Lőfi Ödön: Az unitárizmus alapelvei - Unitárius könyvtár 13. (Kolozsvár, 1926)

4

az elfogulatlan bírálat előtt csak lomtárba való, nem használható áruchkk és nem érv; erről meggyőződhetik bárki is, aki a szabadabban gondolkodó írók műveit komoly tanulmány tárgyává teszi. Mert honnan származik ez a meggyőződés1? Legelőször is onnan, hogy e nézet hívei az unitárizmus eredetét, fejlődését, tételeit, általában az egész unitárizmust, majdnem kizárólagosan a szentháromság tanának megtagadása által teremtett helyzettel szemben Ítélik meg; a szentháromságot és a biblia általános isteni tekintélyét egy dolognak tekintvén, azt gondolják, hogy aki az egyiket nem tudja hitének alapjává tenni, a másik ellen is tiltakozik. Csakhogy úgy a szentháromság, mint a biblia kizárólagos isteni tekintélyének megtagadására, (mely mégsem egészen az unitáriusok hite), oly emberek készítették elő az utat, mint Luther Márton, mikor Jakab apostol levelét „szalmalevélnek“ nevezte; mint Erasmus, mikor a „hárman vannak, kik bizonyságot tesznek“ helyet nem bibliai eredétiinek bizonyította; valamint Szent Augustinus és legnagyobb tanítványa, Kálvin, midőn a prédestináció eszméjének kidolgozásával a kereszténységbe a pesszimizmus csíráját vitték be; e férfin-