Gál Kelemen: Péterfi Dénes - Unitárius könyvtár 5. (Kolozsvár, 1925)

6

fonalán végigkísérnünk s utunk végén látni fogjuk, hogy egy szellemi mélységeken és magasságokon járó kalauz mellett páratlan lelki gyarapodás és emelkedés részesei lettünk.

„Szülőföldem : Erdővidék ... Ide száll lelkemböl vissza az édes emlékezet“, — igy kezdi életiratát klasszikus veretű mondatokkal, ellágyuló, melegtónusu frázisokkal. Emlékezete visszaszáll a gyermekkor első szomorúságára, mikor mesélni hallotta, hogy „a lezajlott csaták után oly sokáig kellett azoknak bujdosniok, akik védték hazájukat.“ Hálásan emlékszik szülőföldjére az életért, a népéért és „hogy legnagyobb tanítómesteremhez, a természethez te vezettél.“

„Az áhitat és tisztelet érzésével“ lépett a kollégiumba. Belépése arra az időre esik, amely az Organisationsentwurf ellen kifejtett küzdelemnek dicsőséges végét jelentette. Szájról-szájra járt a nagy diákok között a küzdelem története s ö élő szemtanuktól hallotta, hogyan védték meg a német merénylet ellenében az iskola magyar jellegét s egészítették ki a tanulmányok rendjét a természettudományokkal, melyek „arról tanítottak, ami engem anynyira vonzott.“ Már az alsó osztályokban az első helyre jutott, mit mindvégig megtartott. A kötelezett tárgyak nem elégítették ki szellemi étvágyát. Olvasta és „előadni is jól tudta“ a magyar klasszikusokat, olvasta — most még csak magyar fordításban — Dumas és Victor Hugo francia romantikusok regé-