogy a nyolc és fél évi kínzás után nem lesz nehéz elbánni Rákosival, akit már a meggyöngült nemzetközi mozgalom sem támogathat. De hatalmasat tévedtek. Mintahogy egy évvel előbb Dimitrov, úgy a második Rákosi-per idejében Rákosi neve mozgósító jelszava lett a világ dolgozóinak. A bíróság életfogytiglani fegyházbüntetésre ítéli, de a Szovjetunió vezette nemzetközi nyomásra, a kúria' megsemmisíti az ítéletet és Így lehetőség nyílik arra, hogy többszöri kísérlet után 1940-ben a Szovjetunió kezdeményezésére Rákosi és Vass Zoltán elvtársat sznbadonbocsátják azzal a feltétellel, hogy azonnal a Szovjetunióba mennek. „Sztálin elvtárs visszaadja a magyar munkásosztálynak legjobb fiát és a legnagyobb harcosát. Rákosi Mátyás életét újból a magyar dolgozó nép felszabadításáért folytatott harc vezetésének szentelhette.“ (A Rákosi-per. Szikra, 1950. 9. oldal). Rákosi elvtárs harca azonban nem éi’t véget. A felszabadulás után a belső reakció a külső imperializmus támogatásával vissza akarta állítani Magyarországon a régi rendet. A Kommunista Párt és Rákosi elvtárs azonban résen volt. A magyar dolgozók leszámoltak az ellenséggel és napról-napra újabb győzelmeket aratnak feletti. Rákosi elvtárs boldogan mondhatta 1950 április 3-án Magyarország felszabadításának ötödik évfordulóján: „Hazánk most egyenjogú tagja a haladó, a szocializmust építő népek nagy családjának, annak a hatalmas szövetségnek, amelyet a felszabadító Szovjetunió vezet. A magyar nemzet történelmének legragyogóbb lapjait akkor írta, amikor célkitűzései és küzdelmei egybeestek a haladó emberiség célkitűzéseivel. Rákosi, Kossuth, Petőfi, szabadságharcai azonban nem értek célt, mert minden hősiességük megtört a mostoha, kedvezőtlen nemzetközi erőviszonyokon. Történelmünk folyamán először nyílt alkalom arra, hogy ezeket a nagy célokat necsak zászlónkra írjuk, de meg is valósítsuk, sőt túlhaladjunk az eredeti célkitűzéseken. A magyar népi demokrácia sikereinek egyik Összetevője, hogy támogatják a nemzetközi erőviszonyok, hogy a Szovjetunió vezette hatalmas tábor, a szocializmust építő népi demokrácia egész ereje áll mellette ék segíti megvalósítani azokat a feladatokat, amelyek minden részletükben egybevágnak a haladó emberiség ügyével.“ Magyarországból, az elmaradt, szegény mezőgazdasági államból erős korszerű ipari ország fejlődik, ahol megelégedetten, boldogan él és épít a felszabadult nép. Sztálinváros, (Inota, és ezer más győzelem, Rákosi népének győzelme. Rákosi elvtársat rajongásig szeretik a magyar fiatalok. Hatvanadik születésnapjára a magyar dolgozók széleskörű kötelezettségvállalásokat tettek és a kötelezettségvállalásokban első helyen álltak a fiatalok. A Dolgozó Ifjúság Szövetségének politikai köreiben Rákosi elvtárs életét tanulmányozza az ifjúság, hogy e nagyszerű harcos életéből erött meríthessen a szocialista Magyarország megteremtéséhez. Mi, csehszlovákiai magyar fiatalok hatvanadik születésnapján szeretettel gondolunk Rákosi elvtársra és harcos kommunista élete nekünk is példaképünk. P. Szűcs Béla. Március 9-én tölti be hatvanadik életévét Rákosi Mátyás elvtárs, a magyar nép harcos vezetője, a nemzetközi munkásmozgalom. bátor katonája és a nagy Sztálin legjobb magyar tanítványa Csehszlovákia dolgozói és a csehszlovákiai magyar fiatalok ismerik Rákosi elvtárs harcos, soha meg nem alkuvó, a kommunista eszme győzelméért minden áldozatra kész életét. Apáink még nem felejtették el