Ferencz József: Unitárius Káté tekintettel a konfirmációi vallástanításra (Kolozsvár, 1948)

Második rész: Az Új Jézus által rendelt vallásos szertartások

85 141. Mi célból szerezte az Úr Jézus e szent vendégséget ? Az Úrvacsora által az Úr Jézus egy olyan intéz­kedést akart tenni, mely szerint: 1-ször az azzal élők között az ő halálának emlé­kezete fennmaradjon; ami az igazság mellett halálig való küzdelemre int; 2 szór: a keresztény vallás állandósíttassék; mert aki Úrvacsorával él, vallást tesz arról, hogy Jézus tudományát hiszi, azt elfogadja s aszerint kíván élni; 3-szor: az ő követőit az egy kenyérből és egy borból való részesülés által felebaráti szeretetre és egyességre kívánta buzdítani. 142. Az Úrvacsorának mik a lényeges részei? Az Úrvacsorának lényeges részei: kenyér és a bor és ezt oly móHon kell kiszolgáltatnia a papnak, kinek ez egyedül áll tisztében, miként azt Jézus és az apos­tolok tették, t. i. előbb kenyeret, aztán bort kell a híveknek adni. 143. Mit értünk ezen a kifejezésen: „ez az én testem, ez az én vérem?“ Ezen a kifejezésen: „ez az én testem, ez az én vérem“, egyebet nem értünk, mint azt, hogy az úr­vacsorái kenvér a Jézus megtöretett testét és az úr­vacsorái bor a Jézus kiontott vérét jelképezi vagy ábrázolja. A római katholikusok azt tartják, hogy az úr­vacsorái kenyér és bor, midőn a pap azt megáldja, a Jézus testévé és vérévé változik s így ama kifejezések alatt: „ez az én testem,, ez az én vérem“, azt értik, hogy az úrvacsorái kenyérben és borban valósággal jelen van a Krisztus teste és vére. Ebből jöttek aztán rá később, hogy az Úrvacsorát, amint mondani szokták, egy szín alatt is ki lehet szol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom