Gál Kelemen: Péterfi Dénes - Unitárius könyvtár 5. (Kolozsvár, 1925)

7

nyeit, később az alkotmány helyreállítása után Eötvös Karthausiját, „A XIX. század uralkodó eszméit“ és a történelmi művek egész sorozatát, mert „érteni akarta történelmi folyását a nemzet életének.“ És érdekelni kezdik a bölcsészeti kérdések is: az ember, a társadalom, az emberiség, a világ kérdései.

Ekkor lép a hittani intézetbe. Az az irodalmi harc, melyet ezidő tájt nálunk főkép Brassai folytatott a materiálizmus ellen, ekkor folyt a legnagyobb erővel. Péterfi figyelmét egészen magára vonja s rá nézve ennek az lesz az üdvös eredménye, hogy egész buzgósággal veti magát filozófiai kérdések tanulmányozására. A hittani intézetbe is behatol az uj idők szelleme s kiszorítja vagy legalább háttérbe tolja a középkor scholasztikus formáit, melyek a történelmi és lélektani vizsgálat módszerének adnak helyet. E változás kifejezése az, hogy olvassa a tübingeni Baurt, nem sokára tudatára jő, hogy a kereszténység kialakulásának helyesebb megértése végett ismernie kell a görög szellem filozófiai hagyatékát, ráterelődik figyelnie Plafonra és belenéz „eszméi“ fényességébe és olvassa Cicerónak „A kötelességekről“ irt „felséges erkölcsi bölcseimét.“ „A collegium“ hatását hálás szívvel igy foglalja össze: „Táplálta a nemzeti irodalom iránti szeretetet, megnyitotta az utat a régi míveltségek ismeretéhez s többet nyújtott, mint addig, az újkori tudományból.“

Életirata most minden közvetítés nélkül egyenesen „A templom“ szolgálatára tér s e cim alá fog-