azokat a napokat, mikor gumibotok és csendörszuronyok közt tüntettek Rákosi elvtárs megmentéséért. ^Csehszlovákia magyar dolgozói a szlovák és cseh dolgozókkal együtt a tiltakozó táviratok százait küldték a magyar kormánynak, amelyben követelték Rákosi elvtárs szabadonbocsá- tását. A prágai, zsiskovi, brünni, kladnői, komáromi, kassai dolgozók kiáltása beleolvadt az egész világ • proletariátusának hangorkánjába, amely fenyegetve rontott Budapest felé és megállította a vérszomjas gyilkosok kezét. Rákosi elvtárs már kora ifjúságában megismerkedett £P munkásmozgalommal. 18 éves korában már a szociáldemokrata párt tagja. Kitűnő eredménnyel végzi a Keleti Akadémiát és külföldi ösztöndíjat kap. Megismerkedik a nyugati munkás- mozgalmakkal. A világháború alatt, mint katona, orosz fogságba kerül. Mint fogoly, kapcsolatokat teremt az , orosz bolsevikokkal. Itt éri az Októberi Szocialista Forradalom. Visz- szamegy Magyarországra. 1918 november 30-án megalakul a magyar kommunisták pártja, amelynek rövidesen országos vidéki titkára lesz. Letartóztatják. 1919 március 21-én a Tanácsköztársaság kikiáltásakor kerül ki a gyüjtöfogházból. A forradalmi kormányzótanács tagja, előbb helyettes kereskedelmi népbiztos, majd a szociális termelés -épbiztosa. Aztán a frontra megy, hadsereget szervez a tanácsköztársaság védelmére. 1919 augusztus eleje, a Tanácsköztársaság leveretése után, mikor a külföldi és belföldi reakció által támogatott ellenforradalom győz, Ausztriába megy, ahol kommunista tevékenysége miatt letartóztatják. 1920-ban már Moszkvában van és beszámol Lenin elvtársnak a magyar kommunisták működéséről. 1920-tól 24-ig a Komintern titkára és résztvesz á világ kommunista pártjainak szervezésében. 1924-ben illegálisan Magyarországra megy, hogy újjászervezze a magyar kommunista pártot. 1925 szeptember 22- én, mikor illegális megbeszélésre megy, árulás következtében letartóztatják. Statáriális hírőséé elé állítják. Megmozdul az egész világ proletariátusa Rákosi elvtárs megmentéséért és a magyar terror-rendszer meghátrál. Rendes bíróság elé utalják. Rákosi elvtárs bátor kommunista szavai, az ellenforradalmi kormány bírái előtt lelkesedést öntöttek mindenütt a proletariátusba. Hiába fenyegették, kínozták, az eszméből egy jottányit sem engedett. Nem védekezett, hanem vádolt. Bátran odavágta bírái szemébe: „A kommunisták nem ijednek meg az életveszedelemtől sem, ha a Párt ügyéért dolgoznak. Akiket az államügyész úr „söpredéknek“, „csőcseléknek“ nevez, az egész világ kommunistái haláltmegvetéssel néznek az akasztófákra és a börtönökre és ebben az önzetlenségükben, világító példái a munkásosztálynak. Nincs közöttünk egy sem, aki a kommunista pártért és a kommunizmusért nem volna kész a bitó alá menni. Önzetlenséget nem tanulunk a burzsoáziától.“ (Az utolsó szó jogán 1926 június 31.) Bátran rámutatott az ellenforradalmi kormány népellenes, gazember politikájára és hatalmas történelmi 1925—1926-ban és 1934—1935-ben Csehszlovákia dolgozói harcoltak Rákosi elVtárs megmentéséért. Fenti képünk a Munkás 1925 október 3. számáról készült, amelyben a kommunista lap hírt ad Csehszlovákia magyar dolgozóinak megmozdulásá- , ról. Deák Mihály a taksonyi ifjú traktorosbrigád vezetőjének levele Brigád vezetők és traktoristák! Tisztelt elvtársak! Engedjétek meg, hogy az Uj Ifjúságon keresztül forduljak az ifjú traktoros brigádokhoz, az ifjúsági szakaszok megbtzottaihoz. az ifjú