Balázs Mihály (szerk.): Heltai Gáspár imádságos könyve (1570-1571) - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 5. (Kolozsvár, 2006)
Bevezető tanulmány
50 Imádságos könyv különbséget ima és ima között. Ostobaságnak tartjuk továbbá úgy vélekedni, hogy a Miatyánk szavait akkor is meghallja az Isten, ha nem a szívünkben lakó áldozattal mondjuk el. Illés igaz keresztény volt és Isten meghallgatta imáit. Nem akarok civódni azon, milyen módon imádkozott. Csak arra kell ügyelnünk, hogy szavaink in spiritu et veritate, lélekben és igazságban fogalmazódjanak meg. Számomra az ima akkor hasznos, ha komoly és igaz.”54 Bár ez a feljegyzés a protestantizmus sajátos erdélyi szerveződése következtében német nyelven maradt ránk (a Gyulafehérvár környéki protestánsok mindegyike a Szebenben működő püspökség fennhatósága alá tartozott ugyanis, még akkor is, ha már antitrinitárius volt), ezek a gondolatok nyilvánvalóan a magyarok között is terjedtek az 1570-es évek derekán, hiszen a miattuk felelősségre vont prédikátorok mindegyike székely volt. Láthattuk azt is, hogy Heltai magyar nyelvű imádságos könyvében vívja a harcát ellenük. Úgy tűnik tehát, hogy az 1560-as évek végétől talán Kolozsvárból kiindulva folyamatosan jelen vannak az ilyen spiritualisztikus tendenciák Erdély magyar ajkú lakosai között is. Ez fontos új eredménynek tekinthető, hiszen az imádságos könyv tanulmányozása előtt a kutatók többsége, s így e sorok írója is hajlott annak feltételezésére, hogy az anabaptisztikus-spiritualisztikus társadalmi követelések csupán a szászok soraiban terjedtek el, vagy legalábbis csak közöttük kapcsolódtak össze a város világi és egyházi intézményeit is veszélyeztető gondolatokkal. Most Heltai magyar nyelvű dörgedelmeiből láthatjuk, hogy a kolozsvári magyarok között is meghallgatásra találtak ezek az állhatatlan, regulázhatatlan, örökmozgó emberek, akik számára egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy a keresztyén ember hivatalt vállalhat, tehát részt vehet 54 A német nyelvű szöveget közölte: Pirnát Antal, Die Ideologie der Siebenbürger Antitrinitarier in den 1570er Jahren, Bp., 1961, 139—140.