Gál Kelemen: Péterfi Dénes - Unitárius könyvtár 5. (Kolozsvár, 1925)

rübbtöl a legösszetettebbig a fejlődés tényében egy benső tervszerűség jelenik meg. E belső tervszerűség (teleologia) a világeszmének, az istennek kőzetlen nyilvánulása, akit nem következtetéssel, hanem közetlen érzülettel keresünk és találunk meg. Egy célirányosan ható világelv felvétele tehát nemcsak áz emberi lélek aspirációinak kívánalma, hanem ilyen nélkül a fejlés-elmélet sem lehet el a dolgok elsődleges okait illetőleg. S mikora fejlődés elméletét a hitcikkelyekkel állítja szembe, rámutat, hogy ezek több ponton ellenkezésben állanak azzal, de boldog, hogy a haladó és szabadelvű protestantizmus e ponton is nemcsak egyezik vele, hanem támogatást is nyer tőle. A változhatatlan törvényszerűség megsemmisíti a csodákban való hitet s ez rávezet az immanentia eszméjére, mely az unitárius istenfogalom lényeges alkotója. Így a kijelentés régi értelme is megváltozik, még pedig úgy, amint az unitárizmus hirdeti, hogy azt az ember saját lelke mélységéből meríti a nagy szellemek lelkén keresztül. Egyedül az erkölcs szempontjából lehet aggodalom a darwinizmussal szemben, melynek ethikája „nem több, mint jól szervezett egoizmus“ és az egész történelem által emelt erkölcsi eszményiség épületének kellene romba dőlnie, „hogy ha az emberiség a kiválasztás elméletét egész határozottsággal át akarná vinni az életbe“. Ezért a darwinizmusnak meg kell maradnia saját területén és fel kell adnia azt a gondolatot, hogy a végső alapokot s a jelen-30