traktoristákhoz, brigádvezetőkhöz és minden traktristához. A mi ifjúsági traktoros brigádunk melynek én vagyok a vezetője január végén szocialista kötelezettségvállalást dolgozott ki, hogy a tavaszi mezőgazdasági munka elvégzésének határidejét az idei terméshozam fokozásának érdekében 25 százalékkal megröviöitjük. Abban az időben, amikor a szocialista kötelezettségvállalást kidolgoztuk még nem ismertük gépállomásunk és a taksonyi, valamint a stefánikovói EFSz között megkötött szerződést. A mi brigádcsoportunk e két EFSz-ben dolgozik. A kötelezettségvállalást azért tettük, mert tudatában vagyunk szeretett elnökünk, Gottwald elvtárs újévi beszéde jelentőségével. A. Sulekovó-i gépállomáson 2 if. jú brigádos is elfogadta felhívásunkat. Több kérdést intéztek hozzánk, hogyan akarunk dolgozni, hogy az agrobiológiai törvényeket betartsuk, hogyan akarjuk a terméshozamot emelni, _ hogy munkánk által az EFSz-ek elérjék a tervezett hektáronkénti terméshozamot. Szükségesnek tartom, hogy a feltett kérdések, re ezúttal válaszoljak, ezért ezt a formát választottam, hogy eleget tegyek az elvtársak kéréseinek. Ki akarom hangsúlyozni, hogy a Nemzeti Arcvonal Szlovákiai Központi Akciós Bizottságának kiszélesített ülésén Siroky elvtárs Szlovákia összesített tervéről mondott történelmi beszéde, számunkra is fontos jelentőségű munkánkban. Szlovákia összesített terve nekünk törvény. A CsKP Központi Bizottsága a lakosság hús- és hústermékekkel való ellátásának javítását elősegítő határozata, úgyszintén a kormánynak a tavaszi munkálatok biztosításáról szóló határozata nekünk irányelvül szolgál Szlovákia összesített tervének teljesítésében. Ez a mi nagy harci feladatunk.^Ii traktoristák, tudatában kell, nogy legyünk annak, hogy a mezőgazdaságunk felemelt tervének teljesítésében kulcshelyen dolozunk. Siroky elvtárs arra tanít minket, hogy „A terv a dolgozók kezdeményező összmunkája által -teljesítődik, — a tervért harcolni kell és ezt a harcot meg kell szervezni. Mi taksonyon és ste- fánikovón dolgozni és harcolni fogunk, hogy becsülettel megálljuk helyünket. Példás traktoristának, harcosnak lenni annyit jelent, mint a gépet tökéletesen megismerni és a magas terméshozam mesterévé válni. Ez azonban megköveteli, hogy szeressük foglalkozásunkat, törődjünk a traktorral, a karbantartásával, úgy ahogy az előírások megkövetelik. E cél elérése lehetetlen a szovjet gépállomások, — a hires MTSz tapasztalatainak elsajátítása nélkül. Szaktudással és politikai neveléssel tudjuk ezt elérni. Szükségesnek tartom aprólékosan kimutatni, hogy a tavaszi mezőgazdasági munka idején milyen munkát kell elvégeznünk. Elsősorban a szövetkezetekkel kötött szerződéses munkáról van szó. Ezek befejezése után aztán más munkát fogunk végezni és segíteni fogunk az elmaradott traktorosbrigádoknak. Ezt a szerződéses munkát végezzük el: mély és középszántás simítás kultivátorozás trágyaszórás boronálás vetés trágya beszántás tárcsázás istállótrágya szórás géppel való kapálás szénakaszálás 226.80 ha 24 ha 112.80 ha 201.30 ha 60 ha 70 ha 20 ha 33.90 ha 10 ha 21.30 ha 20 ha Összesen 810.10 ha A gépállomás terve szerint a munkát 16 munkanap alatt végezzük el. Eredeti kötelezettségvállalásunkat megszilárdítjuk és vállaljuk, hogy a munkát 12 nap alatt elvégezzük 262 HP-vel és egy traktorra kb. 101.5 hektár jut. Megtakarítunk 5 százalék üzemanyagot és természetesen legjobb minőségű munkát fogunk végezni. Az elvtársak