Parker Tivadar: Jézus Krisztus - Unitárius könyvtár 3. (Kolozsvár, 1925)
20 Parker Tivadar sem viszen bé a mennyeknek országába ; ők hamis próféták, vakvezetők, kétszínkedők, nem az Ábrahám fiai, hanem az ördögéi“. Azok nem tűrhették őt, s ezen nincs is mit csodálni. Ő támadó volt, ki éppen azok rendszerének szíve ellen indított háborút. Kizárták gyülekezetükből azt a vakot, kinek vakságát ő meggyógyította, csupán azért, hogy e tényt bevallani merészelte. Törvényt hoztak, hogy azt is mind ki kell zárni, aki ő benne hiszen. Eszerint gyűlölhették is őt ama vén farizeusok. Az ő létezése gyalázatukra, beszéde megpróbáltatásukra szolgált, külső jóságos életével és benső kegyességével elítélte őket. Ez az ember romlásukra volt és ők ezt tudták. A ravaszság láthatja ugyan saját veszélyét, de csak a bölcs, az egyenes lelkű emberek ismerhetik fel az ők valódi, maradandó biztonságukat és védelmöket, — a ravaszság soha. Jézus Istennél kereste az igazságot. Az ő nagy elvei nem egyéni, személyes, saját képzeletmódjától függő, s ennélfogva csak anyagilag igaz eszmék valának, hanem Istennek egyete mes, örök igazságai, az abszolút vallás. Nem tudom, hogy vájjon ezekkel együtt némely hibákat is nem tanított-e. S ha tanított is, azzal nem törődöm. Az ő igazságai azok, amelyek által én őt ismerem ; az abszolút vallás, amelyet tanított és amelyben élt, fenkölt érzelmei, amelyek szerint őt megítélni kell. Ő hitt az Istenben és neki engedelmeskedett. Innen az ő
