Márkos Albert: Nagyajtai Kovács István - Unitárius könyvtár 14-17. (Kolozsvár, 1926)

mányzó kinevezi a Besztercén székelő' bűnfenyítö törvényszékhez tanácsossá. A. hivatalt elfogadta. E tettére vonatkozólag hadd álljanak itt saját szavai minden megjegyzés nélkül:

„Nézetem, meggyőződésem az volt: leigázott hazánk erre vagy amarra fordulása nem függ alsóbbrendű fokozatú hivatalnokoktól; de hazája fiainak egyes hivatalnok is segíthet egyben másban s. érzettem magamban, hogy a hivatali állomást, melyet elfogaclandok, lelkiismeretesebben, hasznosabban fogom hazám fiaira nézve betölteni, mint egy idegen, ki tudja honnan jött. E mellett nyíltan megvallom: rosszul esett volna huszonöt éves folytonos hű szolgálatom méltán kiérdemelt jutalmától — fizetésemtől megfosztatnom.“

Ettől fogva pályáján fényesen halad előre, de az irodalomnak végkép búcsút: mond. Pedig most baráti buzdítás, majd hivatalos presszió igyekszik őt sorompóba állítani. Lichtenstein herceg nyájasan kéri, világosítsa föl a magyarokat egy történeti munkában az ausztriai háznak irántunk tanúsított oly sok jóvoltáról; Kovács lehető szelíden, udvariasan