Vári Albert: Berde Mózsa - Unitárius könyvtár 10-11. (Kolozsvár, 1926)

31

valóban nem azok közé a gazdagok közé tartozott, akik a szentírás szerint „e földön minden jutalmukat elvették“.

Munkásságában, cselekedeteiben nem a megszokás, nem is a törvény és betű, hanem a lelkiismeret vezette. Jogász volt eredeti hivatása szerint, de az erkölcs alapjait, az igazság erejét nem az írott paragrafusokban kereste. Ami törvényszerű, az nem mindig erkölcsös. Más a jognak és más az erkölcsnek a világa. Az igazság túlzása igazságtalanságra vezet. Ezért neki a lelkiismeret volt a legjobb barátja s a legigazabb bírája. Ezért volt magával szemben olyan szigorú s még olyan dolgokat sem engedett meg magának a közjó rovására, amit mások a törvény alapján egész természetesnek tartottak és tartanak. Szerinte „a lelkiismeret jelölheti meg a legbiztosabb útat, mely ötét az élet szövevényes, sikamlós útjain vezetheti“. Ennek a lelkiismeretnek a szavát követte, amikor az 1848. évi forradalmi világban állandóan puskaporos hordók között járt, amikor a székelyföldi havasok kényes és bonyolult ügyében ítélkezett, amikor a minisztériumban az országos jótékonysági ügyeket vezette, amikor egyesek jószágait igazgatta és amikor az egyházi ügyeknek volt tevékeny munkása. És ebben a lelkiismeretben