Balázs Mihály (szerk.): Heltai Gáspár imádságos könyve (1570-1571) - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 5. (Kolozsvár, 2006)
Bevezető tanulmány
Bevezető tanulmány 39 Ám ha a jelenlegi szövegállomány alapján már nem bizonyítható hipotézisektől eltekintünk is, tény marad, hogy a napok rendjében besoroltak mellett az említett tematikus egységből is közölt valamilyen válogatást a kolozsvári kötet összeállítója, s ez arról tanúskodik, hogy műve a részletes kimunkálást sem megkerülve akarta formálni közössége és annak egyes tagjai kollektív és egyéni spiritualitását. Kollektív jellegű spiritualitásról is beszélhetünk, hiszen ugyan a közölt imákat kinek-kinek magának kellett otthonában elmondania, egy sor mozzanat a közösség markáns jelenlétére utal. Nem csupán arra gondolok, hogy, mint láttuk, a magyar a németnél jóval részletesebben beszél a templomba menés és az ottani viselkedés szabályairól, hanem az úrvacsora hangsúlyos szerepeltetésére is. Igaz persze, hogy magának a szentségnek a kiszolgáltatása nem követelte meg föltétlenül a közösség jelenlétét, ám Heltai föltételezett magyarításában a lőcsei kiadás hálaadó imájában kifejezetten azért könyörög az imádkozó, hogy „a szeretetre és jó cselekedetekre egymást felindítván a mi atyánkfiáinknak társaságokat és gyülekezeteket el ne hagyjuk.. .”40 Az úrvacsora-imák átvétele más szempontból is magyarázatra szorul. A Lőcsén közöltek tanulsága szerint Heltai a német szöveg szó szerinti átvételével arról beszél, hogy a hívő ember szájával is veszi Krisztus testét és vérét, ami persze azt is jelenti, hogy az igaz hit által ki-ki az ő szívébe is bebocsátja az üdvözítő Krisztust. Ezek a megfogalmazások semmiképpen sem felelnek meg még azoknak a mérsékeltebb helvét felfogásoknak sem, amelyek 1564 után Erdélyben is domináns szerephez jutottak a kolozsvári püspök, azaz Dávid Ferenc irányítása alá tartozó területeken. Azt gondolhatnánk tehát, hogy Heltai itt visszakanyarodott a kolozsváriakkal elhagyott lutheránus állásponthoz. 40 lmádságos könyvecske, 87.