feltehetik a kérdést „Hagyan akarjátok mindezt elérni?' Elsősorban 2 műszakban fogunk dolgozni, minden munkánknál agregátökat fogunk alkalmazni, szocialista kötelezettségvállalásunkat megerősítjük egyéni kötelezettségvállalások által is és a grafikon bevezetésével biztosítjuk a traktoristák napi munkateljesítményének ellenőrzését. A napi terv teljesítéséért folytatott harc a legbiztosabb módszere a szocialista kötelezettségvállalások teljesitésének. Kihangsúlyozom, hogy a tömeg- politikai nevelés a legfontosabb feladat a traktoros brigádok munkájában. A brigádunkban ketten vagyunk kommunisták, a többiek CsISz-tagok. Nekem, mint brigádvezetőnek nagy segítségemre van az ifjúsági csoport és1 annak vezetője, Karasz elvtárs. A jól dolgozó ifjúsági csoport, mint a mi brigádunkban, a brigádvezető támasza, az erős közösség, amely a szovjet komszomolisták példája szerint harcol, a rendetlenség ellen és elsajátítja a munkához való új viszonyt. Sok oly sikert értünk el, amélyet az ifjúsági csoport támogatása nélkül nem érhettünk volna el. Ezért a tavaszi munkák idején is a mi munkacsoportunk rendszeresen fejleszti a traktoristák szak- és politikai nevelését. Az ifjúsági mujikacsoport' biztosítja, hogy az agitátor munkája segítse a traktori3tákat e kötelezettségvállalásukért vívott harcban. A dicséret-tábláról és szégyen-tábláról, amelyre egyes eredményeket és hiányokat fogjuk feljegyezni, az ifjúsági munkacsoport szintén gondoskodik, úgyszintén a villámújságokról is. Habár a tavaszi munka nagy erőfeszítést fog megkövetelni tőlünk, semmiesetre sem fog akadályt jelenteni az olvasókör munkájában. A napi terv teljesítésében még nagy segítségünkre lesz az ifjúsági ellenőrző csoport, amely az üzemi CsISz-csoportunk kezdeményezéséből alakul és két legjobb ifjú traktorosunk fogja képviselni. Fő feladtuk lesz a hiányok okának feltárása, úgyszintén ügyelni fognak, hogy a traktoristák és szövetkezeti tagok rendszeresen teljesítsék feladatukat, mint a föld vetés alá való előkészítését, műtrágya szállítását, a vetéshez szükséges magvaknak a szántóföldre való kiszállítását, stb„ és a traktoristák ellenőrzése, hogyan kezelik a gépeket és hogyan takarékoskodnak az üzemanyaggal. Ez az alapja a szocialista kötelezettségvállalásunknak, széleskörű lehetőséget biztosít a szocialista munkaverseny kifejlesztésére a brigád legjobb traktoristájáért és a nemesócsai gépállomásnak a legjobb gépállomásért való kihívására a mi válaszunk. Végül meg akarom említeni, hogy a mr.lt év iskola volt számunkra. A feladatunk most az, hogy a szerzett tapasztalatokból tanuljunk. A múlt év őszén egyénenként 250 kg búzát kaptunk jutalmul a szövetkezetben végzet jó munkánkért. Kötelezzük magunkat, hogy ez évben is úgy fogunk dolgozni, hogy a szövetkezeti tagok meg legyenek elégedve, a szövetkezetek tervezett hektárhozamáért harcolni fogunk mi is és így járulunk hozzá Szlovákia összesített tervének teljesítéséhez. Ifjú traktoristák! Rövid idő múlva megkezdődik a tavaszi munka. Nagy harc lesz ez. Szülő Pártunk zászlaja alatt, ifjú lendülettel, bátran harcra Pártunk és kormányunk határozatáért. Szlovákia összesített tervének mezőgazdasági vonalon lévő feladata teljesítéséért előre e jelszó jegyében: „Fokozott tevékenységgel, harci szellemmel és fegyelemmel előre a Gottwaldi ötéves terv negyedik évében!“ Deák Mihály, s. k„ a galántai gépállomás taksonyi traktoros CsISz-brigádjának brigádvezetóie.